Midőn Balázs Úrnak pénteken megemlítettem másnapi tervemet, előre borítékolhattam volna a válaszát... "Ja, tudom merre van, én már jártam ott!"
Na ne! Ezt nem hiszem. Balázs Úrnak soha nem tudok újat mondani....
Másrészt... szerintem a magyar lakosság kb. 0.1%-a tudja hol van a Gyúró nevű település, kb. 0.01, hogy vannak arra jófajta dózerutak és 0.001, hogy reptér is akad a község határában.
Persze Balázs Úr mindezt "vágta".
Nekem tavaly elkezdett nagyon működni ez az ámérikai "gravel cycling" - azaz dózerezéssel, slickdózerezéssel feldobott országúti bringázás.
Mellékesen tavaly rátaláltam Pusztazámorra is.
(Egy másik település, Gyúrótól pár kilométerre - bár akkor meg még nem találtam rá Gyúróra - érthető?)
Hogy miért? Csak. A 2006-os otthoni - nyomtatott - térképemen még zsákfalunak tűnt, de aztán megnéztem a digitális valóságot! (GPS, okostelefon nincs az állományomban!)
S láss csodát - két aszfaltúton is megközelíthető! És még egy csoda - nagyítót elő: dózerút érkezik (középen, átlósan) Gyúró település felől. Ezt az átvágást meg kell tekerjem!
Szóval szerintem - persze Balázs Úron kívül - nincs ember kis hazában, aki Gyúrón keresztül Pusztazámor felé tervezett volna kerékpáros edzést.
Sajnáltam egy kicsit, hogy nem lehettem úttörő, de gondoltam, megörökítem a Gyúró-Pusztazámor dózer-expedíciót. Semmi extra, egy jó kis bringázás a januári +8 (vagy több?) fokban.
A bevezető képen látszott a tábla Martonvásáron - balra át egy-kettő!
Tordas után meg is érkeztem a tetthelyre:
Takaros kis helység, melynek egyszer csak vége lett - kezdődik a java:
És tényleg, repülőtér is van - tábla jelzi:
Oda persze el kell jutni. Már a megelőző két és fél órás tekerés alatt világossá vált, hogy nem leszek poros, ha terepre tévedek.
Sebaj, a Nap süt rám, én meg hasítok a dagonyában és jókedvűen röfögök...
Voltak szárazabb szakaszok, de azért nem ez a látvány volt a jellemző:
Választhattam saras, folyóshomok, kis köves, rázós nagyköves nyomvonalak közül. Nem gond nekem semmi sem, csak pörögjön a láb!
Néha táblák lógtak a fákon, olvashatatlan feliratokkal. Gondolom méhcsípés veszély, mindjárt lelőnek, szemetelni, behajtani tilos vagy valami hasonló, közérdekű információt kódoltak a rozsda alá...
Az út alapvetően emelkedett (190+m tszf?), néhol hullámzott:
És jobbkéz felé tekintve megpillantottam a légikikötőt:
Tehát tényleg van gyúrói reptér, sőt bekötőútja is van:
Amit én kihagytam, mert sürgetett az idő, meg amúgy is...
Vártak a pocsolyák, hogy kerülgessem őket:
A "hágó" vagy "gerinc" után jött az "ereszkedés":
Igazi minimurvás úton, a 28mm-es városi trekking külsők "tették a dolgukat":
Ez a hely annyira extrém mikroklímával rendelkezik, hogy még hófoltokat is láthattam:
Meg nemsokára a civilizáció első jeleit:
S láss csodát! Megérkeztem - ez itt már Pusztazámor!
A zsákfalu(-nak hitt) település, mely három irányból is megközelíthető!
Ezek után dalolva átgurultam Sóskútra, majd onnan balra, Biatorbágy felé...
Sanyinak is fájt, hát még nekem, mert egy másfél óra még hátravolt, ráadásul ing-gatya! Csak egy kis nugátkrémes csokival megfejelt magos zsömle segíthetett át a holtponton:
Szerencsémre Biától hátba támadt a szél, így nem volt oly nehéz a dolgom Budaörs irányába...
Hazaérve megállapítottam, hogy szeretem a retkes cross-bicajokat. Nincs is szebb, mint egy bandázsig sárfoltos gépsárkány!
