Nem így képzeltem ezt a napot, de így alakult. "Leosztottuk" a helyezéseket. Nincs bundagyanú, nyugalom!
Kezdetben egész jól alakult minden.
A pénteket, a szokásos verseny előtti átmozgatás kivételével, egy vendégszobában töltöttem, passzív pihenéssel.Ride-eat-sleep-eat-sleep-eat - azaz: bringa/evés/alvás/evés/alvás/evés - ez ment egészen szombat reggelig. Találtam frankó parkolóhelyet, pillanatok alatt megszereztem a rajtszámom, a csúcs-szuper rajtcsomaggal (kulacs, benne 3 gél) egyetemben. Körülöttem hamarosan nagy élet kerekedett:
És megy a relax a szomszédban:
Annyira menő vagyok, hogy mindenkinek levágtam a kábelkötegelőjét a frissen beszerzett Leatherman-emmel!
Meg sármos is... pedig épp vacogok.
Még hűvös volt, sőt az éjjel mintha az eső is esett volna, azt hittem szárazabb lesz a környezet, de nem agyaltam sokat, hogy kell-e sárgumi, s milyen ruhákat vegyek fel. Ugyanis nem hoztam magammal mást, csak gyors külsőket - hiszen a versenyeket gyors gumikkal nyerik -, az egy szál nyári mezen, s rövid nadrágon kívül csak egy pár karmelegítő volt nálam, mint meleget adó ruhadarab.
Hja... nyári mez... meg bajnoki... valószínű, hogy ez lett volna második és egyben az utolsó alkalom idén, hogy nemzeti színű mezbe bújjak, de nem bújtam, mert nem lett kész. Február végén rendeltem... Ez az egyik. A másik pedig az, hogy olyan "érdekes" az OB futamok elhelyezkedése a versenynaptárban. Nem - nagyjából - ugyanarra a hétvégére kellene esnie minden évben? Vagy én most "nyertem", s mivel tavaly az utolsó, idén pedig az első nagy maratonon hirdettek, hirdetnek bajnokot, nekem csak 2 alkalmam lett volna a nemes ruhadarabot viselni. Bezzeg ha Szilvásváradon nyerek, s az utána következő évben a Mátra az OB, akkor pedig majdnem két szezonom van díszelegni? Ki érti ezt? Kicsit szomorkodom emiatt, mert ki tudja hányszor adódik ilyen alkalom egy sportoló életében...
Tehát mindent magamra öltöttem, amit a kocsiban találtam, zsebeimbe szerszámok, rengeteg gél - ma hosszú útra megyünk, a Bakonyerdő Maraton már nem az a 2,5-3,5 órás móka és kacagás. Két Köris-hegy, egy Király-kapu és a Hajag...
A rajt egész kellemes tempóban keletkezett, s utána sem éreztem őrjítőnek a tempót. Az első Köris-hegy mászáson Kis Jocó persze egyből elhúzott, de az "öregurak" közül, Vas Petivel, Pósfalvi Tamással, egy halom tatankással jó darabon együtt nyomattuk. Elsőként Peti hullott el - a Cuha-völgy utolsó gázlóinak egyikében felütötte a kerekét... s mint utólag megtudtam, a pótbelsője likas volt, így nem maradt más választása, mint szerezni egyet, aztán körbe-karikába valahogy visszajutni Bakonybélbe. Ehh, kár, mert igen jó formát, nyugodt versenyzést mutatott abban az egy órában, míg együtt mentünk. A Pápálátót Tamással, Vock Baluval és pár általam nem ismert sporttárssal kezdtük. Volt egy kisebb afférom egy országútról átnyergelt versenyzővel is, akit a többiek rendesen cukkoltak. Nekem csak az nem tetszett, hogy körülnézés nélkül váltott nyomot az orrom előtt - persze a haverok lépten-nyomon leországútisozták,de a "nyomjad mtb-s" (vagy valami hasonló) minősítést már én kaptam meg.
Sebaj, nyomtam, illetve Tamással nyomtuk is. Fenyőfő után, egy gyors olajozást követően (tuti az itteni frissítőpont, mert mindig van láncolaj) a második Köris-hegy kezdetén el is hagytuk az ellenfeleket, így nagy valószínűséggel mi lehettünk kategóriánk 2-3. helyén. Ekkor még úgy gondoltam, hogy a mai beszámolót az idősebb kerékpáros korosztály által alkalmazott pedálfordulatról írom. Tisztelet a kivételnek, de a többség hihetetlen alacsony fordulattal teker. Csak lestem a nagytányér-kónusz áttételeket... Ej-ej, ez nem hatékony, ha tudnák, hogy mennyire nem jönnek a wattok ilyenkor... S ha emelkedni kezdünk, akkor is maradt a nagytányér, de totál keresztbe... ez sem hatékony, mert a lánc olyan szinten görbül... S minek gyártják a kis/belső tányért meg az első váltót? Hogy, ha már minden kötél szakad? Akkor már késő.
Tamással mindketten 1x10-es rendszerrel mentünk, 11:36-os sorral, Ő 34-es, én 32-es ovális lánckerékkel. Amúgy Ő is hihetetlen kemény áttételeket használ, átlagban 2-3 lánckerékkel volt "lejjebb", mint én. Igaz non-stop egysebességessel teker a Kőszegi-hegységben. Így könnyű!
Elég jól pedálozunk felfelé, s szerencsére már a panaszkodás(a) is alábbhagyott, mert megmondtam neki, hogy bezárom a zongorába, ha még egyszer a sok munkáról kell beszámolót hallgatnom. Hát mindannyian sokat... sokat...???... rengeteget dolgozunk. Ez van, de inkább örüljünk neki, hogy van mit tenni! Na!
Közben otthagyott minket a középtáv eleje, Táncos Sanyi és Motován Miki. Hehe, már (vagy még?) ott is a régi motorosok uralják a terepet... mi van ifjúság?
A hegytetőn gyors kulacstöltés. Horváth Ági, aki most pocaknövelő kategóriában indult (illetve állt) kérdi, hogy kérek-e banánt. Mondom: nem. Aztán látom, hogy Tamás eszik, nosza akkor én is! Mégiscsak délidő van, nehogy már elkezdjen korogni a gyomrom a rám váró nagy lejtőzés közepette!
Odvaskő után el sem hiszem, hogy mennyire meg tudjuk tekerni a nagy meredélyt. Szerencsénk is van, hogy nem folyik a sár, s nem is porszáraz, hanem pont ideális talajú. Molnár Jani mellett megyünk el, neki lehet valami nyűge, mert nagyon lassan halad. Kicsit később felérünk Süle Robira, aki nagy bekezdő, s van, hogy ki is bírja a verseny végéig. Most épp nem annyira, de elég jó tempóban repeszt Várallyai Lacival, akiről ekkor még szent meggyőződésem, hogy Ő is Masterkettes. Robi hamarabb, Laci viszont jóval később hajlandó csak leszakadni. Tényleg komoly erőlködést kellett produkálnunk Tamással hozzá.
Közben Tamás bringája elkezdte lebontani magát. A legkeményebb áttétel kivételével olyan hangot hallat, mintha a lánc vagy egy lánckerék fűrészelné a vázat. Én biztos megálltam volna megnézni, mi a gond... de nem, nem álltam volna meg, tudom, hiszen verseny van, s ilyenkor nem számít a technika, míg gurul... menni kell, s ha szétesik teljesen, akkor is lesz valahogy.
Robogunk kettesben a Hajag felé. Jaj, de jó, hogy minden versenyre van társaságom! Tamás néha úgy belelép a pedálba, hogy észre sem veszem, s már van 10 méter előnye. Ezt mondjuk kilométerenként eljátssza, így rendesen demoralizál. Én maradok dízel üzemmódban, semmi kilengés, mert akkor jönnek a bajok, amúgy is fáj már mindenem. Fáradok.
A piros köves siratófal után jön a füves, aztán meg egy nyíl balra. Hmmm... egy kicsit elgondolkodtam, de annyira azért nem, hogy ne kövessem Tamást meg a nyomokat. Kérdi, hogy jó-e az irány, amire bólintok. Jó-jó, azért azt tudni kell, hogy én is csak egyszer járok erre évente, a pályát meg vezethetik felőlem bármerre, s az egymás melletti völgyek lehetnek egészen hasonlóak is.
Gurulunk ezerrel... egészen addig, míg... Jön szembe a mezőny: Naszódi Zsolt, Zsivity Zorán, Reznyik Sanyi és Kis Jocó! Mi a fene? Ez a pálya? A túróst, eltévedt mindenki - szépen kettesével. 10', 8', 5' a kerülők bónuszideje... nagy az öröm, sejthetitek. Ilyen lelombozott társaságot ritkán látni. Hátra arc, irány vissza, megyünk pályát keresni. Érdekes, hogy pár száz méterrel odébb, a völgy aljában ott van két "felvezető" motoros. Ők mondjuk figyelhették, netán még helyre is állíthatták volna a táblát. Más földi halandó pedig nem volt a környéken, tehát nem percekkel előttünk forgatták el a nyilat a jóakarók. Nem örülök.
Midőn megtaláljuk a helyes irányt, s helyrerázódik a csapat, Jocó jelzi, hogy Ő bizony óvni fog. S itt jön a napi lényeg: ajánlatot teszek neki - mint hármunk közt a leggyengébb -, hogy Ő lesz az első, mi meg Tamással majd a célkapu alatt nekiállunk birkózni a dobogó további helyeiért. Ezt tetszik neki, s egyből mondja is, hogy akkor nem óv. Na, most sportoltam neki 30000 (?) forintot, haha!
Már csak Várallyai Lacit kellett visszaelőzni, aki ugyan helyi nevezetesség, de még Ő is megállt egy pillanatra elbizonytalanodni a rosszul kirakott/elfordított nyíl láttán, de azért ösztöneire/emlékeire hagyatkozva tovább áll, s így megint elénk került. Nekiállhattunk ing-gatya nyomni, tolni, ki mit bírt... mint a güzü, felfelé, a végén, a legkeményebb emelkedők egyikén. És utána le, nehogy utolérjen bárki is. Oké, Laci megvan, de mi van, ha Peti - akiről ugye ekkor még nem tudtuk, hogy kiállt - is elment. Hát, kösszép, elég jó tempót diktáltunk a végtelen lefelén a cél felé. Szinte minden kanyar limiten ment, sodródtunk rendesen... esetleg még egy szögvas kellene valamelyik kanyarba... ja, az nem, az már megvolt erre a szezonra.
A célterületre érkezve ordítok Tamásnak, hogy ne feledje Jocót. És ordítok Jocónak, hogy nyomja, dolgozzon meg a pénzéért! Illetve a serlegéért. Végre előre megy, Tamás utána, én meg beállítom magam az (erő)sorrendbe harmadiknak. No, nem olyan rossz ez, hiszen idén nem is álmodtam dobogós helyezésekről, mivel elméletben (és gyakorlatban is) "keményedett" kicsiny mezőnyünk. Örülök.
Az eredményhirdetésre ezen a hétvégén is várni kellett, mert mások is eltévedtek, valamint kavar volt a kategóriák-életkorok összefüggései között. Nem mindenki Master-1, aki 30-40 év közötti... S nem mindenki Master-2, aki annak látszik, vagy akit annak gondolok Így például Várallyai Laci sem, akivel kétszer kellett megküzdeni a nap során... aztán látom, hogy kihívják a Master-1 dobogóra...
Addig is rettenet nagy traccspartit tartunk, s fennhangon, több száz decibellel beszéljük ki a nap eseményeit. Illetve eseményét. Hihetetlen, hogy mindig van miről eszmecserélni. Persze ezért járunk versenyre, nem unatkozni. Eszünk is.
Zorán gulyásozik...
Én pedig eszegetem a hazait, amit hoztam - bő négy óra tekerés után: egy körte, két banán, egy magvas zsömle és egy kis párolt mexikói zöldségkeverék.
Ideális, így tanítják! Pont.
De a végén megkapjuk a serlegeket, egész jó nagyok, most keresem a helyet a könyvespolcban, de nincs ilyen magasságú polcom itthon. Azért csak megoldom valahogy...
(Köszönöm a képkészítést, Máté!)
S, hogy ne csak én álljak a reflektorfényben... hopp, ha a fotós keresztbe lő...
... tehát itt van Surán Móni, mint Középtáv Master-1 női győztesünk:
Vagy éppen Dolonai "Manó" György, a Középtáv Masterháromból, s aki most jól megkergette Balázs Urat is:
Táncos Sanyi pedig gigászi küzdelemben a Középtáv Master-1 második helyére kerekezett be:
Jó késő volt már, mire hazaértem, de megérte, mert ilyen vacsora várt:
Két hét múlva újra derbi, találkozzunk!
