Vasfüggöny I. - Kávé- és kerékpármérgezés Kőszeg környékén
A tavaly őszi, remekbe szabott velemi gesztenyeünnepre pozicionált hosszú és pihenős hétvégém alatt fogalmazódott meg a gondolat bennem, hogy ezt a mókát a következő évben akár meg is lehet ismételni, természetesen egy kis kerékpározással megspékelve! Azaz pihenés nélkül.
Szeptember elején gyorsan foglaltam egy apartmant Kőszegen és pár nappal előtte telefonon egyeztettem a környék hegyikerékpáros életének motorjával, Pósfalvi Tamással, hogy bizony jövök, s szeretnék személyre szóló túravezetést kérni a Kőszegi-hegység el- és el nem dugott zugaiba!
Az első örömöm az volt, hogy rendes időben tudtam bringázni menni. Nem volt gond a 7 órás indulás "lezsírozása", sőt...
Kismértékű aggodalmam csak a hőmérsékleti viszonyok miatt lehetett - természetes, hogy az ország leghidegebb részén vagyok, már megint.
Érdekes, hogy valójában nem éreztem a nagy hűvöset se bicajozás előtt, alatt és után sem. Azért vágytam egy kis melegségre hajnalok hajnalán, így a tervezett indulás előtt öt perccel nekiálltam feltérképezni Kőszeg nevezetes korai kávézói opcióit. Sajnos a legközelebb lévő, nagyon szemrevaló "Tejbolt és tejivó" csak 7-kor nyitott...
...így továbbálltam... vagy 15 méterrel... és nem bántam meg:
Egy igazi retro pékségbe - Soproni Zoltán SÜtödéjébe - toppantam be:
Amikor megláttam az árakat, akkor leesett az állam... s aztán még tovább zuhant, amikor megláttam a kapucsínómat:
Ti is látjátok? Igen azt, hogy mi tornyosul ki belőle? Az ám: tejszínhab! Hinnye, ilyet sem pipáltam már ezer éve, de ez most kifejezetten tetszett! (Tejhab természetesen nem volt benne, egy presszót tessék elképzelni a tejszínhabbal és némi kakaó(?)porral a tetején! Ez annyira mókás volt, hogy egyből rendeltem hozzá egy pogácsát is - egyszer élünk -, pedig nem sokkal korábban, bőségesen reggeliztem. (És csak a kávé hiányzott.) Tehát a napom bearanyozva indult.
Két perc és a szó szoros értelmében behabzsoltam mindent, mentem a találkahelyre.
Ahol sok-sok, hajnalban kelő és lelkes kerékpáros hölgyemény (hmmm... ezek szerint ilyen is van... s úgy látom, ez a Tamás sporttárs mindig gondoskodik a szükséges méretű hölgykoszorúról) mellett, megláttam azt, amiért (is) jöttem a gesztenyézés mellet, bringám kistesóját (méretileg):
Igen, igen ez a másik váltó nélkül használt P-29er az országban (amiről tudok). 17"-os és "némileg" jobban felszerelt a gép az enyémnél - W.C.S. merevvilla és kiegészítők, NoTubes felni, és...
Jaj, Dini mit csináltál, hogy hogy nem gondolkodtál (előre), mikor egy jó éve eladtad a Surly 21-es (és 22-es) lánckerekedet... meg annyi más nélkülözhetetlen és beszerezhetetlen 1x1-es cuccod... jajj-jajj... s most itt látod más bringáján... no, így jártál!
Tehát nem elég, hogy Tamás könnyebb nálam, a bringája kisebb és könnyebb az enyémnél, még az áttétele is az egy foggal. Mi lesz így velem a hegyekben.
Még 2006-ban nyomtam itt egy - talán Pannon? - maratont, akkor már 29er bringával, és bizony emlékszem, hogy látnoki képességeimmel (akkor még voltak) 32:21-es áttételt választottam a jeles alkalomra. Mert ez a hegység, bár kis alapterületű, nem gyerekjáték! Itt nincsenek lankák, csak meredélyek és a szabadesés. Most meg itt állok 32:20-ban. Ha hiszitek, ha nem ez az egy fog is lényeges különbséget jelent... hajjaj, de még mennyire!
Ehh, de nem kámpicsorodtam el, hanem nekiálltam hajtani a többiekkel, egyből át a még ébredező Velemen:
Tamás jó karmesterként, elirányította a lányokat a megfelelő irányokba, aztán meg engem akart állandóan előretessékelni, lévén - szerinte - erősebb vagyok nála, s úgy általában mindenkinél...
Hogy ezt honnan vette? A második sorban, verejtékben úszva comboztam a függőleges falakon felfelé, közben regisztrálva idei maximális pulzusértékemet.
Vidámságra nem volt okom. Azt, hogy milyen szép helyeken jártunk, csak most, a fényképek szerkesztgetése közben vettem észre:
Szerencsére minden emelkedőnek és szenvedésnek vége szakad egyszer, így az Írottkő csúcsát is elértük. Ráadásul elég gyorsan... van valami ebben az egysebességesezésben.
Sebtiben kattogtattam egy szűk csoportképet az Ikerpofákról:
És egy bővítettet a büszke tulajdonosokkal kiegészítve:
Lefelé menet, egy megállásnál vettem észre, hogy másnak is vannak gondjai a szanaszét szakadó ultrakönnyű (vékony oldalfalú) külső gumikkal. Ez itt a "Canyon-eljárással" javított változat:
Jeleztem, hogy én is hasonló cipőben járok. A négy alkalmat használt első külsőm szintén egy jelentős vágással rendelkezik már... és szintén javítást igényelt, csak én belülről foltoztam - "Probike-eljárás"...
Szakadt külsőinkkel tovább szakítottunk a Kendig felé:
Mintha nem is Magyarországon járnánk, pedig de.
Kalauzom eddig hihetetlen sebességgel és ügyességgel tempózott fel a legkülönlegesebb emelkedőkön, de azért van ahol még a király is gyalog jár:
És lejjebb a lányok is előkerültek (a nap folyamán már többedszerre):
Ebből a forrásból a helyi bringások már bizonyítottan 20 éve isznak, de bélflórájuk még mindig jól bírja:
A vízmerítéshez szükséges spontán parkolás eredményeképpen jött létre a 2014-es vasfüggöny - a sok vascsőtől alig lehetett látni az erdőt:
Ez kellett volna annak idején is, nem?
A sportolás végét a "Társas gesztenyeszedés" nevű szocializációs program jelentette - Tamás megmutatta a legfrankóbb helyeket, s mindenki jól megtömte zsebeit, zacskóit a földön heverő finomságokkal.
Nekem a bringázás utáni regenerálódás első lépése... a reggel még zárva talált sarki tejivó meglátogatása volt. Ez pedig a "kávélap":
Szerintetek melyik tételt választottam?
Egyértelmű: Óriás tejeskávé! Csak annyit tudok mondani: ínycsiklandó.
Egy kis tegnapi sajtos rúd (kóstolóval) meg szenzációs!
A dőzsölés után irány Velem - gyalog. Hát, kedves Tamás köszönöm a gesztenyelelőhelyek alapos bemutatását, de el kell áruljam, hogy simán az erdei ösvényen annyi, de annyi barna csemege hevert, hogy...
Az egyleti tornazsákomat fél óra alatt színültig szedtem - nem tudom hány kiló lehetett, de a vállam az félig leszakadt. Igaz még vagy négy órát gyalogtúráztam a szatyorral...
Ha ügyes kereskedő lettem volna, akkor pénzzé teszem (esetleg becserélem valami másra) a Gesztenyeünnepen... Például egy tepsi gesztenyés-almás pitére... vagy gesztenyés kiflire...
Nem cseréltem, de kóstolót mindenből vételeztem. Még a gesztenyés muffinból is:
És a gesztenyés krémesből is:
Hogy mi is az a kóstoló? Hát az, hogy az egész család (3 fő) vesz egy egységet és szépen elosztja. Így eszem is meg nem is, de legalább nem mardos a bűntudat és az önvád, hogy degeszre zabáltam magam édességekkel. (Pedig, degeszre bizony, mert 10-15 féle sütikét "végigkóstolni"... hú, most hogy ezt leírtam, elgondolkodtam...)
Visszatérve a városba, az Arany Strucc-ban "le is fújtottam" minden eddig nyalánkságot egy pohárka caffé latte-val... kezdtem szédülni... hány milligramm koffeinnél tarthatok... meg a habroló "kóstoló" mellette... az is az enyém volt...
Szerencsére - az utolsó pillanatban észbe kaptam és bevásároltam emberi eledelekből is:
A képen látható gesztenyehalmok csak töredékei a valós mennyiségnek...
Hopp, egy liternyi hidegen sajtolt vásárfia a Masterkettes öregúrnak:
Este, már csak egy gyors üzenetváltás a másnap hajnalt illetően:
Ilyen nincs, ezeknek a jóembereknek egyszerűen nem gond, hogy még korábban startolunk, s fiútársaság is érkezik az elitrészer-ligából. Tyuhaj a javából! Az első bringázás sem volt egy sétagalopp, de Tamás most segít abban, hogy tényleg igazi edzésértéke legyen a hétvégének. Ha már ennyit utaztam...
Nem bíztam semmit a véletlenre - még melegében, egyből összeállítottam a reggelimet: Dini's Hardcore-Ultimate SingleSpeed Bento Box (mostanság az idehaza is nagyon divatos, japán mintára):
Benne: wellness kenyérnigiri, zabos és gesztenyés kiflimaki, sütőtökös, gesztenyés, sajtos és burgonyás pogácsaramen (természetesen kóstoló kiszerelésben), valamint egy egész, tempurázott gesztenyés kocka:
Na, pár óra alvás és kiderült, hogy miért... hát ezért kellett a "kakaó":
Az a nagy szerencsém, hogyha vidékre kerülök, akkor mindig kiderül alkalmi kerékpárostársaimról, hogy két hete már egy métert sem tekertek, betegek (voltak), sok a munka, rossz a bicaj, kényelmetlen a cipő... és mindig csak én érkezem tip-top állapotban, s nagyon erős vagyok... állítólag... sőt még annál is erősebb... Hogy szeretnek mindenütt az országban panaszkodni!
Ezt a "keréknyomot" (Vagy mi ez, mert ekkorát még nem láttam), szerintem csak én nem tekertem ki:
Legalább az aszfaltos szakasszal nem volt gondom. Csendben lihegtem a háttérben.
S hogy, hogy nem, az Írottkő ma is az étlapra került! Kicsit nagyobb volt a köd, mint tegnap.
Van valami ezekben a "back to back - ing-gatya" (egymást követő napokon történő teljes önpusztítás) kerékpározásokban - az ember, ha már sok éve nyomja (...), akkor esélyes, hogy erősebb lesz, egyre jobban bírja, javulnak egyes "speciális" állóképességi faktorok - jelen esetben max. közeli erőkifejtés, sokszor, hosszan, egymás után... (Hasonló az is, igaz más nagyságrendben, amikor egy Grand Tour menő, a harmadik hétre kerül csúcsformába.)
Kikerülvén a ködből csodálatos tájékon meandereztünk lefelé:
Míg nem egyszer csak annyian lettünk, hogy rá is kérdeztem: ez most osztálykirándulás? Tamás, az "oszifő" (tegnapról mára előléptettem magamban karmesterből osztályfőnökké) még egy utolsó eligazítást tart, hogy ki merre menjen, hogy egyszerre érjünk a tíz kilométerre lévő parkolóba.
Remélem, senki sem sértődött meg, csak egyszerűen - a versenyek rajtját kivéve - nem vagyok hozzászokva ennyi álldogáló kerékpároshoz körülöttem.
A legkomolyabb pályák letudását követően, a többiek már megint gesztenyézni mentek, én a tegnapi gyűjtés eredményének tudatában letiltottam magam. Pedig igen nehéz megállni azt, hogy az ember ne álljon meg és hajoljon le még egy utolsó (utáni) darabért, főleg ha tudja, hogy milyen aranyáron mérik (és milyen finom)...
Így lezúdultam a városba, hogy egy gyors zuhany után, megtisztulva-átöltözve, s a nagyfokú változatosság kedvéért magamba döntsek egy latte-t, a mindenki által javasolt Ibrahim-ban.
Jé, a sporttársak ott vannak mögöttem... én meg már "civilben". Minden út a Főtérre vezet?
Vagy a Jurisics Várba, ahol...
Neee, ne már! Hagyjanak a feketelevessel! Kikészülök, kóválygok, kettős látásom van...
Képzeljétek, akkora szerencsém volt, hogy nem működött a várbéli kávézó! Megmenekültem - egy időre.
Ellenben megnéztem, hogy mit ettek a főurak a középkorban... hát, elég paleo volt a menü... De várjunk csak, az nem a kőkörszakban volt? Akkor most...?
Mikor magamhoz tértem a felismerésből, feljöttem a napvilágra... s a három órás hazavezetés előtt leültem egy asztalhoz a Főtéren... csak arra emlékszem: Portré Kávéház... meg a tejhab... az aroma... ez mára, a hétvégére az utolsó... de tényleg... és utána már nem szabad többet...
Combjaim, nem létező karizmaim húzódnak-sajognak, a világ pörög körülöttem, mint a búgócsiga... Holnap hétfő...