Krk-i kikiriki (II)

Most éppen kedd hajnal van. És cefetül vagyok, de még milyen cefetül. Mindjárt benyit „A” Máté a vájdlingjával, reggelizni...

Tegnap este nőtt egy alien a hasamban, először csak nyomott, majd szúrt és fájt is. Egész éjjel, kitartóan. Cserébe nem aludtam, csak hánykolódtam. És a görcsök mellé hányingerem is lett. Egy rendesebb gyomorrontást prognosztizáltam az elmúlt percekben. Lehet, hogy a vacsorához fogyasztott szardínia az oka? Az volt az egyetlen „új” a szervezetemnek...

Amúgy már egy bő hónapja van valami a hasammal. Már Brac előtt is fájdogált, de mivel ott az első napon kitört két fog(tömés) elvonta a figyelmem, nem annyira foglalkoztam még vele. De az utóbbi hetekben folyamatosan jelen volt a diszkomfort, egyszer nyomott, egyszer szúrt, egyszer zsibbadt, s mindig más (has)tájon – elől, hátul, középen, fent, lent. Az indulás előtti pénteken még egy akciós ultrahangra is befizettem magam, de semmi extrát nem talált a doktornéni.

Szóval nem tudom mi lesz ma... Ráadásul ma mennék Cres-re, ahol még nem jártam és elég remek helynek igérkezik. Van két órám, hogy gatyába rázzam magam. Eszem egy tonna cukrot, meg odafele veszek egy veder kólát, ez biztos.

Pedig milyen jó volt a tegnap!

A délelőtti edzésen csak úgy repültem, nagyon jól ment minden, amit kiterveltem, sőt egy kicsit túl is teljesítettem.

Először Baska-tól visszafelé, a legjobb erdei emelkedőn, kvázi-hármasban küszködtünk a laktát küszöbünkkel. Marci már eleve pilledten kezdte...

Dani pedig a végére mondta azt, hogy „köszönöm”, én meg még csináltam volna.

Marcit hamar haza is engedtünk, neki ennyi épp elég volt...

Itt mindig van lehetőség egy büdös nagy szélárnyékra, mivel a legjobb emelkedőn van egyúttal a sziget szeméttelepe is... Magyarán minden kukásautó itt intervalozik fel s alá...

Danival pedig elmentünk átmozgatni Stara Baska felé.Az az irány az, ami aztán végképp nem tartalmaz egy méter pihenést sem, ellenben gyönyörű.

Tartalmazza viszont a 45. szélességet:

Állatok... mindehol akadnak az utakon...

Már-már szokásos, fordulókép a kis városkából:

Visszafelé konstatáltam, hogy ugyan szeméttelep ebben az irányban nincs, de méh-telep igen:

Dani ellépett vagy 30 méterrel, s ezt az előnyt tarotta is egész a Körforgalomig.

Andrásék is erre jártak ma, s délután a monitor, illetve a Strava nyomozó funkciójával meg is néztük, hogy nagyjából 30 másodperccel kerültük el egymást. Andrásnak még egy videoklip is beugrott, amit arrafelé készítettek. Nekem nem, de szerencsére mindenféle egyéb fiatalkori zene igen. Ebben a múltidézésben „A” Máté is segített, hogy eszembe juttatta ezt a számot. Meg is beszéltük hogy egyik este kultúrprogram lesz: mindenki bemutatja gyermekkorának legszebb dalait. Már előre dörzsölöm a tenyerem...

Midőn Danival visszatértünk a Körforgalomhoz, nekiálltunk az utolsó kis emelkedőnek, hogy megnézzük hogy áll a polgármesterválasztás, de még inkább azt, hogy állunk erőnlétileg. Dani szokásos módon „úgy maradt” – ha alapozó intenzitás van, akkor ne szakadjak már le róla 330-350watton... Aztán egyszercsak elfogyott a lendülete... hmmm... gondoltam, akkor leteszteljük ki a kemény gyerek. Hát nem jött velem egy métert sem. Utólag az volt a gond, hogy nem szóltam... Ó, már! Mit kell ezen szólni. Meg Ő sem szólt, amikor bekezdett. No, mindegy: jól elhúztam a házak között és egész jó idővel értem fel a tetőre, ahol aztán várhattam... ejj!

Ja, nem volt harag, bár ebédelni nem jött le, de kiderült, hogy nem evett (ma sem), hanem „gépre kötötte magát”... Több, mint egy órára. De nem lélegeztetőre ám!

Én addig étkeztem, aztán menni kellett gyorsan, mert itt a szigeten minden hozzám igazodik: Amint Dénes befejezte az ebédet, irány a Konzum! Az első és egyik legfontosabb napi teendő. Sikerült megint jól bevásárolni, minden „fontosból”... Utána gyorsan ledobáltunk mindent és húztunk a partra kávézni. A másik legfontosabb napi teendő... Banyek, már harmadszor kávézunk, mióta eljöttünk! Tök jó!

Mátéval még feltérképeztük a környék gluténmentes lehetőségeit, mert erre a cres-szigeti (egész napos) kirándulásra kell némi szilárd táp is. Nem fogom tábla csokikkal kihúzni a napot – ha korog az ember gyomra, azt ki kell tömni valamivel. Egy kisebb vagyonért valami kenyérfélét és sonkát vettem, megnyugodtam.

Aztán jött a vacsora a szardíniával... Biztos az volt!

És akkor most itt döglődöm pedig mindjárt indulni kell...

Valahogy letuszkoltam két banánt és némi kávét, de látszott, hogy ez nem lesz az én napom. A kirándulást viszont nem szerettem volna kihagyni. Utólag, azt mondom, jobb lett volna az ágyban heverni egész nap.

A rövid autózást és  a szintén rövid kompolást is kibekkeltem tengeribetegség nélkül.

Sőt, egész jó volt a hangulatom, még egy komp-kávét is teszteltem, sosem ittam hajón...

"A" Máté-tengerész rutinos révkalauzként mutatta az irányt a kormányosnak: "Arra ni, különben megfeneklünk!"

Az induláskor persze egyből kiderültek gyengeségeim.

Erő sehol, csak erőlködés, pulzus az egekben, hatalmas felpuffadt has (le sem mertem nézni). Szépen el is búcsúztam mindenkitől, hogy ne zavarjak.

Marci és „A” Máté valamint Dani is hosszú-de „laza” (?) napot tartottak, én is azt szerettem volna, de inkább magamban... Átkapcsoltam Recovery-üzemmódba. El- illetve letekertem hát Beli-be, ami valami csodálatos helyen lapul a sziget-hegy-szikla oldalában.

Volt időm nézelődni, s miket láttam! Azt tudtam, hogy a magyar villanykörtét Kínában gyártják... no, de egy horvát szigeten, német nyelvű Tungsram-ponyvás kisteherautó...

Legurultam egészen a tengerszintre. Ezt nem annyira kellett volna... tudni lehet, hogy ahol betonlapokból áll az út, az nagyon meredek - visszfelé is...

Ezen a Cres-szigeten nagyon szeretik ám a Kresz-táblákat, főleg az állatosokat. Van kutyás:

Birkás:

Meg szarvasmarhás:

Visszafelé alig bírtam felkecmeregni a főútra, onnan a kikötőig eljutás meg maga volt a kínkeserv. S közben milyen szép helyen voltam!

Ezen a padon kellett volna leülni, s ottmaradni, míg rám nem talál valaki...

Számoltam a hátralévő métereket (szintet), meg a szélességi köröket (itt is jön-megy a 45-öske):

természetesen egy negyedórával lemaradtam a hajóról (bár nem is terveztem,  hogy elérem, de utólag azért jó lett volna), vettem egy jegyet, majd leültem a móló végébe, a szemetes és a wc-komplexum mellé, biztos, ami tuti alapon.

Elég belevaló srácnak éreztem most magam...

Enni menet közben és utána sem tudtam, kívántam... egy falatot sem. Azért volt valami jó is: hétágra sütött a nap, barnítottam is magam, sőt el is szunyókáltam, ami felettéb jól esett. Nemsokára begurult Marci és „A” Máté is, meg egy hajó mellém. Ez utóbbi rendesen kitakarta a Napot, így odébbköltöztünk. „A” Máté észrevette, hogy valami nem oké velem, s hozott egy palack életmentő kólát. Ejj, ez most de jól esett! Már az üléshez sem volt erőm...

Pár perc múlva felengedtek minket a fedélzetre. Kint szél volt és némi felhősödés, bekuckóztam hát magam a melegbe... és megint elaludtam. „Az Őrangyal” Máté ébresztett a landoláskor, Krk szigetén. András pedig  és már megint szuperül értünk jött. És azt is el kell mondanom, hogy mindenki körülöttem ugrált, felrakták a bringám a tetőre, csak pihenjek, beugrottunk „A” Plodine-be, mindenféle kólabogyó tartalmú nedűért, gyomrom helyzetét (meg a kedélyemet) is javítandó, este egész komoly kóla-partit csaptunk.

Sajnos én csak mértékkel tudtam részt venni benne, mert az ágy (a vízszintes helyzet) vonzóbb volt.  Próbáltam még miniatür megmaradt melegszendvicsekkel csillapítani nem létező éhségem...

De nem volt jó semmisem. Egyszer valamikor ugyan kimásztam, ettem megint két banánt, a körte már nem csúszott le, aztán vissza is tettem magam a paplan alá. András kikészített nekem egy fél patikát a konyhaasztalra.  Hőemelkedésem volt...

Egész szerda estig. Tehát Nemzeti Ünnepünket javarészt ágyban töltöttem. Előtte az éjszakát pedig a fürdőszobában. Hajnalra vagy tíz kilóval könnyebb lettem. Ennek következtében mindössze két óra bringázásra volt erőm, melyhez nagyban hozzájárult „A” Máté zabpelyhe reggelire. Dani ugyan nehezményezte a magas rosttartalom okán, de végre kívántam valamit, jól esett és még bennem is maradt. Találkoztam (én is, meg utóbb kiderült, hogy mindenki) egy nagy rakás hazai kerékpárossal és később Danival a rövid tekerés során. Mondta, hogy defektet kapott, de nem igazén lassítottak a sporttársak, hogy megkérdezzék, segíthetnek-e...?! Sebaj, elkérte a pumpámat, mert Ő már ellőtte a patronját, persze, hogy  odaadtam, már úgyis hazafelé tartottam.

Andrástól ebédre kaptam egy kis rízst (no, mindenki engem istápol továbbra is – ráadásul nálam nincsenek ilyen „calorie dense” kaják), az is jó volt, de sajnos a délutáni kávésétára továbbra sem bírtam kimozdulni. Jó volt feküdni. Aludtam is... mennyit alszom már...? Estefelé azért nem bírtam ellenállni a csábításnak, s egy Konzum látogatásra már nem mondhattam nemet. Beszereztem pár, általam ritkán vásárolt és fogyasztott tápszert (polenta, rízs, ízesített joghurt, kóla), melyeknek most erős gyógyhatást fogok tulajdonítani. Csütörtökön jó lenne valami értelmes bicajozást összehozni!