Tél, Tempo & Treshold
Nagy a csönd felém, de aggódalomra semmi ok, zaljlik az élet.
Hangtalanul.
Ezen derűs vasárnap délelőttön, gondoltam, elcsábítom Fityiszt a Vértesbe, hátha ott nem szakad a köd. Persze szakadt. Meg annyira unom, unjuk már a Budapestről ki- és oda bevezető utakat... tényleg, heti 3-4 alkalommal, ezzel megy el az élet... inkább bele sem gondolok. Itt vannak az Ünnepek, egy kis kényelmi (értsd: autózással kombinált) bringázás férjen már bele!
A transzbicskei bemelegítés után, egy erőteljes, 20 perces Tempo intervallal megcéloztuk Csákvárt.
(Ez itt a test helye.)
Hamar oda is értünk, hála megfelelő intenzitásnak.
Fent kielemeztük az intenzitás mértékét, ami vetekedet a (Kő)hányással... határeset volt, na!
Ha elfelejtjük a nem túl korszerűnek számító pulzusmérést, s tegyük fel nincs wattmérőnk (Nahát!), akkor marad a jól bevált Borg-féle skála:
Aminek, igen, van egy "beszédcentrikus" változata is.
Mi ezt most kiegészítettük a nyálas-váladékozós listával, azaz mikor-mi-mennyire és hova folyik ki a fejünkön található nyílásokból, a különböző intenzitási zónákban elkövetett erőlködések során. Lehet, szabadalmaztatom, mert sokkal szemléletesebb (gondoljunk csak egy fényképes táblázatba foglalás lehetőségére), mint a hagyományos, szerény svéd típus.
Ha a Tempo után nem is, de a felette lévő keménykedések után már jár az energiapótlás.
Fél órával a vége előtt kezdtem el majszolni ezt az 50 grammnyi 99(!)%-os étcsokit. No, ezt nem a magyar telekre tervezték. Egyrészt át is fagyott, de másrészt a tuti állagának köszönhetően, szerintem még +40 fokban sem olvadt volna el. A felét sikerült betolnom az orcámba, s ez ki is tartott a menet befejeztéig. De nem szolgált ám energiaforrásként, á nem! A ropogtatás, törmelékdarálás, olvasztás folyamata valószínűleg több kalóriát vitt el, mint ha nem tömtem volna a fejembe semmit. (Nem írom azt, hogy "ettem", mert ez nem az volt.)
Rommá ázva a szitáló ködtől, de mégsem kihülve - hála a nagyon nagy nyomatásnak (...) és szerencére nem is túl koszosan érkeztünk vissza a furgonhoz.
Röpke takarítás...
És ünnepi, szaloncukros regenerálás vette kezdetét.
A karamell-zselé ízorgia segített a szédülés csökkentésében... látni úgysem láttam, de valahogy hazakavarodtunk. Letettem Fityiszt, aki rendesen didergett, pedig hoztam vagy négy vég száraz ruhát, váltásnak - de nem kért belőle...
Otthon fejest ugrottam egy fazék tojáslevesbe, el is öntött egyből a forróság... meg a protein!
Gyorsan még elmesélem, hogy a héten sikerült beszerezni a "Sportorvosi"-t! Ahhoz képest, hogy félig mozgásképtelen vagyok... szóval ez épp nem derült ki a beható (...) vizsgálatok során. Én nem vertem át senkit, egyszerűen csak az van, hogy versenyszinten kerékpározhassak, kell tudnom ülve jó minőségű vért adni, rendeset pisilni, nyugodtan ekg-zni, és mélyet sóhatjani a sportorvosi helyiség vizsgálójában. Ez a sóhajtozás izgalmas volt, mert feküdtem egy ágyon, fölötte - nem vicc 40 centivel egy "konyhaszekrény"... s mondta a doktor bácsi, hogy üljek fel. Mondom: Nem tudok, mert beverem a fejem. Erre: De tud! Tehát tudtam. Azaz kuporogtam, közben, a sóhajtozás és fonendoszkópozás közepette majd leestem a feljebb említett reumatikus fájdalmaim miatt a priccsről, de úgy látszik, jól működhettem így is, mert a pecsét és az aláírás ott van a papír alján!
Hát, még egy év Masterkettő! Hajrá!
Családilag még jótékonykodtam is - volt egy gyors látogatásom a Mikulásgyárban:
S beindult az agyam már megint... itt a tél, vonatozok! Épül a konyhaasztalon a következő "modul" - azaz mi mindenre jó a súlyzókészlet:
Ha jól számolom, még három tél, és a fővonal elér a kanapéig.
Terveim szerint, öreg napjaimra kisvonat hozza a kávét (!) az olvasósarkomba... Vagy eltekerek érte...?