Év végi különkiadásom következik!
Nálam a karácsonyi vagy nevezzük úgy, ünnepi időszak idén nem december 24-én kezdődött...
Hanem december 20-án, az idei utolsó díjkiosztóval, amit számomra rejtélyes okokból kifolyólag nem együtt tartottak az XCM sorozattal... Ez sajnos sok sporttársat távolmaradásra "késztetett", mert ki fog az ország túlsó feléről kéthetente a fővárosba utazni...?
A gála a Lurdy-Házban kapott helyett. Mivel időm, mint a tenger, nosztalgiáztam egy kicsit a földszinten... rémlik még valakinek valami?
Erről eszembe is jutott: jövőre lesz tizedik éve, hogy a Probike kötelékében élem mindennapjaimat.
Az este hivatalos része pontosan kezdődött, s Bíró Ádám vezényletével tempósan le is pörgött.
Dolonai "Manó" György, mint Master-3 rövid távú győztes - nem koedukált az a kategória, csak a dobogó...
Valamint én, mint a Master-2 hosszútáv első helyezettje képviseltük az Egyletet:
Kedvenc játszópajtásom, Vas Peti is hozta formáját, meg a családját... sajnos Kis Józsinak csak hűlt helyét tudom bemutatni...
Az is "sajnos", hogy Egyletünkből csak ketten voltunk jelen. Természetesen a többiek díjait is átvettem... közben meg azon elmélkedtem - mert mindig elmélkedem valamin, főleg, hogy non-stop díjakat veszek át mostanság... és nem csak a sajátjaimat -, hogy jövőre minden távot, kategóriát - legyen az férfi-női, idős vagy fiatal - letekerek az adott napon, sőt meg is nyerem azokat, így legalább nem kell más nevében/helyett díjakat átvennem...
A végére még jutott egy nagy, közös fotózkodás:
...aztán ment mindenki a dolgára, mert a vacsoráig még lett volna 3/4 óra, ráadásul az az eddigi (jó) szokással ellentétben fizetős volt (még a dobogósoknak is), így nem sokan maradtak a teremben... Kár, hogy nem sikerült a két évzárót egy szuszra, vagy kompakt módon (étkezés nélkül, szélsebesen) vagy a tradicionális módon (eszem-iszom, tombola, tánc,műsor... de rég is volt az...) lebonyolítani.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy van-e értelme valamiféle év végi summázatot gyártanom... Hogy nem nagyon, abban segített szekrénykém enteriörje:
Bal oldalt a Top-Maraton feles-serleg és az érem, jobb oldalt a bor... de azt már Balázs Úr hozta Tokajból, ajándékképpen... a konzervek... az "más tészta".
Igaz idén nyertem egy üveg bort én is. Meg három kulacsot, egy borotvagél-balzsam szettet és egyszer ötezer forintot... ez utóbbit a Vértes Maratonon... Hmmm, a legkisebb versenyen a legnagyobb/legjobb a díjazás? Hogy a "kiadás" oldal hogyan alakult? Jobb, ha bele sem gondolok, mivel jár a heti 12-15 óra, évi 15000km sportolás, finanszírozása...
Inkább elmentem hétfőn egy kis E-Fit edzésre, felejteni...
A fenti képen már a regeneráló programot élvezem. Ami előtte volt, az rendesen levert a lábamról...
Estére már elmúlt minden bánatom, mert hazaérve ez a látvány fogadott:
Nyuszi fő a gázon, előtte pedig zöldségtál párolódik. S, hogy miért e átlag feletti lakoma egy mezei hétköznapon?
Nem, nem menekültem zabálásba a winter-bluest oldandó!
Tehát lehet, hogy másnak mezei volt a hétfő este, de nekem nem volt az:
Még Feró is megénekelte ezt a jeles napot!
Kaptam ajándékokat is rendesen - jó gyerek voltam ám:
Családom hölgytagjai kitettek magukért - ugyanis nem csak főztek rám, hanem a - korábban bemutatott - szédületes kerékpárversenyzői és szakmai karrieremet segítő műszerbeszerzések költségeit is magukra vállalták. Szeretem a nőket, na... nem csak emiatt, és nagyon nem tudom, mi lenne velem nélkülük...
Persze kívánságomra készült még speciális kerékpáros (értsd: zsebben szétesés nélkül szállítható) banános-aszalt ananászos gyümölcskenyér is másnap:
Meg is csináltam a szettet belőle a 24-i nagy délelőtti sportoláshoz!
Nem késlekedtem, 7 órakor már nyomtam a pedálokat, vártak a hegyek!
Ugyanis még kedden hallottam a rádióban, hogy a "kórházban" feloldották a látogatási tilalmat. Igen, kórház - hát nem oda, azaz az erdőbe járunk mindannyian gyógyulni, pihenni...vagy éppen fáradni? De!
Én amolyan rendes gyerek vagyok. Már többektől hallottam az utóbbi napokban, hogy mi és merre járható, de gondoltam, hogy amíg hivatalosan ki nem hirdetik, hogy szabad a pálya, addig "kibírom", maradok nyugton, s nem zavarom az erdőben dolgozókat - főleg, ha már segíteni nem tudok, csak élvezkedni mennék oda. Meg aztán még a fejemre esik egy-két fa....
Első körben Pap-rét környékét néztem meg... 400méter felett bizony látszottak a december eleji pusztítás nyomai.
Majd átkanyarogtam Dobogókő alá, s örömmel láttam, hogy szuper állapotban van az út a "csúcs" felé:
Nem kevés erőlködéssel, néha 32-es pedálfordulattal, iszonyat wattokkal ugyan, de feljutottam a platóra!
A négy és fél órás menet záróakkordjaként még egy kis hazai pálya, a szintén most megnyílt János-hegy megmászása volt hátra:
Minden elismerésem és köszönetem az erdőben dolgozóknak, hogy sikerült járhatóvá tenniük a hegyi utakat. Szerintem hihetetlen az a munka, amit a szűk három hét alatt elvégeztek, hogy az ünnepekre birtokba lehessen venni a terepet!
Másfél millió méter szint megmászása után, hogy máshogy, mint félkómában estem haza, s mi várt a sütőbe kukkantva?
Gyömbéres sütike! Már megint a lányok... Hja, ha normális lennék, ebből "szívnék" (szívtam volna) energiát a folytatáshoz (karácsonyi délutánról van szó), de mivel nem vagyok az, így maradt a...
Meg a...
Az ünnepek nehogy már az ész nélküli zabálásról szóljanak, nem? Tehát "ezzel a kettővel" ki is húztam az esti ajándékozásig - fú, mit hozott nekem a Jézuska, azta'...!
Bringa-gasztro-vonat-bringa-gasztro...ment a verkli tovább - édesburgonyakrém leves:
(ebből viszont konkrétan megettem egy családi fazékkal)
... és lazac, lazaccal:
Nem hiszem, hogy újdonságot mondok, de 25-én reggel is sportot űztem... először a kerékpározásból... 3 óra síkon, jaj ezt annyira szégyellem, hogy még képem sincs hozzá, aztán pedig az evésből. A családi ebéd egy kicsit bonyolultabb lett, mint terveztem: ugyanis szépen sorban megjelentek tőlem jobbra a fogások... de mind "kabátos", "kenőcsös"... most mi lesz velem?
Hehej! Balról megjelent Anyukám és az Ő "családi fazeka", s mi volt benne?
Nem, ez nem pacal, bár azzal sem lenne éppen gondom ("színtiszta" kollagén az egész), hanem hallé... amolyan sajátos, de nekem igencsak kedvemre való: pontynyak, pontytej, pontykaviár... azaz ikra, csak úgy fellengzősebb!
Miután több mázsa pontyalkatrészt és harmincöt liter levet magamba tömtem (többek közt a kabátos-kenőcsös étkek feletti bánatomban), egyszer csak kiderült, hogy még hátra van az adu-ász:
Pisztránglazac (így egyben, mert ez a lény kétféle halnak, amolyan "ötvözete" - pisztráng ízű, lazac színű színhalhús - nekem újdonság, de frankó volt) pár lilahagymás túróval töltött gombakalap kíséretében! Ihaj-csuhaj... az alábbi vagy félméteres darabot azt majd teljesen elpusztítottam.
Annyira rosszul lettem a mértéktelen fehérjebeviteltől - valamivel többet... mondjuk kétszer annyit, az biztos... sikerült fogyasztanom, mint a tudomány aktuális/mai állása által ajánlott 1.8-2.3gramm/testtömeg kg -, hogy nagy sebességgel főztem magamnak egy retro-tejeskávét. A klasszikus szett (matyó lábas, kockás abrosz, pöttyös bögre) remélem, nem vetíti előre a következő (nem '50-es) éveket...
Főleg nem a kanál - hihetetlen, hogy miket lelhet az ember, ha az Anyukájánál matat a konyhában:
Itt a cikk és az év vége... Most aztán mindenki tudja - igaz ezért is írom, tessék csak okulni - merre jártam, mit kaptam és mit ettem az elmúlt pár napban. Nyugodtan - de csak jelképesen persze - hátra lehet dőlni a karosszékben, lehet készülni a szilveszterre, illetve a holnapi fagybetörésre (mert most már tényleg itt a tél - legalábbis azt ígérik), meg az abban való szenvedélyes tekergésre!
Szeretném megköszönni Nektek Kedves Olvasóim az egész éves figyelmeteket, biztatásotokat, elismerő szavaitokat, esetleges kritikáitokat. Nyomkodjátok Ti is szorgalmasan a pedálokat, ne álljatok meg és le egy pillanatra sem! Hajrá!
