Ott is havazik?
Vagy úgy is kérdezhetném: Otthon is havazik?
De szerencsére itt sem, ott sem. Bezzeg a télen! Amikor meg itt is és ott is...
Egy kis kánikula-tanulmány miatt ugyan nem kellene a szomszédba menni, utazni többszáz kilométert, csak most épp így alakult. Merthogy nyaralás van... vagy edzőtábor... vagy mindkettő.
S midőn kértem és kaptam egy fél délelőtt eltávot, ki is használtam gyorsan, nehogy lemaradjak a hazai viszonyokról (gondolok itt a közelgő nyári versenyek időjárására).
Tehát Horvátország, Krk, ahogy már megszokhattuk... hajnali 6:20 (ezt is), indulás. Ekkor még csak huszonpár fok van itt, de az is sok. Elő(re)főzött, jégbe hűtött kávéval indítottam (nincs kép), és alacsony teljesítménnyel, mert hátha hosszú lesz ez a nap...
A sziget egyetlen értékelhető kerékpárútja és a főút is - nagyjából - üres:
Mondom "csak nagyjából", mert bizonyos kis fickók már most is össze-vissza ugrálnak a kerekek között:
Egy óra kell ahhoz, hogy lelépjek a szigetről...
A szárazföldre, s mint jó kapitány, egy adag rummal ünnepeljem visszatérésemet a kontinensre!
Jelentem: létezik a Sport Szelet 30 grammos szláv megfelelője!
A hegyek felé - már kinéztem korábban digitális térképen - a helyi "Rozsdás Rákolló"-nál kell befordulni:
Kisvártatva az autópálya felett lelem magam...
Ezen az úton lehet amúgy feljutni a hazafelé vivő (vagy onnan hozó, kinek mi...) sztrádára:
400 méter felett kereszteztem a vasutat, 600 magasságában járok a lehajtónál (vagy felhajtónál, kinek, mi...):
700 méteren tengerszint felett, látok még óriásplakát maradványt a Horvát Körversenyről:
Utána előveszem az előző csoki testvérét:
Ha már így agyonzabáltam magam (2x30gramm csoki/2óra), akkor egy kicsit kiengedhetek - főleg, hogy ma nem csak a család, de az edző(m) is szabadfoglalkozást engedélyezett! Magyarul erőteljes bámészkodásba kezdek a Jezero-Bajernél:
Már megint (vagy még mindig) egy sztráda...
Megvolt ez is, irány Fuzine!
Ha lenne visszapillantóm, ezt láthatnám:
(Van viszont fotomasinám - forgatható!)
A kisváros kisboltjában szerzek vizet egy morcos, de segítőkész (mintha magamat láttam volna) nénitől, feltöltöm porzó palackjaimat:
Kezd betyáros lenni az idő. Eddig még rendben voltam, mert a mászás, hogy-hogy nem, árnyékban vitt fel! De most, hogy - itt fent - kibújtam a hegy oldalából, ki a fák közül... ajajajajajajjj!
Még van egy kis szint is hátra - téli tapasztalataimból tudom... fel kell kaptatni 920 méterre...
A hágó, amit végre nem csak ködben "láthatok":
És a pazar táj(kép):
Az ott Hreljin (és ez is itt, ahol fotózok), ami egy olyan spéci falu, hogy körülbelül 300 méter szint "van benne"!
Meg egy kevés autópálya...
Fentről nézni még hagyján, de amikor a közelébe kerül a kerékpáros, s arra gondol, mi van, ha rá kell gördülnie mindjárt?
De nem kellett. Csak a szigetre vissza, ahol is... ajajajajajajjj!
Beindult a fűtési nagyüzem:
Az utolsó 25 kilométert nem kívántam, de még az ellenségeimnek sem... Egyszerűen megfőttem, elpárologtam, rotty-rotty... Szerencsém, hogy nem "kezdtem be", észnél voltam (végig), még egy ilyen kis bringázásnál is. Azért a 4 és egynegyed órára a 4 kulacs lötty elfogyott, enni viszont nem ettem többet, mint az fentebb látható volt... hmmm?!
Beesve az apartmanba, egyből átestem a dinnye árnyékos oldalára...
És ez még csak a kezdet - ajajajajajajjj!