A három jóbarát - Bükk Maraton 2016

Ezt még Peti mondta menetközben, amikor amolyan kis virgonc volt.

 

Mondott mást is, például, hogy "olyan uncsi ez a verseny"... Aztán izgalmassá tette - magának és másoknak is. Többek között Jocónak és nekem.

 

Az időjárás legalább nem hozott izgalmakat:

A fenti - szombat délután készült - képen maximum az az érdekes, hogy másnap én nem otthonról (sárga), hanem a 30+ (piros) területről érkeztem kivételesen a versenyre. Abban biztos lehettem tehát, hogy a klímával nem lesz gond Felsőtárkányban, de ahol még voltam éppen, ott izzadtam rendesen... Ergo szinültig töltöttem folyadék- és szénhidrátraktáraimat, az alábbi módon:

Kiváncsi lennék, hogy vannak-e mások is a mezőnyben, akik ilyen hihetetlen mennyiségű növényt esznek meg glikogénkészletük biztosítása érdekében. S ez csak a vacsora volt...

Na jó, estebéd, mert korán kellett feküdni, ugyanis korán is kellett kelni.

Azért kellett korán kelni, mert egyrészt messze voltam, s sokat kellett autózni (= vezetni), másrészt a rajt 9 óra 10 perckor volt! De frankó! Korai rajt = korai célbaérés > korai eredményhírdetés = hamar otthon leszek, ezen, várhatóan hosszú nap után! Majdnem.

Párom és itatóm nagyon ügyesen és gyorsan beszerezte a rajtcsomagot, mely egy egész hetyke kis piros szatyor volt, benne egy - úgy látszik megelőlegezték a testtömegcsökkenést, amivel azért küzdök rendesen - "S" méretű pólóval. Hát, hónaljban egy kicsit szűk, de majd belefogyok.

A beszólítós karámnál a versenybíró néni nagyon viccesen azt találta mondani, hogy nem vagyok a listán, de szerencsére még magamnál voltam annyira, hogy pár perc alatt kikerestem a nevem a nem túl hosszú névsorból. Megnyugodtam. Teljesen persze csak akkor, amikor a teljes mezőny és szurkolósereg szemei előtt el- és visszagaloppozhattam a vakondtúrásokon keresztül a rét végébe, az adekvát rajt előtti kisdologra.

Még szerencse, hogy Pálos Pisti és Fejes Miki szpíkerek (No, de hova tűnt Bíró Ádám?) nem vették észre miben mesterkedtem! És milyen "pro" lenne egy mobil-wc a chipszőnyeg mellett!

Órát beüzemeltem - mert kikapcsolt a nagy álldogálásban. "Teljesítmény- és pulzusmérő érzékelve, tehát vagyok" - mondta a nagy gondolkodó.

Nem sokkal később elmentünk biciklizni a hegyekbe, pár órára.

Utánunk a vízözön és a Közép Táv mezőnye, az elején szépen felsorakozva az Egylet tagai:

Nagyon helyes, fiúk!

No, tehát...

Mi meg csak tekertünk és tekertünk... Nem volt nagy a tempó, legalábbis én nem éreztem annak. Nyugisan mentünk hármasban, a jóbarátok; néha váltottuk egymást; volt, hogy Jocó "ellépett" pár méterre, ekkor Peti rámszólt, hogy érjem utól (megtettem - bár jeleztem, hogy ez nem gazdaságos); aztán Peti rájött, hogy Ő a legtechnikásabb közöttünk, így minden kanyarban bepróbálkozott egy előzéssel, és lefelé is. (Megéri?)

Elég mókás, hogy itt bóklászunk hármasban. A tavalyi év változatosabb volt - nagyobb volt ez az "élmezőny". Talán majd jövőre, vagy két év múlva lesz változás, amikor "beleöregednek" páran a mostani master-1 élmezőnyből... utánajártam. Legjobb esetben 2017. az "utolsó békeév"...

Még a verseny elején esett el egy nyomvájúban egy velünk tartó sporttárs. Huhh... majdnem átrobogtam rajta... és... nem, ilyet nem akarok látni, mert félelmetes látvány volt közelről a bukás, az emberi test zuhanása a porba, s bár kérdésemre, hogy minden rendben-e, egy "jaaa" volt a válasz a talaj irányából, azért eszembe jutott a két hónappal ezelőtti produkcióm. (Megéri?)

Őszintén bevallom nekem ez a pálya "tökismeretlen" volt. Pár részlet még oké, de a java, az nem... így lehet, hogy óvatosabb (is) voltam a szokásosnál (is). Ehhez képest sikerült összeszednem az első kör vége felé egy lassú defektet, s a javítás idejére elköszöntem bajtársaimtól. De nem soká maradtam nélkülük, mert a cél előtti lejtő tetején egy nagy csoport bringás állta utamat, s kiabálták: "elesett, betörte a fejét, nem engedi, hogy mentőt hívjunk"! Ekkor láttam meg, hogy Peti áll a kör közepén... Szóltam, hogy mindenképpen hívjanak mentőt, ez nem játék, ez történt velem is nemrég! Jocó is ott lassúzott, felmentem rá, beszéltünk két szót, mondta, hogy Ő mindig úgy megy, hogy "legyen hely" egy bukásnak előtte... Ezt jó tudni. Legalább nem ment át Petin.

Majd elgurult, Orbán Danival és Boda Petivel karöltve, én meg lassan ereszkedtem a célig. Két esést már láttam és a gumim is elkezdett újra ereszteni. Nagyon jó!

Hogy mit csinált Peti? Hát... mint utólag (ezt a képet csak most látom) kiderült, törése, vérzése, szédülése ellenére fogta magát és ment tovább... (Megéri?)

Erről előrébb nem tudtunk. Elől ment Jocó, pár perccel lemaradva én, mert a defektet másodszor is rendbe kellett tennem, ezért megálltam a második kör elején egy újabb patronálásra. Két patron, jajj! (Megéri?)

A verseny utolsó 30 kilométere sem telt eseménytelenül... A Hosszú Táv új - Ördögoldal-pótló, nekem tolós - szakaszának hullámvasutas tetején egyszer csak Orbán Danit látom a hátán fetrengeni. De nem a boldogságtól... Megállok, mi van? Vállad? Bordád? Gerinced? Mikzben odébb vonszolta magát nem sok infó derült ki, csak annyi, hogy menjek tovább... mit mondjak, ettől nem lettem túl nyugodt, megigértem, hogy a leközelebbi embernek szólok... Mivel versenyen - szégyen, gyalázat - nincs nálam telefon, de mint utólagosan kiderült a legközelebbi pályamenti embernek sem volt... vagy térereje nem, no meg azt sem tudta hol van, hova hívja a mentőt, ha kell... azaz ha kellett volna...

Érdekes volt, hogy Dani csapattársa, aki előtt elesett nem állt meg... Hmmm.... Meg még egy másik srác sem, ha jól láttam.

A célban, később szerencsére találkoztam Danival. Ki kellett állnia a fájdalmai miatt - önerőből gurult vissza a célba.

Miután három bukásnál tartott a számlálóm, teljesen indiszponálttá váltam, s kezdett nem érdekelni az egész, csak, hogy egyben beérjek a célba. Agyaltam.

Ami tény: megváltoztak az erdők, az erdei - szélesebb - utak is, sőt inkább azok. Ha jön egy eső (özönvíz mostanság), akkor vízmosás, nyomvájú, kőfolyam, kavicsrengeteg lesz a  járt (egykor "döngölt" sétautakból is. Másik tény: jobbak a mostani bicajok. Nagy, ballonos kerekek, belső nélkül, fáintos teleszkópok elől (hátul), könnyű az egész gép, könnyű ereszteni is. Talán jobban is, mint amennyire öregedő testünk, de magát rutinosnak képzelő agyunk koordinálni tudja azt... (ez a harmadik tény).

Mivel kerekem nem eresztett (eléggé), így tudtam nyomni valamelyest. Annyira mindenképp, hogy a motivációhiány ellenére is felértem Jocóra. Ezek szerint tényleg jól vagy jobban mentem ma (mindig csak magamhoz képest mondok ilyeneket - ez a tuti); ami biztos, hogy nem éreztem szinte semmi szenvedést a verseny alatt. Völgyfőház és Vár-bükk között egy helyen fogjuk rá, hogy "odaléptem", s láss csodát nem jött velem.

Innen kezdve egy kicsit még meccseltem a számomra ismeretlen sporttárssal, aki már egy jó ideje jött velem, velünk - felfelé elhúzva (volt, hogy annyira megnyomta az emelkedőt, hogy elesett - ez volt a negyedik, amit láthattam ezen a csodás napon), s lefelé igencsak lemaradva... A végén már mindenem görcsölt, még a talpam is, de próbáltam ott és úgy nyomni, ahogy csak tudtam - koncentrálva a nem elesésre.

A célegyenes előtti egyenesben:

És a célban - Jocó másfél perccel mögöttem ért be.

Beindult egyből a diksurzus - ki, mit látott, mi van Petivel, Danival, az először eleső sporttársal, akit én György Levinek gondoltam, de később kaptam egy fülest, hogy tévedésben leledzek, mert Ő most éppen a tengerparton nyaral... bár... végül is itt is van tenger... hullámzó fűtenger, ha nagyon akarom.

Pár perc múlva előkerült Balázska is, aki látta apját elmenni a második körre... Közben az is kiderült, hogy a mentők éppen akkor indultak volna. Petiért... Így meg inkább maradtak.

És tényleg továbbment! Nem normális... (Megéri?)

Aztán meg elkezdett magyarázni:- oké, ez a normális (nála)... és ellenkezni is (hogy menjen orvoshoz egy kisgenerálra)... ekkor már tudtam, hogy minden rendben vele!

Oké, ez a normális (nála)... és ellenkezni is (hogy menjen orvoshoz egy kisgenerálra)... ekkor már tudtam, hogy minden rendben vele!

Hamarosan magamat is rendbe szedtem. Gyors mosdást - A szabadtéri zuhanyban, ami ilyenkor ugyan nagyon jó, de mi lenne, ha egyszer úgy szakadna az eső, mint pár hete hétvégén... s mi lenne az egész rajt-cél területtel... mert oké, hogy a Bükk Maratonon mindi trópusi szárazság van, de mi van, ha egyszer nem...? - követően a furgon hátsó üléssorát elfoglalva helyreállítottam energetikai helyzetemet. Tudjátok: a szokásos, plusz egy joghurt, csak, hogy legyen némi fehérje is!

Csak a doboz jégkrémes ám!

Majd... kiderült, hogy az eredményhírdetés fél négykor lesz... most meg még kettő sincs... Jujj! Akkor mi a fészkes frászkarikának indultunk kilenc óra tízkor? Vagy nem kellett volna sietni, hogy már egy óra előtt beérjek? Pedig nem én aztán nem vagyok az a "húdegyors"... Nem beszélve a mini- rövid- és középtávos dobogósokról, akik akár már 11 óra magasságában beérnek... Meg, aki az ország túlvégéről érkezett... (Megéri?)

A "keletkezett" szabadidő elütése gyanánt, családilag átsétáltunk a Rétes Fesztiválra, ahol én, mint egyedileg táplálkozó ufo nem álltam sorba egy órát a sátornál...

... hanem elmentem a kávékitelepüléshez (=minibusz), ahol belefutottam Berkes Janiba és gyorsan lezavartunk egy félórás eszmecserét az edzéselmélet és az élet nagy kérdéseinek kapcsolatáról:

A kép sötét, meg maximum a mezeink, nem mi.

Amúgy miért nem lehet összekombinálni a versenyt a rétesfeszttel vagy falunappal, búcsúval...? Milyen csodás és "megtisztelő" lenne egyszer a település központjából (aszfalton, igen) rajtolni, nem a határban/ból valahol, a világ, azaz esetleges érdeklődők szemeitől elzárva? Ezen és még annyi mindenen szoktunk ám tanakodni...

Nagy volt a vonatforgalom ezen a napon, sikerült is lekapnom egy C-50-es vontatta szerelvényt:

Miután már mindent láttunk, visszaandalogtunk a sörsátor, mint egyetlen árnyat adó felület alá, ahol részemről folytattam a szociális élést a fogyó Holdnál is karcsúbb Zorán és "A" Máté társaságában:

Míg meg nem érkezett a bordatörött (?) Holluby Andris és a látszólag engem fenyegető Zsolti Bá':

No, még az kell, hogy ellássa itt a bajom...! Pedig mindjárt szépeket fogok itt írni róla...

De előbb a Rövid Táv master-1 női kategória 3. helyezettjét, Kiss Nórát:

És az "örökös" Rövid Táv master-2 férfi bajnokot, Fésüs "Kefe" Lacit:

No meg a Közép Táv master-1 női 2. helyezett Láng Melindát:

Valamint a Közép Táv master-2 férfi első helyezett Holluby Andrást:

Kellett lencsevére kapnom.

Utána jött csak a Közép Táv master-2 férfi, ahol Heiszer Zsolt 12"-cel lemaradva lett mindössze második!

És hogy szeret felpattanni a dogobó tetejére!

Végül - már-már olyan későn, hogy a Nap is lebukott a szemközti dombok mögött... - jöttünk mi, a jóbarátok, a Hosszú Táv master-2 férfi dobogósai:

Jól megölelgettük egymást, örültünk ám, hogy "megvagyunk", meglobogtattuk az érmet én hátul még a "jövő évi nevezést rejtő borítékot" is... Hááát... jobban jártam volna a 4 óra intenzív sportolásért cserébe mondjuk a 2-3. helyért járó 2 gél+kulacs kombinációval. Nyeremények...? Legközelebb majd lassítok. Lányom telefonban megkérdezte este, hogy mit kaptam a serleg és az érem mellé. Mondtam neki, hogy serleget nem... azaz sem. (Megérte?)

Majdnem öt (17:00!) óra volt, amikor haza tudtunk indulni... Azért elég jól bírja a párom a strapát... Szerencse, hogy én "kényelmesen csak" tízre járok dolgozni, de nem mindenki ennyire szerencsés. És éppen nincs suli sem...

Szerintem minden távnak bőven elég lenne, ha a befutójuk után pár perccel "lezavarnák" (voltam már olyan versenyen, ahol ez működött) az eredményhírdetést. Valószínű, hogy nagyjából egy időben futnak be... tapsolnának egymásnak egyet, talán nem húzna el mindenki, hanem lenne közönség is... akár... és utána mennének haza a gyors eredményhírdetés után, mert lehet, hogy pont azért (is) indulnak rövidebb távokon, mert erre érnek rá... elég egy fél nap egy versenyre, délután pedig lehet (családi életet) élni?! És én is mennék haza, mondjuk ha délután egykor beérek, egy negyed-félkettes dobogózás után nem sokkal. Hú, de mennék... De nem... várok és várok és várok... aztán egyszercsak!

És most, miután túléltem a hazautat (elég félelmetes késő délután, "hóttfáradtan" a Budapest felé vezető autópályán rodeózni, a rettenet hazatartó járműtömegben) vasárnap este, 23 órakor sikerült befejezni a mai beszámolót. Nemrég értem haza, pakoltam ki, fürödtem meg rendesen, s még ettem is. Nemsokára kelek, hiszen még csak 18 órája vagyok talpon, holnap meg kellene menni egy "regenerálót" (legalább), hogy jó legyen.

Idősek és fiatalok! Vigyázzatok magatokra! (Nem éri meg... összetörni!) Hallgassatok inkább: Zenét!