Dózergengszter 6.

Avagy a kiscsévi átvágás. Ami nem átverés, mert minden nagyon is rendben volt a mai napon!

 

Hogy itt az ősz, az abból látszik, hogy elővettem a Jake-et, a jó öreg dózerbringát és leszerveztem Fityisszel, jó öreg dózerbarátommal egy négy óra körüli, ráhangoló-alapozó menetet környékre. Az útvonalat még Piliscsaba, jó öreg iskolatársam és barátom javasolta tavaly, csak akkor valahogy kifutottam az időből a megvalósítás terén. De bezzeg most!

 

Természetesen táplálkozás foglalta keretbe ezt a csodálatos bringázást! Hú, milyen helyeken jártunk...! Tehát még este magamba tömtem vagy 110, na jó talán 210 kcal-t a várható nagyfokú igénybevételre való tekintettel...

Így legalább jól aludtam, nem tombolt a szénhidrát a szervezetemben, hogy megzavarja a pihenést.

Ami nem tartott sokáig, mert 7 óra után nem sokkal már Nagykovácsi felé robogtunk a terep-bringaúton:

Szerencse, hogy Fityisznek sem/nem gond a korai indulás. Azért meg tudom én találni a nekem való partnereket!

Majd át a megnyitott telephelyen keresztül:

Nyomtunk egy ráérős 10 perces tempómenést a Kutya-hegy irányába... olyan pára vagy köd volt az erdő ezen részén, hogy még a szemüveget is lejjebb kellett tolni.

A tetőpont után jött a lejtmenet, szemben a Crosskovácsi pályájával. Hú, ez az út lefelé, ha lehet még kövesebb (mint felfelé)!

Annyira, hogy... psssssssssssssszzz... sájsze, egy felnicsapás, azaz felütéses defekt - de valaki egyszer így nevezte ezt a boltba betérve... volt vagy tíz perc, míg kiderítettük, mit szeretne... azóta én is használom azt a terminus technicus-t.

Minden útszéli álldogáláskor első dolgunk legyen, hogy elkezdünk enni (a szerelés ráér), mert a váratlan "pihenő" tökéletesen ki tud zökkenteni a ritmusból - mind sport, mind energetikai szempontból, s nagyon könnyen össze lehet szedni egy kitűnő eléhezést...

A gyors reparatúra után (köszönöm a pumpát, természetesen az enyém otthon maradt), ilyen remekbe szabott dózeren repesztettünk tova:

Egyébként még ez is része a versenypályának - nyáron...

A fordító után viszont jött a vadregény - először egy nedves-síkos lajtorja személyében. Erre biza' rá kell készülni - meditáció:

Mászás:

Aztán majdnem kerékpár-arcbaejtés:

De meg lehet nyugodni, nem történt baleset!

Huhhh!

Rendeztük sorainkat, s repesztettünk tovább, mígnem a következő akadálynál, ahol is nem fel, hanem le kellett mászni...

"Hát Ti mit kerestek itt?" - kiáltottam fel, mikor egyrészt az ijedtségtől, másrészt a meglepetéstől majd hanyatt estem... 7 óra 52 perckor a világ végén, az Óperenciás-tengeren is túl, egy csapat bringás + két kutya jött szembe...

Aztán jól megbeszéltük, hogy ki merre - persze kaptunk egy rövidebb út ajánlatot, de hát az már hogy nézne ki... el sem gondolkodtunk rajta, másztunk is le a folyóvölgybe...

Ez itt pont olyan, mintha egy kézzel a kormányt tartva, másikkal fényképészkedve is le tudtam volna ereszkedni a meredélyen:

De persze nem tudtam. Maradt a lábak használata:

A mai második egyensúlyozós gyakorlat - kell ez is, része a technikai képzésnek. Nem ám mindig csak a tempó-intervalok hegyen-völgyön...!

Még egy kerítésen való át- vagy kibújás:

Így ni:

Nagyjából 150cm-hez tervezték a nyílást, de megúsztuk betört sisak vagy fej, illetve a dróthálós fennakadás nélkül.

S hamarosan el tudtam készíteni a nap képét:

Robogás a Szerdahelyi-vágáson.

Hogy van ilyen nevezetű "tájegység" errefelé, Nagykovácsi-Perbál irányultsággal, azt magától Szerdahelyi Tamástól tudom!

Ami jobboldalt narancssárga a fenti képen, az a valóságban kukoricás:

Ilyen helyen azért már kevesebben bringáznak cross-bicajjal - ezt meg is állapítottuk magunk közt. Pedig jó!

Az kevésbé volt jó, hogy a napnak ekkor még esze ágában sem volt kisütni és a remélt 27 fok is inkább 7 volt... Cserébe a pára minden test- és alkatrészünkön lecsapódott:

Ez már tényleg az ősz...

Sárisáp után irány Dég, majd a Csolnok felé az első balkanyarban mehet a jobbos:

Itt vagyunk, a mai fő feladatnál. Kezdődik az egykor volt, most éppen nyomokban bitumen darabokat tartalmazó ex-aszfalt út:

Kiscsév (majd Pilisjászfalu) felé...

A településre érve valahogy elvesztettük tájékozódási képességünket. Illetve nem is, mert elsőre jó irányba indultunk tova, de nem tűnt annyira bizalomgerjesztőnek az az út, így inkább befordultunk a központ irányába, ahol két kutya...

... és egy ködbe burkolt ház felől egy kedves hang fogadott minket. Részletes eligazítást kaptunk a folytatást illetően - tehát jó irányba mozdultunk már az előbb: fel a lovak mellett, majd lefelé, de nagyon rázós, vízmosásos lesz... s az is lett! A kutyák nem ettek meg minket, sőt! Nem tudom, azaz pontosan tudom, ki-hogy van vele, de sem Fityisznek sem nekem még nem volt afférunk kutyával - kop-kop, lekopogom gyorsan - bezzeg másoktól milyen rémtörténeteket lehet hallani. Azt hiszem, az egész "csak" hozzáállás kérdése...

Az első dombtetőn nekiláttam enni, mert már három órája sportoltunk, s nehogy kopogni kezdjen a szemem!

Egy egész harapást tudtam lenyelni, utána viszont elkezdett rázni az út (ahogy ígérték), s csak tartottam a számban... a nápolyit... aminek van egy olyan tulajdonsága, hogy elkezd oldódni, olvadni... Nem eshet le a földre, nem maradt más mint becsaptam a mezzsebbe szélsebesen. Majd eszem később, most úgyis (talán) csak gurulni kell, ahhoz meg nem kell energia... Ráadásul Fityisz is megindult...

... elhúzott...

Pilisjászfalu szélső házainál egyesítettük erőinket.

Visszanézve, ez az a hely, ahol a dózer (itt még aszfalt) kiágazik a Pilisjászfalu-Tinnye műútból:

Ehhh és nyamm... végre befejezhetem a korábban megkezdett édességemet:

Majdnem ittam is rá, de midőn letekintettem a kulacsokra...

Heves szívdobogás fogott el. Anyám, hogy nézek már ki?! Hol jártam?

Hátra és lenéztem, de Fityisz is... ugyanott járt, mint én... Aztamindenit, ekkora por volt a szántóföldek szélén... na jó, közepén? S mi van errefelé, ha esik az eső?! Azon kívül, hogy elveri a port...?

De azért ott motoszkált bennem a jó érzés: nincs csodálatosabb egy porral-kosszal-izzadtsággal borított cross (gravel, adventure - ahogy mostanság nevezik) bringánál!

Az első lábletételnél kellett készítenem egy fotót a manökenlábakról:

Persze a lakásba így nem mehettem be, s be kellett iktatnom egy nem tervezett, nagyon gyors bringa- és Dinitakarítást még a bejárat előtt.

Mert indult a vonatom... az állóképességi után egy kis álldogálóképességi gyakorlatozásra, a Temofeszt 2014. modellvasút/vasútmodell kiállításra!

Ahol merő véletlenségből és teljesen váratlanul egy szuper kis magyar cég jóvoltából még vásárfiával is gazdagodtam - egy négy lóréból (egy fékes + három fék nélküli) "síkvidéki" R-lóré szerelvénnyel! A kis(ujjnyi) járgányokat tessék nézni a nyugtatömb alatt, ne a nagy zöldeket a német feliratos dobozokban!

Ráadásul jót is beszélgettem a srácokkal - legnagyobb meglepetésemre teljesen képben voltak Probike-ügyileg, például tudták, hogy vasárnap is nyitva vagyunk! Milyen jó már, nem?!

De itt nem álltam meg, nem pihenhetek... 4 és fél óra bringa, 2 és fél óra kiállításvizit és akkor egy adtam még magamnak egy keveset: 2 óra gyalogtúra a késő délutánba nyúlóan, a Börzsöny peremén, a Naszály tövében, a frissen kialakított Gyadai-tanösvényen!

Ez nem volt egy egyszerű gyaloglás, tartalmazott kihívást is a sárba kalapált és sárral borított facövekeken való egyensúlyozás, illetve előre haladás képében:

A családterápiás, testre ható alapozó edzés mellett kapott a szellem is:

(Annyi állat-növény parkba, arborétumba, természetvédelmi területre, tanösvényre járok az utóbbi időkben, hogy lassan ledoktorálhatok a témából...)

És az idegrendszer... Hehe, de nem koffeint ám... azért este fél hétkor már én sem fogok magamba önteni hat deci kávéterméket...

Bizony-bizony a jutalom a nap végén egy "mentes" kapucsínó és egy latte volt... édesítőszerrel, jujjj!

A héten egy olvasóm megkérdezte, hogy mikor szoktam aludni, mert annyi mindent csinálok...? Tényleg mikor...? Áhám, tudom! Most... már megyek is!