A suszter meg a kaptafa

Hja! Maradtam volna a "sajátomnál"...

 

Ősszel-télen, nagy ritkán nem kerékpáros tevékenykedésbe is bele vágom a fejszém. Például "gyalogtúrázok". Ez jó családi programnak is, meg végre nem tekerek... annyit. (Dehogynem. Csak még gyalogtúrázok is mellé/utána.)

 

Ezek a napok jók arra, hogy kifigyeljek pár menő (dózer és egyéb erdei) utat, amit amúgy elhanyagolnék. Esetleg újrafelfedezek.

Tegnap a frissen felavatott, Piliscsaba feletti Nagy-szénáson tettem látogatást. Kezdve a menetelést az egykori Pilis Kupa xc verseny pályáján, Pilisvörösvártól fel, fel, fel...

A kellemes dózerutas séta elején, balra átkukkantva a tájidegen (...) fenyvesen, a híres "Sziklatorony" látható.

Itt meg a két lábszáram. Hohó! Mennyivel könnyebb gyalogosan vádlit, lábfejet fotózni, mint tekerve!

Nem is tudtam, de ez a szakasz jelzett kerékpáros útvonal. Sőt, a sárga mellett kékkel is találkoztam beljebb...

S akkor talán rá is térnék a lényegre. Sétafikálok hát nagyban felfelé, s nézem 10 éves, eddig csodásan működő túrabakancsom orrát... Sötét vonalak, csíkok szabdalják az eddig egységes gumifelületet. Hmmm... milyen nedvességbe léptem én bele a porszáraz (...) úton?

Lehajoltam, fefotóztam, s a képet elemezve jöttem rá: itt a bakancs vége. Mármint az elejének a vége. (Persze viccelek, mert sajnos szabad szemmel is láttam, hogy tátog a csuka orra.)

Kissé kétségbe is estem, hiszen a bő 3 órás túrának viszonylag az elején jártam még. Sebaj, nincs más, mint előre. Mert hátha nem romlik tovább? Amúgy miért ne romlana, ha már elkezdte, de reménykedni jó!

Fel is értem a kilátóhoz, amit tényleg fajáték-fazonúra szabtak:

Megkerültem, felmásztam...

Kiláttam: Magdolna-völgy felé:

Magam felé:

És a Pilis(-tető) irányába:

Ez gyorsan megvolt, szuper helyre pakolták ezt az építményt. Jó nagy turista forgalom is volt egyébiránt. Én speciel nem is tudtam, hogy itt van egy (két) hegy... főleg Nagy- (és Kis-) kopasz néven. Csak a "budai" verziót ismertem. Tartottam egy röpke eligazítást a toronyban lévőknek a körülöttünk fekvő-látható településekről, hegyekről, völgyekről. Elememben voltam, s fitogtattam hatalmas tárgyi tudásomat!

Aztán lefelé szteppelve a lépcsőkön, lenéztem... Hinnye! És Ajjaj! A jobbos is elkezdte megadni magát.

Eddig még volt (be)szivárgás. Gyorsan el is rebegtem egy imát, hogy hála az Égnek, de jó, hogy felértem, s talán le illetve vissza is fogok... ha...

Lefelé próbáltam gondolataimat - melyek gyűltek rendesen, felhősítve tudatom - elterelni, mondjuk gombákkal... lehet, hogy a tudatom is terelgethettem volna velük...?

Klotildligeten találtam egy pöpec szabadtéri edzőtermet - no, van olyan bringás, aki egyáltalán csak odébb tudná gurítani a kertben leledző kétkezes súlyzók egyikét is?

Egy másik utcában pedig megfigyeltem, hogyan "járnak haza" (?) a helyiek (?)... Este néztem a Kék Fényt, de nem volt benne tudósítás klotildligeteki betöréssorozatról.

Cipőim úgy-ahogy bírták a strapát, bár a klaffogás egyre inkább zavarta fülemet. Illetve azért néha majd' orravágódtam egy  kőben, gyökérben, midőn cipőtalpam felgöngyölödött a menetelés közepette.

Továbbra is reménykedtem, illetve felállítottam pár vésztervet: vonat+busz, futás+kocogás, ottmaradás+mentőexpedíció várása, piliscsabai, vasárnap is nyitva tartó Mister Minit feltérképezése. Természetesen egyik sem jöhetett komolyan szóba. Nem volt más hátra, mint szép, komótosan (értsd: óvatosan, minden mozdulatra kétszeresen is ügyelve) átsétálni a sárga négyzeten Pilisvörösvárra...

De egyszercsak... és nohát!

A későn vagy később "érő" jobb talp adta meg magát először:

10 év az 10 év, nincs mese. A gumi velem, velünk együtt öregszik.

A bal talp még tartotta magát:

Már csak a gázvezeték nyomvonala volt hátra és némi homokos ösvény a város határában. Csak kibírja! Régen, mintha erre jött volna le (vagy egy "sávval" odébb) a verseny...

2000-ben járunk... Máró Józsi üldöz, én pedig Táncos Sanyit, aki 1 másodperccel vert meg...

Mintha nem is Magyarországon lenne ez a pálya...? Sziklás-fenyves...

Nosztalgiáztam egy jót megint!

Hogy is volt az akkor régen?

A célba kanyarodva...

És ki az a lilapulcsis, munkavédelmi sisakos a szalag mögött?

Amúgy nem volt nagy gond a talpmentesség. A gumi szakadt le, illetve alatta a műanyag keret, de egy polifoam-jellegű réteg még tartotta magát. Nem ázott be, nem szakadt ketté egyből, nem fáztam és a talaj sem nyomott... nagyon. Ez lenne a "barefoot-trekking"?

Ha még nincs ilyen kategória, akkor most kitaláltam!

Sajnos pár száz méter után utolért a vég... illetve a bal cipőt érte utol, én még kösz, jól voltam.

A parkolóba visszatérve, a gépkocsi (és a pótcipő) biztonságában ezt láttam:

Nem, az nem az, csak talpnak látszik, de szivacs a javából:

Huhhh! Szusszantam egy nagyot. Jó volt megúszni a kísérleti mezitlábas túrázást.

Lehet, mégiscsak maradnom kellene a kapta... akarom mondani bringánál, akkor is, amikor nem bringázom? Vagy otthon? Esetleg bringáscipőben gyaloglászni? Apropó: tud valaki egy jó susztert?