Krk-i kikiriki (I)

Pedig milyen jó idő van most már otthon is. De, ez az utolsó szusszanás még rámfér, aztán nekiesek a „szezonnak”.  Egy kis Krk mindig bele kell, hogy férjen. Tényleg itt van egy karnyújtásnyira és teljesen megfelel az én átlagos (vagy az alatti) igényszintemnek, gyakorlatozni különféle kimerítő kerékpáros edzéselemeket kitűnő. És másoknak is tetszik általában. Nem is kellett sokat házalnom, hamar összejött a társasutazás csapata: András, Marci, „A” Máté, Dani, Dini...

Rekordidő alatt értünk le Krk-re. Egyrészt a lóerők. A másik a logisztika. Minimál csomagok, semmi kajásláda. Bringák a tetőn – így is ritkán utazom.

S már menet közben jött az első meglepetés! Lám minden álom teljesül: Andrással lehet kávézni... Hú, micsoda klasszik-trendi fotóözön lesz itt mindjárt! Már útközben is kávéztunk egyet. Jó hét lesz ez, érzem!

Addig a többiek meg csak ettek és ettek... na jó, Dani nem, Ő nem szokott. „A” Máté először – mindennemű gyanú eloszlatása végett – gyümölcsöt osztott.

Aztán hamar jött a lebukás: kiderült ugyani, hogy neki nagyon bejön Andrásék leveles túrós pogácsa levese. Csak úgy itta (Vagy szítta?) magába a leveleket...

Dani fázott a 22 és fél fokra fűtött autóban. Ez nem jó jel. Nem beteg, hanem sovány. Akkor pedig menni fog. Felfelé. Felköthetem a gatyámat.

Délután egy óra magasságában úgy, olyan frissen pattantunk ki az autóból, mintha nem is közlekedtünk volna 550 kilométert.

Percek múlva már a felújított apartmanokat szemléztük, idén nincs bojler, van központi melegvíz. Kis örömök az életben. És lehet, hogy a fütés sem kell...? Mert annyira jó az idő.

A pálma a sarokban még éldegél... vagy újjáéélesztették a tavalyi tábrounk utáni álmából...?

Hamar leosztottuk-szoroztuk ki, hol fog lakni egy hétig, és kettőkor pedig már javában ment az átmozgatás.

„A” Mátéval, akivel már tavaly is robogtunk itt egy hetet, azt találtuk ki, hogy a tavalyi elsőnapi könnyed kis„kört” csináljuk meg, egy kicsit tényleg  „körösítve”. Az oda-vissza bringázás ciki. Na, erre már  az ötödik percben eldefektelt.

Erről a gumiügyről jut eszembe, hogy én sem voltam teljesen nyugodt: az indulás előtti matatás során vettem észre, hogy kissé viseltes a hátsóm: 6000+ km megtete a hatását. Van nálam tartalék, de csak végszükség esetére.

Míg „A” Máté gyakorolta az időre történő gumiszerelést, addig mi Danival és Marcival elmentünk Glavotok-ba...

...romantikáztunk a mólón...

...aztán vártunk egy keveset... majd elindultunk vissza. Az első pár száz méter után megérkezett az Elveszett Ember is, így már a teljes csapat roboghatott hazafelé.

Nem sokat vacakoltunk, mert már mindenki hótt izgatott volt a következő napi program, az élelmiszerboltok feltárása miatt. Egy óra Konzum és fél óra „A” Plodine. Szerencsére a bringázással nem készítettük ki magunkat, így ez az állóképességi edzés még bőven belefért ebbe a napba.

Itt is készültek érdekes és leleplező képek... A fánkok gasztromagnetikus hatása, mi?

Meg a Vau-Vau...

Danival elmélyült diskurzust folytattam a tejespult előtt a „Sír” – azaz a helyi túró/cottage cheese állagáról, a tejtermékekben található fehérjék (tejsavó és kazein) húshoz viszonyított biológiai értékéről, valamint a puffasztott rízs glikémiás indexéről. (Szerintem én nyertem.)

Iszonyatos mennyiságű élelmiszert talicskáztunk ki a boltból. Igaz az is, hogy – ahogy fent említettem – üresen érkeztünk. És az is igaz lesz, hogy ettől – és az összes egyéb bevásárlástól függetlenül – minden nap fogunk „boltba menni”. Mert az jó program itt! És az akciós édességekre vadászni... na, ennek a fióknak mekkora lehet a Glikémiás Indexe vajon...?

A vacsoránál – meg úgy általában egész nap, amikor együtt vagyunk – szintén elmélyült diskurzusok folynak. Ha minden ilyen jól megy, akkor profi közgazdász-befektető, autószakértő, windguru-vitorláskapitány, pszichológus, dietetikus és étteremkritikus leszek. Talán a michelin-csillagos szakácsmesterség fog most (is) kimaradni, mert olyan „legényesen” főz itt mindenki, ahogy látom. (Én meg sehogy...)

És eljött a reggel. Meg „A” „Az utánpótláslelkületű” Máté a váldlingjával reggelizni. Hopp, ez most épp egy 1200+ kalóriás vacsora, de a reggeli is ekkora, csak nem jár hozzá a mortadella...

Dani nem. Ő nem eszik. Én folyamatosan főztem a jelentkezőknek a kávékat a kis kotyogósomon, teljesen jól megy a barista szerepkör (is). Lehet, mégis elindulok a szakácsmesterség rögös útján...? Végül is nem áll távol a kettő egymástól. Mármint a konyhában.

9:30-ra időzítettük a reggeli edzés(ek) startját. Micsoda lusta banda, bezzeg pár hete Brac-on, ott pontban kilenckor indult a móka minden nap. Mondjuk itt van egy olyan nem elhanyagolható tényező, hogy ekkor már teljes (=full) rövid szerelésben lehet sportolni... húúú indul a barnulás!

Az persze nem úgy van, hogy csak elindulunk. „A” Máténál kulacstartót kellett installálni... hát ki más, mint a szervízes...

Addig is „A” Máté tartotta az erkélyt... nekem meg kifejezetten jól áll a szervízelés.

És milyen hajlékony vagyok!

András utána legyártotta a csapat-csoportképeket...

És én  is...

...majd a hardcore-edzős bandát elvittem a „Körforgalom”-hoz, ahol először sprinteltünk párat (igen, még én is), majd nekiálltuk a „Nagy Emelkedő”-t gyömöszölni, mindenféle nehéznél is nehezebb feladattal.

A pihenő, magyarán a jutalom a legurulás, azaz a „Terminal Velocity” nevű szegmens – majdnem – „kimaxolása” volt. Most jó volt a széljárás azon a rövid szakaszon, lehetett 80km/h felett is száguldozni.

Miután kiügyködtünk magunkat, elmentünk még Lakmartin, a kis 40 fős település felé, ahol – ha minden jól megy – „A” Máté indul a következő polgármester választáson. Szép hivatala lesz, ha nyer!

Marcinak lassan „ideje” volt, én meg elvittem Danit (aki még mindig nem evett, de legalább ivott – BCAA-t, nehogy leépüljön izomügyileg) egy másfél órára...

Aztán igazából Ő vitt, én csak az utat mutattam, vagyis inkább ordibáltam hátulról. Szép baleset lesz, ha ilyen tempóban kell sportolnom vele a héten. Lényegében egy kétfős mezőnyversenyt csaptunk, ahol folyamatos leszakadásban voltam. Olyan, hogy egyenletes tekerés, az kizárva. Minden kis púpon, dombon „úgy marad”... aztán csak tartjuk a távolságot, majd távolodik...  Olyan Normalized Power értékek (illetve Normalized/Average különbségek) lesznek, hogy jajjnekem!

Miután hazaértünk, lélegezetőgépre kapcsoltam magam, majd a tányérokra és jó sokat ettem. András már várt, mert nagyon beindult a partmenti kávézókra. Mit mondjak én is, mert csak nyáron, a családdal ültünk be egyszer-egyszer, s az már majd’ egy éve volt.

Már csak az alvó „Utánpótláslelkületűt” kellett felébreszteni a délutáni szunyókálásából...

Hogy miket meg nem lehet itt inni...?

Nem vacakoltunk sokat, a késő délutáni passeggiata keretében csapatostul töltöttük magunkba a fekete levest.

Szép dolog, hogy csak én ittam koffeinest, mindenki decaf volt...

Marci meg egyenesen kakaó... De megvolt az élmény!

Most már csak egy bringásruhás-lábat-cipőtismutató-sisak+szemüveg az asztalon változatot kell összehozni, de ami késik...

A levezetés levezetéseképpen feltérképeztük az óváros viccesebb...

... és komolyabb utcáit...

Én a kanálisban kerestem a nyáron elgurult aprópénzeket:

Klasszikus turistacsapatként viselkedtünk!

Nemsokára folytatom!