Emeld meg a feneked!

 

 

Végre sziporkáznak a gondolataim, mégsem tudom értelmesen összefoglalni egyiket sem...

(Nem tüntem el sehova, csak logisztikai zűrzavarba keveredtem, ezért maradtam el a cikkekkel.)

 

Amíg bringán ülök, addig folyamatosan jönnek mindenféle gondolatok.

Persze csak országútin, mert ugye a montin nehéz elkalandozni másfelé.

Aztán amikor össze kellene foglalnom, hogy miről is írnék, akkor nehezen szedem össze a gondolataimat, hogy ne csak én értsem, mit is akartam mondani.

 

Sokszor érzem úgy, hogy nem nekem kellene a bringás dolgokról írni, mert nálam komolyabb bringások viszonylag sokan vannak, meg érteni sem értek műszakilag ezekhez a csodagépekhez.

Majd talán idővel ezzel is megküzdök, hogy legalább egy minimális szinten ne csak felületesen ismerjem, hanem valóban is értsem a fogalmakat.

Írni, posztolgatni általában azok szoktak, akik bringás téren komoly célokért küzdenek, eredményeket érnek el a sportágban.

Ami hiánycikk, azok a csajos-bringás írások tapasztalatokról, élményekről, bármiféle bringás információkról, amiket olyan csajok is tudnak értelmezni, akik inkább csajosak (szeretnek csinosak lenni bringán is), nem fiúsak (nem annyira ügyesek, de küzdenek és nem adják fel), nem sportosak (nem a teljesítményre hajtanak) és remélhetőleg nem talicskáznak veszélyes bringadíszekkel a városban (annyira szeretem magamat meg a bringámat, hogy nem érdekel, fognak-e a fékek, vagy hogy beleakad-e a magassarkúm a pedálba, ha épp helyzet van, mert a helyzetet sem veszem észre...).

 

Alapjában véve csajos gondolatmenetet próbálok követni lehetőleg nem profi szinten, mert nem profiknak írok és én sem vagyok az :).

Hogy azok is értsék, akik valamiért nem ülnek bringára, pedig jót tenne nekik, vagy már bringáznak, de „kinlódva-szenvedve”.

A bringa nem harap, nem bánt, csak élményt nyújt, amivel valóban van egy kis munka, de az is leginkább az elején érezhető fizikailag megterhelőnek.

Később már olyan, mint amit akkor érzel, amikor megdolgoztál valamiért és örülsz a végén az eredménynek és attól még többet szeretnél belőle és még jobban. Kicsit olyan mint a drog csak mellékhatásások nélkül, amit mind rövid mind hosszú távon pozitívan fogsz értékelni és megélni.

 

Egy-két olyan dolgot szeretnék majd megemlíteni, amivel a nők bringázásaik során találkoznak és amelyek az élményt magát növelhetik, de akár a legelején egy életre el is vehetik a kedvet a bringázástól.

 

Minden kezdő bringás csaj elköveti azt a hibát, hogy végigüli a bringázást.

A NYEREG NEM ARRA VALÓ, HOGY VÉGIG RAJTA TARTSUK A FENEKÜNKET!

Tudom, én is arra használtam évekig és idegbajt kaptam akkor, ha valaki azt mondta, hogy álljak ki.

Egyrészt honnan?

Másrészt mi az a nyereg?

Igen, kisebbségiként jó néhány szót kellett megtanulnom, például hogy amin ülünk, az nem ülőke hanem nyereg :).

OK, nyeregből kiállok, de hogyan?

 

Hogy ne úgy járjál mint én, hogy a bringázás végére legyalulod a lábközi részeidet, inkább válts vissza mondjuk kettőt (keményebbre, kisebb szám felé)(fiúk nem nevetünk, mi lányok sokan így működünk), aztán emeld meg a feneked és úgy tekerj pár másodpercig, majd üllj vissza és válts vissza a korábbi váltó állásba (puhábbra, könnyebben tekerhetőbbre, a nagyobb szám felé). Ezek k.b. váltások, minden a körülményektől függ. A lényeg, ha kiállsz, visszaváltasz, ha visszaülsz akkor pedig fordítva. Ha felfelé időnként nem állsz ki, akkor nagyon megnyomorgatod „ott” magadat, ha lefele nem állsz ki, akkor pedig szétrázod magad „ugyanott”.

Felfelé én a meredek részek végéin szoktam kiállva tekerni, lefele pedig - ha nem tekerek, mert nagy a sebesség - szinte végig kiállva legurulni (fenék hátra megemel, test rálapul a bringára).

Ha így teszel, akkor nem rázódik szét „mindened”, csak a kormányt fogd végig erősen és sokkall jobban figyelj, mint felfele menet!

A váltókról és váltásokról majd írok később bővebben.

 

Ja és betétes bringa naci nélkül hosszabb távon ne indulj el :).