Van, ahol nem esik?

Micsoda kérdés már megint? Hát persze, hogy van!

 

Idójárás és kerékpársport kölcsönös összefüggéseire rávilágító sorozatom újabb adása következik.

Éppen a nyári maratonmentes időszakot éljük (bezzeg a május...), lehet kérem edződni, mint a bolond. De mi van akkor, ha olyan tragikus időjárást jósolnak...?

 

Ami be is következik...

Pfuj...

No, erre való a családlátogatás intézménye, mely szerencsére az ország (talán és éppen akkor) egy(etlen?) parányi száraz szegletébe vitt. Illetve én vittem a családot... meg magamat és a bringát. Útközben mondjuk nem úgy nézett ki, hogy ebből lesz ma (szombaton) tekerés, de mivel otthon biztos nem lett volna, így nagyot nem bukhattam!

Szűk három órányi, halálfélelemmel teli autópályás vízisiklást követően, itt úgy döntöttem, hogy ezentúl szárazak lesznek az utak:

S azok is lettek vagy maradtak, éljen!

Nem is szöszöltem sokáig a megérkezést követően - egy puszi, egy kézfogás a rokonságnak, én mentem a játszó... bocsánat élménytérre sportolni!

Rendben, egy veder kávé még belefér, ha már úgyis (...) készült:

Tudtam, hogy jókor és jót csinálok, mert egyből láttam olyat, hogy "sportcélú", kerékpárosmezben és nadrágban, sisakban mozgó bringás:

Ez ám az igazi ritkaság errefelé!

Kicsit küzdöttem az EU miatt "kötelező" (-en megpályázott és kivitelezett... vagy mi) kerékpár... járda... autókijárat... kertkapu... utakkal

És "indiánosra" pingált kerékpáros hidakkal:

Egy átkelés...

És máris a gát-sztrádán találtam magam, ahol aztán tényleg nem zavar(ha)t senki és semmi. És naná, hogy nem esik!

De nemrég esett, az látszik - így a gátak alatti dózerezés kimarad (lsd. bal oldali "földút" nyomai), ha csak nem akar valaki Dirty Kanza-t vagy Trans Iowa-t játszani... de nem velem!

Kis akadályok aztán mégiscsak akadtak, mint például egy "játékos" pásztrokutya, aki azt hitte, én is tagja vagyok a birkanyájnak:

Végül is igen, csak én a kerékpáros birkák közé tartozom...

A kacsacsalád le sem tojta a csengetésemet:

A kidőlő- vagy zuhanó(?)félben lévő Aro-t ellenben sikerült kikerülni és a katapultáló pilóta sem nyitotta rám a fülkeajtót!

Innen már nem volt megállás. (Eddig sem.) Csoda, hogy a nagy sebességben le bírtam kapni a mirelitföldet:

És a tivadari strandot - kamaszkorom szép emlékei, hajj!

Kisarban pedgi van urbánus gólya, tudtátok-e?

Utána meg jó kis szegmens, aminek királyságát pont a héten vette el tőlem a konkurencia, hát "ideje" volt tennem valamit:

Jelentem, sikeres volt a menet - legyen elég, ha látjátok a friss koronát; a pulzus és watt adataim maradjanak az 500x281mm-es felbontás jótékony homályában. Pro-szinten ez már így kell, hogy menjen - nesze neked ipari kémkedés... Amúgy annyit azért nyilatkozom, hogy brutális síkon a Threshold és a VO2Max zónák határán hosszú percekig robogni... nincs ám emelkedés, meg gravitáció, hogy "segítsenek" elérni a kívánt teljesítményt, csak a lábaimra hagyatkozhattam...

Ez a kép már a hazaút kezdete, utána még jön pár kilométer "jó" minőségű "aszfalt" (Mennyi idézőjel, jé!), de a helybéliek így is tudnak újat mutatni: hogy kell kerékpáron, bal karral manöverezve, jobbal kitartva, földlabdástul elszállítani egy ültetvénnyi növényt:

Kezdett vacakra fordulni az idő, siettem hát, ráadásul ma még nem is ettem. (Anyósom 2 kulacs vízbe fojtott bodzaszirupjával végtelen időkig kibírom azt hiszem, mert olyan mennyiségű "hozzáadott" cukrot tartalmaz, hogy akár értékesíteni is tudnék belőle...)

S míly csoda történt - hazaértem, két perc múlva leszakadt az ég! Jól kiszámoltam azt a 90 kilométeres kört, azám!

És tudtam, hogy a konyhában ez vár:

A nagyszobában meg ez:

Teletömtem a búrámat, pihegtem pár órát, aztán... irány, vissza a városba!

De... Jajj, ne!

Megint ugyanúgy?