Szevasztok! Jöttem nosztalgiázni.
Mit tudok én nosztalgiázni Szegeden, kerékpáros szemszögből? Na?! Bizony és bármily hihetetlen, itt kezdődött - rendes - kerékpáros pályafutásom. A 90-es évek közepén tanulmányaim négy évre ide szólítottak. Az első évben nem is volt lent kerékpárom, csak ettem-ittam-híztam-puffadtam. Aztán 1996. nyarán "Deus Ex Machina" (Nyári munkán voltam, s nem volt lehetőségem zabálni reggel és nap közben, este meg egyszerűen elaludtam a fáradtságtól - jó módszer, nem?) lefogytam vagy tíz kilót, s kezdtek jönni - a haladó kategóriás - eredmények.
Lényegében rájöttem, hogyha rendszeres sportolást iktatok az életembe (addig elég ad-hoc jelleggel kerékpároztam, télen például simán volt három hónap - nulla kilométerrel), és tartom a csökkentett tápbevitelt, akkor ezentúl mindig hamarabb beérek majd a célba. Hmmm. Akár logikus is lehet, nem? Ha már versenyekre járok...
Alkottam is magamnak két "edzőkört", mely valójában egy kör bővítés-szűkítése volt. Kakaós csiga. Mórahalom-Zákányszék-Domaszék volt a standard, 51km-es, két óra alatti menet, ahová akár egy nap illetve tanítás közben adódó dupla-lyukas órában is el tudtam ugrani. Akkor még nem indultam mindig hajnali 5-kor... A bővített verzióban meglátogattam Öttömös és Ruzsa településeket is. 86km volt a táv és 2 óra 50 perc körül az átlagos menetidő. Nem nagyon foglalkoztam a részletekkel, felültem a bringára és nyomtam. Ahogy jól esett, meg a szél fújt. Télen-nyáron, thermo ruha híján harisnya+rövidgatya (azért már bringás rövid) és pamutpulóver+rövidmez kombóban. Hogy bírtam? Mármint télen. De bírtam. Talán nem voltak olyan kemények a telek errefelé (érdekes, most sem az...). Egyszer volt havas, darás az út, elázni meg szinte soha nem áztam el... És... Nem voltak intervalok, résztávok, erőfejlesztés, csak a haladás. És milyen jó volt az úgy, akkor!
Persze, sok más kört (Szeged környéki, másik irányokba) is alkottam, felfedeztem, de ez vagy ezek voltak az "alapok".
Ezért innen számítom, napi szintű kerékpáros létem időszámításának kezdetét. 18 éve már...
A fősuli után kétszer voltam versenyezni a Tisza Maratonon és egyszer (5 éve?) nyomtam egy karikát Kiskunmajsa felé. Aztán ennyi. Szépen elhanyagoltam Szegedet. A hétvégén, hosszas szervezkedés után ismét tiszteletem tehettem a városban. Hoztam kerékpárt is.
Diákként az "alapozás" többször is a Tiszavirágban kezdődött. Hja, az másféle, fajta alapozás volt, mint amire a többség gondol... De a hely is átalakult. Liternyi folyó bor és pár kevert helyett egy Latte Macchiato-t sikerült magamba dönteni amolyan "pre-ride-day coffee" gyanánt. Nem volt rossz. Arra nem emlékszem, hogy anno milyet készítettek itt... akkor még nem kávéztam, és a cégnek sem az olasz alapokon nyugvó kávéital választék értékesítése volt a fő "profilja".
Másnap - mármint vasárnap - reggel eltekertem a kezdetek kezdetéhez, közben egy rápillantás erejéig útba ejtve (egykori és egyik) anyaintézményemet:
A homlokzatot díszítő szóhármast a mai napig becsülettel gyakorlom: hatok, alkotok, gyarapítok!
Tovább gurulva a Boldogasszony sugárúton először a kerékpározni tilos táblákra, majd négyévnyi lakhelyem megtalálására koncentráltam:
A "Kolléga" vagy a "Kaptár", esetleg a "Kényszerközösség" ahogy mi hívtuk, s kinek mi a legkifejezőbb - azaz a Vasút a gyermekekért alapítvány diákotthona. Ahol 1995-1999. között dekkoltam.
Képzeljétek, találtam egy archív képet magamról. Nagyjából 1995. ősze, 1996. tavasza lehet. Vagy nem. Kicsit szélesebbnek tűnök, mint mostanság. A hajam meg szép. Hosszú. És épp a lányszobát uralom. Semmit nem öregedtem.
Nade, vissza a "terepre"! Tehát a Kolléga előtt kerékpárút lett a járdából. Szerintem béna (mint a kerékpárutak 90%-a), megint csak a már amúgy is éber bringásoknak kell jobban figyelni: gyalogosra, autósra, elválasztó bozótosból előugró élőlényekre...
A város nekem amúgy is teljesen "új"... kissé idegen... volt. Telis-tele körforgalommal, új épületek... annyi minden megváltozott...
A Bécsi körúton nem volt nagy a forgalom, de egy sportcélú sporttárs pont elém került valahonnan... Szerintem ment a "Kavics" nevű fogalomhoz (populáris vasárnapi találkahely, olyan, mint a Flórián a budapestieknek), amiről én csak szegedi éveim után szereztem tudomást. Ebből látszik, hogy akkor sem voltam nagy - kerékpáros - társasági életet élő... Emlékeim szerint talán egyszer tekertem egy (na jó: hét) kört az algyői "Olajos körön" az igazgató bácsival (aki szegedszerte ismert és elismert kerékpáros) és pár kisiskolással a kollégiumból. Körülbelül ennyiben ki is merültem.
Sajnos nem sokáig követhettem, mert a táblák után balra kellett kanyarodnom...
Rá a Kálvária sugárútra, a vége felé a kedvenc villamos-nagyvasút szintbéli kereszteződésemmel:
Sokszor megvártam itt az erre járó tuját, hogy saját szememmel bizonyosodhassam meg róla, tényleg nem dől ki a partoldalba, midőn átdöccen az útját keresztező sínpáron.
A látványosság után kezdődhet a nyomati...
Persze csak emlékeimben, mert szabványos abandoned-ex-aszfalt kerékpárút kezdődött (természetesen a szemközti oldalon), én meg, hogy jófiú legyek át is libegtem rá. Miután tíz méter után majd kitört az első villám és elpattant egy sárvédőpálcám (a kiváló útminőség okán), síkra szálltam: az autók közé.
Domaszék előtt hiányérzetem támadt, de hamarosan megláttam a régi főutat jobbkéz felé:
Átmentem 10-20 autópálya felett, majd megint bringaútra kerültem - ezúttal viszont igen jó minőségűre, még a feladataimat is el tudtam rajtuk végezni különösebb életveszélyes helyzetek kényszermegoldása nélkül (kikanyarodó traktor, trécselő nyugdíjas).
Mórahalmon belefutottam az általam eddig tapasztalt legnagyobb vásári forgatagba... No, ekkor inkább az autók között próbáltam nyomulni, mert a kerékpár- és gyalogút telítve volt. Naná, hogy nem kerékpárosokkal, de most kivételesen elnéző voltam.
A Baja felé vezető főút (illetve mellette, az ásotthalmi letérőig tartó kerékpárcsík) már kisebb forgalommal tarkult...
Toltam is neki rendesen, mellettem meg az őserdő burjánzott:
Jók ezek az alföldi fenyvesek, megnyugszik tőlük a lelkem.
Negyvenpár kilométer után kellett jobbra fordulnom, irány Öttömös!
Amit nem tudtam fényképen megörökíteni, mert pont a falura esett egy olyan interval, hogy összeakadtak a szemeim, nemhogy a zsebemben tudtam volna turkálni a fotómasina után...
Ruzsa (település) végén-után megint kiképzés alá kerültek a látószerveim, csak most az eső utáni aszfalt csillogása hatotta meg őket:
Érdekes, hogy annyi év után is - amellett, hogy sok mindent, mintha kitöröltek volna az agyamból - emlékeztem egyes kilométerkövek elhelyezkedésére. Hogy melyik egyenesben, ívben, épület, facsoport környékén voltak. S szerencsére megmaradtak a klasszikus példányok:
Erre a agrár-ipari komplexumra is emlékeztem. Csak akkor még működött. Most nem tűnt üzemképesnek.
Hja, ember legyen a talpán, aki ilyen környezetben nem lesz agrár-indusztriál (vasút)modellező! (Sok az inger, na!)
Ez meg egy meglepetés. Nem is tudtam, hogy kedvenc kerékpárostársaim egyikének tanyája van itt (Nagyítót elő!):
De a feliratos buszmegállók is újdonságként hatottak rám.
Hamarosan (2 és bő negyedóra tekerés után) elértem egy fontos csomóponthoz. A tábla szerint a hely neve: Kupec Kereszt. Most már ezt is tudom. Nekem csak a benzinkút volt meg az emlékeimben, de most látom, láttam, hogy tényleg van egy kereszt is előtte.
Itt találkozik az út Zákányszék-Domaszék-Ruzsa-Bordány irányokból. Hú, mennyit jártam erre...!
Továbbhaladva - Domaszék felé - az egykori Szegedi Gazdasági Vasút Zákányszék-Alsó állomásépülete mellett nyomultam. Anno még az eredeti névtábla is fenn volt. Most nem láttam.
Mivel a 3 órás tekerésemet a család megtoldotta még egy órányi "bónusz-eltávval", gondoltam megcsinálom a kis (Mórahalom-Zákányszék) kört is, hadd tekeredjen az a rétes!
Tehát a főútra kellett megint rákanyarodnom. Érdekes a mellettem látható "csempe" (üveg?) burkolatú dózerút (?). Itt, úgy látszik ma minden útnak csillognia kellett...
Csak a mélyszántás volt matt barna mellettem:
Kertvégében Trabi, a távolban meg komoly fellegek gyülekeznek.
Jött is szembe egy turnusnyi sportcélú kerékpáros. Szépen, hangosan köszöntünk egymásnak. Lehet, hogy sejtettek valamit a felhők mozgásából és hazafelé vették az irányt? Vagy csak piacozni jöttek a város túlvégébe, s vásárfiával megpakolva, a déli ebédet már otthon fogyasztanák? Kíváncsi vagyok arra is, felismertek-e? (MTB) Versenyeken sokszor köszöngetünk egymásnak szegedi sporikkal... És, ha netán igen, akkor nagyon remélem, nem gondolták azt, hogy én 11:32 perckor mindössze 20 percnyire járok Szegedtől. Azaz mintha ilyen iszonyat későn keltem/indultam volna... Nem tudhatták, hogy már a harmadik-negyedik órám határánál vagyok épp!
A második Mórahalomnál már nem vetettem bele magam a vásári forgatagba, hanem az adódó körforgalomban (már megint egy) elhúztam jobbra Zákányszék felé:
Ez meg mi a makk a szálloda parkolójában?
A nagy európaiasodásban mindenütt különálló kerékpárútnak kell lennie... de, hogy itt minek? És szép a viacolor vagy járótéglaakármiburkolat, de... az is minek?
Másodszor értem a Kupec Kereszthez, de előtte egy szponzorált versenyzőt értem utol. Nem gatyázott... a gatyaszárával. Igazi szerencse fia, hogy a lánckerekek nem csípték be és tépték le a lobogó, bő 10-15 centis túlnyúlással rendelkező nadrágszárat vagy magát az embert a gépről:
Ha nem rettentetek volna el eléggé, akkor ott a szakszerűen beállított... vagy kiiktatott... fékrendszer:
Igen, jól látjátok - egyik fék sincs bekötve! Talán az ilyen járgányok tulajait kellene szankcionálni, s nem az évi 10-20 ezer kilométert tekerő sportolókat, akiknek nem borostyánsárga a küllőprizmája... ráadásul az övé sem volt az.
És akkor most már végleg haza. Másodszor is Domaszék (tábla):
Jobbról illatozva rohadó káposztaföld - ha túl sok a termés, csak szóljanak, jövök szüretelni!
Balról meg egy klebelsbergi "tanyasi iskola" - mely főiskolás éveim alatt még elég romos volt (erre emlékszem), de most valaki szerencsére kezelésbe vette (gondolom, nem suli van benne jelenleg):
Visszafelé is megpróbálkoztam a reptér melletti bringaúttal:
Hát, kibírtam valahogy, de nagyon fájt. A bringámnak is.
Szegedre visszaérve, eme plakát láttán megnyugodtam. Veszek egy kütyüt és játszva (fuvolán?) megtartom formám! A fene fog itt küzdeni a szembe- meg oldalszéllel, faggyal-hőséggel évről-évre! Csak egy aprócsak beruházás, aztán a tévé előtt olyan leszek, mint...
Áhhh, de hiszen bringázni mindennél jobb, nem? El is hessegettem a fránya gondolatokat, és gurultam a belváros felé:
A régi rekordomat (talán 2 óra 40 perc) nem döntöttem meg, ráadásul nem is nyomtam egy az egyben egyik edzőkört sem (mert összekapcsoltam a kettőt, ugyebár), de elégedett voltam. Mentem is még egy tiszteletkört a városban...
Át Újszegedre...
Megkerülve a Ligetet - ahol ilyen tábla-felfestés komplexum-kompozícióra leltem.
Soha nem láttam még ilyen "hídjelet"... csak ezért örökítettem meg.
S a nap megkoronázásaképpen, kedves vendéglátóimnál eltüntettem zöldség-gyümölcs-hús-tojás készletüket!
Annyira jó volt itt nosztalgiázni, hogy megfogadtam: igyekszem a következő kört (mondjuk egy Sándorfalva-Ópusztaszer felé indulót) nem öt év múlva összehozni. Hanem kicsit hamarabb.