Talajvíz - Zselic Maraton 2016

Hej... ezek az éve eleji első versenyek! Mennyi izgalom - sportolónak, szurkolónak (családnak), rendezőnek egyaránt.

 

Mert persze, hogy az egész hetes áprilisi nyár után, mocsok időt mondtak erre a hétvégére... de nem lett belőle semmi! Sőt... szerintem még pocsolya sem volt a pályán. Nem baj, mi Balázs Úrral a boltban, meg Mátéval online és telefonban egész héten az időképet, az ECMWF csapadékelőrejelzést és egyéb a Zselic időjárásával, talajtani viszonyaival foglalkozó médiumokat lestük. És egyre optimistábbak lettünk. Hát menjünk, hajrá!

 

Mivel évenként kitalálok valami új étkezési formát magamnak (így idénre is), így - bár akkora rutinom van a sportban, hogy csak na - kérdéses volt, hogy mit, mikor, hogyan egyek... Megoldottam: azt mondtam magamnak, hogy ami most ősszel-télen-tavasszal működőképesnek látszik, azon ne változtassak. Mit mondjak, a verseny előtti 24 órában nem a tradicionális szénhidrátfeltöltős játékot játszottam. Szokott menümet mindössze egy adag fahéjas-kókuszos alakorpehellyel egészítettem ki.

Azért a legnagyobb talány az a talán (legalábbis a tavalyi állapotomhoz képest) valamit javulni látszó testtömeg/teljesítmény arány versenykörülmények közti kibontakoztatása volt.

Hogy ez ne menjen könnyedén, szombaton még este hétig talponálltam a boltban. Igaz, Balázs Úr már hatkor hazaengedett volna, de az a nagyjából hét évre elegendő javítás, ami felgyűlt, nem engedett hamarabb távozni, mint a hivatalos záróra. Szerencsére akadt egy kerékfűzés, így az ebédszünet mellett volt még lehetőségem egy órát üldögélni.

Nagy örömömre, a verseny és a mezek eljövetelével - megtaláltak a barátok, ismerősök is: Lécci, hozd el, ugye elhozod? (Persze, hogy el, mert különben meg én vagyok a szemétláda - de azért egy kis unszolás jól esik ám!). És.... Nevezzél be... meg őt is...! Sőt! Még "idegen" csapatmezt is szállítottam - természetesen - oké, utólagos - megfelelő mennyiségű paraszolvencia (édesség) ellenében. Legközelebb teljes hírzárlat lesz, hogy mikor, hova megyek, mert - bármilyen furcsa, de - én is szeretek azokon a versenyeken, melyekre elmegyek, a magam (!) versenyzésével foglalkozni. Hihetetlen, nem?

Ja, meg "A" Mátét is én fuvaroztam...

Aki folyton eszik... meg szerencsére jó társaság is, így oda-vissza biztosította az ébrenlétemet (a volánnál). Mert a legjobb verseny előtt és után órákat/200km-eket vezetni. A kettő közt van a pihenés ideje.

Az igazat megvallva, sosem bicajoztam még a Zselicben, és Ropolypusztáról sem hallottam soha, de közeledve a verseny helyszínéhez igencsak rabul ejtődtem! Maga a központ csodás helyszínen volt:

Meg is beszéltük "A" Mátéval, hogy lehet, érdemes lenne egyszer lejönni ide dózerelni egyet.

Ahogy megérkeztünk, de még földet sem értem (az autóból kiszállva), már kerestek mezügyben, de sikerült 5 perc időt kérnem, hogy a regisztrálós adminisztrációt elintézhessem, mielőtt az egyleti adminisztrációnak nekifogok...

A nevezés - nekünk még - pikk-pakk ment, bár "A" Máté már rövid rajtszámot kapott a középtávra, amit sebtiben átdigitalizáltak, de az utánunk érkezők már "papírrajtszámmal" indultak.

Hja, bizony - a fene gondolta volna, hogy ilyen tömegek jelennek meg ezen a napon. Ha jól hallottam, mindössze 40-50 előnevező volt (pedig póló is járt az előcsomaghoz)... De a fent említett időjárási bizonytalanság - mert azért valljuk be, elég rizikós áprilisban (ráadásul a szervezőknek is az...) első mtb maraton versenyt rendezni. A rendszer megtelt, emiatt keletkezett félórás csúszás a rajtban, ami okozhatott volna gondot is a versenyzőknek, de ahogy láttam, senki nem örjöngött emiatt.

Tehát, a nevezés után visszaindultunk a parkolóba....

Megszemléltük a gulyáságyút - ez a hely az, aminek közelébe sajnos (bennem a hiba) nem fogok eljutni (családom kapja általában a kajajegyeket):

Majd egy kétbetüs kitérőt és némi rönkmászási gyakorlatot követően...

Már az autóban voltunk újra. Öltözés, étkezés - de csak módjával (bár a későbbi rajt-csúszás miatt igényeltem egy kis pluszkalóriát mégis):

Kókuszrúd, gumicukor, marcipán...

Amíg én dőzsöltem, addig "A" Máté a guminyomással foglalkozott - legalábbis ezen a képen ezt poziturát annak gondolnám:

Végül csak eljött a rajtba állás ideje - optimista fejem, új sisak, új cipő és persze az új mez... meg az új, egyleti támogatónk (de erről majd nemsokára, külön írnék):

Mellettem Pál Zsolt CX bicajjal - hú, azért ez kemény, szerintem egy bika-rodeo kellemesebb élmény lehetett...

No, de! Ami ezután történt, az kiéredemelheti a világ legviccesebb rajtja titulust!

Ez a pillanatfelvétel az indulás előtt kb. 5 másodperccel készült:

Ez a rajt, maga - a "felvezető" motoros bácsi (aki, amikor ellőtték a rajtot, még a kamerát birizgálta a hátsó rendszámtábla felett, tehát nem ült a még nem járó motoron) pedig a mezőnyben (áll):

Ez volt a lassú indulás, ami egyáltalán nem volt az...

Feladvány: ki a kakukktojás ezen a képen:

(Megoldás: természetesen a motoros bácsi a mezőny kellős közepén - lehet, nem ártott volna szinkronizálni a szípkert, aki rajtoltatott és a felvezetést...?)

A pálya gyors, amolyan "országútis" volt. Ez azt is jelentette, hogy sikeresen, már a "lassú" rajtot követően egyből leszakadtam. Szerintem valahol a tízegynéhányadik helyen kezdtem a hadakozást. Ez a talajvízezés is innen jött - mert se talaj-, se bel-, sem esővízet nem láttam a környéken, csak egy tavat (az meg nem talajvíz), de a szokásos "felzárkóztatási" versenyprogramom az hasonlít a címben említett nedvesség megjelenési formára... Jövök fel, mint a...

Az első kör tehát a leszakadás miatt történő elkámpicsorodáson való felülkerekedés (Mégis ramaty a testtömeg/teljesítmény arányom, akkor ajjaj, mi lesz velem?!), a rendes tempó felvétele jegyében telt. Egy ideig együtt mentem - 2. bolyként, csapattársammal Berkes Janival, egy ismeretlen sráccal és a semmiből előkerülő, majd a 20. perc környékén robbantó, pécsi Vörös Ferivel, aki... aki azért nem egy eredménytelen eset... Midőn Feri ellépett, elkezdtem húzni, Jani még jelezte, hogy dolgozzunk együtt. Ez azt jelentette, hogy jó sokat dolgoztam együtt elől, aztán volt egy 200 méteres váltás (jól kipihentem magam), majd... úgy gondoltam, hogy akkor én is meghúzom, hátha felérek az előttem lévőkre (akik sajnos hamar eltűntek a látókörömből). A lényeg, hogy hipp-hopp egyedül maradtam... így is fejeztem be a 8-as alakú pálya első félkörét:

Majd kezdtem bele a második körbe:

Jani nem sokkal utánam:

És Balázs Úr:

És Táncos Sanyi:

És "A" Máté:

Hogy helyes-e a sorrend, azt nem tudom 100%-osan, mert Sanyi eltévedt (???), aztán kiállt.

Amit biztosan tudtam, az az, hogy ezen a két alak egyikét kell üldöznöm a hátralévő időben:

Egy hasonló párost el is fogtam a második kör közepén, de "sajnos csak" Molnár Jani és Boda Peti voltak azok, s hát nem éppen rá(juk) utaztam... Néha kaptam részidőket a pálya mellett szurkolóktól, segítőktől (Köszönöm!), így tudtam, hogy - lasan bár, de - jövök felfelé, mint a...

Most, hogy aztén olyan nagyon rettenet tudatosan készülök a versengésre, mint még soha életemben (...), igen sokat tanultam kis szervezetem működéséről. Tényleg! A tanulmányok (elmélet és gyakorlat) tudatában zúztam fel, s alá. Egyenletesen? Gyorsulva? Reménykedtem! Wattok híján a pulzusomra és a jól bevált RPE-értékekre támaszkodva, éreztem, hogy megy ez és menni is fog... 10 perc, 20 perc, egy óra múlva is. A hátrány pedig?

1:40, 1:20... azért hosszú lesz ez, jajj! De bírtam eddig és még bírom egy kicsit, ugye? Toltam magamba a géleket, folyadékot, mert azt is tudom, hogy melyik intenzitás, mennyire "viszi" az energiát.

A második kör végefelé volt egy kis motivációs holtpontom, ami majdnem fizikaiba torkolott - ugyanis eszembe jutottak az egyesületi számlák, mezek, nevezések - de sikerült sisakom (alatta/benne a fejem) konkrét ütögetésével elhessegetni a zavaró gondolatokat, s törtetni tovább a cél(ok) felé!

Nos, az utolsó kör felénél igen közel kerültem Ferihez és vele kószáló ex-csapattársamhoz, Zoránhoz. A végén meg már nagyon-nagyon... annyira, hogy egyenesen "csendben" kellett bicajoznom mögöttük, hogy ne vegyenek észre, mert akkor... Tehát próbáltam nem gurulni (hangos a DT agy), hanem folyamatosan tekerni, ott is, ahol alapvetően nem lehetett... szépen, titokban... Egész jól tudtam így közlekedni, reménykedve végre egy kis pihenésben, majd rövid sprintben, amit hátha... de basszus...! A vége előtt egy-másfél kilométerrel, már a "síkon", Feri - mint, aki vérszemet kapott (már, ha lehet ennyi tekerés után), belefeledkezett egy hosszú sprintbe, amit bizony nem tudtam lekövetni. Zorán "meglett", de Ő nem. Pár másodperccel, de előttem ért be. Amindenit! Tarthatott volna még egy kört a derbi, akkor aztán lett volna nemulass! Vagy nem.

Feri első mondata az volt, hogy: "Még szerencse, hogy szólt Zorán, hogy jövök!"...

Hú, tényleg, frankón, mekkora szerencse ez, kösszép! - gondoltam magamban. Kőkemény, vért izzadó 2 óra 41 percnyi melóm ment így kárba! Ennyi ideig tartott a 2 óra 47 perces versenyidőmből, hogy felzárkózzam... Aztán kibökte még, hogy azért csak amolyan laza tekerészés volt neki ez a mai... azt is kösszép akkor - gondoltam tovább az életet...

Szerencsére nem volt időm - magamban - elmélkedni, mert jött a  barátok, ismerősök serege, élén Balázs Úrral (nocsak, eszik...):

És nemsokára egész kis konzultációs élőkép alakult ki a befutó utáni húszméteren:

Karatty, karatty, karatty...

Én is annyit beszéltem, hogy "elfelejtettem" levezetni és táplálkozni (bár ez utóbbit, meg minek). Szerintem volt vagy egy óra, amíg mindenkivel (majdnem) mindent kitárgyaltam. Állva, étlen-szomjan (oké, a kulacsaim alját még kiszipkáztam), s a végén már éreztem, hogy a szárazság marja a torkomat. Amúgy meg dumálni jó - még ha nem is látszik rajtam a nagy élvezet sokszor ezirányban... és mikor máskor? Főleg, ha van miről!

A rajt késett, az eredményhirdetés viszont jóval (!) hamarabb került megrendezésre - óriási pluszpont, a szerintem amúgy is csúcszszuper kis versenynek!

Végül is összejött egy második hely a 40+ kategóriában (összetettben pedig 4. - hű, ha én ezt tudom...), becsületes szakmunkával dolgoztam meg érte - nem vagyok elégedetlen. Még javában a "Build"-periódusban járok, ha akarom ezt a versenyt "csak" felkészülésinek nevezem... amiben amúgy nem hiszek, mert én valahogy minden rajtvonalhoz úgy állok oda, hogy tudásom legjavát adjam.

Jani pedig begördült a harmadik helyre - legalább jól felavattuk az új mezt! (Bár rajta, mintha valami korábbi kiadást látnék...)

UPDATE - azaz lapázárta után érkezett!

Miivel az eredményhírdetés előbbre került, illetve eredménylista sem volt kéznél, így lemaradtam a rövid- és a középtáv jutalmazásáról.

Tehát...

Rövidtáv Felnőtt Női katergóriában friss igazolásunk, Kiss Nóra 1. helyet szerzett! Sajnos nincs róla fotó...

Nem úgy, mint Papp Attiláról, aki szintén friss igazolás, csak Ő már Középtáv Master férfi induló, ahol szintén egy első helyett pedálozott össze a csapatnak!

Amúgy meg eredménylista...

http://www.zselicmaraton.hu/wp-content/uploads/2016/01/Zselic-MTB-Maraton-2016.pdf

Érdemes nézegetni, mert érdekes... az, hogy Vörös Feri - bár épp majdnem sprintbefutót nyomtunk - két perccel előttem ért be... hát én nem így láttam két métrről, de a fotocella biztos jobban tudja... Szerencsére az eredményeket ez kis differencia nem befolyásolja...

***

Érdekes, hogy a testtömegcsökkenéssel, edzettségnövekedéssel (Jé, mikről írok itten már!) mintha megszünt volna az izzadás - oké, mondom ezt 12 fokban, de érdekes volt, hogy verseny után egyből "ki kellett menni"... (Na!)

Úgyhogy azt mondtam, megérdemlek egy veder kávét!

Ezután már csak egy laza és röpke nemtudomhányórás vezetés várt rám, de naná, hogy azt is megoldottam!

Valamint...

Hazavittem "A" Mátét, aztán magam és a familiát.

Otthon már... kipakolás és  kajálás helyett (6 almát és két Túró Rudit ettem a verseny óta és már majdnem este hét óra volt), fél órán belül (ez nem vicc, mert tényleg nem az) lebonyolítottam egy 20, egy 5 és egy majdnem 4 perces interurbán baráti, ismerősi telefonhívás-fogadást... hehh... de népszerű vagyok! Heje-huja-hó!

Ami viszont extra-fontos, az az, hogy:

Ezúton köszönök minden segítséget a családomnak (itatás, fotózás, elviselés), a támogatóknak, a szurkolóknak, bíztatóknak! És nem utolsósorban a szervezést a Szervezőknek - igen jó volt itt lenni és megmérettetni!

Remélhetőleg, egy normális év elé nézek! Mármint sportszemszögből. A többi meg...