Dózergengszter 3.
Nagyon beindultam dózerügyileg... elkapott a gépszíj, na...!
Nem hétköznapi az a hétközepi bringázás, amit tegnap lezavartam a Szeszgyármajor - Vasztély átmenetet keresve.
A fenti képen látható a "hely", ahonnan a napi betevő dózerszakasz bevadászása indult.
Ugyebár jövök Gyermely felől és megyek Tarján felé aszfalton, s valahol az első harmadban van a gyarmatpusztai elágazás. Ott toltam egy balost. Előtte persze koppra fagytam a rámszakadt ködben. (Balázs Úr ma jelezte, hogy a hegyekben hétágra sütött a nap akkor... kösszép!) Mondjuk annyi jó volt ebben az első másfél órában, hogy hátba fújt a szél...
Kanyarodik a hóember:
Az első méterek Gyarmatpuszta felé:
A kis településen van egy "hágó"... jó, legyen a neve domb. Ennek a tetején járok már:
És utána balra megint; ezt a dózerkezdetet nem lehet elvéteni:
Rázós-pattogóssal repülőrajtoltam...
Hamarosan kisímult, és kellemes fasorszegélyes variációval folytatódott:
Majd hullámvasútba torkollott, ráadásul betyár poros lettem. Ami rám is fagyott hirtelen...
Az első (és egyetlen) jelentős elágazás az út során. Természetesen egyenesen próbálkoztam - fejben odébb emlékeztem az újabb balosra - de a következő dombtetőn lényegében elfogy a használható út, így hátra arc után a másik irányba folytattam utam.
Sűrű, ágas bogas bozótos közepén verekedtem magam előre, nemsokára munkagép hangjára lettem figyelmes.
Itt, a semmi közepén egy munkásember egy BobCat-tel köveket pakolt fel az útra, így ni:
Ez a szemcseméret kismértékben meghaladta a 28mm-es külsők képességeit, az enyémekről nem beszélve, de szerencsére a jobb oldalon el lehetett surrani a technikai szekció mellett!
Miután az akadályt abszolvátam, továbbra is kisurrantam, de most már a szántóföld peremére. A bozótosban ment tovább a fődózer, de nekem a szántószéli slick-ebbnek tűnt, s szerintem nem jártam rosszul.
Ez már sajnos a dózervége... a hátam mögött (a háromszög tábla előtt valamivel) van egy ház, melyhez egy kisebb falka juhászkutya tartozik. Fontos megemlíteni, hogy a ház előtt/mellett az út lényegében járhatatlan, a kerítésétől 2 centire lehet valahogy elegyensúlyozni, miközben egetverő ugatás süketít meg. A kerítésnek azonban egyszer csak vége szakad..., a kutyák szabadon jöhettek utánam... gondolnánk... de nem jöttek! Azaz megmenekültem! Úgy látszik, jól nevelt, nem ember(és kerékpáros)evő fajtákat tart a gazdijuk...
Ilyen szép, elhagyott aszfalton tekertem tovább, s nem nagyon tudtam hol járok... a vasárnapival ellentétben most még állása sem volt nagyon a Napnak, tájékozódásomat elősegítendő...
Mivel más út nem volt - esetleg a vissza - így nyomtam a kellemes pofaszélben... nemsokára hóviharban...
Szép nagy ívek, de hova vezetnek...?
Háhá, ez már ismerős... ismét a "minden út Vasztélyba vezet" játékot játszom... az első házak a falu egyik mellékutcájának végén.
Még átsuhantam a csendes helyen, Csabiig folytatódott a szélvihar, majd Bicskén hirtelen "meleg" lett és a szembeszél is lecsökkentette áldásos gyógyhatását. Kigombolt dzsekivel húztam haza ebédelni.
Tényleg itt a tél.