Gyötörnek - Vértes Maraton 2012
Ó, az a mákos bejgli! Meg a diós!
Ehh, nem a végéről kellene már megint kezdenem a mai mesémet!
Az idei évet a hazai maratonoknak szentelem - így döntöttem, leginkább anyagi és logisztikai megfontolásokból. És nem árt, ha néhány, általam ritkábban használt tájegységbe is beteszem a kerekem néhanapján. Valamint, a tavalyi "train to race" évvel ellentétben idén (minden páros év) "race to train" évet tartok. Speciális bioritmusom - azaz napi időbeosztásom - miatt amúgy sem találkozom más kerékpárossal bringázásaim alatt, így a minden hétvégén ing-gatya verseny elvet követve igyekszem bepótolni a társas sportolás sajnálatos elmaradását. És a lényeg: "race to eat"! Na, de majd mindjárt!
Szépen felépítettem - elvben - a szezon(-kezdetet): a Buda Maraton a közel két órás kategória volt, a mai, Vértes Maraton a bő két órás, a következő hétvége a Bakonyban a bő négy órás, aztán meg a majd' hat órás szilvásváradi menet lesz a "bemelegítés" Ami utána marad az évre, az meg már a levezetés kategória...
Elég komoly mezőny került elő a várva várt front (vihar) előtti még inkább várt vértesi nyomatásra.
Rajt előtt találkoztam Balázs Úrral, aki a lebetegedett Józsi helyett érkezett. Tavaly ő már versenyzett itt egy jót - negyedik lett a fiatalabb öregfiúk között - volt pályaismerete, gondoltam majd támaszkodom rá, ha gond lesz. Átvette a rajtszámomat - ezt külön köszönöm! És közösen is melegítettünk be, majdnem negyed órát! No, én ilyen sokat már rég nem, nem is tudtam hirtelen, hogy nem lesz gond abból, hogy elfáradok már a verseny előtt...
Szerencsére nem lett. Sikerült egész előre helyezkednem a rajtnál, és nem volt agyba-főbe nyomatás sem egyből, azaz sikerült nem tőből leszakadnom. Próbáltam figyelni a potenciális ellenfeleket, akik azért el-elhúztak, figyeltem a szívverésemet és hallgattam az érzéseimre is. Ez, a legutóbbi volt a legfontosabb iránymutatóm mára.
Az első kört nagyjából Berkes Jani csapattársammal töltöttem. Nem tudtam róla, hogy mit tud, mivel ritkán találkozunk, így nem nagyon küldtem neki. Ráadásul volt némi kavar a pálya(kijelölés) miatt - elhúzott mellettünk egy motoros és kiabálta a sisakján keresztül, hogy átszalagozták a pályát. Jani a múlt hétvégén pályabejárt - bátran ráhagyatkoztam.
A célban, verseny után Baros Bálint és BuZsó mesélték, hogy az utolsó pillanatokig járták-jelölték a pályát és ezek szerint még így is sikerült a "turistáknak" módosítaniuk a helyzeten. Állítólag külön táblákat nyomtattak az erdőjáróknak, hogy NE szedjék le a szalagokat! Köszönjük...
Miután megtettük az első kört és kirobogtunk a Villaparkból egy kicsit "odaléptem", és pár perc múlva nem láttam már Janit magam mögött. Az első órában nem hajtottam szét magam, sikerült a bepörgés-utazósebesség felvétele-hipertérugrás és elkezdtem "leszedegetni" az eddig előttem haladókat. (Jó nagy a szám, ugye?)
Egészen addig, míg felértem a Vaspeti(XC), Táncos Sanyi (szintén csapattársam), Takács "Tufi" Tamás trióra. Hát,elég lassan mentek - gondoltam egy kicsit pihenek rajtuk, elég kvalitásos versenyzők ők, ebből gond nem lehet. Beszélgetést is kezdeményeztem, annyira nyugodt volt a tempó. Beszélgettünk is. Kivéve Petit, aki egyszer csak ingerülten megkérdezte, hogy: "lesz még menés?" - lett. Nem sokkal később már nem láttuk őt többet. Sanyi és Tufi viszont nem akartak leszakadni, bár pár emelkedőn éreztem, hogy meg tudnám őket húzni. Csak... Nem tudtam meddig tart még a verseny - öt perc, tíz perc, fél óra? Mi jön - emelkedő, lejtő? S az igazság az, hogy nem volt mindig egyértelmű a pálya: messze voltak, vagy a földön voltak, vagy takarásban, kanyarban voltak a kék (!) szalagok - és még szemüveges is vagyok... Ha meg nem én mentem elől, akkor borzalmas érzés fogott el, mert sok olyan réten, mezőn vezető szakasz volt, ahol az jött jól, ha látom magam előtt a nyom(vályú)t és nem az ellenfél hátsó kerekét vagy a hátsóját.
Ebből ki lehet következtetni, hogy javarészt én vezettem. Nem pihentet, el lehet nekem hinni. A lényeg ugyan a kellemes nyomatás volt, s ez meg is adatott, de azért az eredmény... igen, az is számít, egy kicsit.
Tehát hármasban küzdöttünk. Sanyinak elfogyott a muníciója, felajánlottam neki a kulacsomat (szerintem lefordult volna a bicajáról, ha belekóstol az itókámba), Tufi meg össze-vissza kacsázott előttem, ha az élre került.
A Villapark kerítését elérve, Sanyi (ex-bmx cross válogatott, azt hiszem) kivágott egy olyan sprintet a réten, hogy csak lestem. Nagy mázlim volt (neki meg pechje), hogy a 180 fokos fordítót nem tudta az ideális íven venni, belassult és lemaradt pár métert.
Ketten maradtunk a sprintre Tufival (ex-pálya sprinter válogatott, azt hiszem). Mondjuk azt, hogy udvariasan előre engedtem. Az igazság, hogy esélyem sem volt - tekert hármat és lett két méter előnye:
Ez van. Szerencsém, hogy tisztában vagyok sprintképességemmel - mellyel még életemben nem foglalkoztam.
Az instant hangosbemondás alapján a Master-1 kategória ötödik helyét sikerült begyűjtenem. Nem rossz, nem rossz. Ellenben röhejes, hogy szinte csak Master-1 kategóriás versenyzőkből áll egy mai magyar maraton mezőnye.
(Amúgy nem csak itthon ez a helyzet, tessék csak olvasni: http://forums.mtbr.com/xc-racing-training/masters-classes-getting-ridiculous-773270.html )
És begyűjtöttem vagy 70 darab mákos bejglit is a bélrendszerembe! Az első adagot egyből a befutó után, dumcsizás közben/mellett/helyett:
Természetesen megint én lettem a mezőny legmocskosabb lábú versenyzője - hogy hogyan sikerül mindig "lábra izzadnom", azt nem tudom, de azt tudom, hogy például a (térd)ízületek izzadása nem jelent jót (fáradtság).
Sanyival az izgalmas befutó után - igen, a testtartásom alapján kivehető: már kezd - szokásosan - görcsölni a hasam:
Amikor túlhevültem az átélt élmények mesélésétől és hallgatásától és majd karikába hajoltam a hasi göcsörtöktől, mentem az árnyékba, gyomorkímélő bejglit zabálni:
Néha egy-egy medvehagymás pogácsa is betévedt emésztőrendszerembe:
Enni jó! Az összes mákos bejglit betolom:
S ezeket az örömeket leginkább egy ilyen szuper, már már test-test elleni két és fél órás (2óra 28percet mentem) küzdelem után lehet (nekem: szabad) csak igazán élvezni!
Pár mákos között egy kis diósat is pakoltam a pofazacskóimba. Ez itt speciel egy mákos, de remélem hisztek nekem!
A csokis, mázas, krémes cukrászipari termékeket meghagytam a többieknek!
Nemsokára begurult Balázs Úr is. A terve az volt, hogy öt percen belül érkezzen be hozzám képest.
Óraegyeztetés:
Ezt az öt percet a valóság közel tíz percre módosította. Tudná, hogy mennyi bejglit lehet megenni tíz perc alatt...
Én tudom! Az ott a dobozban egy "sor".
Miután majd kiütöttem magam a bejglikkel, de azért még éppenhogy magamnál voltam (inni amúgy teljesen elfelejtettem a verseny után...) megnéztem a szpíkerré változott Jimmy-vel a számítógépet: összetett 6. hely! Hmmm... ez pénzdíjas elvileg. Érdekes, mert akit meg kellett kérdeznem ez ügyben (szervező), azt mondta, hogy csak az abszolút első kap pénzt. A kiírásban nem ez volt - haza is telefonáltam a boltba (haza... bolt... na kész vagyok én is) és Tibibával leellenőriztettem a memóriámat: helyes, amire emlékszem.
Közben evés: a babgulyásomat elajándékoztam - sajnos az továbbra sem az én műfajom, de szerencsére a család nagyon örült neki! (Nálunk ettől családi egy rendezvény...) Én addig is egy bejglivel múlattam az időt:
Az eredményhirdetés - miután már vagy kétszer megütött a guta a napon és a szemüregemben is mákos bejgli világított - nem okozott nagy sokkot: "csak" 7. hely összetett. Pénzdíj nuku! (Hogy ez miképp jött össze - mármint, hogy elcsúszott egy helyet a lista... Majd az "Új titkok könyvében" elolvashatom!)
Azt hiszem a "közeli" Master-2-re kell gyúrnom, csak az a baj, hogy ott sem gyengék a fiúk, no meg "velem" is jönnek majd páran a Master-1-ből. Jaj, mi lesz így velem!
A lényeg röviden, hogy "vállalatilag" remekül éreztük magunkat, belek kihajtva, majd bejglivel szélsebesen feltöltve - köszönjük a Szervezőknek a csodás lehetőséget, máskor is jövünk!