(Ön)menedzsment?
Ami azt jelenti: kevés bringa, sok ügyintézés... Vajon mit érezhetnek ezek a nyulak - "A Műszak" - a kartonban, talán azt, amit mostanság én?
Tehát hazaértem.
A táborozás után - egy rokonom "túrázásnak" aposztrofálta... hát lehet annak is mondani - bele is csaptam egyből a lecsóba:
Szerda este: ruhagyár-látogatás az idei csapatmezek előkészítése ürügyén.
Csütörtök reggel: Sportkórház - sportorvosi engedély megszerzése végett. Természetesen ez nem mehetett egyből, mert mint master korú, vérvételre vagyok kötelezett, aminek csak másnapra van eredménye. Addig is lenyomtam a vérlevétel-vízelet-EKG-doktornéni szekciót. Az EKG mókás volt - miután fekszem és csendben dobogok, hallom, hogy ujjonganak a laboránsok: "Milyen szuper, hű de alacsony, végre egy sportoló!" (Ez utóbbin csodálkoztam, mert azt hittem a Sportkórházba járnak többen is...) Aztán elárulták-megmutatták a vidámság okát:
Hopp, egy 38-as nyugalmi pulzus (nem ébredési)! Ami viszont érdekes(ebb), hogy a doktornéni már nem örült ennyire... Mondta, hogy most már hagyjam abba az állóképességi edzést, mert ez így nem jó (?), s 40 alatt pacemaker-t fogok kapni... (??), pecsétet meg nem... Jujj, most mi lesz? Szerencsére nem lett semmi, mert guggoltam 20-at, s a pulzusom felment 72-re, így megnyugodott. Mármint a doktornéni. Meg én is, hogy versenyezhetek. Bár a hematokritem... hát, az 41... mondjuk azt, hogy "alacsony"... legalább nem vádolnak vérdoppinggal, EPO-val...
Tehát péntek reggel beszereztem a "Versenyezhet" pecsétet, s a boltba rohanván még arra is volt időm, hogy az előzőleg a kerületi lapban olvasott "Hegyvidék Sportjáért" pályázatra benevezzek, mert hátha... Megkerestem az irodát, s helyben, személyesen töltöttem ki, adtam le az adatlapot. Bizakodva...
Egy bajnoki cím, egy kazal elsőség... talán nincs (sok) más a kerületben... meg (hegyi)bringás emlékezetem szerint még nem is volt a díjazottak között, s ha már Hegyvidék, hát legyen hegyibringás dicsőségük is. Március 6-ig értesítenek.
Péntek este még ledaráltunk a boltban egy Meditech Sport Club éves Közgyűlést. Mivel a tagság kellően retteg tőlem, s szankciókat helyeztem kilátásba a résztnemvétel esetére (amúgy nem), így a tavalyi létszámnak több, mint a háromszorosa jelent meg hirtelen a klubhelyiségben. Mindenben egyetértettünk, a jövőnk idénre biztosítottnak tűnik, elégedetten is távozott a sportolók hada.
Szombaton csak dolgoztam, mint extra program, mert az igazi extrát a vasárnap tartogatta számomra. Ja, nem a családdal voltam... (majd küldök egy pótapukát a gyereknek lassan), hanem irány a Hungexpo egy délelőtt-délutáni MMTBSzSz Közgyűlés apropóján...
Nagyon örültem Szőcs István megjelenésének/visszatérésének, de tényleg.
Még jó, hogy hajnalban tekertem egy ordasat, mert pszichésen biztos nem bírtam volna... hosszú volt... igen hosszú... s fizikailag sem voltam már toppon a kora délutáni órákban, de nálam volt szerencsére - a veder kávé mellett - a masszírozó amőbám:
Délután 3-ra olyan szinten szétgyúrtam a trigger-point-okat a combjaimban, hogy alíg bírtam felállni. Pedig fel kellett, mert várt rám a délutáni műszak: Balázs Úr kérésére 5 2015-ös (?) kerékpár elszállítása a SCOTT standról a boltba. Hejj, de örültem, hogy nem kellett megvárnom a kapuzárást (így nem volt pánik), hanem némi üggyel-bajjal (a 10millió portás országa vagyunk ugyebár) sikerült fél öt körül kirobognom a kiállítás területéről! Irány a bolt!
A heti programtól - hellyel közzel tekertem és dolgoztam is közben - mint a mosott sz@r estem be az ágyba vasárnap este...
A következő hét már jobban indult: március van, azza tavasz - elő a nyári bringával, amit már majdnem eladtam. Legalábbis feltettem az apróba, de hálistennek, senki nem jelentkezett rá, így egy kicsit megspécizhettem:
No, ha van rá érdeklődés, akkor majd írok egy összehasonlító tesztet, nem mintha nem lenne a neten belőle több, mint elegendő mennyiségben...
Aztán befutott a pályázatom értékelése is:
Nem nyert. Ja, majd jövőre - no, ahhoz megint jól kell teljesítenem - ebben a tanévben... Igyekszem!
El is kezdtem - illetve folytattam - a brutális erőfejlesztéseket. De most már nem szándékosan, hanem muszájból, mert az egyik edzésen egyszercsak megszűnt a hátsó váltás...
Lett 39:11, illetve 53:11, mint áttétel. Elég izgalmas volt hazatekerni a világ végéről. Na jó, csak Biatorbágyról. De nem ám a könnyű úton, Budaörs felé, hanem az eredeti Páty-Budakeszi-János-hegy útvonalon. Érdekes, hogy nem a hegyek voltak a legnehezebbek, hanem az elindulás/folytatás - amikor az addigi 90-100-as fordulatról hirtelen át kellett állnom a 50-60-ra... az nagyon fájt. Amit észrevettem, illetve már tudtam, de most aztán nagyon bebizonyítottam magamnak (is), hogy az alacsony fordulat, brutális taposás nem hatékony. "Nem jöttek a wattok!" Ugye-ugye? Ahogy emelkedik a pedálfordulatszám-pedálsebesség... nocsak, előkerülnek a magas(abb) értékek! Micsoda csoda?!
Nem is mondtam, hogy egy csodás dolog azért csak történt velem ezekben a napokban: hipp-hopp elmúlt a montenegrói lábfájásom. De nyomtalanul! Szerintem azt csak tábori nehezéknek "találta ki" a szervezetem. Érzem is, hogy azóta csak úgy repül velem a bicaj!
Azt mondják, az újabb Shimano fék-váltókarok "eszik" a bovdeneket - lehet:
Így néz ki az edzésfájl - a felétől izgalmas igazán:
Hogy kiheverjem a fáradalmakat, fájdalmakat, másnap elmentem Máté-tanítvánnyal az erdőbe a kulacsát elhagyni, majd megtalálni:
SingleSpeed-del mentem, s be kell valljam, nem esett jól... ilyenkor mi van? Lehet, az is "benne volt", amit korábban is éreztem, s kedden tapasztaltam - most, hogy 3 hónapja "nézem a wattokat", így készülök a szezonra, s tudom, hogy az előző években is már ebbe az irányba mozdultam (igaz, még méricskélés nélkül), talán ösztönösen... Ha haladni szeretnék: magas fordulat ("relatíve"), könnyű ("relatíve") áttétel... s most az megy ("relatíve"). A taposás, az nem megy. Fáj. Nyőgvenyelős. Akkor most erőltessem?
Csütörtökön megvolt minden egyleti licenszkérelem, s Józsi elmotorozta őket leadni. Huhh, egy kővel kevesebb a vállamon.
Pénteken, felüdülésképpen már nyitás előtt a Bíróságon voltam (illetve még előtte a postán okmánybélyegért, vettem gyorsan kétszer annyit, amennyi kellhet, mert hátha...), ugyanis minden évben be kell szerezni a "Kivonatot", hogy működünk. Naná, hogy nem ment elsőre, mert a bírósági informatika aznap pont bemondta az unalmast. Akinek nem aláírás, fénymásolás kellett, az mehetett dolgára, illetve jöhetett vissza a jövő héten...
Szombaton a szerdai naphoz hasonlóan szintén oktatással kezdtem a napot. Vas Balázzsal repesztettünk majd' két órát a természetben. Fú, nagyon megy a fiatalság(nak), nem győztem fel is és le is (a számára ismeretlen terepen) ing-gatya nyomni. Persze esze ágában sem volt leszakadni... de nem is baj, még csak 15 lesz! A közel 1000m szintnyi hullámvasutazás végére egy kis játszóterezés is belefért, hintáztunk, libikókáztunk, bújocskáztunk...
A vasárnapomat már el sem merem mondani... nem pihentem, mert a déli átmozgató-súlyzós edzésnek tervezett tavaszi (kocsi)kerékcsere alkalmával sikeresen beletörtem az egyik keréktartó csavart az agyba... a megoldást még keresem...
S végül - de gondolom nem utolsósorban - hétfőn bejutottam a bírósági irodába! Igaz volt egy kis komplikáció előtte - ugyanis 20 perc várakozás után megállt a "folyamat", s csak gyűlt-gyűlt a sok "izgatott" várakozó a folyósón. Mígnem kijött egy néni - amúgy nagyon kedvesen - s közölte, hogy leállt a rendszer... Tudjátok, mint pénteken... Ketten voltak - lettek volna - előttem. No, nekem sem kellett sok, odaálltam az ajtóhoz, s míg a többiek vitatkoztak, addig - a kedves néni invitálására... jesszusom, lehet, hogy végre valakinek szimpatikus voltam...? - becsusszantam a résnyire nyitott ajtón. Ő leüllt, s a valamilyen csoda folytán életre kelő számítógépével már nyomtatta is a kivonatokat. Megjegyzem 100FT/oldal - volt eddig az ára, de én azért kétszer annyi okmánybélyeget vettem... S mi derült ki ma? Az, hogy a Kivonat egyoldalasról kétoldalasra bővült... szuper, így legalább felhasználhattam az összes bélyegemet! Végül is nem vagyok elégedetlen, mert 50 perc alatt ugyan, de meglett az áhított dokumentum.
Mivel a teljes össszeomlás határán vagyok, hihetetlen átépítésre szántam el magam...
Ciki? Ez van. Legalább ennyit foglalkoztam magammal - á dehogy magammal, ezt is "csak" a bringámmal tettem - az elmúlt három héten...
Frankó (Ön)menedzsment, ugye?