Egyedül a csúcson...
Hétvégén elindultam egyedül az első montis bringázásomra a Börzsönybe.
A cél az volt, hogy menjek egy kört és ha fizikailag is bírom és jól tájékozódom az erdőben, akkor feltekerjek a Nagy-Hideg-hegyre is.
A legútóbbi országútis Börzsöny körömet egy hörgő-vicsorgó négylábú förmedvény tette kevésbé élvezhetőbbé, amikor pár kilóméteren keresztül prédának tekintett rám.
Most hétvégén csak attól tartottam, hogy összetalálkozok vaddisznókkal, szerencsémre nem sikerült.
Miután a királyréti embertömegen türelmesen (tempó vissza, figyelni mindenkire, mert ugyis pont arra fog valaki kiugrani elém, amerre jönnék, hiába szólok jó messziről, hogy pontosan melyik oldalról jövök, persze szemből meg nem lát egyik szemével sem ...) és nyugodtan (mert akkor sem küldök el senkit sehova, ha épp mindenki pofátlanul keresztbeáll az úttest teljes szélességében és csak akkor mozdul meg, ha egy kocsi jelenik meg) átvergődtem, elkezdtem felkapaszkodni egy forrás irányába.
Először megszüntek az aszfaltos kacskaringós útak, majd az út is leszűkült, nyomvályus lett és amikor egyre többször kellett leszállnom az óriás pocsolyák miatt, mert megpróbálni kikerülni őket annyit jelentett volna, hogy jó eséllyel fürdök meg bennük, akkor már kezdtem azon gondolkozni, hogy kell ez nekem...?
Aztán ezen túltettem magamat, mert egyébként a pocsolyákon kívül semmi bajom nem volt. Nem tévedtem el, nem pánikoltam be, nem lettem hisztis.
Meg arra gondoltam, ha már eddig eljöttem, akkor írány felfele a Nagy-Hideg-hegyre, mert miért is ne?
Fárasztó, combos, egyensúlyozós és figyelős felfele volt, aztán végre valahára megláttam a turistaházat, odáig már csak egy picit kellett még küzdeni.
Felértem, leszálltam a bringámról, bűszkén körbenéztem, sehol egy bringás csaj (miért?), feltankoltam, magamra húztam a szélálló kabátomat és iszkiri gyorsan lefelé, hogy el ne kezdjek izzadtan és kimerülve megfagyni lefele.
A kanyarokat figyelmesen bevettem, a többi részeken pedig gurult a bringa, amennyire csak tudott.
Visszaérve Királyrétre még nagyobb tömeggel találkoztam, mint amikor elindultam.
Soha ekkora tömeget nem láttam arrafelé. Szegény étterem is annyira le volt terhelve, hogy éhesen inkább megpróbáltunk leggyorsabban elérni a következő kajafeltöltős helyre.
(A többes szám a közös kocsikázásra vonatkozik, a fiúk másfele tekertek.)
Sok munka volt a napban, remélem sokat is faragtam a fenekemből...
Az aszfalt után dózerút következett.
Fürdéshez előkészített pocsolyák. Se jobbra, se balra.
A levelek néha azért jók, mert nem látod alattuk a köveket és így nem parázol annyira. Máskor meg inkább azért jó lenne mégiscsak látni, mi lapul alattuk.
A csúcson leparkoltam...
... és lenéztem.
Strava útvonal infók röviden, tömören.
Üljetek bringára, mert hosszú lesz a tél!