Élesteszt - Kishegy Kupa 2013 - Balatonlelle

Az úgy volt, hogy Fityisz sporttársam pár hete tudomásomra hozta ennek a versenynek a létezését. Sőt azt is, hogy ez egy jó kis rendezvény. Ó, ez pont kapóra jött, mert idén terveim szerint nem rajtgyakorlatozom a világ legnagyobbján, ellenben a hosszú és kegyetlen tél, a novemberi tesztelés utáni tervszerű önsanyargatás (= edzés), valamint a hirtelen jött nyár miatt viszont erőteljes versenyezhetnékem támadt...

 

A leutazásom az utolsó pillanatban tisztázódott, s mesés keleti kényelemben (első sor/páholy - tehát, mint utas), de nyugati izgalmak nélkül nézelődhettem a Kishegy felé vezető mellékúton.

 

Annyit nézelődtem, nézelődtünk, hogy elsőre el is vétettük a helyszínt...

De másodjára, a szervezők egyik autója mögé besorolva percek alatt helyre, jó helyre kerültünk. Hát nem csodás ez a kilátás a versenyközpontól?

Kishegy, kis templom, autentikus rajtszám - "kihúztam" (na jó, elhappoltam az illetékes elől) a megfelelőt:

Szigorú tekintetem komoly koncentrációt sejtet (remélem), mégiscsak a 2013-as szezon első mérkőzésére készülök.

Annyira komolyan vettem, hogy még (egy) banánt egy pluszkiflit és egy energiaszeletet is ettem a reggel során. (Azt el sem merem mondani, hogy tegnap két naranccsal többet ettem a szokásosnál.) Ez a mértéktelen kalóriabevitel ünnepi lakomaszámba megy nálam, és oka kell, hogy legyen. No, egy kis versenyzés nyomós oknak számít, azt mondom!

A csomagtartóban és -ból kikukkolva próbáltam szocializálódni, felvenni a ritmust a többiekkel...

A társági élet élése során előkerültek az (él-)versenyzők, ellenfelek. Gyorsan kiderült, hogy ki hány kilót hízott, esetleg fogyott, mit (nem) eszik-iszik, milyen életfájdalmai vannak, sérült-nem sérült, sok (vagy éppen nincs) a munka, nincs idő (van, akinél kedv se - de azért úgy, megy mint a meszes) bringázni, vagy van-e bringája éppen... szóval zajlik az élet máshol is. Én meg - mint jó Papp - szépen (meg)hallgattam, befogadtam az adathalmazt (gyónást), s a legteljesebb lelki nyugalommal vártam, hogy a becsülettel elvégzett edzésmunka, a valamelyest csökkent testtömeg, a helyes táplálkozás, karbantartott kerékpár birtokában/tudatában (tetszés szerint behelyettesíthető) hogyan is fog alakulni a következő pár órám.

Közben még nevezésre is jutott idő. Egy kicsit "manuálisan" történt (ez itt most a sebességére vonatkozik), de ráérős vagyok, nem problémáztam rajta. Ellenben kaptunk mosolyt, számlát, Sportcsokit, banánt, almát (bespejzoltam belőlük verseny utánra), és egy rettenetes Nescafé-t (Tán Brasero változat volt?) instant le is nyomtam a gigámon. Aki mert, hagymás-zsíros kenyérrel melegíthetett. A présház mögött meg már rottyant az irdatlan babgulyás. Iszonyat jó illata volt, külön oda is mentem letüdőzi egy keveset belőle. És nem feledkeznék meg a háttérzenéről - az meg milyen hazai mozgalmi-magyaros-punk zenekar volt már?

Jaj, melegítés - ezt inkább a Napra bíztam, mert a hely adottságai (egy hegy teteje - sík nincs, csak meredek fel és le...) nem igazán tették lehetővé a számomra kellemes sportmozgásos ráhangolódást. De emiatt sem aggódtam. Milyen jó nekem, hogy nem vagyok aggódós!

11 órakor a versenyt elcsattintották! Bizony, ez nem elírás: karikás ostorral kaptuk meg az indítózörejt a főszervező úrtól. Kicsit be voltunk ám tojva a rajtnál, főleg mi, pestiek, merthát nem tudtuk, hogy "meddig ér" az ostor... aztán még ottmaradunk miszlikbe vágva a rajtkapu alatt, a csattintás eredményeképpen. De nem így történt, hála a rutinos kezelőnek, minden biztonságosan ment. A rajtom is majdnem. Igaz Fityisz a harmadik méteren az ülepembe tolta a kormányát, de sikerült átlendülnöm a problémán és üldözőbe vehettem a lassan távolodó élmezőnyt. Melyre érdekes módon, hipp-hopp felértem. Nocsak...

Furcsa volt az is, hogy úgy rajtoltam, hogy bent végig ment a dúdolás - ez nem volt eddig megszokott nálam... kicsit mindig várni kell az utazósebesség elérésére. A zümmögött dal címének megfelelően nyomtam - mindegy mi lesz, itt most és azonnal szanaszéjjel tekerem magam, hiszen élesteszt van!

Az első emelkedő után mindenféle szántóföldes, homokos és mélyszántásos szekció következett. A rövid távon induló (és azt megnyerő) ex-csapattársam, Panyi Janó után - Drótos Andris kivételével, aki még el is tévedt a nagy igyekezetében - nem loholtunk,, mert minek. Meg nem is tudtunk volna. Így sokáig 6 fős bolyban haladtunk. Aztán szép lassan kezdtek megúszni a sporttársak.

A nagy-nagy-nagy, meredek "gázpászta" mászás alján már csak négyen voltunk; a tetején, a frissítőnél már csak hárman. Gyors szakasz jött lefelé. Az igazat megvallva Táncos Sanyi tag/sport ésatöbbitársammal az első kör végén meg is beszéltük, hogyha nem lett volna velünk az igencsak komolyan (ráadásul 30:32-es legkönnyebb áttétellel - csak lestem) nyomuló Molnár János, akinek láthatóan komoly helyismerete is volt, akkor igencsak rendesen benne lettünk volna az eltévedés slamasztikájában. De szerencsére így nyomhattuk hármasban, s nem tévelyedtünk el a szőlőtőkék, parcellák, földek között. Ahogy észrevettem amúgy, senki sem tévedt el. Lehet, hogy az a titok, hogy nyitott szemmel kell járni és nem kell annyira sietni. De mi van, ha kerget a tatár...?

János a második kör mélyszántásos részén megúszott, innen kezdve nem láttuk többé, kettesben maradtunk Sanyival. A kör elején Manka által hősiesen beadott kulacsomat sem láttam már ekkor - valószínű, hogy az első katlanos lejtőn önállósította magát. Pedig milyen jó, anyósféle meggyszörp volt benne! Aki esetleg megtalálta, annak egészségére! Mindenesetre izgalmas volt bő félórát nyomatni ing-gatya, folyadék nélkül, később meg is lett a böjtje. Szerencsére, az utolsó utáni pillanatban, az itatópontnál benyakalhattam két pohár vizet és egy kis Sportcsokit az előzőleg szárazon lenyelt mentolos gél tetejibe. Igazi After Eight hangulat uralkodott el a szám nyálkahártyáján...

A második kört az elejétől kezdve végig vezettem, emiatt némi aggodalom szállta meg lelkemet (nem jó nyúlnak lenni az agárversenyen) és a harmadik kör elejét is "megnyertem", de a kedvenc mélyszántás után - legnagyobb meglepetésemre - nem hallottam Sanyi zörgését a háttérből.

Egyedül maradtam. Azt hiszem/hittem legalábbis, mert hátranézni - babonából sem - nem mertem.

Az utolsó kör végére - sejthetően a kimaradt kulacsnyi folyadék hiánya miatt - eszelős görcsölésbe kezdtem lábügyileg. Ezt a célvonalon áthaladást követően is folytattam és létrehoztam a "nap fénypontja" nevű eseményt:

Érdekes lehetett a látvány, mert arra, hogy "befutottam" senki nem reagált, pedig, hogy úgy mondjam szóvá is tettem - kérdezősködtem, félhangosan, hangosan, aztán majdnem elküldtek egy negyedik körre, végül nagy nehezen azért kiderült (nem az én számomra), hogy finito, esetleg még meg is nyertem a meccset. Sajnos a cipzárfelhúzásos, karemelgetős, mutogatós célbaérkezés elmaradt, a hangosbeszélő sem hangosbeszélt épp, de ekkor inkább annak örültem, hogy nem rogyok össze. A görcsöktől. Ahogy leszálltam a bicajról, enyhe guggolásban maradtam. Erre jött egy iskoláskorú srác, hogy igen, guggoljak csak le, az majd jót tesz. Ezt meg vajon honnan vette? Persze nem tudtam moccanni sem, de poénból odaszóltam, hogy akkor ugorjon rám, majd úgy sikerülni fog a guggolás. Erre nem a hátamra ugrott? Na, visítottam egyet, majd lehámoztam magamról, megköszönve a segítségét. Olyan bizarr volt a helyzet, hogy a fokozódó fájdalmaim ellenére is tudtam vigyorogni még. A "műtét" után eltotyogtam (törpejárásban, a bicajba kapaszkodva) egy kis konyhasó-víz kombó összeállítást összehozni a présház mögé (ahol nagyon tuti babgulyást főztek). A szuper házi (kb. holttengeri sűrűségű) izo- de inkább hipertóniás ital tökéletesre sikeredett és perceken belül már a hátamon feküdtem a füvön, felpolcolt lábakkal. Sőt nemsokára egy átöltözés és némi táplálék magamhoz vétele is a programom része lett.

Menetidőnek 2 óra 25 percet mértem, 48-49 perc körüli első, 50 perces második és 47 perces harmadik körrel. Hmmm... tudtam volna gyorsulni a végére? Ezek szerint... A teljes-totális kihajtás megtörtént, ezt a 164-es átlagpulzus jelezte (edzésen eddig valahol 147-nél állt meg a maximumom). Pedig nem éreztem magam valami hűdeformában, sem reggel, sem az előző napokban, sőt hetekben. Enyhe túledzettséget (remélem inkább csak "overreaching"-et) diagnosztizáltam magamon, s a (rá-)pihenést későn kezdtem. Mondjuk az is igaz, hogy nem erre a napra terveztem az évi csúcsformámat, de azért nem bánom, hogy így sikerült!

Verseny utánra hoztam ám hazait - semmit nem bízok a véletlenre:

Meg sem említem, hogy a félméteres répa láttán, az asztaltársaságnál egyből a táplálkozásom lett a téma. Szerintem lassan nincs ember a mezőnyben (és a rokonságukban, mert az is akaratlan fültanúja a monológjaimnak, aki velem hallótávolságon belül mer tanyázni), akinek közvetve vagy közvetlen ne regéltem volna vagy ne hallott volna az épp aktuális reggelimről, tízóraimról, ebédemről, uzsonnámról és vacsorámról.

Továbbra is izgat, hogy például a sport utáni közvetlen babgulyás fogyasztás miért nem vet fel fura gondolatokat, a répa meg miért?. Azt vettem észre, hogy az emberek tudatában a fáról leszedett, földről felvett, kiásott, kikapart, majd megmosott és nyersen fogyasztott zöldség-gyümölcs nem bír tápértékkel, egyszerűen nem táplálék. Azt bizony el kellkészíteni, főzni, párolni, sütni... égetni... úgy finom, ízletes, laktató. Biztos? A versenyen benyomott több tubusnyi édes-cukros gél, majd 3 kulacs lötty után sósra vágytam (egy kis fűszersóval és olivaolajjal tunkoltam el a répácskát), majd még fél órán belül (és a délután folyamán folyamatosan) ettem pár banánt, narancsot, mandarint, almát. Szerintem teljesen jól megoldottam a sport utáni szénhidrátbevitelt. Legfeljebb nem volt benne készétel. Na és? És szénhidrát - igen, ez a legjobb, amikor mondják, olvasom: "szénhidrátmentes diétát tart", csak zöldséget-gyümölcsöt eszik. Miért azokban mi van? Tudomásom szerint az energiát szolgáltató tápanyagok közül szinte csak a szénhidrát. Legfeljebb nem kristálycukor formájában. Vagy?

De nem robbantam fel, mert egyrészt hozzáedződtem már a témabéli folyamatos referáláshoz, másrészt szerencsére mellém telepedett Drótos Tóth Andris, akiben valamelyest "partnerre" találtam. Ő a vega, én az eating-clean mozgalom zászlóshajója, s együtt nyammogtunk (bab nélkül)...

Oké, oké vannak neuralgikus pontjai az asztalon látható szettjének (Medve sajt...), illetve mi az a Whey Care? (Merthogy a doboz üresnek tűnt - megkocogtattam!)

Itt már egyenesen lakomázunk: répa-retek csúcstalálkozó (a fehér kenyér csak nehezéknek maradt a tányéron, egyikünk sem evett belőle):

És csak ettünk, ettünk... volna, ha a ház másik oldalán el nem kezdték volna az eredményhirdetést. Mi a szösz? Nem a lenyugvó nap sugarainál tartják? A balaton-melléki versenyeken, melyeket megnyerek... ahhoz vagyok szokva, hogy alkonyatig várok, aztán kiderül, hogy nem is volt verseny. (Jó, jó egyszer volt ilyen eddig, de arra igencsak emlékszem, mert az is nagyon fájt, csak máshogy.)

Épp, hogy csak átértem (mert előtte össze kellett lapátolnom az étkészletemet), s mit látok? A Kishegy-kupán kaszált az egylet, a Meditech Sport Club!

Remélem nem szúrom el a kategóriákat, tehát:

Panyi Gabi, mint 20km női győztes:

Horváth Ági, a 40km női verzióban diadalmaskodott:

A 40km-t férfiasan teljesítők között Veingartner Balázs volt az első:

Ezen a képen pedig Táncos Sanyi, és jómagam mutatkozunk, mint a 3 körös, 60km-es, férfi kategóriában második illetve első helyezettek:

Gyors táborbontás és kevésbé gyors elindulás után, lehúztunk a partra, illetve közelébe fagyizni. Én diétás rendszerszemléletem ürügyén egy finom kávéval ütöttem el az időt:

És harsány társasági élettel (akiket félbe vágott a gép, azok nem félemberek - elnézést):

Aztán úgy mentünk, ahogy jöttünk...

Valószínű, hogy mi voltunk az egyetlenek ma, akik Balatonboglárról nem találtak el az autópályáig, csak majdnem... Még terepeztünk pár kilométert a szántóföldeken, mielőtt végleg felhajtottunk volna a sztrádára. Az utat végigkarattyoltuk, s igazából nagyon nem is nagyon búcsúztunk el, mert szerdán úgyis mindenki találkozik mindenkivel a reptéren.

Addig is...!

Hálás köszönetem Mankának a legjobb helyen és pillanatban történt kulacsfeladogatásért, Fityisznek (miközben ő is versenyezni jött) az egész napos fuvar-szállítás-istápolásért, és természetesen, valamint és nem utolsósorban a szervezőknek, szurkolóknak a csodás napért!