A 11 személyes tányérkészlet
És trátátátááá! Én is, én is! Sikerült végre meglépnem azt, amit szerintem nagyjából az egész "mezőny" (értsd. boldog-boldogtalan) megtett már... évekkel ezelőtt: 11-es lettem!
Végigjártam ám a stációkat, szépen, nyugisan és legfőképp következetesen: 3x7, 3x8, 3x9, 1x1, 2x9, 1x1, 3x10, 1x1, 1x10, 1x1 és most: 1x11...
Az idei évben már jól kikisérleteztem magam az 1x10-es rendszerekből. Alapvetően muszájból, mert ugye jött a csodás ovális lánckerék, s dobtam is el/le egyből az átdobót, elsőváltókart. Azt hiszem a korábbi, sokszoros esztétikai képzéseken átesett agyam vezet meg: nagyon tetszik az egyszerakárhányas bicajok megjelenése. Tudjátok: letisztultság, nemesi egyszerűség, izé... S csak utána veszem észre a funkciót: hogy milyen frankón el lehet éldegélni első váltó nélkül. Csak hát a 36-os legnagyobb hátsó lánckerék és a megfelelő erőnlét(em) hiánya... az gondokhoz vezetett. Birizgálta fantáziám (és pár emelkedőn a combom is) a 36+ lánckerekek titkos világa... A fura 11:40-es kínai sorokat, az átépítőkészleteket kihagytam, illetve egy 200grammos 10 sebességes "wide-range" acél fogaskoszorút kipróbáltam, de inkább köszöntem, nem... nem váltott, na! De majd most!
Nyár végén egyszer csak megjelent a szekrényem polcán a hátsó váltó. Valahol el kell kezdeni.
Ha belegondolok, hogy néztek ki a váltók évtízedeken keresztül, s most... ez már olyan "organikus bigyó" (mondom divatosan), nem?
Van rajta kuplung (clutch) is, amit eddig sem használtam, s szerintem ezután sem fogok, mert nem tetszik, hogy észrevehetően fékezi a bovden mozgását, a jópofa fogak az első lánckeréken pedig elég jól tartottak eddig. Persze, ha beindul a kopás, akkor lehet, hogy át kell kapcsoljak...
Bő egy hónapja pedigmegérkezett az étkészlet lényegi darabja:
Fú, mekkora vájdling! De nem is... inkább csészealj, meg lapos, meg leveses... egyben... gigászi fogak hátul, mindjárt leér a földre banyek!
Örömöm fokozta, hogy - Balázs Úr szúrta ki sólyomszemével - 36-os helyett 37-es van a 42-es, tízenegyedik alatt, így egyből két (!) könnyebb áttételem is lett!
Nem is akartam én ekkora kedvezményt az élettől...
Keménykedés-ügyileg: 10-es legkisebb fog nem szerepel a Shimano kínálatában, nekem eddig is jó volt a 11, nem robogok én olyan gyorsan lefelé. És! Nem kell új agyat/rotort vásárolnom. Tényező.
A lánc - egy teljesen tájidegen Sram PC-1170 - már évek óta a szekrényemben tartózkodott, mint tartalék, az országútira. Most jól jött (hogy nem kellett zsebbe nyúlnom).
Sajnos nem sikerült teljesen gazadságos üzemmódban összevásárolni a rendszert. Csak vártam, vártam, hogy megjelenjem a polcomon a (XT) váltókar, de csak nem akart. Én meg kezdtem türelmetlen lenni, mert itt volt a hónap 12. napja, és nekem terepre kellett mennem kellett a novemberi nyárban. A nyári bringámmal... Ráadásul tegnap este megláttam a bolt egyetlen, bilincses, 11 sebességes jobbos, Shimano váltókarját Balázs Úr kezében, midőn egy érdeklődővel konzíliumot tartott felette... Nane! Ahogy távozott a sporttárs, csaptam is lefelé a dobozra:
Így lett - egyetlen - XTR alkatrészem megint/újra. Késő délutáni félkómámban egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ez egy I-Spec (csak fékkarhoz rögíthető) változat, de aztán megfelelő fényviszonyokba kerülve sikerült észrevennem a hajszálvékony rögzítő bilincset:
Hehh... lesz mit letörni!
Zárásra pont kész lett az építkezés, alig aludtam, s hajnalok hajnalám robogtam az erdőbe próbálkozni!
Készültek a szokványfotók...
Ahol semmi nem látszik az újdonságokból, de szerintem az első kerekemnél és a vádlimnál szebb látvány csak kevés van. Talán az őszi erdő...?
Gyorsan megjárattam (magam) a "Crosskovácsi-vidéken"... a nyári meghalás óta nem jártam ezeken az utakon. Akkor jött volna csak igazán jól a "+" lánckerék hátul. Most nem kellett, de azért kipróbáltam - mármint, hogy tényleg felvált-e a váltó?
Minden nagyon szuper volt ezen reggelen! Kattogtattam, mint a bolond, nem is figyeltem sokszor a terepre; kihívva magam ellen a sorsot... illetve a nedves avart... mint a múltkor...
Főleg, hogy a két héttel ezelőtt produkált esésemnek nem lett komolyabb következménye. Akkor annyira rossz volt, hogy még a körzeti dokinénihez is lementem.
Kaptam ám beutalót ultrahangra... így aztán elmentem az sztk-s ultrahang központba, ahol - míg szépen, csendesen megvártam, hogy a portásbácsi komfortosan megegye az orrom előtt (a fülkében) a kalbászos-hagymás kenyerét, s megtudakolhassam, hogy hányadik emeletre kell felmásznom - kaptam időpontot december 3-ra...
Mikor ezen (mármint az egy hónapnyi várakozási időn) elcsodálkoztam, a recepciós (?) néni jól rámb...zta a kisablakot, hogy akkor menjek máshova ("maszekhez"). Jól van, na - szerencsére nem szoktam gyakran igénybe venni az egészségügy szolgáltatásait, ezért nem voltam képben, hogy ez a megszokott átfutási idő. Persze azért egy kicsit elképedtem, hogy ezek szerint nagyjából akkor van esélyem időben a vizsgálóba jutni, ha éppen ott, előttük tudok vért köpni vagy epét hányni. Különben nem.
Semmi gáz - mentem és befizettem magam a maszekhez. Ez egy héten belül "meg is lett"...
Oké, fáj a bordám alatt, s néha, bizonyos mozdulatoknál "bebicskázok", de van rá esély, hogy megmaradok.
A reggeli menet végén még bizonyossá vált az is, amit eddig csak sejtettem, egyrészt, hogy ez a tízenegysebességes váltósdi jó lesz nekem, másrészt az, hogy Balázs Úr mostanában tényleg többlábonáll. Nem elég, hogy kihalt fagylaltozója van Vásárosnamény-Vitka településen (lsd. korábbi írásaim egyikét), most egy névre/nevére szóló kaput is felfedeztem az erdő mélyén:
Erről a vállalkozásáról tényleg nem tudtam. Acél és kovácsoltvas országává leszünk megint? Vagy...? Hmmm... tényleg nem tudom.
De nem is kell annyit agyalni, menni kell - előre!
A képek manipulálásában (= élvezhetőbbé alakítás) nyújtott segítségért hatalmas köszönet a mellettem ülő Tibibának!