Bence a Bükkben
Dini bá után én is jelentkezem egy kis beszámolóval a múlt hétvégi Bükk maratonról.
Nem mondom, hogy eseménytelenül telnek a heteim, hétköznap minden nap meló, mellette amennyi edzés belefér, meg azért aludni se árt néha, szóval sose unatkozom, ha pedig unatkoznék a család mindig gondoskodik egy laza 30-40 fős családi összejövetelről. A verseny hétvégéjére pont ez az esemény esett. Szóval a szombati napom el volt foglalva, átmozgatni sem volt időm. De legalább nagyokat kajáltunk J.
Vasárnap reggel Kovács Andris barátommal utaztunk le a versenyre. Nem mondom hogy korán érkeztünk, de azért amire kellett arra volt időnk. Egy rövid melegítés után beálltam a beszólítottak kis kordonjában, asszem velünk szoktak kezdeni, de most még a végén sem szólítottak minket. Ezt elég furán néztük, és meg is kérdeztük a versenybírókat, hogy mi a helyzet, erre csak annyi választ kaptunk, hogy „hát aki a verseny előtti reggel veszi át a rajtszámát, azt nem tudjuk beszólítani”. Hogy mi van??? A versenyeim 90%-ában verseny előtti reggel veszem a rajtszámot, és nem szokott gondot okozni, na de ennyit erről a kis incidensről.
Rajt után eléggé előre helyezkedtem, tudtam hogy tempós verseny lesz. Az első pár kilométert elég lazán teljesítettük. Aztán pedig jól megindultunk, nekem ennyi elég is volt, hogy hátrébb kerüljek, mivel a rajtokat sosem bírom valami jól.
Az első emelkedő tetejére Mellau Ádámmal keveredtünk össze, a rövid ki lefelében együtt is maradtunk, és közösen kezdtük meg a második emelkedőt. A feléig együtt tempóztunk, de én éreztem, hogy többet kéne menjek, ezért kicsit gyorsítottam, ő ezt sajnos nem bírta, pedig jó lett volna együtt vadászni az embereket. Tehát már egyedül értem föl az első ellenőrző pontig. Ide majd 2 perces hátrányban értem föl a kategóriám első helyezettjéhez képest Gönczy Gergőhöz képest. Bár erről akkor még nem tudtam, csak annyit, hogy második helyen állok.
Innentől egyedül tempóztam a rajt-cél területig, ahol a Panyi családtól vettem fel a frissítőmet. Ez elég jól jött, minden folyadékom elfogyott, az egyik kulacsomat el is hagytam. Ezen a szakaszon Gergővel majdnem teljesen azonos időt mentünk.
Kulacsfelvétel után jött egy jó meredek mászás, ami nagyon nem haladt, mostanában nem mennek a meredekek, ezt az enyhe túlsúlyomnak lehet betudni, de ráállok a témára és kicsit faragok magamon. Jött egy 500 méter hosszú aszfaltos átkötő rész, az ez utáni emelkedőn értem utol Gergőt. Körülbelül 35 kilométernél. Jó ideig együtt tempóztunk, és kínálgattuk egymást, én annyira nem éreztem az erőt, így én mindig picit nyugisabb tempót diktáltam neki, támadni nem mertem, mert úgy éreztem, hogy valamivel erősebb nálam. Ez be is bizonyosodott, amikor elértünk egy nagyon meredek, a kelleténél hosszan dózeres emelkedőhöz. Én itt szakadtam le róla. Megcsúsztam, és ezért nem tudtam végig feltekerni, kicsit futnom kellett, ez majdnem 30 másodpercet jelentett.
Innentől kicsit megtorpantam, de 5-10 perc után megembereltem magamat, és Gergő nyomába eredtem, bár felérni sajnos nem sikerült rá. De azért elég jó tempókat tudtam menni innentől is, az utolsó két időmérőnél utólag visszanézve jobb időket is mentem, de sajnos ez nem volt elég, 56 másodperccel gyorsabb lett a végére.
Azért elégedett vagyok az eredményemmel, jó ez a második hely is.
Főleg úgy, hogy az elmúlt hetekben nem nagyon mentek az edzések, csak a verseny hetén voltak kecsegtető edzéseim. Meg ugye én állítólag nem bírom a meleget, pedig az itt volt rendesen. Ezek szerint sikerül végre megszoknom. Mondjuk 5 kulaccsal el is fogyasztottam a verseny közben.
Köszönöm a támogatást a csapatomnak a Meditech Sport Club-nak, a Meditech KFT-nek és az egyéni támogatóimnak, a Continentalnak, a Nutrixxionnak, és a Léda étteremnek!
Mindenkinek jó pihenést!