Huhh... úgy érzem a Jóisten mostanában rendes mennyiségű kihívás elé állít - de nincs gond, megoldom őket.
Pár hete annyira sok defektet kaptam egyszerre az erdőben, hogy telefonos segítségkérés alapján, Balázs Úr mentett ki a rengetegből. Aztán majd' kitörtem a bokám gyalogtúrázás során, majd egy héten belül két küllőm törött el, kedden meghúztam a nyakam törülközés közben (Hycomat vagyok, mi?), tegnap hajnalban szerintem én voltam az egyetlen az országban aki rommá ázott és kockára fagyott a budai hegyekben sportolás közben. S akkor mi jöhet még? Mi van nekem a mai napra kijelölve a nagy isteni munkafüzetben?
Mivel nyakamon az alapozás kezdete (Egész pontosan holnap startolok, de pszt!), gondoltam megyek még egy utolsólazát a környékbéli hullámokon. Ahogy az etyeki dombok tövébe érek... painggg... hú de kemény lett az áttétel, azanyját neki! Gangolnék is felfelé, de nem érzem a nagy változást. Aztán lenézek a fékváltókarra:
Kösszép!
No, mihez kezd ilyenkor a rutinos kerékpáros?
a. egyből megfordul és megpróbál hazatekerni (á, ez lehetetlen)
b. egyből megfordul és a legközelebbi településen keres egy bringa/szatócsboltot, hogy alkatrészt vásároljon (á, 6:30-kor csak a kocsma meg a pékség van nyitva mindennütt)
c. telefonos segítséget kér, s amíg az megérkezik, visszafelé sétál a főúton (á, annyira nincs nagy gáz)
d. felköti magát az első vadkörtefára (micsoda?)
e. tovább megy (ez volnék én)
Tehát gyorsan - és életem kockáztatásával, mert suhantak mellettem rendesen a korán kelők autói - megkerestem és összeszedtem az elröpült bovdenfeszítő berendezést, zsebembe gyűrtem és már nyomtam is tovább...
A felállás ugyan egy kicsit megváltozott: laza tekerés helyett akkor előrehozzuk a jövő keddre tervezett erőedzést. (Szép kezdő hétvégénk lesz így...)
Jobb oldali kijelző mutatja a lánc helyzetét: kónuszon
A bal oldali gyorsállító kézikészülék segítségével az átdobót már menet közben szélsebesen finomhangoltam, hogy a megmaradt két fokozat egyikében se súrolja a lánc...
A gyors szellemi és technikai áthangolódás után, a két sebességem birtokában nyomattam tova.
Ez itt a ritkán nevű fokozat (50:12):
Ő meg a gyakran (34:12):
Ez van, mit csináljak...?
Szép nyugisan tepertem a Herceghalom környéki műtárgyak előtt...
...alatt, után...
... és az ex-kukoricaföldek között...
Fel és...
...még feljebb...
Szinte észre sem vettem, hogy az átlagsebességem egész jó, szubjektív érzéseim sem rosszak - jól esett az egész kétsebességesezés, ez az igazság!
Gondolom sokan feltették már magukban a kérdést, hogy oké, hogy ez történt, micsoda balszerencsés véletlen... de véletlen volt ez? Miért volt nálam a fényképezőgép? Biztos csak megjátszom a helyzetet. Nagy túróst!
Hát ezért volt nálam a kamera:
Közelebbről:
Ja-ja, ma reggel szerettem volna egy kép erejéig eljutni a Tibibá ölebéről elnevezett utcácskába. Sikerült is!
Küldetés teljesítve, pedig nem volt teljesen sík az odaút. Akár fel is adhattam volna, de nem!
Ezek után a négysávoson pedig már csak úgy suhantam hazafelé hátszélben, a ritkán áttételemben:.
További szép napot, lehetőleg ne adjátok fel soha egy kósza "mechanical" miatt!
