Hej-hej! Nincs tétlenkedés a vakáció alatt sem!
Csak a sztenderd korai kelés és indulás a tökéletes ködben. Meglepetés túrára mentünk, Zsámbékról startolva. Most vasárnapra ugyanis olyat találtam ki, hogy... senkinek sem jutna eszébe innen oda menni! De hova is?
Fityisz egy laza hét végnapjait járta, én meg egy hosszú és velős hetét... pont passzoltunk pihentségügyileg, de ami az egyiknek jó, az ne legyen a másiknak is az - volt az elmebeteg mottóm. Három hosszabb tempós szakasz volt "mindössze" a penzum, melynek első darabját már 10 perc tekerés után beindítottam, köszönhetően a Fityisz által finoman csöpögtetett, rólam szóló háttérinformációözönnek. Nosza, úgy felhúztam magam, hogy majdnem Lábatlanig küldtem ing-gatya, pedig az jóval túl volt a kitervelt időtartamon. Legalább megnyomtuk a rég nem járt Bajót-Lábatlan hágót is, amely ugyan nem volt a tervben, de most dühből, csak azért is belekerült.. Sőt ez Fitiysznek (miután leért róla rájött) teljesen új volt, tehát neki már megérte ma velem bringázni...
Szerencsére a kőbányától lefelé nem volt sárfelhordás, lehetett nyugodtan és tisztán szabadesni a jófajta aszfaltúton, utána meg tápolni egy gyorsat, közben - miután kihörögtem magam - még az agyam is lehiggadt.
A Duna partján Nyergesújfalu felé vettük magunkat a nyirkos főúton.
Mondtam már, hogy nagyon szeretem az indusztriál-építeszetet?
Miután mentünk jópár kilométert az autóút nyomvályúi között tocsogva, felrántottuk a bringákat a velünk szintén jópár kilométer óta párhuzamosan futó, szinte új és szinte "tökszáraz" kerékpárútra. Így még beszélgetni is tudtunk, sőt rendesen fotózkodni is!
Tát után jött az első dagonya, az el- vagy inkább felhagyott egykori aszfalt vége felé:
Rutinos átvágás a főúton, mert a túloldalon kezdődik (illetve tart, folytatódik) a...
Megtisztelő kerékpárút:
Szépen, fegyelmezetten, libasorban szabad, azaz lehet itt csak haladni...
Egy kis ugrás időben és térben (Meg a második interval vagy az már korábban volt - ki tudja...?), és fél óra múlva már a Bánomi úton nyomjuk, Esztergomból kifelé... kezdődik a dózerelés! (Nah, Zsámbékról ide jönni... még ilyet! És minek is?)
Nekem még megcsendültek a nosztalgikus felhangjaim is, mikor az 1995-1996-1997-ben itt rendezett mtb ob futamokra gondoltam... A fenti, holdbéli tájon/úton volt a befutó.
A régi, szép idők - 1997.:
Igaz, ez egy emelkedő pár száz méterrel odébb fényképezve, de akkor is! A kép közepén (majdnem) keresztbe bicikliző 631-es rajtszámú, haladó kategóriás sporttársra tessék figyelni! (Sárga sisak, második generációs Meditech SC mez!)
Utunkat a kertek között, majd alatt folytattuk. Olyan jól navigáltam - persze fejből -, hogy egyszercsak:
Kijutottunk a szántóföldre, az út meg elfogyott. Ez biztos nem volt sem az edzés-, sem az útvonaltervben... Hátra arc!
Két elágazással hátrébb megleltük a helyes nyomot, ami egyből egy kerítés-mászóka kombinációval indult. Ezt nem fotóztam le, mert volt rajta egy 3 méter átmérőjű behajtani tilos tábla, aztán nehogy még baj legyen itt, meg kompromitálás...
Rövid emelkedő a változatos ködös-napos erdőben...
És kiértünk a préri szélére... de vajon hova megyünk?
A harmadik tempóst ekkor kellett volna megjátszani, el is kezdtem, Fityisz is kezdett... reméltem is, hogy pilledni, mert nagyon jó formában van mostanság, az meg úgy mégsem járja!
Az erőlködés kiült az arcokra:
A változatos köves-homokos-sóderes dózerezést pedig egy kisebb sorompó-csökevény szakította meg:
A kőkemény nyomatást meg egy aszfaltos lejtő - amire nem számítottunk. Ki gondolta volna, hogy itt a világ végén ilyen út kanyarog...?
Aztán persze kiderült - nekem meg illett sejtenem, bár életemben nem jártam erre -, hogy ez nem is a világ vége, hanem hipp és hopp hova lyukadtunk ki?
Na? Hát igen, ez az Esztergom-Dobogókő út. No,erre fogadott volna valaki? Aztán majd jönnek majd a kommentek, amik nem jönnek amúgy, hogy: "Ó, én már 15 éve erre járok anyósomékhoz, még a babakocsit is erre toljuk..." meg: "Jé, nem ismertétek - itt szoktuk rövidíteni az Esztergom-kört, ha fáradtak vagyunk..."
Edzőtársam olyan pöngének érezte magát, hogy egyből hegyirányba állt. Rá kellett szóljak, hogy irány a Suzuki, azaz jobbra tarts, mert ma alapvetően sík napot játszunk...
Sok zabálással... Mit eszem már megint? Lassú felszívódású hajdinás zsemlében, mézbe ágyazott csoki kéteurósokat:
Kellett a kakaó, mert kezdett megdőlni a 3 óra 30 perces menetidő... Itt valahol már biztosan látszott, hogy kicsit csúszni fogunk a tervezett beérkezéssel. Ráadásul interval sem maradt több, hogy növelni tudjuk az átlagot.
A célig már csak... micsoda??? 26 kilométer? Ejj, kérem, itt vagy rosszul mértek vagy rossz helyre pakolták ezt a táblát. A 10-es főúttól, Pilisjászfalutól Zsámbékig egész pontosan 14 kilométer a távolság. Lehet - és Fityiszt már nem tudtam rábeszélni erre, de nekem sem akaródzott az extra feladat - benne van a Jászok Emlékkövének felkeresése illetve megtalálása is. Az meg lehet akár plusz 12 kilométer... (Nagyon izgat a téma, így legközelebb...)
A célba hullafáradtan, a kocsiba farkaséhesen estünk be. Ment is egyből a nagy karácsonyi adok-kapok, juj de szeretjük egymást! Ölelkezős képek készítése helyett tömtük a buránkat. Fityisznek az ország keleti csücskének egy prominens százforintos boltjából 89 forintos extra hosszú, dinnyeízű, 60 grammos nápolyit hozott a Jézuska:
Én meg kaptam kétszáz Eurót csak úgy - készcsokipénzben:
Anyám, hogy ma mennyi zsetont megettem...? Erre mondják, hogy sport után (néha közben is) édes a pihenés! És ez nem pénzkérdés.