Akivel nem történt semmi, az nem is volt ott! - Gerecse Maraton 2013

Huhh, hogy mai napon megtörjön a "dobogó hiátusom" kellett némi szerencse (meg balszerencse) is. Hozzászoktam a jóhoz, ugye?

A nap végére mindenkinek lett egy jó/rossz/érdekes/hihetetlen sztorija, de azt hiszem, végül senki sem ment haza rossz szájízzel a II. Gerecse Maratonról.

Az idei versenyt, illetve a központját leszállították Tarján település sportpályájára. Tavaly kicsit szűken voltunk fenn, a táborban, és az infrastruktúra sem volt az igazi. Most aztán volt minden, s talán a környékbéliek (utcabeliek) is részesültek egy kis sportesemény-élményből.

Az előző itt rendezett meccs sokakban nyomott hagyott, így Táncos Sanyi csapattársamban is, aki már egy héttel a nagy nap előtt begurult a boltba és elkezdett nekem esélyt latolgatni. Ki is kalkulálta, hogy hol kell végeznünk... Együtt matekoztunk = számolt velem, illetve velem számolt. Jajj, ettől féltem..., de azért regisztráltunk sebesen a versenyre. Szerencsémre a nyaralás miatt a héten nem volt agykapacitásom ezzel foglalkozni, de szombat reggelre visszaállt a rend. Elkezdtem görcsölni. Görcsöltem otthon, meg görcsöltem egyet egyből az autóból kipattanva is.

Ezek után nevezni már nem volt nagy kihívás; számlaírással együtt nagyjából 2 perc 46 másodpercet vett el az életemből. Kaptam jópofa kis rajtcsomagot, géllel, fehérje szelettel, ebédjeggyel és persze rajtszámmal-kábelkötegelővel.

Az alhasi részek állapotának helyreállítása végett heves energizálásba kezdtem a járgányom mélyén:

Aki kitalálja mit falok éppen, kap egy fruttit!

Étkezés közben jót moziztam. Ugyanis kilátásom volt a szemközti kukoricásra, ahová pár elvetemült versenyző "kiment". Csakhogy a kukoricatáblának volt tulajdonosa is, aki épp a háza udvarán (ami a tábla másik végén volt) egy másik jóember társaságában fát vágott. Amint meglátta, hogy valaki eltűnik a kukoricaszárak között, eszeveszett káromkodásba fogott: b...átok meg, a k... ..átok, hogy ide jártok trágyázni...! S ez így ment 4-5 "mondaton" keresztül. Mókás volt.

Hangolódtam még egy kicsit, próbáltam szocializálódni, így például Paul kétnapos L méretű 29er Scott bringáját (ilyesmi van nekem is) M méretű 26-osnak néztem (ez az első jel volt, hogy ma nem lesz minden rendben velem - fejben), aztán lassan elvégeztem a szertartásaimat, majd Fityisszel bemelegítés címén beszélgettünk pár szót. Végül rajtvonalat kerestem, illetve árnyékot.

Nem telt el sok idő és a tömegből másodikként szólítottak a virtuális első sorba.

Így ni! Ott állunk Szilárddal és várjuk a többieket.

Megjött Sanyi és Farkas Zsolt is (Vele verseny után, az eredménye(in)ket és más, hozzánk (csak) hasonló "sportolók" utóbbi időkben nyújtott variábilis teljesítményét elemezgetve egész jót beszélgettem, pl. a folyékony ATP beszerzésének lehetőségéről...):"

Meg még pár ezren:

Most én kalkulálgattam belül, hogy hú, azért vannak itt nagy nevek. Jó lesz, ha az első hatba bekerülök. Hetedik viszont nem lehetek, az tavaly volt!

10 órakor kilőttek minket a községből. Kis aszfalt, majd szántóföld széle... irgalmatlan nyomatás kezdődött, és egyből jött a pálya egyik legkomolyabb akadálya is, a hupli, mélyén jó vastagon terített, nagyszemcsés (tégla, féltégla) építési törmelékkel. Ezt nem sokan tudták abszolválni, még a mezőny elején sem. Az utána következő nyomvályús szakasz már csak a hab volt a tortán. Szilárd valahol ezen a részen robbantotta le a hátsó külsőjét (tubeless).

Nemsokára csatlakoztunk a tavalyi pálya nyomvonalába, jófajta, napsütötte dózereken kellett tepernem az élmezőny - ekkor BuZsó, Sanyi (no, ők úgy elhúztak, hogy esélyem sem volt...), Sersli Sanyi és Zóka Zoli (ők inkább az én szintemen tekernek) - után. Még szerencse, hogy mostanában egy wattmérős könyvet olvasok, melyben gyakorta esik szó "gyufák égetéséről" (burning matches) - hát most megéreztem miről ír Joe Friel. AZ első 25 percben szerintem 4-5 adagot biztos eltüzeltem, közben meg jelentik a pálya széléről, hogy BuZsó 3 percre, Sanyi kettőre van előttem. Köszönöm szépen, és akkor mi lesz itt később?

Az lett, hogy egyszer csak BuZsót látom szembe tekerni a pályán. Nem tévedt el, valamit eltört a bicaján. Hmmm... az biztos, hogy jól benne vagyok a cél-eredmény-zónában, de fogom-e bírni végig? Ettől kezdve folyamatos gyufaégetésbe kezdtem és a helyzet a verseny során csak fokozódott.

Közben további események történtek: Sersli Sanyi bukott egyet az egyik elefántfüves-lejtős-nyomvályús terepképződményben. Kétszer is megkérdeztem, hogy minden rendben-e, s bár nem úgy nézett ki, meg a hangja sem volt túl határozott, mondta, hogy menjek. Mentem.

Nemsokára felértem Zóka Zolira, akivel - akkor úgy gondoltam - nagyjából egy tempót tudtunk menni, bár inkább nem... azt mondom, hogy nagyon nyomta neki. Már-már kellemetlenül, de tartanom kellett magam, ez itt a dobogó... vagy délibáb...

A kör végén egy "teljes útszélességű mezgaz-traktor (!) kikerülése a susnyásban" gyakorlat és "Táncos Sanyi átmeneti szemrevételezése egy dombbal előttünk" élmény után még visszamenőleg is át kellett hajtanunk a "huplin". Ez most nekem nem sikerült (nem is csodálkoztam magamon ma), így a hegyibringa.hu kommandója előtt négykézláb kellett feltolnom a bringámat vagy 50 méteren keresztül. Szégyen gyalázat! Zoli ekkor nyert pár(száz) méter előnyt, amit csak a célterület után tudtam visszahozni.

Az itatásom tökéletesre sikerült: az első körre (27km) egy kulaccsal mentem ki, mert nagyjából egy órát terveztem rá, a nagy körre (kb. 40km) viszont kettőt kértem, s szupersegítség-életempárja ügyesen fel is adta nekem mindet! Időben is pont jól gondolkodtam, Balázs Úr büszke lehet rám, hogy ki tudok számolni bizonyos versenyidőket a távból. Lassan rám bízhatja a pénztárgép ki-be kapcsolását is!

A "nagy kört" tehát Zolival kezdtük (szembe haladva a mezőny célterület felé tartó tagjaival - ez nem kicsit volt félelmetes húzás szervezéstanilag, de így volt a pálya kijelölve), aki szintén csak nézett, hogy fogynak az ellenfelek (meg majdnem mi is egy potenciális frontális ütközés eshetősége miatt). Valamivel később kérdezgetett a síkságos cikkemről és másról is - valahogy így beszélgettünk:

-  Micsoda csillaghullás van itt ma... (kis szünet) Ugye nem tegnap tekerted azokat az etapokat?

- Ááá, akkor most valahol a mezőny végén kullognék. Azt kipihenni, hanem kiheverni kellett, s ahhoz kellett majd egy hét.

- Tudod, hogy amikor együtt megyünk mindig defektet kapok? Például Szilvásvárad, Duna Maraton...

- Tényleg Zoli, a Duna Maratonon nem is láttalak, ott voltál?

- Igen, együtt tekertünk az elején egy bő órát, Sass Józsival, Vas Petivel, aztán eldefekteltem.

- Hüpp... (Ez volt a mai második jele agyi problémáimnak.)

- De most készültem: belsők nélkül megyek!

- Hú, akkor én vagyok az utolsó a mezőnyből, aki meg belsőkkel...

(kis szünet)

- Ereszti a levegőt!

- Tessék?

- Úgy érzem csökken a nyomás... hátul

- Megint hú... tudok segíteni?

- Hát nem túl jó a pumpám.

- Akkor adok neked egyet.

S adtam.

Zolival sajnos többet nem találkoztam a pályán, én meg nekiálltam robogni Sanyi után, hátha...

Annyira robogtam, hogy egy lejtő végén, miután rákiabáltam egy, az út és az erdő közepén turbékoló párra, sikeresen balra kanyarodtam (két kék szalag között... azaz szerintem jó felé... még jó, hogy elmondták a rajtnál, hogy miképp jelölik a pályát) és hamarosan az autópálya mellett találtam magam. Tekerek, tekerek, sehol egy fehér szalag a bozótokon, viszont kiértem a Tatabányáról a Turulhoz vezető aszfaltra. No, ide semmiképpen sem kellett volna kiszaladnom, így egyből hátra arc, némi anyázás és irány a pálya megtalálása!

Meg is lett. A 3-4. helyen haladó páros (Sersli Sanyi és egy dán tájbringás mezben nyomuló versenyző) szintén majdnem benézte, de amikor észrevették, hogy jövök feléjük, a jó útra tértek. Ha jól számoltam legalább 3 percet buktam ezzel a körrel. Ezért mi jött ezután? Nyomatás a négyzeten!

A következő emelkedőn ért némi hidegzuhany: jött a motoros srác és közölte, hogy álljak meg, mert átszalagozták a pályát. Mondtam magamban: lóf..szt, örülök, hogy végre megyek, itt vannak előttem ketten, jó sok a szalag, és még valamennyire emlékszem is tavalyról, ez lesz a tuti útvonal. Én ugyan még csak nem is lassítok. Jól tettem. Közben motorosunk is elhúzott. Azt hiszem, ha hallgatok rá, még most is ott állnék...

Bő félórás melóval, valahol a katlanos meredélyes mászás közepén sikeresen visszaelőztem magam a 2. helyre. Próbálkozhattam a megelőzöttek leszakításával, ami azért nem ment egyből és könnyen. Sokáig hallottam a láncok nyikorgását (eszeveszett por volt a pályán), váltók recsegését a sarkamban. Mire a fennsíki részre értem, úgy éreztem fellélegezhetek. Ettem egy gélt, aztán küzdöttem tovább.

Emlékeimben élt ez a rész tavalyról: ragadt a sár, még tolni is kellett, aztán be is dugult a hátsó kerekem, erőm épp elhagyott, most meg a közép- és nagytányér között váltogattam, nem mondom, hogy lazán, élvezve a kilátást, de haladtam becsülettel.

A lejtő alján, ahogy az utolsó nagy dózer mászásra sodródtam (hihetetlen béna voltam ma, az összes lehetséges nyomvályút megkóstoltam, ahol lehetett besokalltam - áhh, nem voltam ott teljesen...) mondták, hogy Sanyi 3,5 percre van előttem. Az sok. Viszont az is biztos, hogy jönnek a s...ggembe a többiek ezerrel, úgyhogy nyomtam neki, ahogy a csövön kifért. S még egy óra volt innen a célig... Gyufából már egy kisebb nemzeti dohányboltnyit elégettem, még géleket tudtam magamba tömni, ezt meg is tettem a lejtő közepén megint. Gyomortájéki diszkomfortom a csúcsára hágott, mint ahogy én is a Gerecse ezen felének. A - mai napon és számomra - kevés élvezetes rész egyike volt az innen történő legurulás. Szusszantam egy kicsit, de nem sokáig, mert megint emelkedő jött, majd végre a lejtő Vértestolnára... illetve az elején kellett csinálni egy kurflit... nos, ezt is sikeresen benéztem és túlmentem pártíz méterrel. Megint anyáztam (úgy látszik ez lesz idén a szokásom), de ráleltem a helyes nyomra s végre-valahára begurultam a faluba. Ahol vagy frissítő pont volt, vagy filmet forgattak, vagy mindkettő... Még szóltak is, hogy lassítsak - no, de kérem, verseny közben? Így hát teljes gőzzel átrobogtam a lakókocsi-busz felvonuláson, le a völgybe.

Már csak egy, de végtelen és hullámzó mászás (van ilyen?) illetve egy szembe jövő, teljes útszélességű erdészeti kamion (!) melletti eloldalazás a susnyásban volt csak hátra (zömében kerítés mellett), hogy kijussak az autóút keresztezéshez. Rendesen kellett kiabálnom a biztosítóknak, hogy figyeljék a forgalmat, mert jövök, de az utolsó pillanatban (két autó között) sikerült átcsusszannom. Még préseltem egy kicsit Tarján magasabban fekvő utcáiban, s félelmetes gurulás és egy rövid szembeszeles egyénin időfutam után megérkeztem! Éljen! Második lettem! De örültem - persze nem látszott, de ez már mindig így lesz...

Itt jön Táncos Sanyi az első helyen, nyomában a motorossal:

Hoppá, mi van a hátsó kerekével? Tán lapos? Az! Sanyi az utolsó egy órát szépen, lassan leeresztő (belső nélküli) kerékkel nyomta végig. Kiállva. Szeret ő is különféle stílusokat kipróbálni... vagy csak azt, ha magasabb lehet a pulzusa 8-10 ütéssel, mint megszokta (a kiállva tekerés miatt)...

Ez meg már én vagyok:

Gurultam is egyből a frissítéshez, s öblítettem két kulacs izo-löttyel!

Hogy a levezető tekerésem előtt egy kis megbeszélést tartsunk Sanyival a történtekről:

Nem sokon múlott, hogy utol nem értem, de azért ő ma (is) nagyon erős volt, konkrétan megfoghatatlan.

Idén amúgy sok minden múlott nem sokon a versenyeimen... de legalább már körvonalazódnak a téli feladatok: mit, hol, hogyan kell javítanom magamon.

A görcsoldó (Hihetetlen milyen újfajta görcseim vannak mostanság - a bél még oké, de a lábfej-talp változat?) levezetés után osztottam az észt egy kicsit az egyleti sátor környékén. Először balra:

Aztán jobbra próbálkoztam, de ott nem volt senki:

Majd egyszer csak megjelent Szilárd, tőle a mai 4 perces rajtgyakorlatának technikai részleteiről próbáltam informálódni. Mégiscsak egy Pro titkaiba nyerhetek betekintést így...

Végül betoppant Fityisz, aki a harmadik helyet szerezte meg a SingleSpeed értékelésben:

Csak konzultáltunk és konzultáltunk én meg kezdtem rosszul lenni, de úgy igazán:

Némi "gyors" szénhidrátban gazdag táplálékkal gondoltam feldobni magam (kivételesen - pedig volt nálam répa, olívaolaj meg só) - Sanyi a gulyásra szavazott

A csodálatos, környékbéli cukrászdák támogatásaként ideszállított diós, mákos (csokist nem) kiflikből megettem vagy tízet és a medvehagymás pogiból is kettőt:

Az öt kiszívott géles tasak a zsebeimből került elő, a verseny mementói... a gyomorgondok valószínűleg a versenynapi töméntelen szintetikus "táplálék" fogyasztásának (is) köszönhetem. De hát akkor meg miből menjek a küzdelmek alatt? Egy edzés az más, ott elmegy a péksüti, de itt... Naugye!

Előkerült Zoli is a pumpámmal, aki viszont kettő defekttel (meg Fityisz nyeregtáskájával, mert már az is kellett a reparáláshoz) lett gazdagabb ma - tényleg Mumus vagyok, legalábbis neki biztosan. Meg is ígértem, hogy ahova Ő megy versenyezni legközelebb, oda én nem.

Sersli Sanyi jól járt (-kelt) - az új fáslijában:

És így is be tudott evickélni a harmadik helyre!

Az eredményhirdetésre azért mindenki összerakta magát.

Egyletünk, a Meditech Sport Club ma is begyűjtött pár dobogós helyezést:

Pásztor Szintia - U13 lány 1.

Apukája - Pásztor Károly - a rajt után belekeveredett egy kafa kis bukásba, de így is hetedik lett a Középtáv Master 1-es férfiak között!

Panyi Gabriella - Közép táv, női 1.

Hoppá, ő éppen "kölcsönbe van adva", de közeli ismerős - Panyi Janó - Közép táv, férfi felnőtt 1.

Ekkor jött a tombola, amint idén is nyertem - egy táplálékkiegészítő csomagot! Igazán hasznos, tyuhaj!

És jött a totális rosszullét is - levert a víz, elkezdtem szédülni, le kellett feküdjek a fűbe. Az ajándékomat sem én vettem át...

Egy kicsit talán kompaktabbra kellene szervezni ezeket a díjkiosztókat, vagy valami színházterembe pozicionálni, ahol le lehet ülni, mert - bár menet közben egyszer sikerült egy üres kerti széket megkaparintanom, de pár percen belül megérkezett a gazdája és visszakérte - a sok kikészült sportoló és az egész napot talpon töltő családtagjaik rendesen meg tudnak rogyni délután három-négy óra tájára...

Borsos Bence Benedek - Hosszú táv, U19 férfi 1.

Kezdhettem összevakarni magam a porból, hogy... végül mi, öregfiúk jöhessünk: Táncos Sándor - Hosszú táv, Master 1 férfi 1., Papp Dénes - 2.

Én szédülök, Sanyinak nem hajlik a lába (eléggé), úgy "beállt"... aztán valahogy csak lejöttünk a dobogóról...

Hogy még egyszer visszamászhassunk (persze tettük ezt nagyon szívesen):

Csekket lobogtatni!

Én meg már bőszen röntgenezem a borítékot, hogy vajh mi lehet benne?

(Zárójelben: Érdekes, hogy az úgynevezett "kis versenyeken" milyen remek díjazás illetve úgy általában "ellátás" van.)

Általában szeretek ezek után hazavezetni. Olyan jó, biztonságos érzés félkómásan robogni, főleg ha utasom is van... Meg is kellett állnom egy kis jeges frissítésre - az idei nyár felfedezése a "frappé" vagy "frappuccino" (éppen melyik kávéházláncolatban vásárolom) - melyet jobb helyeken lehet cukros szirup és tejszínhab nélkül is kérni!(Nem mindegy, hogy 470 vagy 110kcal/adag!)

Ez a négy deci jeges kávékása hazáig nagyjából helyretett, ott meg nyugodtan majszolhattam a répákat napestig.

Kemény nap volt! Nem is jött álom a szememre. Ez is egy idén keletkezett, új funkcióm - nem tudok verseny után aludni (a cikket is 23:30 és 01:40 között készítettem), a talpgörcseimet legalább el tudtam mulasztani egy jó kis "kocka" leves lefőzésével-elfogyasztásával. Most akkor sóhiány vagy fáradtság okozza a görcsöket. Attól tartok, mindkettő - ezekben nagy vagyok!

Köszönetem nyilvánítom a Szervezők felé, akik becsülettel kitettek magukért idén is, nagyfokú hálám a páromnak, hogy újfent hősiesen etetett-itatott-támogatott-fényképezett, és természetesen köszönet egyletünk fő támogatójának is, hogy lassan ezer éve eredményesen nyomhatjuk a pedált!