Energiaválság - Mátra Maraton 2016

De nem ezért nem írtam most több, mint két hétig, hanem mert átmeneti folyamatos időzavarba kerültem az utóbbi napokban.

Szerencsére a mai menet alatt egyszercsak és hirtelen, annyi, de annyi időm lett... gondolkozni, hogy... talán egy kicsit már túl is gondolkoztam magam a biztonságos mennyiségen. Próbálom hát megfogalmazni, mire jutottam.

A nyűg alapja, hogy erre a hétre bizony elfogyott a lelkesedés. Valamikor, egyidőben az olimpiai láng kialudtával (azaz a múlt hét végén) nálam is alábhagyott az a jellegű izgatottság, hogy akkor most, augusztus utolsó hétvégéjén (is) nyomhatom a pedált 4-5 órán keresztül, mint a güzü. Jaj, de hosszú volt ez a szezon. Illetve nem is a szezon, hanem a szezon és a felkészülés rá. Próbáltam komolyan venni, tényleg befektettem az összes rendelkezésre álló és elérhetetlen energiámat is. Egész jól bírtam, de egy héttel rövidebb ideig, mint igazán kellett volna. Ezen a héten már vágtam a centit: még három "kemény" nap, még kettő, már csak egy... bírd ki Dini. Lehet, ha nem az XCM-OB lett volna az utolsó a versenysorban, hanem "csak" egy mezei Mátra Maraton, most máshogy nyilatkoznék. De így alakult, s legalább számomra is kiderült, hogy én is ember vagyok és nem a rendíthetetlen ólomkatona.

Azért, hogy lássátok, mennyire komoly volt a készülődés, itt egy kép bizonyítékképpen, pár nappal a Bükk Maraton után, mikor is Zoránnal lenyomtuk a tavalyi Mátra hosszútávot:

Ettől elég jól kikészültem arra hétre.... nagyjából így éreztem magam este:

Utána már csak sok-sok rövid, de velős sportmozgással próbáltam magam karban tartani és jól is estek ezek az interval-edzések.

Aztán jött a verseny hete... és... lehet, hogy halvány összefüggésben az előbb vázolt ügyekkel, társamul szegődött:

Azaz! "Carbo Activatus" - ami nem a legújabb wattmérővel egybekötött lenyelhető karbon-(has)hajtókar, hanem a klasszikus széntabletta latin megnevezése. Ezt legelem napok óta, de most a verseny reggelén kaptam csak rá igazán. A hétköznapok még csak-csak elmentek, de ez az utolsó éjszaka és a rajt előtti 1-1.5 óra... huhh, senkinek sem kívánom. Amikor Kefével találkoztam az alternatív-toalett ki/bejáratánál, jól elviccelgettünk, hogy igen, a mi korunkban már óránként 4-5-ször kell... csak kérdés, hogy mit kell 4-5-ször? A lényeg: nagyjából minden folyadék eltávozott belőlem reggel 10-re, s bár próbáltam rendesen pótolni az elvesztett nedveket, éreztem, hogy nem csak az, de az erő is "elpárolgott" belőlem.

Amúgy meg nem gondoltam, hogy ebből drámát kell csinálni, mert hiszen mi lesz jobb attól, hogy még idegbeteg is leszek, miközben a pocakom már pont elég pocsékul van. Fogtam magam és egész jó hangulatban diskurálgattam a beszólítás előtt.

No, ide aztán eljött most mindenki, volt mezőny nálunk öreguraknál is rendesen!

Ez a rajt előtti álldogálás nem hozott sok jót az életembe, mert megint rámjött a "kimehetnék", csak ez a kalandparkosdi nem az igazi hely az ilyen folyómatok spontán, rajtkaputól 2-3 méterre történő megvalósítására.

Maradt a verseny alatti, de minél hamarabbi megoldás megejtése. Lásd a következő kép:

Egész pontosan 12 percig bírtam, s ahogy bekanyarodtunk Mátraházánál Kékestető felé, fogtam magam és félreálltam. Ezzel körülbelül el is engedtem a mai napot, de mivel alapvetően éreztem, hogy nekem ma amúgy sem osztottak lapot, így nem estem kétségbe.

Utána visszaálltam a mezőny legeslegvégére, s "Innen szép nyerni!" felkiálltással, komótosan feltekertem az Ország Tetejére.

A Szanatóriumban - új szakasz - megkaptam kulacsomat Orbán Danitól, aki a Bükk Maraton óta sajnos pihenőn van/volt, de most a "Kerékpáros csapatok közti korlátlan együtműködés" paktum keretében két helyen is segédkezett az itatásomban! Ugyanitt azt gondoltam, hogy én most nem megyek tovább, hanem azonnal beutaltatom és befektetem magam ide egy (minimum) kéthetes gyógykúrára.

Aztán persze csak legurultam, a rettenet kőtengerben felrémlett májusi bukásom rémképe, így igencsak finoman mozogtam a lejtőkön, de néha-néha azért "meccseltem" is. Valahol Mátrafüred határában leltem rá Pósfalvi Tamásra, aki éppen belsőt (2016-ban?) cserélt és halkan szitkozódott.

Az élmezőny már valahol a település túlvégén járt.

Medgyes Gabiról kiküldött tudósítom le is maradt. Jött hát Kelemen Imi:

Kis Jocó:

És VasPeti(XC):

No meg én - valamikor, később és többek(kel) között(ük):

Egyvalami nem jött meg, és az az erőm-energiám volt. Hiába pakoltam magamba a gélt, géleket, nem indultam be. Sőt, minden egyes dózis után úgy éreztem magam, mintha egy kötőtűt nyeltem volna le... szúrt a hasam, az oldalam, a májam... mindenem. De akkor most ne egyek?

Egész hihetetlen egyébként, hogy milyen erők nyomulnak a mezőny ezen, nem annyira eleje részében. Például dr. Bakos Gergőt, aki legalább két számmal nagyobb nálam, lefelé egyáltalán nem és felfelé is csak a negyedik-ötödik nekifutásra tudtam éppenhogy megelőzni. Aztán persze kijöttek az állóképességbéli különbségek és csak el tudtam húzni, de azért minden elismerésem!

Sokat mentem Vock Balázs mögött, aki minden szabad szemmel látható kerékpárosra azt hitte, hogy Kis Jocó az, s meg is jegyezte, hoy milyen szépen megyünk fel rá. Aztán amikor éppen Specziár Viktor volt az aktuális Kis Jocó, akkor igencsak elképedt... Mondjuk ezen (érzékszervi) csalódását aztán Balu is kifejtette később pár szóban.

Szénégetőknél megkaptam a második adag kulacsomat Danitól - hát, Dani igazán köszönöm, sajnálom, hogy nem tudtam látványosabb menetet produkálni, ami méltó lett volna a segítséghez.

Most, hogy itt este elemzem a versenyt, hát mit látok (ilyet még nem pipáltam):

Aszongya, hogy "Distance goes backwards"... Mi a manó ez? Az mondjuk biztos, hogy éreztem valami ilyesmit: nem is haladtam... "nem jöttek a wattok", inkább csak mentek... Egész annyira elmentek, hogy a pálya kedves, hiperbola alakú mászásánál, Mátraszentimre előtt pár méterrel, kitaláltam, hogy ennek így nem lesz jó vége, takarékra kell magam állítanom, különben nem érek haza.

Szépen megálltam a frissítőnél, bekaptam egy banánt, rendet raktam a zsebeimben - mert három kulacs volt már nálam, kettő a bringán egy a zsebemben, biztos ami zicher alapon és átkattintottam az agyam energiatakarékos, sőt termelő módra! Nehogy már a válság úrrá legyen rajtam!

Olyan jól sikerült az átkapcsolás, hogy szűk másfél óra múlva, Galyatetőn utolért a "flow" és innen kezdve igazi örömbringázássá alakult ez az eredetileg elcs...szettnek indult nap. Igaz, hogy a verseny első fele 220 watton és a második csak 160-on ment, de legalább élveztem is 60 percet az erdőben töltött időből, hurrá! Tudtam tekerni felfelé, vízszintesen és jókat gurultam lefelé is. Karattyoltam azokhoz, akiket leelőztem, hangulatom helyre állt.

Egyszercsak elfogytak a hátralévő kilométereket mutató táblák, és bent találam magam a parkban:

Olyannyira jól éreztem magam, hogy még...

Igen, tudtam küldteni egy cuppanósat az egész évben mellettem (illetve a pálya mellett) álló, engem etető-itató-pesztráló, sőt most éppen fotózó Páromnak és Lányomnak, amúgy köszönetképpen.

S tényleg, ha már évvége (?) van: köszönöm a rengeteg bíztatást, jószót a kedves Olvasótábornak, a pálya mellett álló Szurkolóknak, s mindenkinek aki néha rám gondolt!

A támogató támogatást a Meditech Sport Club szponzorainak - Meditech Kft., VitActiva Egészségklub, Probike Kerékpárüzlet.

És nem utolsósorban nagy köszönet a Tagságnak is, hogy futószalagon szállították a remek, dobogós és dobogóközeli eredményeket, hajrá fiúk-lányok!

Sajnos most nem volt nagy traccsparti a meccs után... lévén "csak" a hatodik helyen végeztem...

...de azért egy kis vita csak kialakult a Maraton illetve a Bajnokság 3-4. helye körül, de remélem, hogy a fiúk elsimították az ügyet. Hiszen mi jóbarátok vagyunk, nem?

Eredmények itt:

http://www.temposport.hu/download/2016_matra_maraton.pdf

Egy liter izotóniás ital és egy kiló szőlő után így néztem ki:

Azt hiszem rám fér, egy kis leeresztés... illetve feltöltés.

Tudjátok, ilyenkor jön a szokásos év/szezonvégi duma (altatás), hogy: "Kitalálom, mit fogok csinálni jövőre!"

Kell is ám valami nagy újítás vagy nosztalgiautazás (?), mert most már zsinórban az ötödik "maratonbajnokságos" szezont nyomtam végig, és kezd egy kicsit monoton lenni a program. Illetve nekem ez most sok volt, bevallom. Szanaszét feszítettem a határaimat. Persze, ha meg nem csinálom, csinálnám, hiányozna. Félszándékkal pedig nem érdemes. (Félszándék - nagy esés!) Szerencsére van választási lehetőségem, a (kerékpár)sport végtelen lehetőségekkel rendelkezik, én meg annyi fantáziával, hogy csak na - tehát lesz valami, az biztos!