Hajnali tréfa - CoffeeRide
És eljött a pillanat...
Beadtam a derekam, én is csatlakoztam a munka előtt tekerők közös szerdai rohanásába.
Józsi tavaly már letesztelte a "sorozatot", neki nagyon tetszett, tetszik azóta is, nekem akkor valahogy nagyon nem hozta meg a kedvem. Aztán volt közben egy tél... az ember meg gondolkodik, hogyan tudna fejleszteni magán, miképp lehet újítani. Ha nem próbálom, akkor meg nem is tudom, hogy mi történne, ha heti egy alkalommal, kivételesen nem egyedül, hanem társaságban veretném, néha (néha?) kicsit (kicsit?) a komfortzónán kívül. Tehát a múlt héten csináltam egy próbát, jól (jól?) esett, most pedig már dokumentáltam is a menetet.
A 4:50-es kelés már meg sem kottyan, illetve dehogynem. Pont örültem neki, hogy az utóbbi időben sikerült leszoktatnom magam a korai bicajozásokról, s végre tudom úgy terelni életem folyását, hogy ritkán indulok 7-8 óra előtt sportolni. Erre meg, na tessék! Nem baj, valahogy összevakartam magam a sötét lakásban, a család felriasztása nélkül, sőt még enni is tudtam, kiskanalammal halkan kalamolva a lekvárosüveg falán.
A találkozó 5:50-6:00 között volt a Flóriánnál. Óh, ez nem "az" a flóriános társaság... illetve azt hiszem nem, mert vasárnapi tekerésen utoljára talán a '90-es évek végén voltam... Az akkor elég lelombozó... amit viszont itt és most láttam, az elég "pro" volt. Még ismerősökkel, régi motorosokkal is összefutottam, sőt, beszélgettünk is!
Gyors szóbeli eligazitást követően már robogott a sor Szentendre felé. Eleinte kettes, majd Békásmegyertől egyes sorban, szépen fegyelmezetten. (Elég komoly szabályzata van a szerveződésnek, csatlakozás előtt érdemes elolvasni!)
Ez a tempó kellemes volt, még együtt az egész társaság.
A szentendrei Korzón közös fényképészkedés, melyről majdnem lemaradtam, mert meg kellett oldanom a kötelesség hívó szavát elébb...
Ő a fotós sporttárs:
Itt meg a fegyelmezett tömeg:
Az iszonyat szél és a várható katasztrófális időjárás (előrejelzés) ellenére is szép számmal gyűltünk össze.
A továbbiakban három (én később még több) részre szakadtunk - erőviszonyok-távok szerint. Naná, hogy az elsőként induló, legerősebb, leghosszabb menetre startoló bandába csatlakoztam. Itt volt ám Józsi, Zorán és Kovács "Hentes" Andris is - csak, hogy ne legyek közelebbi ismerősök nélkül.
Ekkor még nem sejtettem (dehogynem, hát a múlt héten már szereztem tapasztalatot), hogy mi vár rám hamarosan!
Visegrádig, a Fellegvárhoz vezető út elágazásáig síkon mentünk. Azt akartam eredetileg írni, hogy kényelmesen, de ez nem lenne igaz, mert én már ezen a szakaszon is a puszta életben maradásomért küzdöttem. Összesen egy percig vezettem elől, de "leváltottak", szépen visszacsorogtam a boly végére - de nem is bántam, mert, amikor elől voltam, az óra olyan értékeket mutatott, hogy nem akartam elhinni... Ahogy láttam másoknak meg sem kottyant a 39-41km/h... Aztán ezek a gyerekek még a hegyen is menni fognak? Jajj!
Mentek is... Összesen egy próbálkozásom volt, hogy visszamásszak az élmezőnyre, aztán maradt inkább a "szemlélődős" feltekerés... persze nem nyugdíjas tempóban...
Hehh... még van mögöttem valaki... Igen, Andris az... legalább egy fő. Aztán azért leszakadtak páran előlről, de legnagyobb bánatomra nem sokan. Teljesen egyértelmű, hogy hiába "nézegetem a wattokat", azért más a valóság, a tömeghatás, a tömeg hatása... (versenyláz, izgulás), mint ha egyedül pedáloznék felfelé...
Az is kiderült, hogy ami nekem a VO2Max, az másnak még csak a Threshold "zóna"... hmmm... ez a tudat nem boldogított...
Az egy kicsit igen, hogy a társaság öregebbjébe tartozom... Volt egy huszonéves fiatal srác, aki 30 éves acélvázzal, alsócsöves váltókarokkal úgy ment el felfelé, hogy... Áhhh!
Visegrádon bevárt minket az eleje, hogy a Pap-rét felé vezető úton, egészen az alsó sorompóig regenerálódjunk.
Én egy kis anyósom-féle meggyes pitével töltöttem fel lemerülőfélben lévő raktáraimat:
A sorompó után szép lassan megint elkezdődött az eriszd-el-a-hajam... legalábbis nekem. Talán nem lettem tökutolsó...
Pap-réten összegyűltünk újra:
Megvolt a kétszer majd' negyedóra "nyomatás" (szaknyelven). Ettünk, ittunk, dínom-dánom, s Józsival, Andrissal elköszöntünk... irány Sikáros, Kakashegy, aztán ki tudja... csak úgy levezetésképpen...
Alapvetően a "train to race" elvek szerint építem fel a felkészülésem, s nem kívánom a "race to train" változatot. Nem járok CX-re és XCO-ra, amire ugyan lenne a téli, tavaszi szezonban lehetőség, de soknak találom a ráfordítandó időt - sok utazás, kevés versenyzés, sok utazás - mely a számomra éppen és akkor még értékes(ebb) hosszabb edzésekből "rabolna"... Ellenben ez a szerda reggeli, városból induló küzdelem, így egy hosszabb sportolás elejébe integrálva, azt mondom hatásos lehet. Jó ez a kezeményezés, tetszik!
Annyira sikerült kicsinálni magam, hogy a nagy fotózkodás közepette, majdnem beleszédültem az útszéli farakásba.
Szép lett volna, ha az egész stóc visszagurul Pap-rétre...
Mi viszont valóban gurultunk... Hegytető felé...
Ahol Andris, legnagyobb megrökönyödésünkre levált... Pedig fent még meg is dicsértem, hogy ugye és tényleg mennyit erősödött tavaly óta, s ha (emiatt, viccesen persze) csúfolnám netán, hát nehogy már abbahagyja a kerékpározást!
Megvolt Kakashegy is, sikerült azért megnyomni, bár az elején megmondtam Józsinak, hogy nem fogom, de hát...
Pilisszentkeresztről Ő Pomáz felé hazavitorlázott, én pedig feltántorogtam a Szántói-nyeregbe...
Majd Pilisvörösvár felé haza...
Ez a nap legalább "három kávés" lesz... nem, inkább négy. Egy volt bringa előtt, aztán jött a CoffeeRide, s kell még vagy kettő, hogy kihúzzam, húzzuk a napot! Megyek és le is főzök egy feketét!