Sikerélmény

Nem is mondom, hogy az egész keddi nap a szerdára történő felkészüléssel, az idokep.hu böngészésével, radar- és felhőképek analizálásával telik. Nem mellékesen vitával, hogy autóval vagy lábon menjünk a kiindulási ponthoz, országúton vagy terepen hajtsuk-e szét egymást.

Hivatalos ügyem intézése tett pontot minden gondolkodás végére, és fél tíz magasságában (ahova autóval mentünk) Pomázról indultunk. Haza.

Az időjárás kegyeibe fogadta a mai menetet, ragyogó napsütés, +3 fok. Balázs Úr ugyan nagyon, de nagyon szeretett volna országúton kényelmeskedni, de Józsival nem hagytuk. Ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen bringázásra alkalmunk?

 

 

A pomázi falu- és világvégén átvágva megtaláltuk a helyes utat az Oszolyra.

 

 

Hú, de rég jártam erre bringával. Még 1994. tavaszán, mikor a Yeti SC (igen, volt ilyen mtb-hegymászó vegyes egyesület és baráti társaság) tereptriatlont (sziklamászás, terepbringa, terepfutás) rendezett a Kevélyek környékén. Azt hiszem, nem ma volt...

 

A csúcson Balázs Úr szépen modellt állt, Józsi a távolba révedt.

A lejövetel senkinek sem sikerült hibapont - értsd. lábletétel - nélkül, de a fotókon ez nem látszik:

Balázs Úr nem nagyon látott - párásodás okán, bár mindhárman ugyanolyan típusú szemüvegben sportoltunk - és egy kicsit lassan melegedett be ma, így neki az első óra, maga az örökkévalóság lehetett. Ismerem az érzést.

A parkoló felé sikerült egy "dögös" vonatozós képet készítenem az egyenmezben döngető kollegákról:

Ígéretet kaptam rá, hogy az utolsó - méretben vélhetőleg nem rám passzoló - ilyen neondzsekit bolti ár +20%-ért megvásárolhatom. Csak, hogy jól mutassunk a legközelebbi együttálláskor. (És akkor majdnem mindegy lesz, hogy ki fotóz kit...) De jó nekem!

A következő kaptató a Kevély-nyereg felé vitt.

Igencsak lendületesen nyomattuk, meg kell mondjam!

Balázs Úr majdnem el is tévedt az utolsó 10 méteren, de kiderült, hogy csak a lehetséges energiaminimumra törekszik. Már amennyire ez lehetséges egy ilyen jófajta meredélyen.

Ejj, a Főnök micsoda mandínert nyomott a Patakmeder-trail-en:

Józsinak ez "haza pálya" - reggeli tornagyakorlatait is itt tartja, szerencsére nagyrészt tudtam követni.

Hoppá! Ez én vagyok:

Akasztják a hóhért - akarom mondani fotózzák a fotóst! Aki éppen kerékpározik. Világos, nem?

Ma kiderült az is, hogy a baggy-short (azaz bőgatya - Balázs Úr csodálkozva meg is jegyezte a nap elején: "Hmm, úgy látszik, csak én nem vagyok utcai nadrágban...") nem, a feszülős bringásgatya pedig szinte minden "mögéülős" lejtőn beakad a nyeregbe. Ki érti ezt?

Pilisborosjenőn volt az első pit-stop. Bedobtam egy 60grammos csokinyuszit (kb. 36gramm szénhidrát, erre most nagyon ügyelek - a múltkori fiaskó okán), így Mikulás alkalmából...

Gyorsan átzúztunk a Házi-rét felé. Az egy nagyon jó kis trail, és úgy tűnik az idő múlásával egyre jobb lesz. Vagy csak szerencsénk volt a pillanatnyi állapotával?

A legenda szerint, Balázs Úr itt egyszer fennakadt egy kifeszített dróton... Én azt hittem, ilyen csak a Bükkben van...

Amúgy tudni kell, hogy ez a szakasz csak szingós gumival szerelt montival lenne végig teljesíthető/tekerhető (Nem én mondtam!).

És akkor jött a "nagy leléptetés", amit állítólag csak egy ember tudott eddig teljesíteni. Most már hárman is tudják, köztük én!

Józsi is tudja, csak Ő mindig egy "kicsit" gyors...

A végére még maradt egy Solymár-Virágosnyereg mászás. Ez de jól esett - nincs is hatásosabb téli alapozó edzés, mint 180-as pulzussal, nedves avarral borított kövek és gyökerek között manőverezni, függőlegesen felfelé. Egyedül én tekertem ki. Büszke lehetek magamra!

A tetőn a második csokievés: 1db Pepita és 1db Balaton szelet, szintén kb. 35gramm szénhidráttal - amúgy még mindig alulfedeztem a szükségletet, de szerencsére ma jól bírtam ennyivel is.

Kellett a kakaó, mert már több, mint két órája küldtük neki (ráadásul a felfeléket nem túl baráti tempóban).

Balázs Úr természetesen végig egy lábon állva pihen. Alighanem gólya volt előző életében...

Józsi nemsokára elbúcsúzott, a szintútról lekanyarodott a völgyben, hogy hazafelé vegye az irányt. Mi Balázs Úrral még végigcsatangoltunk a hegyoldalban, majd a házakat elérve, szépen elköszöntünk egymástól, a másnapi találkozás reményében.

Hogyan is mondják? This is Probike Life!