Hogy ez a verseny most ment vagy nem ment...?
De azt hiszem, inkább ment.
Az biztos, hogy a lehető legnagyobb nyugalommal álltam az idei Bükk Maratonhoz. Megnyugtatott, hogy vége a kánikulának (2 nap erejéig), a péntek esti boltbéli uszoda-bulit kihevertem a szombati, verseny előtti (!) szabadnapomon, ettem-ittam rendesen, persze egy kis fagylalt-túra összejött az előző nap, s a versenyreggelim is tartalmazott jeges finomságokat. Biztos, ami biztos előhűtöttem magam. Kicsit hezitáltam ugyan, hogy ettem-e rendesen reggelit (mármint a jégkrémen kívül), így inkább agyontömtem a zsebeim gélekkel, nehogy aztán eléhezzek az erdő mélyén.
A 9 órás rajt a korai kelést és indulást, autózást leszámítva kedvemre való. Hehe, majdnem olyan lett ez a vasárnap, mint az egy héttel ezelőtti: autózás-tekerés-autózás, igaz eltolt arányokkal a kerékpársport javára.
A rajtcsomag remek volt, póló, izotóniás tabletta és egy pakli magyar kártya (Majd megállunk zsugázni az Ördögoldalon, mi?), valamint rajtszám, chippel, tésztasarokkal.
Az ég kissé borús volt, de azért nem volt hűvös. A páratartalom szerintem magas volt. De! Végre nem rohadtam meg a rajt előtti órákban-percekben. Még két (de nem több) szó erejéig diskurálni is volt időm soproni Rithcey-tulaj pajtásommal:
Velem többen szerettek volna diskurálni, de alapvetően befordultam, próbáltam koncentrálni, így például arra sem tudtam megfelelően válaszolni a rajt előtt 17 perccel, hogy van-e XX fogaskoszorú a boltban. Verseny után próbáltam rehabilitálni a szerencsés kérdezőt, hogy bocsánat, meg izé, és biztos van, de Ő addig már kiderítette, hogy nincs. Na tessék!
A beszólítás a taps jegyében telt. Ádám nem volt, így Pálos Pisti és Fejes Miki szpíkerkedett. A taps fontos, a taps jó, csak hát a beszólítottak, a versenyzők, a felkészülők éppen nem ezzel a szép és nemes tevékenységgel voltak elfoglalva ezekben a pillanatokban. Más...hát más meg nem nagyon jár erre - lehet, hogy össze kellett volna hozni (helyileg) a maratont, azaz legalább a rajt-ceremóniát, a falu centrumában, ezekben a napon is zajló felsőtárkányi rétesfesztivállal, hátha a rétesfanatikusok összeverik a tenyerüket a magyar mtb mezőny krémjének láttán-hallatán...
No mindegy, én szépen tapsikoltam az aldis kesztyűmben... kár, hogy a szivacstenyér elnyelte a csattanásokat...
Amúgy tényleg itt volt a mezőny. Master-2-ben mindenképp. Sőt, más neves alakok is tiszteletüket tették a rendezvényen:
Beszólítás után begurulás - a helyemre:
A taktikám már előre elterveztem. Bár az útvonal új, de a menetidő hasonlatos lesz az eddigi Bükk Maratonokhoz. Vagy több, mert lassabb lettem. Biztos, ami biztos a "lassan járj és akkor biztos nem döglesz meg" elvet fogom követni - gondoltam ekkor.
Hogy mi minden történt az első felvonásban? Hú...
Kezdem azzal, hogy tényleg lassan kezdtem. Egyrészt töktudatosan, másrészt meg nem is bírtam volna egy tízed kilométerperórával sem jobban nyomni. Nem és kész. Nekem ez nem megy. De legalább a szívverésem a normál "medrében" maradt, s nem hagyta el az exoszférát, mint az előző három versenyen. Éreztem is, hogy oké lesz ez! Annyira lassan mentem, hogy csak na, de ehhez képest pikk-pakk, 15 perc alatt utolértem Gyurkó Petit. El is kezdtem kérdezgetni, hogy nem fáradt-e, hogy bírja a sok sportolást, munka mellett főleg - szóval próbáltam amolyan barátságos stílusban társalogni. Tőlem ez nem megszokott, de hát oldani kellett a lassúság miatti feszültségem valamivel. Csak egy gond volt, hogy - midőn választ kaptam a kérdéseimre - kiderült, nem Petivel, hanem egy másik X2S sráccal, Hegedűs Ádámmal dumcsizok itt nagyban. Ööö... gyorsan elnézést kértem, de kérdéseim a sport-munka-család szentháromsággal kapcsolatban végül is adekvátak voltak (a mezőny nagy részének, az eliteknek meg úgysem tudtam volna őket feltenni, mert ők már odébb jártak pár heggyel), így hát beszéltünk egy keveset. Végül annyiban maradtunk, hogy ő lemaradt én meg mentem tova. Előtte még druszámmal, Papp Lászlóval is elmélkedtem - neki arról meséltem, hogy hamarosan megírom a disszertációmat a "Miért..." eddig jutottam, mert Ő ki is egészítette hamarjában: "... lettem sz@r?" címmel. Hát ja. Kicsit később viszont tényleg előkerült az igazi Gyurkó Peti meg még pár sporttárs. Hát sajnos nem tudtunk társalogni, mert - képességeinkhez képest persze - "menés" volt, meg majdnem eltévedés, illetve elbizonytalanodás: lezárt sorompó a nyomvonalon. Mi a manó? Peti meg is állt, de aztán mondtam, hogy szerintem menjünk... és végül is jól tettük, mert kicsit később találtunk nyilat. Egyébiránt nekem tetszett az új pálya, jópofa meredélyeken kellett felküzdeni magunkat és csodálatos, eldugott helyeken jártunk. Szép lassan sikerült a társaságot feldolgoznom, vagy ledarálnom vagy nem tudom mit írjak erre, de az Ördögoldal előtti rettenet jó downhill-hez már nélkülük érkeztem. Itt még elegánsan bevágtam Kovács Tamás elé, Marton Atit pedig reptében előztem. A landolásnál olyan jól odavertem a hátsó kerekem, hogy azt hittem eltört a felni... vagy a gerincem... de szerencsére mindketten megúszták. Némi bizonytalanság maradt bennem a guminyomás változását illetően, de aggódalmam feleslegesnek bizonyult, a szombat este installált vadiúj gumi szuperül bírta a kiképzést! Az Ördögoldalon mindössze Dr Bakos Gergővel sikerült összefutnom. A szó szoros értelmében, mert bár hihetetlen erőről és ügyességről tettem tanúbizonyságot, hogy a 32:36-os legkönnyebb áttétellel a mászást majdnem (talán 30-40m híjján) sikerült kitekernem, azért csak bele kellett kocognom. A következő sporttárs egy kék-fehér mezes valaki volt. Szoknom kell az új PCCC mezt, de midőn ráközelítettem újabb áldozatomra, ki tudtam olvasni a feliratokat, sőt még arra is rájöttem, hogy Reznik Sanyi lesz a logók alatt. Vele egész sokat mentem, mert bár volt panasza valamennyi - megkért, hogy vigyem a lábait, mert Ő már nem bírja - elég jól nyomta. Na, Ő aztán szeret beszélni verseny közben... közben meg megy, mint a golyó... Már én kértem meg, hogy hagyja abba, mert fáradok! Volt is vagy fél perc tűzszünet, utána újra kezdte...
Kettő és háromnegyed óra múlva kerültem elő először a nap során:
Egy gyors forduló a nagyon vicces szalag-labirintusban (ezt akár egyszerűbben is lehetne, mert én simán eltévedek benne), aztán kapom páromtól a frissítést:
Meg kell mondjam, jobban sprintel, mint én...
Azért a második - kis, rövid, közben meg nem is az - körre végül is Sanyival mentem ki. (A párom maradt a célban.) Húúú... ebben a menetben is mennyi minden történt!
A függőleges katlanban, irgalmatlan négykézláb tolás közepette, Sanyi kifejezett és határozott kérésére, gyors ajánlattétel következett edzéstervezés-szolgáltatás ügyében. Erre pont nem voltam felkészülve ott és akkor, de azt hiszem megoldottam a helyzetet... És a katlant is, mert a végén már tekertem. Kérdeztem Sanyit, hogy miért nem teker, mikor még van egy áttétele? Meg is kaptam a letolást egyből - mint anno 2013 őszén Tufitól, Firenze környékén -, hogy miért nem szólok, ha látom...?! Jó. Ő meg miért nem használja, ha van? Mindegy, nem vesztünk össze. Főleg azért mert dologidő volt: Kis Jocó 2, Vas Peti 5 percre előttem. Én meg éreztem, hogy jól vagyok. De rég éreztem...
S tényleg Jocó hamar meg is lett. De nem nézett ki embernek. Mi van? Fáj a hasam... Ejj és jajj! Ismerős a probléma, csak én 33+ Jocó meg úgy látszik 21 fokban produkálja ezt. A versengés elmaradt, nem jött velünk. Sőt hamarosan Sanyi is leszakadt. Én pedig felvettem a Froome-testhelyzetet, rettenet pedálfordulattal elkezdtem legyőzni az emelkedőt, abban a reményben, hogy utolérem Petit. Utol is értem, de nem őt, hanem Kakas Lacit! Igen, Ő is itt volt, s nem is akárhogyan küldte, jaj nekem! Az nála teljesen mellékes, hogy egy hete még 24 órás szólót nyomott és nyert Zánkán... Ha éppen nem 10/24 órázik, akkor hosszútávú maratonokon múlatja az idejét. Rájöttem, hogy ez miért jó neki: nem kell hét közben tekernie. Erre rá is kérdeztem a verseny után, s tényleg csak munkába járásra használja a kerékpárját a hétköznapokon. Pár percre beálltam mögé, aztán egyszer csak... elengedett. Na, ez nem lesz így jó. Kiabáltam is, hogy én szeretnék hátul menni, mert elegem van a "szívom a vérét" metódusából. Volt már szerencsém részesülni belőle párszor, most nem kérek belőle! Még azt is mondta, hogy most kifigyeli a gyengéimet... Milyen már? Persze én is válaszolhattam volna, hogy azért azon a hajtáshatékonyságon (itt értsd. pedálfordulat) lehetne ám csiszolni... de nem tettem. Kénytelen, előre álltam, aztán nyomtam. Nyomtam, egész a célig, mert tudom, hogy Laci jó lejtőző, így tuti, hogy a fenekemben lesz, ha teheti. De nem tette...
S mikor már másodjára kerültem elő a szántó peremén, már mással küzdöttem. Sajnos nem Petivel, mert Ő nagyszerű versengéssel, 3 és fél perccel előttem ért célba!
Itt egy egész közeli oldalkép a befutó előtt pár száz méterrel:
Ott meg már éppen befutok.
Persze mindenki, aki normális balra kanyarodott, csak én nem. Mentem büfézni...
Közben Fejes Miki már a beszámolót reklamálta... vagyis ezt véltem hallani. Azért pár perc még kell(ett) hozzá, de tessék itt van!
Hohóóó! Kaja előtt trainspotting - elmaradhatatlan!
Utána meg ráébredtem, hogy nem adtam le a chipet, így azt sk letéptem a rajtszámról:
Most már tudom, hogy mi az a "seggberúgott kérdőjel" testtartás. Sőt, csinálom is.
Aztán leadtam az érzékelőt, nehogy nálam maradjon. Pár éve egy sporttársé a kocsimban maradt, és megpróbáltam visszavinni a rajta lévő címre. Majdnem összejött, mert Nagytálya helyett Andornaktálya ugyanolyan nevű utcájának, ugyanolyan házszámú házának postaládájába dobtam be...
Pár másodperc múltán a befutó és befutott (értsd. menő) sporttársakkal kezdtem eszmét cserélni:
Tényleg nyomnom kellett, mert Laci 2 perccel jött mögöttem. Ő soha nem adja könnyen magát. Gergőnek meg defektje volt. Ha nem lett volna, szerintem nem is találkozunk volna a befutónál...
Nem sokkal később Jocó is be- és tovafutott, a préri jellegű rajt-célterület minden előnyét és hátrányát kihasználva: a több száz érdeklődő szeme láttára, füle hallatára, a célkapu melletti adótoronyból szpíkereink élő, egyenes adásban közvetítették tusáját a nyelőcsövében és arcüregében rekedt gélekkel. Azért kemény gyerek ez a Jocó is, no, jobbulást mindenesetre!
Szabadtéri zuhanyzást követően, pótoltam a 4 óra 15 perc alatt elvesztegetett kalóriákat:
Mivel a levegőtől is hízok, így ennyi járt.
Pedig találtam egy csodaszép élelmiszergyártó eszközt a sátor mellett:
A fejem kezdett fájni - vajh' mitől? De valahogy sikerült kibekkelni az eredményhirdetésig. Megérte!
Kis egyletünk - Meditech Sport Club - "érdekeltségei" a következők voltak:
Kelemen Mónika - Rövid táv, Master-2 női, 2. hely!
Fésüs "Kefe" László - Rövid Táv, Master-2, 1. hely:
Ez az üveges-csárdás, a középtávú masterkettő férdi tánccsoport és zümmögőkórus bemutatója - sajnos kimaradtak az eredményhirdetést megelőző táncparádéból, így itt és így pótolják a hiányt:
A bal szélen Kelemen Imre, a jobb oldalon - tényleges fellépőruhában - Holluby András fogja közre a győztest.
És... végül... itt jövünk mi a Hosszútáv Master-2 ez évi bükki dobogósai:
Nagy Ádám főszervező bácsinak még a dobogón gratuláltam a frissen beszerzett 4. (!) diplomájához - én, a magam kettőjével erőteljes lemaradásban vagyok, de ki tudja, mit hoz a jövő?
Visszatérve a nyitó kérdésre... Jah, végül is ment. Van még remény az emberi versenyzésre.
