Selejtező - Bakonyerdő Maraton 2014

De lehetne a mai nap címe az is, hogy "Tavaszi Bringarombolási Program 2. etap" vagy "Hulljon a férgese!" esetleg "Túlélőverseny a köderdőben"...

Öt nap "pihenő" a múlt vasárnapi Vértes Maraton után, s itt is vagyunk a Bakony mélyén.

 

Bár az összes elképzelhető médiumból az szólt a héten, hogy itt lesz az évszázad esője, az évezred szélvihara, a komplett XXI. századi világvége, ehhez képest annyira nem volt szörnyű, amit láttunk, meg- és átéltünk.

 

Ez - a fenti képen látható - látvány fogadott minket last-minute beszerzett útitársammal, Zoránnal Bakonybélben, ma reggel 8 óra magasságában. Köd, 8 fok, tócsák.

A Budapest - Balaton tengelyen teljesen tűrhető idő volt (gondolom egész nap sütött és 20+ fok volt), de Veszprémet elhagyva megváltozott minden. Az első jele annak, hogy kemény napunk lesz, az volt , hogy Gyulafirátóton áthajtvamegszólalt a rádióban Sub Bass Monster, akitől ráadásul Zoránnak van egy dedikált kazettája.

A patakba majdnem beesve, sikerült elég közel parkolni a nevezéshez, a hivatalos hegyoldali füves parkolót ma inkább hanyagoltuk, ugyanis oda és onnan valószínűsíthetően se be se ki...

A nevezés a minimális embermennyiségnek köszönhetően pillanatok alatt és flottul megtörtént. Szuper a mikroméretű rajtcsomag: kulacs, benne 3 gél (a hosszútávosoknak), semmi sallang. Meglepő volt, hogy kérték a licenszet - persze, miért ne, hiszen az idei első kupafutamon vagyunk.

A nevezés közben meg Ted Nugent szólt - micsoda nap ez! Bár egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy nem-e a "másik verziót" hallom, de az énekhang megválaszolta a kételyeimet.

No, ennyit az adminisztrációról. Jöhet a technikai babrálás! Úgy gondoltam, hogy a legkisebb eldugulás sem fér bele egy ilyen fontos verseny programjába, így az idevezető út során már kémleltem az erdei, szántóföldi állapotokat, s meghoztam a döntést:

A sárgumikat lecseréltem hardcore-trekking külsőkre. Panaracer Smoke 622-45 (45mm!), 1972-ből: drótperemes, nehéz, de keskeny és nagymintás! Úgy éreztem, engem ma csak ez fog megmenteni. Aztán nem csak ez mentett meg.

Hanem egy kis versenyre hangoló (otthonról össze- és ellopkodott) testi-lelki nass:

Mindig van lehetőség képezni magunkat! Meg nehogy már eluralkodjon rajtam a rajt előtti apátia (jött az hívatlanul, de legalább később úgyis)!

Szóval próbáltam relaxálni, szerencsére Zorán félpercenként kérdezett valamit, amire illett válaszolni, így aztán elég lassan haladtam az olvasással illetve az evéssel, de végül sikerült átrágni magamat mindenen...

Előbb-utóbb eljött az átvedlés ideje is. Mivel amióta nyüzüge vagyok iszonyatosan fázom (8 fok... az már rendes téli felszerelés nálam az utóbbi időkben), magamra kentem és vettem mindent, amit magammal hoztam a nagytáskában: szarvasfaggyú, térdmelegítő, karmelegítő, hosszú aláöltözet, nadrág, mez, mellény...

Rövid közjáték: ekkor jött oda a kocsihoz Blazsó Marci, a fékbetétéjhez keresett rugót nálam (is), hátha... A feljebb látható állapotom miatt, illetve alkatrészhiány miatt (általában a versenyekre nem viszek magammal rugókat különféle tárcsafékekhez... ráadásul én másik márkával lassulok) sajnos nem tudtam neki segíteni.

De hoppá! A mellényben fáztam, hát az utolsó pillanatban magamra kaptam (helyette) a mindentálló esőkabátomat! De jól tettem! S így sem mondom azt, hogy izzadtam volna alatta/benne akár egy percig is a verseny alatt, legyen inkább "hűvös-komfortos" az érzés elnevezése!

Aztán meg jött a verseny. Hát, erről mint mondjak. Rendes iparosmunka volt végigküldeni a 100 (?) kilométeren magamat, s azt hiszem más is hasonló véleményen van. (Kivéve Fitiyszt, akit a verseny utolsó 20 kilométere magasságában elküldtek a rövid/középtávra, mert nem figyelte a jelzést... hanem a pályabírót... ööö...)

Az első emelkedőn, látva a többiek igyekezetét meg az én fokozatos lemaradásomat nagyjából konstatálhattam is, hogy ez nem az én napom lesz. Egy sporttárs még rá is kérdezett: "Mi van veled Dénes, hogy nem nyomod?" Erre csak annyit bírtam morogni, hogy "Soha nem nyomom. Soha!" Ami tényleg igaz is, de ma meg hatványozottan az volt, mert egyrészt nem bírtam (és ha ezt így érzem, akkor nem is nagyon próbálkozom), másrészt arra gondoltam, hogy ez egy nagyon hosszú nap lesz. A tavalyi 4:32-es időmet minimum fél órával megtoldom - ez volt az "elhatározásom". Ellenfeleim közül Vas Peti képviselte a húzóágazatot, a rajt után még két percig láttam, utána csak a célban futottunk össze. Kis Józsi "józan paraszti eszére" hallgatva nem vállalta a mai derbit, pedig ha tudta volna miből maradt ki...!

Tehát próbáltam tettetett lazasággal felkalimpálni az első Kőris mászáson. Ez sikerült is, 35 perc körül voltam a fent frissítőnél, ahol sebtiben kitaláltam, hogy a gél-menüt ma zabkekszekkel fogom kiegészíteni. Zorán mellett több ismerős kerékpáros is szinte ezen él, én miért maradjak ki?

A lejtőzés egész jól ment, a keskeny külsők és a bennük elhelyezett 4 légkör egyáltalán nem volt diszkomfortos. Még utol is értem sőt előztem is! A lejtő aljában Várallyai Lacival akadtam össze, és hát megjött mumusnak Pál Zsolt is, aki bizony M2 kategóriás sporttárs... nosza lehetett izgulni.

Az első izgalmas szekció a "krumpliföldek" voltak, még a Cuha völgy előtt. Gond nélkül lehetett áthasítani rajtuk. Kipipálva.

Majd jöttek a gázlók. Hát, ez remek rész volt. Éppen, hogy nem fagyott víz, zubogó (engem el is sodort minden átkelésnél 1-2 métert oldalra) térdmagasságig, sokszor, egymás után. Ha ettől nem hűlök ki végleg, akkor már semmitől. Valahogy nem fagytam át... Hmmm... Nem úgy, mint Zorán, akivel nem sokkal később találkoztam, éppen defektet szerelt. Aztán gyorsan átfagyott, majd kiállt. Hú, úgy tűnik ebbe az időbe, időjárásba, a haladáson kívül semmilyen melléktevékenység nem fér bele...

A következő feladat a Pál Zsolttól való elszakadás volt, ami nagyon nehezen ment. Ő meg nagyon jól bírta a mai mérkőzést. Frankón megijedtem, hogy mi lesz még itt...?!

A fenyőfői (?) fordítót és frissítőt már magamban nyomhattam, még gyorsan benyomtam pár zabkekszet, és nyomattam egy kis olajat a láncra - micsoda kiszolgálás!

A második Kőris-hegyet nagyon nehezen másztam meg, többször összefutottam a szintén kiváló erőnlétben teljesítő Fityisszel (alapvetően jól megkaptam tőle a magamét felfelé) kulacsot töltettem a kedves személyzettel, természetesen zabkekszet ettem és húztam lefelé. Vas Peti persze sehol (már)...

A lejtőn próbáltam minél többet tekerni, nehogy lefagyjon a szisztéma. Azt hiszem ez sikerült is. Így ugyan nem pihentem ki az eddigi fáradalmakat, de relatíve "melegen" vághattam neki a Bakonybél felé vezető aszfaltozásnak egy wattmérővel ellátott sporttárs anslusszában.

Az aszfaltról behajtva, a frissítőnél elvettem két zabkekszet, majd... nagy meglepetésemre nem kellett toronyiránt felhágni a hegyre, hanem a Gázló-TT-kről ismert dózeren vághattunk neki a mászásnak Király-kapu felé. Ezt most éppenséggel nem bántam. Fitiysszel és a wattmérős sporttárssal, hármasban róttuk a kilométereket addig... amíg meg nem kellett állnom egy "pillanatra"... Hja, azt már tudom magamról, hogyha verseny közben meg kell állnom egy "pillanatra", akkor az nem olyan jó. De muszáj, mert utána sokkal jobb. Így is tettem, 3 óra 9 percnél. Ezzel le is szakadtam a fiúkról, s innen kezdve tökegyedül - éppen úgy, mint a múlt héten, a Vértesben - nyomtam, sajogtam, kúsztam előre a pályán. Hmmm, hiába "vettem lazára" (Szerintetek lehet sárban, hidegben lazára venni bármit is?) nem sikerült tartalékot képezni, nem is melegedtem be, nem jött el az úgy várt fel- vagy bepörgés. Ez egy nagyon apatikus szakasza volt a versenynek. Mondhatnám azt is: kilátástalan (nem a köd miatt). De - gondoltam magamban és magamra - nem adom, nem adhatom fel, mert miért is? Úgyhogy nyomtam, ahogy bírtam, elég sokszor kiállva a nyeregből, próbáltam a pulzusomat is tartani valamennyire - ez persze, így a negyedik óra közepén, a fáradtság, a hideg miatt már nem volt egyszerű, de azért úgy-ahogy haladt a bringa. Legalábbis - legnagyobb meglepetésemre, már megint - nem ért utol senki. Király-kapu után fontos volt nem eltévedni, azaz nem a pályabíró karjelzését követni, hanem elolvasni a fára szögelt táblákat, hogy merre is az előre (csak 180 fokban a másik irányban)...Az utolsó frissítőnél zabkekszek, kulacstöltés és gél! Hoppá, Magyarországon, maratonon gél? Igen! Szuper!

Egészen a Hajag mászás aljáig nem láttam embereket. Se előttem - pedig a réten, ahol jó pár percre előre lehetett látni, ott bizony kellett volna, például Fityiszéket (De, mint tudjuk ő ekkor már a célban dekkolt önhibáján kívül, a másik srácot pedig, mikor már hazafelé autóztunk (!), akkor láttuk Bakonybél felé tekerni az aszfalton, na ő mit csinált?). Ott - hiba volt - visszanéztem, és észrevettem két sporttársat mögöttem. Kezdhettem a tolási-vonási bemutatót... Persze, ha felültem felkapta a láncot a sárban úszó meghajtás, így jobbnak láttam könnyed futólépésben (...) teljesíteni az utolsó emelkedőt. Huhhh... nem értek fel rám. A tetőn bekaptam egy gélt az utolsó 15 percre (is)! Amúgy az egész mérkőzés alatt folyamatosan táplálkoztam. Ugye volt a zabkeksz-mánia és a "hazai" gélek eltüntetése 20-30 percenként, Jajj, mi lehet a beleimben... bele sem gondolok... Kulacsot is kétszer töltettem, mert hiába a hűvös, a "testnedvek" fogynak, pótlásuk létszükséglet! Már, ha épeszű módon célba szeretnék érni.

És sikerült! Huhujj! Ráadásul - az eredetileg tervezett idővel nagyjából megegyezően, 5 óra 4 perc 57 másodperc eltelte után - Master 2 másodiknak hullottam át a célvonalon, Peti után, aki ma tényleg nagyot alakított, minden elismerésem! Erre, mármint a - dobogós - helyezésre amúgy nem számítottam, mert mindig vannak "valahonnan előkerült" vagy "helyi" menők, akikkel nem számolok...

Még melegében lemostam a bringám és magam a nagynyomásúval. Legalább nem kell szőrteleníteni egy pár hétig!

Közben interjút adtam Kefének (Ő volt a harmadik, aki képviselte kis egyletünket ezen a rendezvényen.), hogy miért is nem sikerült nyernem:

Ó, hát megtisztelő a feltételezés, de azért nincs az kőbe vésve, hogy nekem az idén aztán mindig, mindenhogy meg kell nyernem. Ugyan, kérem! Lehet, hogy nem jön úgy össze a felkészülés, hideg-meleg az idő, elrontom a gyomrom, vagy egyszerűen csak rossz napom van. De azért igyekszem, s lám megéri, mert ennek a második helynek most nagyon örülök. Körülnézve láttam, hogy mennyi ellenfél, ismerős már kimosakodva, ünneplőben álldogál. Jujj, így lenyomott a banda? Aztán meg kiderült, hogy ki, hol állt ki, milyen gondja-baja-nyűgje támadt ezen a szép derűs szombaton... Igen kevesen értünk célba...

Csodás és hasznos (azaz életmentő) ruhatáram maradványa zsákolás előtt...

Vacogó konzultáció és konferencia a pályán és a pálya mellett történtekről...

És egy gyorsan és flottul lebonyolított eredményhirdetés, a díjakat maga az Elnök Úr, Katona Kálmán adta át!

Peti pedig atyáskodóan meg- vagy felinvitált minket a harmadikként befutó Pál Zsolttal, a tetőre:

Így ni:

Finoman sem fogalmazva: rohadt nagy szenvedés volt, de ott vagyok, vagyunk a dobogón, s ez jó dolog. Megnyugtatásul, ha esetleg még később értem volna be, akkor sem omlott volna össze a világ, hiszen nem más ez az egész, mint egy nagy játék.

Örülök annak is, hogy mindenféle rémhíreszteléssel ellentétben a Szervezők korrektül megtartották a versenyt (igaz, hogy megint volt hivatalos eltévedési opció, annak nem), nem rezeltek be a kihívás láttán. A kiszolgálással és a lebonyolítással - részemről - teljesen elégedett vagyok. Köszönet!

Hazaindulás előtt még kitoltuk a Vas család buszát a susnyásból - Peti majdnem kettesbe kapcsolt hátramenet helyett... az szép baleset lett volna, a Master 1 mezőny létszámára nézve...

Mivel a célban gulyás volt, s mákos bejgli nem, így a magammal vitt 3 banánommal és 4 almámmal kellett kihúznom hazáig, ahol szuper párom jóvoltából csodás csemegék vártak:

Most nem bírok az mtb-re nézni. Pedig nem is sáros, lemostam. Országúton (ki)húzom-pihenem magam Szilvásváradig, aztán meglátjuk, hogyan tovább! Csak legyen jó idő a jövő héten, mert ez a hibernált állapot májusban, nem nekem való!