Kiváló show - a sókiválótól! Bükk Maraton 2012
Az biztos nem egészséges, ami ezen a nyáron kerékpáros maratonhoz rendelt időjárás szintjén működik.
Rám nézve meg fokozottan nem.
A Duna szédítő perzselését sem hevertem ki – még egy Gerecse hűvös-esős támadás sem segített – erre itt van az idei nyár második legforróbb napja (a legforróbb holnap lesz, azt mondták) és az Országos Bajnokság egyben.
A lehetőségekhez képest próbáltam felkészülni, így szombaton egész nap gyakoroltam az izzadást és a folyadék utánpótlást (a már-már szokásosnak mondható cérnametéltes tyúkhúslevessel, mint enyhe szénhidrátfeltöltés ugyebár), a mai derbire pedig hűtőtáskával - benne a kulacsokkal – érkeztem. Kicsit variáltam a reggelizős szertartásaimon is. Az úton megittam két kulacs izolöttyöt. A nap egészét tekintve nem sok sikerrel kísérleteztem, de ha meg sem próbálom…
Az utazás elég képlékeny lett, mert úgy volt, hogy Józsi is velünk – Fellegi Gábor kartárs és én - jön, aztán mégse jött, mert Balázs Úr végül is vállalta a mai versenysportot és lefuvarozta őt. Odafelé kellemes pepszinillat terjengett az utastérben, nem tévedtünk el, a zenelejátszón sem vesztünk össze, mert nem kapcsoltuk be.
Hamar leértünk a Felsőtárkány melletti tarlóra, Janó már várt minket foglalt parkolóval, a rajtszámokkal és a csapatsátorral. Még olyan szögben sütött a Nap ekkor, hogy az árnyék, mármint a sátoré, a szomszéd territóriumára esett, így a sátor alatt nem lehetett érdemben hűsölni. Tehát korán volt. A rajtszámokról, pólóról és ajándék gélről nem tudok ilyen érdekeset mesélni.
De ez az ember meg mit csinál a kerékpárommal?
Még csak az kell, hogy elrontsa itt, a meccs előtt!
A környék egyetlen árnyas területe az aszfaltút volt a kisvasút sínje mellett, így ott „melegítettem” vagy tíz percet. Összeszedtem a sisakomat, kulacsaimat és próbáltam a depó felé venni az irányt, amihez át kellett másznom egy szalagon. Vesztemre, mert észrevette Godzi bíró és jól leteremtett. Vénségemre szabályszegővé válok – bár ez nem a rajthoz beállásnál, csak a depóba kerülésnél történt. A rajtnál már jól viselkedtem. Például azon morfondíroztam, hogy ki tudok-e tekerni a rajtterületről, azaz fel a végén lévő emelkedőn középtányéron vagy startoljak egyből a kicsin. Végül maradtam középen.
Volt egy perc csend a napokban eltávozott „Sipi” emlékére, viszont himnusz nem, ami furcsa, mert mintha szokott volt lenni régebben. Vagy csak nem járok OB-kra mostanság?
A rajt nem tűnt gyorsnak, pár percig még jól is éreztem magam, bár egy pillanatig azt hittem, hogy újra be kell állni és indulni, mert nem szólalt meg a Fire, hanem valami más kuttyogott az éterből, meg Ádám, aki hibát vélt felfedezni a rendszerben. Lehet, hogy a magnó magától tudta, hogy OB van és akkor nem dívik a rave muzsika.
Ekkor még láthatóan jól voltam, de...
Negyed óra múlva viszont baromi pocsékul kezdtem magam érezni.
Képzeljétek, arra gondoltam, hogy kiállok! Na, persze azért nem tettem, de nem voltam jól a bőrömben, csak tudnám miért? Aztán eszegettem, iszogattam és haladtam, de elég nyőgvenyelősen.
Kedvenc sporttársaimmal is nagyokat birkóztam, Baros Bálint, Kakas Laci oda-vissza előztek, ma nem tudtam ellépni tőlük. Megemlítem, hogy ők ketten egy hete, hasonló időjárásban 24 órán át gyötörték egymást és magukat Zánkán, a dobogó különböző helyeiért. Fiúk, ne haragudjatok, de nem hajtottátok ki magatokat akkor és ott eléggé, hogyha ennyi kakaó maradt bennetek!
Hogy jól érezzem magam, az első zötyögősebb lejtőn kiesett a kisebbik kulacsom, tele dinnyelével. Szét is tört, láttam,éreztem (a fele rám fröccsent) – tehát nem álltam meg felvenni, cserébe kezdhettem gondolkodni a továbbiak túlélésén. Egy kulacsom van, vigyázni kell rá! Ha elvesztem, guberálnom kell valamelyik lejtőn (szerencsére volt választék). Mindenütt meg kell állnom tölteni.
Ebben a szellemben rodeóztam tova, az Ördögoldal kifejezetten nehezemre esett, sőt pár métert nem is tudtam kitekerni. Ejnye, ez aztán tényleg nem jó jel, pedig még egy 50%-os (régi első hátra, régi hátsó kukába, új előre) gumifrissítést is végrehajtottam pár napja, hogy ezen aztán igazán ne múljon! Gumikra nem foghattam, csak magamra.
Bogár Gáborral találkoztam többször is ezekben az időkben, neki komolyabb gumiproblémája volt, még kézipumpálni is láttam. (Micsoda, nincs patron nálad?) BuZsóval is összefutottam párszor, de ha jól értettem, neki csak elment a kedve, mert mindenki Master volt a mezőnyben. Hja… ha nekem ettől elmenne a kedvem. (Bár lehetnénk fele ennyien, legalább az első traktusban – vagy egyszerűen csak menjek jobban, nem?) Sejtettem, hogy BuZsó nem adja könnyen, mert – ahogy idén már többször megfigyelhettem – csak „lassan” állt ki a versenyből. Azaz többször visszaelőzött, aztán csak álldogált valahol. Egyszer meg szembejött. De hogyan csinálta? Nagyon ismerheti az ország hegységeit és azok ösvényeit, mert csak lestem, hogy a legváratlanabb helyeken bukkant fel.
De történt más, izgalomra okot adó esemény is: látom, hogy egy elit-Cube-részer srác sétál, lapos hátsó kerékkel az egyik lejtőn. Gábor Bogár lenne az? Nem, Csielka Márk volt a gyalogos, az isten háta mögött kettővel. Nosza, gondoltam egy merészet – és mert tavaly komoly konfrontációba keveredtem Vas Peti (XC) barátommal a Salzkammergut-on hasonló problémából kifolyólag, s akkor megfogadtam, hogy én aztán tényleg, de tényleg mindenkinek segítek – felkínáltam neki a belsőmet, amit örömmel (remélem) el is fogadott.
Egy kulacs, egy belső mínusz – indul a gőz… azaz léghajó! No, persze ettől nem lettem sokkal vidámabb, de a lelkemnek jót tett az adományozás.
Attól viszont jobb kedvre derültem, hogy az első, nagy kör végére elkezdett bennem pislákolni valami erő-féle. Tartott is vagy 15-20 percig, tehát tényleg csak pislák volt, de ekkor elég jól – mint a régi szép időkben – beindultak a lábaim.
A röpke fellángolást sikeresen elfojtotta a rajt-cél területen végzett, nekem kicsit feleslegesnek tűnő keringési mutatvány...
...illetve a második hurok elején található katlanisztikus mászás, 180-as pulzus felett. Ez utóbbi hatás viszont komolyan sokkolt, de hát mennem kellett, mert az elébb, lent még azt mondták, hogy hetedik vagyok, ami ugyan nem jelent számomra újdonságot az idén, de annál mindenképpen előnyösebb, hogy én a 17. helyre képzeltem magam a kategóriámban.
Annyiban jobb volt ma a helyzet, mint a Duna Maratonon, hogy nem kezdett el két óra után a pulzusom az egekbe szaladgálni. Tudtam tartani a tervezett tartományt, nem voltak kilengéseim. Tudom-tudom, ha wattmérőm lenne – hát, azt még „ki kell találnom”! És közben magamban ezt a dalt dúdoltam. Lehet, hogy nem túl pörgős egy kiadós versenyzéshez?
Elmondhatom, hogy itt kezdtem totálisan megfőni és a folyamatot a Völgyfőház utáni mászás tetején fejeztem be.
(Ez a kép sem ma készült.)
Az biztos, hogy életemben nem izzadtam még ekkorát. Ja, hogy kulacs üres? Nincs az a kulacsméret, ami elég lett volna erre a hegymenetre. Talán egy ilyen "lajtos" Zil megtette volna.
Nem beszélve arról, hogy amit a rajt-célterületen áthaladtamkor töltöttem „víz”…nos, az hamar elfogyott, mert valami mosogatólé volt vagy híg hypo, de az biztos, nem emberi fogyasztásra alkalmas. (Kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e kórházi esetek?!) Ki is köptem egyből. Később azért megittam, mert nem láttam esélyét vízlelőhelynek a közeljövőben.
A hegytetőre érve el tudtam volna képzelni egy hangulatos napernyőt, kisasztalt, pár pohárral, bennük vízzel.
Nemsokára, a következő mászásnál láttam is egy szettet, sőt már a kulacsomat is kivettem a tartójából utántöltés végett, de közelebb érve rájöttem, hogy délibáb áldozata vagyok, és csak a pályabírók sátra van előttem (ahol a dózerről be kellett mászni terepre, jobbra).
Kellemes csalódás ért viszont az aszfaltos „visszamászás” elején, ahol is forrásvizet (!) lehetett igényelni kedves lányoktól. Ejha! Gyorsan töltöttem is egy nagyot, beleszórtam a dinnyeléporomat (melyről azt hitték, hogy kalciumtabletta, pedig nem) és igazán felfrissülve vágtam neki… a következő tíz percnek. Jaj, itt, a nyomvonalak találkozásánál láttam Berkes Janit, aki éppen a hazavezető utat kereste és sietve letolatott a hegyről. Pedig még előtte volt az iszonyat izzasztó mászás – áh, nem tudja meg soha, hogy milyen jóból maradt ki!
Szóval, 10 perc múlva elhagyott minden erőm, és görcsölni is kezdtem – egy kis talp, egy kis belső comb, egy kis vádli. Hol felváltva, hogy egyszerre.
Szalai Petit értem utol még így, ebben a formámban is. Meg is kérdeztem tőle gyorsan, hogy mennyire tudatos nála az, hogy minden második versenyen kikészíti magát? (Szilváson is furán mozgott, amikor a végén találkoztam vele.) Aztán kiderült az igazság, hogy nem volt itatása és azért a kótyagos tekergés.
A görcsök bejövetelének meg is lett az eredménye, mert visszaelőzött az egri srác, Erős András (Tényleg erős!) akit még Felsőtárkány után láttam kóvályogni a pályán, és nemsokára jött Balu Király is. Nem tudtam tartani velük a tempót, nem is értem, hogy miből, honnan lehet így feltámadni. Passz.
Itt a világ vége, morfondíroztam magamban, mert minden egyes kis meredély külön-külön feladatot jelentett, a görcsök miatt meg akkora terpeszben tekertem, mint…
S a soha véget nem érő erdő egyszer csak véget ért, és jöhetett volna a megváltás, de nem! A kötelező program rázatós-zsombékos-tarlós-préri nem maradhat ki! Egyszerűen kell. Olyan nincs, hogy lazán begurulunk a célba. Meg kell kerülni még valamit, el kell haladni a toi-toi sorozat előtt, még egy kanyar, egy hurok, egy ratata, hogy aki nem fáradt el, az tényleg elfáradjon, ha meg még nem esett volna szét a bicaj, akkor azt biztosan, és a cél közelében tegye.
De megcsináltam, beértem. Hogy hányadik helyen? Ki lehet találni, de csodák nincsenek…
Komolyabban itt: http://www.temposport.hu/download/bukk_2012.pdf
De hoppá! Csak nem gutaütést kapott a számítógép? Nekem ott, helyben a hetes számot mondták, s lám: hatodik, igen kérem ez a lista azt mutatja, hogy hatodik lettem! Kereshetem emlékeim között a hatos számmal kapcsolatos muzsikákat, helyből ez jut eszembe! Hahahahahaha! Hat.
Óh, ezzel helyezéssel nem vagyok elégedetlen, de a tempómmal igen. Szeretném a hőségre fogni, de más meg miért nincs rottyon? Nem értem…
Befutó után egyből kitaláltam, hogy saját test-lepárlású bio sóértékesítésből fogok ezentúl megélni, felhagyok a kerékpárbiznisszel.
Csak tekerek ilyen időben 4-5 órát, utána lekapirgálom és egyből „palackozom” is a termést. Estére nem marad más, csak számolom a bevételt. Nesze nektek Bad Ischler Salz meg a többiek, drága eurokért!
Tésztát:
benyomtam:
Ízlett. Ritkán eszem tésztát. Azt hiszem idén kétszer, azt is verseny után.
Hiper-szuper módon kaptam egy vadonatúj viszontbelsőt Márktól, zuhanyoztam egyet a „kert” végében, és elhültem, amikor meghallottam, hogy Józsi második lett Master-1-ben. Hogy csinálja? Azt mondta, hogy „tök jó volt”. Mi? Holnap kikérdezem, az biztos. Zsivity Zorán pedig 4. lett a felnőttek között! Nincs több kérdésem.
Nem is szocializálódtunk sokat, főleg, mert várt az egy hónapja betervezett egri fagylaltozás. Igazi, klasszikus fagylaltgömböket kaptunk a Sárvári Cukrászdában:
A belőlük - főleg az étcsokisból - nyert energia pedig nagyban hozzájárult, hogy haza bírtam vezetni.
Kipakolásnál még egy kis nyári zápor, most meg már vár a vacsora! Megyek is falni, ma már nem klimpírozok tovább!
Már csak az a kérdés, hogy ezt a versenyt hány hét alatt fogom kiheverni?
Az hőségben, hősiesen készített akcióképekért külön köszönet Panyi Apukának!