Barátok közt - Edzőtábor 2014
Itt vagyok, megjöttem!
A következőkben az elmúlt kilenc nap zanzája olvasható!
"Messze még a hajnal, 3 óra 20..." helyett 3 óra 30-kor kivetett magából az ágy. Nem tudok aludni, ha menni kell valahova. Kávézás, matatás, majd 5- kor találkozunk a ház előtt Kovács "Hentes" (valakinek Pék illetve Sütis) Andrissal, indulunk VPXC-hez. több csomagom lett, mint gondoltam. Hát még a többieknek... Az egy heti kaja, az betett. Nagyon. És akkor még én vittem a legkevesebbet - mint hamarosan ki fog derülni. Hét különböző táskát kell levonszolnom, amiből négyben eleség van. "Hazai." Szigethalmon felszedjük Navigátort, ötödik társunk - Záray Laci - pedig egyből Lacházára jött.
A társaság 80%-ban élemedett, Master-2 korú "versenyzőkből" áll tehát... Laci pedig a vérfrissítés. Reszkethetek, hogy meglátják, kilesik a titkaimat, módszereimet az ellenfelek. (Mi lett volna, ha az eredetileg beszervezett Kiss Józsi is velünk tart... ajjaj! Az lett volna az igazi "Barátok közt"....)
A bepakolás Peti buszába elég rutintalanul történt, így 1 óra 20 percet vett igénybe. Ejnye már! Amíg a többiek küzdöttek a bőröndökkel én egy bögre tejeskávéval és egy kupica Bailey's-zel hadakoztam - Peti feleségének jóvoltából. Nem kellett sokat erőlködnöm... Mi lesz itt, jujj!? Ejnye-bejnye! Jó, hogy befűtöttem magam, mert fagyban indulunk. Jeges-csúszós az úttest, de Petit ez nem zavarja, hamar felveszi az "utazót". Na, kösszép... ehhez képest a lefelé úton nem leszek rosszul. Hihetetlen, milyen alkalmazkodásra képes az emberi szervezet! (Például még az autópályán megreggelizem, mert tudom, hogy később esélyem sem lesz a számhoz emelni a falatot.) Bezzeg útitársaim:
Már az első kilométereken elkezdődik a kaja (süti) adok-kapok, amibe sajnos nem tudok beszállni, mert egyrészt "olyan" vagyok (egyke szemlélet-viselkedés...), másrészt centire kiszámoltam a tápjaimat a következő kilenc napra és nincs "cserealapom". Így marad a leskelődés. Hát, nem semmi, az a készlet, amit elhoztak otthonról a fiúk. Vajon mire gondolhattak, hova megyünk? Nem több heti, hanem több havi élelem lapul a cokmókjukban. Amúgy mindig megkínálnak, annyira rendesek, hogy el sem hiszem!
Nézd már, fékolaj Avid fékekhez?
A határokon (öt van útközben) hamar átjutunk, s rekordidő alatt érünk le.
Pont éjfélre... a fedélzeti óra szerint... Peti, ideje lenne beállítanod a műszert!
Zuljana, a kis falu, ahol a következő héten dekkolni fogunk.
A száguldó riporter megjelenik a tükörben.
Birtokba veszem az étkező egyik sarkát, beállítom kis ládikámat, benne a zöldség-gyümölcs szakosztállyal:
Régebben mindig azon törtük magunkat, hogy még a leutazás napján tudjunk menni egy 30-40 perces "átmozgatót". Idén már nem. Úgy látszik, ez a Master 2-es lét... felfogás... és csak könyökölünk a mólón...
Helyette rövid - de velős, lépcsőzős - körtúrát teszünk a nudista partszakasz felé. Természetesen ruhában.
Romantikus képeket készítek. Mármint, a tengerről, naplementében.
Laci új fiú még errefelé, nem ismer... ezért is tehette fel az első közös étkezés alkalmával a kérdést: "Te tényleg nem eszel húst?".... ajjaj, megkapta a magyarázatot szélsebesen, meg egy kis bemutatót a magammal hozott másfél kiló sertésszűz és fél kiló fehérpecsenye (erre Andris, aki tényleg echte hentes tanított ki) főszereplésével.
Még kilenc óra előtt ágyba esünk, hogy másnap elkezdjük a strapát. Együtt indulunk... nem sietősen, fél tízkor....
Aztán Petivel hamarosan "leszakítjuk" a társaság három ötödét. Persze csak azért, hogy nyugiban - +17-19 fok, napsütés, hátszél, 40km/h utazósebesség mellett - ehessem meg az anyukám által a táborozásra sütött mákos bejglim felét.
Ehh, már megint hátszélben mókázunk, s nem sejtjük, hogy meg lesz a böjtje? Dehogynem. A félsziget túlvégéből - Lovsite - komoly meló hazatornázódni, de annyira frankón érezzük magunkat, hogy tényleg csak úgy hasítunk! Végre térdgatya! (És az első és egyetlen tábori defektet is lereagáltam 6 perc alatt.)
Egyszerűen vaddisznóknak gondolja magát az ember, ha ilyen jól megy a gép. A táblákat is biztos a mi kedvünkért pakolták ki a főút mellé (tavaly ugyanis még nem voltak kint):
Lassan mindenki - majdnem - minden titkos és nem titkos tápját kipakolja a konyhapolcra. Megjelennek az öblösnél öblösebb táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok, italporok, koncentrátumok, gélek, izo- és hipotóniák pumpával és anélkül. Hűazannyamindenit! Nálam meg semmi ilyen nincs, kivéve a 10db szeletet, amit Balázs Úr adományozott nekem még a tábor előtt. Végszükség esetére. No, majd mindjárt....
Én is tudományos vagyok kaja terén. Például szaklapokat olvasok, miközben az "eating clean" mozgalom elveit hírdetem fennhangon az étkezések alatt. Miközben én azon álmuldozom, hogy mindenki mennyit eszikmár ... a többiek azon álmuldoznak, hogy még életben vagyok ennyi (mármint ilyen kevés) kalória bevitele mellett...
Ha valaki megfogadja, beülteti, megvalósítja az általam képviselt - és hosszas monológok formájában lelkesen terjesztett - nézeteket (vagy legalább egy részüket), akkor már boldog lehetek! S ígéret volt is rá, már a tábor alatt is. Kérdés a megvalósítás... (Vagy épp a pokolba kívánt mindenki....?)
Az első regeneráló (ezt itt a hagyományos-kerékpáros értelemben nem lehet - másfél óra alatt az 5-600m szint összegyűlik, ha tetszik, ha nem) napon Navi próbálkozott velünk tartani (edzéseim java részét Petivel végeztem, mint fő instruktor és dirigens):
Láthatóan élvezi az együttlétet:
Harmadik napra tűztük ki Korcula körbetekerését 5 óra időtartamban. A kompkikötőben fotózkodással ütöttük el az időt:
A hajón Navigátor jól beiszik. Előre, a medve bőrére... Eszembe jut egy régi dal: "Navigator, navigator never drinks water, just whisky by pints..." Ki tudja, mi lehet a zsákjában...?
A korculai edzés is a megszokott "közös tekeréses" forgatókönyv szerint zajlik: szép lassan leszakad mindenki. Először Navi, majd Laci, végül - természetesen a sziget legtávolabbi pontján - Andris... illetve neki "csak" a stoplirögzítő csavarjai. Lassítok és dobok egy szerszámot a kezeibe, aztán jó sporttáshoz méltóan otthagyjuk. Mert nekünk "feladataink" vannak Petivel, nem lehet csak úgy megállni, szerelni, totyorogni! Az idő - pénz... Mondjuk, nem csoda, ha szétesik Andris 7 kilós országútija... úgy küldi a terepen vele, hogy ihaj!
Nem hiszitek el, de megtalálta a dózeren a csavart! Sőt! Két napja Navigátor elveszett hajtóműcsavarjait is megtalálta az út szélén! Lehet, hogy előző életében fémdetektor volt?
Péter és Dénes apostolok az olajfák ligetében "gravelezve" igyekeznek visszafelé:
Idei legjobb dózerélményeim ezek!
Sajnos a sziget kurta, így fél órával rövidebbre jön össze a nagy menés. Vagy túl gyorsak voltunk? A komp is mindjárt indul, csak egy Korcula városnézésre van lehetőség - mármint ránézésre, a domboldaról. Talán jövőre részleteibe is mehetek a dolgoknak...
I
A lejtőn a kikötő felé megjelenik Navi - legalább Ő megvan. S a többiek? Telefonálgatunk, türelmetlenül várakozunk, s láss csodát, indulás előtt pár perccel megjelennek a büfénél! Ihaj-csuhaj, minden jó, ha a vége jó, meg az, hogy Lacinál volt GPS és visszataláltak a sziget legvégéből.
Anyám, mennyi cukor és kalória...!
A szerdai napot pihenéssel és Dubrovnik óvárósának megtekintésével töltjük. Ami biztos, hogy itt az eddig általam tapasztalt legnagyobb templomsűrűség.
És a legnagyobb fagylaltot is itt ettem... hű, de rég ettem fagyit... azért ez az aszkéta életmód...
Túrázunk egyet a sikátorokoban...
Egy kirakatban meg azt veszem észre, hogy Dubrovniknak volt villamosa... anno... kár érte, mint minden elbontott vágányért...
Nekem az alant látható: "A néni bántja a birkát fogdosó bácsit" című szobor tetszett:
Hazafelé megállunk egy bevásárlásra Ston településen. Én még átrohanok az úton lefotózni a sólepárló kisvasútját (illetve maradványait):
A többieket sajnos nem hozta lázba a környék egyetlen technikai látványossága, inkább elektromos muzsikát hallgattak az autóban...
A csütörtöki napon ideért végre minden ezdőtábor kötelező tartozéka az Esős Nap. Petivel hajnalok hajnalán startoltunk és - igazából a szükség által diktált - zseniális útvonaltervezésünknek, illetve a nem hűlő levegőnek (maradt a 13 fok és felette is volt talán) köszönhetően lényegében ázás nélkül tudtuk megoldani a 4 órás menetet.
Elégedett "Megcsináltuk!" fotó, a hazaérkezést követően:
A tekerés alatt (4 óra) 83km-t és 2250m szintet mentünk - aszfalton ám!
Még dél előtt megebédeltünk, aztán jöhetett a szellemi-testi feltöltődés - döglés az ágyban, olvasás, tabletbuzerálás...
A ruhák meg jobb sorukra várva olvadoztak a közlekedőben elhelyezett fűtőtest környezetében:
A késő délután során egy laza séta belefért a babérfákkal szegélyezett zuljanai hátsó kertek alatt. Gondolatban már a szezonra készülök.... nagyon... képzelgek...
A főutcán már felgyúltak a fények, fiaink meg a helyi kisbolt sörkészletét csappantották. Nahát, kérem!
Az utolsó előtti délelőtt volt a legvízesebb. Ekkor sikerült teljesen elázni, de szerencsére csak 2 órát kellett forgatni, nem volt nagy gond belőle!
A trutyi idő ellenére is jól éreztem magam, Petinek régi Európa Kiadó dalokat duruzsoltam a fülébe a legmeredekebb emelkedőn:
Vállam fölött pedig, ott, ahol a part... akarom mondani az ég (le-)szakad, ott lakunk mi:
A félszigeten vannak olyan helyek, ahol nem esett. Ilyen a kedvenc hágónk is Pijavicino felett (itt lehet piát venni - tényleg sok a helyi bortermelő ezen a részen).
Amúgy Potomje település a következő, ahol meg biztos potom áron mérik a szőlőlevet. Hű, de vicces voltam most, ugye?
Száguldás haza:
Az utolsó tekerést egyénileg bonyolítottam. Peti engem most túl túlpörgöttnek, s dirigálósnak talált (ezt tette velem a maradék 10 centi bejgli és két lekvároskenyér szénhidrát lökete), meg a felhők is csúnyán álltak... szóval ment mindenki a maga dolgára, kiélni (?)a "hegyi libidóját" hogy egy ötórás önmegvalósító tekeréssel megkoronázhassa a táborozást. Amire - mint "summa cum laude" edző - igen büszke vagyok: még soha nem sikerült ilyen jól el- és beosztanom a terhelés-pihenés arányát a rendelkezésre álló időben. Úgy látszik, fejlődök, tanulok!
Levezetésnek itt a fűtőanyag tesztflotta - peljesaci vörösök:
Az utolsó vacsora, megspékelve vendéglátónk, Zdravko ajándékával - ahogy mondta: "a dalmát emberek bolondosak" - egy újabb üveg, saját, nem bolti (!) borral és... hagymás-olivás polipsalátával!
Lacinak volt még egy "jó" kérdése hozzám a táborozás vége felé - lehet, hogy nehezen vagyok kiismerhető, meg hozzám csak "jó" kérdést lehet intézni, hehehe:
"Mi van, ha megkívánsz egy krémest?"
Fú, nem tudta mibe szalad bele...! Mi az, hogy édességet kívánni? Meg krémest? (Hehe, ha már kívánok akkor csokisat vagy mákosat...) Azért megadtam az adekvát választ, amit itt és most nem részleteznék, de tartott vagy 10 percig.
A hazafele autóút nem röpült el. A második határon vagy 10 percig félreállítottak minket, csak úgy... Petit ez egy kicsit felhúzhatta, mert a következő harminc kilométeren be is hozta a lemaradást. Szegény Navigátor, akinek navigálni kellett volna - bár nem tudott róla - nem is bírta szemével követni a táblákat, feliratokat az út mentén... de szerencsére az utolsó pillanatban elkerültük a szarajevói városnézést (pedig most még tüntetést is lehet talán arrafelé "spottingolni"), nem úgy, mint tavaly.
Boszniában Zenica vasműve keltette fel érdeklődésem - igazi hardcore indusztriál... város a városban... meg mellette... hatalmas, lenyűgöző!
Az út hátralévő része hány... kolódással telt (illetve folytatódott, mert már a kezdetektől rosszul voltam)... a bosnyák-horvát határ közelében még beiktattunk egy kisebb eltévedést, megnéztünk pár aknamezőt, bepróbálkoztunk egy kishatár átkeléssel (nem ment), megszóltak nyilvános dologvégzés miatt, de aztán csak átjutottunk, s nem sokkal - még egy határral - később pedig már a jó öreg magyar föld (bitumen) porzott alattunk. Sötétedés után nem sokkal már otthon kanalaztam a forró pulykanyaklevest.
Itt a vége, fuss el véle... vissza a rendes februári 4-5-6 fokos hajnalokba.
Hálás köszönetem egyletünk fő támogatójának, a Meditech Kft-nek a biztos háttér megvalósításáért. Kis családomnak és kollegáimnak, hogy távollétemben is helyt álltak, míg a hasam süttettem a fövenyen. Balázs Úrnak külön az esőálló szeletekért - nem is tudom mi lett volna, ha a szokásos csokis szendvicseimet kell bepállasztanom az esőkabát alatti trópusi időjárásban... És persze anyukámnak a csúcsszuper tavaszi bejgliért! Peti, neked pedig jár a kiadós vállveregetés, hogy leszervezted, megszervezted, oda- és vissza vezetted a turnust!