Vasfüggöny II. - Őgyelgéseim Ödenburg fölött

Mondtam, hogy lesz folytatása a nyugati határszélen korábban megkezdett bolyongásaimnak?

És az erre koncentrálódott Ritchey kerékpártulajokkal való közös sportélményeknek?

Ha igen, ha nem, az biztos, hogy most megkapjátok a második részt.

Az első körben "megvolt" Kőszeg, most jött Sopron. Egyből egy kis múltidézéssel... amikor a Cross County OB futamokra (1995. magassága) nem a vasárnapi megmérettetés miatt, hanem...

... májunk és vesénk szakszerű ápolása végett jártunk, ugyebár. Sajnos a főtéren nem találtam meg a farmerom akkor leszakadt bal szárát, s az éjszakai, vasúti vágányok közötti négykézláb rohangálás az éppen arra tolató mozdonyok között, a Lővér kemping irányába is már a múlt egy homályos emléke...

Edzés, egészség, fittség, sportforma, tudomány és tanulás, táplálkozás, életmód - ezek a szlogenek, jelmondatok, ez a mai világ, kérem szépen!

Az egyik élelmiszerlánc konzervosztályán megtaláltam a tökéletest - már, ha valaki iszonyat mennyiséget szeretne izomból:

Ha a tápanyag összetételen túl vagyunk, s az üvegcsét elforgatva tovább olvasunk, akkor a 3-4. sorban pedig izgalmas részletek derülnek ki megvásárolt vénuszkagylónk eredetéről:

Ezek után csupa jó érzéssel hajtottam álomra fejem. Előtte még gyorsan átnéztem a másnapi túratervet: jó hazánkfiához hűen, én is rendesen megemlékezem a 25 évvel ezelőtti határnyitásról, s becsülettel be fogom járni a "Vasfüggöny" túraútvonalat. A turistatérkép szépen jelzi, végigmegyek a határon, aztán meg hazajövök.

Az eseményhez (és a hűvös időhöz) úgy gondoltam itt az idő elő- és felvenni az öt éve a szekrényben jegelt Pearl Izumi Ampere "átmeneti" (értsd: full bőr, minimális szellőzéssel) bringás cipőmet:

Ez a csuka akkora kedvencem, hogy nemsokára külön írok róla. Sajnos már nem kapni, én anno betáraztam, egy párat már kukáztam, ez a második szett. Több nincs sajnos a spájzban, de ha valakinek akad egy pár (44.5-es méretben), akkor szívesen és azonnal felvásárolom!

Hűvös reggel, ködös indulás, s egyből egy jó adag eltévedés. Sopronból nagyjából fél órámba telt kijutni - természetesen nem a legegyszerűbb úton próbálkoztam, de hogy ennyire bonyolult legyen, azt nem gondoltam volna. A jelzések kezdete - általában - még megvan, aztán illa-berek-náda-kerek... eltűnnek... jó esetben pár kilométerrel később (ha kitartóan menetelünk egy irányba) előkerülnek, vagy egy másikra bukkanunk... Majdnem az egész hetem a tájékozódásról szólt, s az volt a vicces az egészben, hogy - miután otthon megnéztem a térképen, akkor derült ki - majdnem mindig jó irányban voltam, rajta a helyes úton, csak épp nem tudtam róla.

Ezen az első napon például Ágfalva volt a kedvencem...

Azért ez komoly, nem? Főleg, amikor már horogkeresztet "rajzoltam" a falu végében lévő lakóparkot környező utcákban...

De semmi gáz, nem adtam fel, mert az nem szokásom, és addig ügyködtem a ködben, míg egyszer csak:

Kijutottam a napfényre!

Sőt! Dózerre (magyar)!

Végre nyugiban menetelhettem felfelé. Egy tisztásra bekukkantva érdekes táblákra lettem figyelmes: fiúk balra - lányok jobbra:

Vajon miért... itt az erdő közepén...? Ja! Hát ezért:

Mittelwald budi!

Ezen jót mosolyogtam, és próbálkoztam megtalálni a "Vasfüggöny" turista utat... egyelőre nem sok sikerrel...  míg végül meglett... csak nem tudtam róla.

Jelzés sehol, de a határkövek elő- illetve kibukkantak a félméteres avarból. Tehát ez lenne az! Hmmm... azt gondoltam előtte, hogy ide ezrek járnak naponta zarándokolni, találok pár elszakadt szandált, relikviát... sehol semmi. Még út sem. Csak egy csapás a gerincen. Néha még az sem, így volt pár kilométer, amit valószínűleg a "túloldalon" tettem meg.

Majd egy órát hadakoztam a bozótban, végül is nem eredménytelenül:

Ugyanis kemény munkálkodásomnak köszönhetően valahogy az Urak Asztala nevű 551 méternyi hegycsúcson kötöttem ki, ahonnan:

Fel is út - le is út. Illetve semerre... de azt aztán három irányba. Fú, most mi lesz velem... szerencsére én a negyedik (nem tilos) irányból jöttem, csak éppen nem úton. Pedig most már nagyon szerettem volna egy kellemes ösvényt magam alatt tudni, de úgy látszik ez nem az a nap... Addig periszkópoztam körbe-körbe, míg találtam egy nyomot egy ötödik irányba. Megpróbáltam és bejött. Nem volt egy nagy szám és ez lett a vége:

Szép, szép, de aszfalt... legalább volt mit dúdolnom lefelé... annyira nem lejtett, hogy az egész albumot lenyomtam magamban...

Amikor végre-valahára hazaértem, egyből a térképre vetettem magam, s helyre is raktam a napot - jó helyen voltam végig, még a határkövek számozása is stimmelt (B25., B26.):

Ejj, azért a következő napokra ki kell találnom valamit, mert ha ez így megy tovább... Szeretek tájékozódni, de ennyire azért nem. Pedig Balázs Úrral is "átvettük" a környéket. Igaz egyikünk sem tekert erre, azaz mégsem, mert én már lenyomtam itt két Flash Across Maraton-t 2004-ben és 2005-ben, ha jól emlékszem, valamint pár Cross Country versenyt még azelőtt, de hát tudjátok, hogy ilyenkor mit lát az ember...? Úgy gondoltuk, hogy ha kicsi az alapterület és sok a jelzés, akkor nagy baj nem lehet. Ehhez képest mégsem olyan kicsi az alapterület, a (látható) jelzés meg igencsak kevés... legalábbis itt a végek végein...

Na, de majd holnap! Erre gondolván egy kiadós (4 óra nettó) gyalogtúrát iktattam be még aznap délutánra, melyben megpróbáltam feltérképezni a városhoz közeli "parkerdő" kívánatosabb útvonalait.

A séta közben az alábbi megfigyeléseket eszközöltem:

- a soproniaknak bezzeg van Hétbükkfájuk (nekünk csak Kétbükkfánk van, Dobogókő alatt):

És pár csodálatos fájuk:

Meg egy olyan éttermük, ahol részletes tájékoztatást kap az ember fia a rendelni vágyott étkek mellé, ha éppen spéci diétán van:

Mókás ez a vega ügymenet - nincs hús, de van cukor cukorral + Aranka pudingpor (bocsánat: mascarpone)... Meg a paleo - krumplipüré... végül is... abban talán nincs cukor, csak tehéntej-vaj-margarin-hidrogénezett anyámkínja... pont, mint a kőkorszakban... De legalább ajánlás van, hogy mi-merre...

Ez a szórólapocska viszont kifejezetten tetszett:

Miután jóllakattam magam testileg, jöhetett egy kis szellemi felfrissülés az Egyetem új kiállítóközpontjában... ahol a pincében egy ismerős (...) nézett velem szembe, de azt nem tudtam, hogy ilyen metamorfózisra képes:

Gyanús volt, hogy sehol semmi rózsaszín, de az ember (bocsánat, a madár...) mindig képes a megújulásra...

A kiállításon sok okosságot tanultam, s megmondom őszintén én - szkeptikus karosszék-tudós ismerősöm ellenvéleménye ellenére - el is hiszem őket:

Hogy este mit csináltam? Megtanultam a Soproni-hegység túristatérképét!

Másnap nem is volt semmi gond - gond nélkül kaszáltam fel s alá a hegyekben.

Még a muck-i határőrség romjait is megtaláltam!

Meg a nyerő utakat:

A legjobb kilátóhelyeket:

És...

A legdurvább és egyben kijelölt bringás pályákat:

A hajnali adrenalinfröccs után, nyomás haza, majd a pályaudvarra, mert...

Jajj... mibe futottam már megint bele? Igen-igen... egy tejszínhabos kapucsínóba... húúú.... brrr.... de azért lenyomtam a gigámon, hogy majd lesz ennél jobb.

Lett is:

Emeletes vonatozás. És "nulllás" villamos:

Hoppá , hova csöppentem? Hát Bécsbe, ahol az álló kerékpáros szépen megdönti a bringáját és úgy várja a sorát:

 

A Naschmarkt-on meg egy kollégám árulja magát... vagy portékáját?

Megkóstoltam, finom volt!

De volt, ami még jobban esett:

Egy csodás kávé a belvárosban. Hozzá pedig némi filozófikus tekintet, az utca forgalmát kémlelve, elemezve...

Annyira jól voltam ekkor, hogy este, a határon átesve egyből le is szerveztem V.G. (Bocsánat a monogramos rövidítésért, ennek történelmi okai vannak, de a cikk végére mindenre fény derül, addig is nyugalom!) egykori félkollégámmal, kőkemény bringással, az egyik helyi csapat oszlopos tagjával egy tárlatvezetést másnapra, a hegyekbe. Jó az, ha ápolom a sportbaráti kapcsolatokat, ráadásul neki is van egy kék-fehér-piros vasa a spájzban, hátha tudunk egy jó trélezni!

Ami össze is jött, csak "kicsit" később. Mondjuk egy nappal... Előbb ugyanis nyomtam egy kanyart hajnalban a városi kórház ügyeletén...

Hogy Papp Dániel... ebből lehet is következtetni a "kiszolgálás" "színvonalára"... Szóval arra ébredtem, hogy nem tudok levegőt venni, orrot fújni, tüsszenteni, s úgy általában mozogni, mert minden mozdulat iszonyat fáj.

Itt már az öndiagnózisom eredménye, mert sok mindent nem kötöttek az orromra, mondani meg semmit... vagyis épp, hogy ki nem raktak...

Éreztem egyből, hogy most az a helyzet, hogy mit képzelek, hogy az ügyleti idő vége előtt fél órával megjelenek. S jelezte ezt az a kérdés is, hogy: "Volt már a háziorvosánál?".. ja, hazaugrottam Sopronból... meg, hogy: "Húzza ki magát!" Nem tudtam, jeleztem is szóban, de mikor azt mondták, hogy: "Márpedig tud!"... akkor megpróbáltam, muszáj volt, ugye - és hogy, hogy nem, nem ment - de legalább majd besz..rtam a mozdulattól... vicces volt.

Végeredményben kaptam egy heti antibiotikumot és ihatok hurutoldót literszám.

Az első bogyót szélsebesen bekaptam és egyből olyan jól lettem, hogy ihaj! Egész pontosan délután egykor felmásztam a bringára, mert ha levegőt már tudok venni (igaz, mozogni még nem annyira), akkor előbb vagy utóbb kerékpározni is fogok. Nyomtam is majd' két órát a hegyekben!

Brennbergbányát például hétszer kerültem meg... körülbelül... olyan volt ez a hely, mint Ágfalva... nem leltem a "kijáratát"...

Mikor megleltem, akkor sem lett felhőtlen az örömöm, mert már megint elfogytak azok a fránya jelzések..

Ultra-nehéz itt egy idegennek megtalálni a jó utakat!

Jaj, ez itt fent, az Ultra csúcsa (487m tszf.)... illetve az odadobott menedékház.

A reggeli bringázás viszont pótolni illett! V.G-t meglátogattam munkahelyén, s jól "lezsíroztuk", hogy holnap a szokott helyen (nem az ügyeleten) találkozunk megint, mert ma csak egy gyors bocsánatkéréses lelépésre volt lehetőségem...

Végre még egy ember, akivel lehet 6:45-kor startolni!

G-ről eddig annyit tudtam, hogy milyen erős és milyen ügyes... Oké, ezt nagyjából a Legkisebb Ugrifülesről is lehet(ett) tudni... ráadásul "bőgatyában" alázza az elitrészereket.

S, hogy milyen házigazda... ezen a reggelen aztán igazán kitett magért! Olyan tárlatvezetést kaptam, szegmensekkel, trélekkel, mindezek (és a környék) történetével, nevezetességek szakszerű, történelmileg pontos leírásával, hogy csak na!

Mindeközben...

Egykerekezett. Mondván, így könnyebben gurul a bringa. Hát neki biztosan... Én csak erőlködtem utána két kerékkel a talajon. Mondtam is, hogy nagy erőfejlesztésben vagyok mostanság - igaz éppen fél szívvel, mert szúrni azért szúrt az a nyavalyás mellhártya... vagy tüdő... vagy szív. No, erre meg is kaptam, hogy idén milyen könnyedén nyomott le mindenütt, ahol egy mezőnyben indultunk. Ehh, van mit fejlődnöm - most már nem csak sejtettem, láttam-hallottam is...

Bejártuk a környék összes rejtett zugát, szerintem nem letörés, függőleges lejtő (?) nem maradt ki aznap!

Mindeközben...

Egykerekezett. Hmmm... lehet, hogy nekem sem ártana néha pár percet szánnom az ügyességem fejlesztésére? Biztos, hogy nem! És sosem késő elkezdeni. Ezt jól meg is beszéltük, mentünk föl alá a régi XC pályák nyomain és a frissen kijelölt MTB Tanösvényen is.

Mindeközben...

Egykerekezett. Fel is,  le is. Terepen is aszfalton is. Egyenesesen és kanyarban is. Kész, ennyi. Hopp, majd lemaradt: ugyanezt versenyen is tudja... nem kicsit bosszantva vele a mezőny idegesebbik felét...

Végre! Letette az első kerekét! Gyorsan elő a fotóapparátot, és egymásnak is döntöttük a masinákat egy közös fotózkodásra:

Az Ő bicaja egy P-650b, ami ugye 27.5-es kerékméretre terveztetett. De! Éppen 26-os CrossMax SX kerekek vannak benne, tubeless-ként, 1.5 bar nyomással. Mert így jó alacsonyan van a bringa súlypontja, jól manőverezhető (ezt élveztem is két órán keresztül) - ebből is látható, hogy nem kell mindig a "gyárit" használni, tud működni az egyéni preferencia is! Még milyen jól! (Versenyre van egy 650b első kerék a tarsolyban, hátul marad a 26-os.) Merev karbonvilla, Xt/XTR mindenhol, kéttányér+rockring... és egyenes titán Thomson kormány... tetszetős "setup".

Nem maradhatott el a közös fotózkodás is, csak a fotomasina úgy gondolta, hogy helyettünk inkább a közelebbi levelekre fókuszál:

Nem baj, ott voltunk, együtt voltunk, nyomtuk, beszélgettünk!

És a fáintos túra (inkább kőkemény edzés) levezetéseként... vagyis mindeközben...

Egykerekezett...

Ezúton is köszönöm Gergő a reggeli megmozdulást!