Technikál malőr - Vértes Maraton 2015 Várgesztes
Ezzel a versennyel remélem letudtam az idei évre a technikai problémákat. Nem volt amúgy sok, csak egy - de az pont a legjobbkor.
Vártam ám ezt napot, mert itt a Villaparkban mindig jó a hangulat, akár esik (előző két verseny), akár fúj (mondjuk ma), remek a szervezés, mesés a kiszolgálás.
A héten - az előző hónapok edzésterhelését végre kipihenendő - próbáltam igen (!) lazán sportolni. És keveset. Borzalmas érzés, ha pihenni kell - a "nullás" napokon élőhalottként járok-kelek. Termelődik az a rengeteg fránya hormon, ami helyretesz... Jobb az egy-másfél órás kerékpáros átmozgatást választani akkor már, mert akkor is megy a termelődés, csak nem kukulok meg.
A szombati napot a boltban töltöttem, eladásnak-szerelésnek álcázott jövés-menéssel Sajnos üldögélni, lefeküdni, netán bóbiskolni egy fertályórát nem igazán lehetett a nagy mozgásban. A gumiharisnyát azért magamra kaptam ebéd után, a helyzetet javítandó. A tizenhetedik gyerekbringa generál közepette egy kis Giro TTT nézés azért belefért:
Esélyeimet nem latolgattam előre, ezt az évet úgyis félvállról veszem, mit izguljak?! Lásd: Kishegy-Kupa. Vas Peti napközben fel is hívott, s az XCO eredményeket sorolta. Teljes megnyugvással töltött el, mikor megjegyezte, hogy holnap (azaz vasárnap) Medgyes Gábor is tiszteletét teszi köreinkben, a maratonon. Ő egy másik ligában játszik... legalább javítja a minőséget, ez a jó, nem csak a megszokott, unalmas arcok... Azt is tudtam már hallomásból, hogy Kis Józsi idei felkészülése a szokottnál is jobban sikeredett... mi kell még a hangulat(om)hoz?
Még szerencse, hogy Balázs Úr látta, hogy kezdek "kilenni", így 18:30 magasságában hazaengedett. Otthon jól bekrémeztem magam, eldőltem a kanapén és nyomtam magamba a fahéjas-mákos kölespudingot.
Glikogénfeltöltés alapfokon. Érdekes módon remekül aludtam, szerintem több, mint 8 órát - ez nálam rengeteg.
Reggel reggeli, semmi extra. Illetve annyi, hogy idén kivezettem a tönköly kockát és bevezettem a perecet a repertoárba. Nem árt 4-5 évente egy csipetnyit változtatni a verseny előtti rituálén. időben sikerült az autóba rámolni, s precízen fél kilenckor már a mezőn kerestük a parkolóhelyet. Egy kicsit többen voltak talán, mint az eddigi években. Igaz, akkor többnyire szakadt az eső, mára csak jósoltak ilyet. Viszont XCM Kupafutammá minősült a helyzet, tehát emiatt meg jöhetett (volna) több versenyző. No, ki tudja mi az igazság?
A rajtszámátvétel rendben megvolt, s szuper, hogy a csomagban zokni, 3 gél, ebédjegy is lapult. Ehhez jön még a cukrászati termékek kirakodóvására a célban... Hát, kapkodhatnak a konkurens versenyrendezők!
A kocsi melegében átöltöztem, megejtettem a "versenyre hangoló nyalánkság-kávé" kettős elfogyasztását.
Utána rajtszámot kötöztem, miközben... miközben lesz@rt egy madár. Nem nagyon, csak egy kicsit. A fejem búbjára. Értitek, a rohadt nagy mező közepén célba vett engem egy veréb. Rohantam páromhoz, hogy segítsen... megmondani, hogy ez mit jelent! Hát szerencsét hoz - jött a válasz. Ollé! Így legyen - gondoltam hajtakarítás közben. Míg sz@r van, eredmény is van... ahogy az aktualizált mondás tartja.
Rajt előtt természetesen nem sikerült bemelegíteni, sőt szerintem a beszólítást is lekéstem... illetve lekéstük. Sebaj, álltunk utána a képzeletbeli vonal mögött pár percet. A Master-2 mezőny színe-java naná, hogy itt volt! Annyira félvállról vettem az egészet, hogy a start előtti percekben még a bicepszem pattogtatására is volt időm:
Egy kicsit izgulhattam volna, hogy kibírom-e az egytányérral. Jelentem kibírtam. Sőt, még jól is esett egy kis erőlködés. Átmenet a singlespeed és a 3x10 között. Pont annyit kellett tolnom, mint másoknak, mármint az ismerősök közül... na, tetszik érteni, ugye... (amúgy: balra a nagy, széles, laza kövest és jobbra a kis, keskeny gyökerest), talán ha 100 métert összesen.
Kis Józsinak benyögtem, hogy van nálam Activator. Igaz, fél éve lejárt, de úgy az ütős. Az övé - mert persze nála is volt, mindig van - eggyel frissebb vala. Valamint Cleppe még gyorsan kiszúrta a merevvillámat...
Hja, én is sokat gondolok a tél folyamán értékesített karbon váz + teleszkóp kompozíciómra, mellyel az előző években nem nagyon volt kényelmi gondom. De idén cowboy vagyok, s betöröm, megülöm ezt a musztángot, na!
A verseny nem indult annyira szélsebesen, mint vártam.
Szerintem vagy három percig láttam az élmezőnyt. Utána csendes leszakadozásba kezdtem, de teljesen jól - sőt, annál is jobban - éreztem magam. Végig, az egész menetelés során. (Pár percet leszámítva, de arról majd...) Jól sikerült a Tapering? A vérteskozmai elágazásnál Sass Józsi leváltott a vázra, Farkas Zsolt - aki pedig igencsak kigyúrta magát erre az évre - leszakította... az egész hátsó váltóját. Jajj!
Kis Józsi előttem, Vas Peti mögöttem, Medgyes Gábor meg már a második körére mehetett ki... Aztán Kis Józsi fogta magát és ellépett. Horváth Attila Vilmossal és Sass Józsival, aki elég komótosan rajtolt ma, de midőn bemelegedett, szépen elkezdett haladni. Ahogy szokott. Szóval 10km után magamra maradtam. Illetve nem teljesen, mert Attila Vilmos (segítség, nem tudom melyik nevét használja inkább) háta fel-feltünedezett egy-egy kanyarban, hosszabb emelkedőn. A második körben pedig egyre inkább.
Nagyon jó egyébként, hogy ez a verseny (is) körökből áll - az eddigiekhez képest speciel eggyel többől, hogy "meglegyen" a táv/idő a kupafutam minősítéshez -, mert ha rá lehet venni valakit (a családból például), akkor remekül meg lehet oldani a frissítést. Meg is kaptam a kulacsaimat rendre, nem volt gond az iddogálás a hajmeresztő sportolás közepette.
Tehát a második körben kőkemény munkával, természetesen a megfelelő intenzitási zónáim keretein belül (bár nincs még wattmérőm az mtb-n, de a tél-tavasz során az országúti teljesítményméréssel elég jól kikalkuláltam, hogy mennyi az annyi, s így bátran... az eddigieknél bátrabban hagyatkoztam érzékeimre és a pulzusomra) felmentem az előttem haladó Vilmosra... még egy kis közös eltévedés is belefért, de akkor én kapcsoltam hamarabb, s megint magam repesztettem... egész addig, míg egy csapat, jó magyarosan szerelő (egy csinálja, a többi szurkol neki) sporttárs mellett elhúzva (hehe - meg is kértek, hogy tegyek róluk említést - hát tessék!) utolértem Sass Józsit. Komótosan haladt. Mi van? - kérdeztem. Elfáradtam, mondta egykedvűen. Aztán ennyiben maradtunk.
Mentem dolgomra.
Merthogy a frissítő zónán áthaladva kaptam az infót, hogy Kis Józsi lőtávolban van. Hajjaj-hujjuj... Most akkor komolyan veszem ezt az évet, vagy mégsem? Banyek... hát lehet nem komolyan venni? Nyomás utána! Illetve egy kis nyomás az kiment a hátsó kerekemből is, elkezdett szambázni a bringa háta, de nem vészesen. A parkból kifelé megfogtam a zsebemben a patronokat, s elmondtam egy fohászt, de közben rendületlenül tepertem tova.
S tényleg! Pár perc után megpillantottam (Ő is pislogott ám hátra rendesen - aztán amikor meglátott, nekiállt a mezzsebekben turkálni... activator, ugye?), majd fel is zárkóztam, sőt elé is kerültem. Aztán ott is maradtam, s majdnem az egész kört végigvezettem neki. Ahogy szoktuk. Annyi pikantéria volt még a mérkőzésen, hogy a hosszú aszfalt lejtő alján kaptunk egy fülest, miszerint Medgyesi Gábor 2 perccel van előttünk. Mi a szösz? Sokat mondjuk nem tudtam, tudtunk tenni az "ügy" érdekében (mármint, hogy elkapjuk), de azért én nyomtam... ésszel... s Józsi jött mögöttem.... Ő is ésszel.
Egész addig ment a dolog, míg... a cél előtt két és fél kilométerrel ssszzzzzzzzz és durrrr... hát elment a nyomás a hátsó kerekemből. Józsi jelezte, hogy át (vagy bele?) hajtottam egy rettenet szögvasba, ami a földútból (?) állt ki. De én nem állhatok ki. Már látszott az utolsó kis domb, a házzal, a főút előtt... nem, nem, nem lehet, nem szabad! Józsi közben el, viszlát sprint a második helyért... s ki tudja, hogy a harmadik meglesz-e? Hol van Peti? Lehet, hogy Ő is látótávolságból követett minket? A múlt hétvégi közös edzésünkön olyan erős és virgonc volt, hogy két óra után az életemért küzdöttem.
Tekerek, tekernék, de piszok kényelmetlen így gumin-felnin. Lelassítok, megállok, belenyomok egy patront, de egyből jön is ki, s még a kezemre is ráfagy. Nincs más, be kell tekerni a célba. Majd megy a kukába a tízezres külső meg a harmincezres felni, ez van: versenyzünk!
Az utolsó 8-9 perc leírhatatlan volt. Szívem lüktet, majd kiszakad a testemből, s alig haladok... áhh, ezt a tartalékot a helyezés eldöntésére szántam, nem küszködésre. Nyomni, nyomni, nyomni. Átérek az aszfalt túloldalára, s jön a végeláthatatlan zsombékos.... a végén kanyarok, kis emelkedő, s a Villapark... bejutok a kerítésen belül...
...utolsó százméterek, bent vagyok. Huhhh.... helyezést nem tudok, nem hallok, de remélem, nem került be még egy meglepetésember a mai versenybe... mert ha még negyedik is leszek, akkor aztán irgum-burgum.
Elmegyek "levezetni"... ez most 50 méter ide-odát jelent, nem többet, hiszen nem gurul a bringa. Nem is tudom, hogy mi van. A hihetetlen utolsó kilométerek ellenére, nem érzem azt, hogy kihajtottam volna magam.
Figyeljétek már! Ott nyomkodja a gumimat!
Hmmm... akkora a lyuk, hogy az nem is lyuk, hanem nyílás... befér vagy két ujjam...
Csak állok, szomorkodom, fogadom a részvétnyilvánításokat, gratulációkat, eszem 5db banándarabkát (meg egy almát a hazaiból, a sütis asztalig el sem jutottam ezen a napon, de úgyis fogynom kell), nekiállok interjúkat adni, szemináriumokat tartani.
Nem is tudom hány régi-új ismerőssel trécselek, közben el is feledem, hogy mióta állok, s mennyire nem ettem-ittam semmit a célba érés óta. De nem is bánom, jól esik most a beszélgetés.... van, lehet miről - végre!
Eredményhirdetés.
Megvártuk - gondolom a hosszú táv hossza miatt -, de igen csak késeire sikeredett. És a megszámlálhatatlan táv, kategória, család, egy- és többsebességesek, tandem... Nem gond, de... Délután négykor kezdeni, az nem az igazi... Ha lehet, kérem a jövőben a táv/kategória helyezettek befutói után nem sokkal (15 perc?) megejteni? Negyed hatkor tudtunk hazaindulni, s hatkor jelenésünk volt Budapesten. A közlekedési szabályok maximális betartásával, már-már valószerűtlen zöldhullámmal, de sikerült pontban 18:00 órakor a célba érni. Hipertérugrás. Ez is egy győzelem/dobogó... vagy csak (motorsport)siker!
Itt már Gáborral beszélgetünk a defektek természetéről. Mert neki is akadt egy ma, csak éppen lassú... Szerencsére Józsinak is volt élménye az elmúlt szezonból (OB...), így megvolt a közös nevező!
Végül, de nem utolsósorban nem szeretnék ám megfeledkezni az Egylet többi dobogós versenyzőjéről sem.
Itt vannak a középtávos öregfiúk (Master-2)... Berkes Janiról nem is tudtam, hogy más sportágat is űz:
(Az amerikai foci vagy a baseball az, ahol hátul "leadják a drótot", hogy kihez, merre repül a repül a...?)
No, ez a szép dobogó-kép: Kelemen Imre (2. hely), Berkes Mészáros János (1. hely):
És itt van Dolonai "Manó" György, aki a Master-3-ban a dobogó második fokára ért be... vagy fel...:
Dióhéjban ennyi történt ma. Nagyon köszönöm a családom segítségét a pit-stop-ban, végtelen kitartásukat, türelmüket, valamint a sok biztatást ismerősnek, ismeretlennek egyaránt. Gratulálok a tagtársaknak, ellenfeleknek, dobogósoknak, s minden "túlélőnek"! Hajrá!