Aktív 1-7
Hűha... annyi minden történt velem ezen a héten... lehet, hogy besokallok?
Hogy a címlap képén mi van, az csak a közepe a dolgoknak... Akkora volt a pörgés magam körül, hogy a kalandfényképezőgépem is rendre elfeledtem magammal vinni, így egy sztenderd bloghoz hasonlatos, mobiltelefonos kuruttyolást fogtok most kapni! (Ennek egyik hozománya, hogy az összes bringás kép álldogálós és nem a tőlem már jól megszokott menet közbeni, életem árán elkészített profi (..) fotó...)
Kezdem az elején. Hazajöttem Sopronból és egyből másnap, a bolhapiacon adtam egy kicsit a másik hobbimnak is:
Túrtam magamnak egy magyar, Mikrolin gyártmányú 275.001-est, valamikor az 50-es, 60-as évek környékéről... Romos állapotban van, ez nem kérdés - legalább bütyköltem egy kicsit valami olyat is, ami nem bringa. Elég sok alkatrésze megvan, csak nem egyben... no, majd ha fagy, akkor szögelek még rajta, de egy bő óra alatt sikerült annyira talpra állítanom, hogy nem dől el a polcon (mert tartja a többi modell).
Vasárnap nekiálltam volna eltekerni Dobogókőre meg vissza, de hamarosan meg kellett állnom a budai erdők szélén, mert csörgött a telefonom (miért nem halkítom le, ugye). Hát nem Balázs Úr érdeklődött affelöl, hogy megyek-e ma valamit (mert a múltkor sérelmeztem, hogy nem hív sehova)? Mondtam: de. S hol vagyok? Hát 200 méterre a lakásodtól... Akkor? Akkor visszafordulok, odagurulok... Közös utunk első 500 méterén kaptam egy kis élénkítőszert is - nem is akárhol volt a beszerzés...:
Egy óra múlva pedig már a Mátrában bolyongtunk...
A kultúra oltárán is áldoztam ám!
Ez még a múlt heti szettből maradt ki. Vagy le.
A jó bringás művelődik, jó képeket nézeget, például Joan Miró-t:
Vagy egy kis mozdonyosat...
Esetleg némi Warhol?
Szerdára beütemeződött egy gerecsei három órás szociális sportfoglalkozás...
Milyen népes társaság már...?
Arra voltam a legbüszkébb, hogy 5 év kihagyás (kivéve a maratonok, de akkor senki sem a tájat figyeli) után, lényegében térképhasználat nélkül is el tudtam kalauzolni a bandát.
Egészen eddig:
Ez a kupac répa a fő dózerutak találkozásban volt a földre hányva. Tán tudta valaki, hogy szeretem ezt a gyökeret? Azért nem hoztam belőle, mert nem voltam meggyőződve a minőségéről, az eredetéről, hogy lejárt-e a szavatossága netán. Annyi élelmiszerügyi botrányról hall az ember mostanság...
Csütörtökömet a megszokott helyen, az orvosi ügyeleten kezdtem... illetve nem is ott, hanem egy ajtóval odébb, a háziorvosomnál. Fájt még a mellkasom, gondoltam teszek egy próbát itt is, hátha kiderül valami turpisság, ami az elmúlt héten nem... Nem derült ki semmi sem. De begyűjtöttem egy újabb receptet. Lehet, hogy kiváltom, lehet, hogy nem. Nem szeretek gyógyszereket magamba tömködni.
Nagy fájdalmaim közepette a nyárra gondoltam... találtam is a telefonban két idevonatkozó képet.
Egy boltit - miszerint tudunk élni:
És egy autópálya mellékit valami nagyon frankó Alfa Romeo-val az egyik kútoszlopnál:
Igazi versenyre járós gép, egy hátsó ajtóra (már ha van ilyenje) aggatható kerékpárszállítóval igen dögös lenne!
Nem csak a nyárra gondoltam, hanem a pályafutásomra is akkor, amikor elszállítmányoztam otthonról az idén begyűjtött díjakat a többi (korábbi) mellé a téli raktárba. Általában nem szeretem, ha az "előzmények" egy légtérben laknak velem. Zavarnak a jövő időre való koncentrálásban. Ha nem látom, nem gondolok rá...
Sajnos nem tudtam mögéjük guggolós - fekvős - vigyorgós - dicsekvős képet készíteni (pedig jól jönne a portfóliómba), mert nem bírtam felmászni 2 méter 40 centi magasra, a Réka elemes garnitúra tetejére és ott fotózkodni.
Miután eljöttem a dokitól, félszívvel (még mindig - legalábbis tényleg úgy éreztem, hogy minden lélegzetvétel következtében meg fog állni) elmentem pár órát tekerni a közeli hegyekben. A végén sikerült egy - az biztos, hogy rövid, de azt már nem tudom, hogy ritka-e - tehervonatot lencsevégre kapnom a Gyermekvasút végállomásán:
Kis pihenés és máris belevetettem magam az éjszakai életbe...
Pénteken félálomban levegőt vettem.
Szombaton, munka előtt utánpótlás technikai edzést vezettem a Vasgyerekkel. Szégyen-gyalázat nem fotóztam, de annyira lekötött a sportoktatás (tényleg), hogy csak egy utólagos diagram-printscreen-t tudok mutatni arról, hogy nem kamilláztunk a gyerekekkel a hegyoldalban:
Viszont annyira szuper volt ez a reggeli menet, hogy szentelni is fogok neki(k) hamarosan egy bejegyzést! (Ez már a második ilyen jellegű ígéretem egy héten belül. Legalább lesz télen mivel szórakozni, amikor nem megyek ki tekerni. Mert nem megyek...? Ja,de!)
Este lefürödtem, megfésülködtem, sőt még borotválkoztam is, mert már megint kultúrálódni volt lehetőségem:
Mindenevő vagyok, ugye?
A vasárnap... nem is mondom, hogy 2 és fél órás személyi edzéssel indult. Máté jól megkapta a magáét. Nem elég, hogy előzetesen és közben is el kellett merülnie a számok varázslatos világában, valamint memorizálnia kellett a 276 számból (és betűből ) álló kódjaimat, de még folyamatos lelki-fizikai terror alatt is tartottam!
Jó volt, hogy korán meg tudtuk oldani a bringázást, mert délre át kellett esnem a hegyek másik oldalára... illetve tetejére.
Láttam-hallottam a médiában, hogy csodás kilátó települt a Pilis-tetőre. Ezredmagammal, tömött sorokban fel is caplattam Pilisszentkeresztről, a László-kúpja felé vezető ösvényen, végig reménykedve a kilátásban...
Aztán úgy is maradtam, reménykedve... mert a látótávolság csak csökkent a csúcs felé. Csoda, hogy az építményt megtaláltam.
Mondjuk nem volt nehéz, mert a fent leledző több tízezer kiránduló hangját könnyű volt hallani...
Jópofa építmény, s ebben a tömegben legalább kiderült, hogy a benne lévő szűknek tűnő csigalépcsőn egyszerre és folyamatosan lehet egy sornak felfelé, egy másiknak pedig lefelé haladni. Egy kicsivel magasabbnak gondoltam, de magamban örültem, hogy nem kell még 200 méter szintet másznom ma.
Panoráma (helyett) fentről:
Mivel készült cikk, így nem nagy ördöngősség kitalálni, le is értem. Sőt! A leutazásra a Vaskapu-szurdokot választottam, mert olyan rég jártam arra (is) - csodás volt, s nagy örömmel töltött el, hogy nem törtem ki a nyakam a vizes avarral fedett gyökereken és köveken történő több kilométernyi downhill-korcsolyázásban.
Most viszont tényleg megyek összeesni... Jó éjt!