Francnap...
Kicsit késve írok erről, de rájöttem, hogy a lényege még mindig aktuális lehet és inkább megírom, mint hogy valaki hasonlóan járjon mint én.
Szóval a Mátra Maratonra időzítve kitaláltam, hogy merre menjek a verseny pályája helyett és országúton.
Otthon kinéztem és megterveztem az útvonalat, guglin a piskótaemberkét ledobtam a kérdéses erdei útra, hogy lássam, aszfalt-e vagy sem az adott útszakasz (aszfaltnak tűnt), emerre még sosem jártam, a többi pedig vállalhatónak tűnt. Úgy számoltam, hogy k.b. 70 km lehet majd a max. távolság, vagyis direkt nem mentem az előző nap szintén a környéken megrendezett Mátra Kör útvonalán, mert az elvileg több lett volna.
Murphy létezik vagy sem, mindenesetre aznap sok minden másképp történt mint ahogyan szerettem volna.
1. fejezet:
Mátraszentistvánról, a verseny helszínéről indultam és azt terveztem, hogy nem sokkal a versenyzők célba érkezése útán én is megérkezek majd.
Kitekertem a főútig, aztán fel Galyatető írányába, majd legurultam Parádsasvárig, ami a kedvenc gurulós részem a Mátrában.
Régi út, felújításra szorúl, de van egy olyan érzésem, hogy ez pont folyamatban van.
Ez itt már a szuper szerpentin a nem olyan rég felújított úttal. Kár megállni fotózni. Mindig az a lendület, amit nem szabad veszni hagyni.
Parádsasvárnál bementem a faluba...
... és a kastély után nem sokkal jobbra fordultam.
Parádsasvár vége, erdő kezdete.
Ööö... ez lenne az aszfaltút?
Végül is valóban aszfaltból volt, csak abból a féléből ami bazi nagy, kőszerű formájú és vágó részekből van és nagyon kevés cuccal összeragasztva, ami tényleg fix, nem morzsolódó aszfaltút, csak ép nem országútizáshoz való.
Amin ha túl sokáig tekersz, akkor defekttel is számolhatsz inkább előbb mint utóbb.
Amin csak reménykedve-remegve-rázódva-kormánybakapaszkodva mész végig szinte gyalogtempóban, remélve hogy majd biztos jobb is lesz.
De te csak mész, mert szép helyen vagy, sehol senki, az erdő gyönyörű, teljes a csend.
Idővel valóban egyre jobb az út is, egy picit gyorsabban is haladhastz már.
És amikor már jól bent vagy az erdőben, akkor minden újra kezdődik, csak fordított sorrendben (megállni sincs kedved, csak jussál már ki innen).
Amennyire szépen az erdőbe jutva egyre kisimult az út felszíne, tovább tekerve a simából fokozatosan visszaváltott a teljes csuklórázós, feneket a levegőben tartó bringázásba, anyázásba (bocsi anyu, egyébként szeretlek) és amikor megláttam a valódi aszfaltútat, amire becsatlakoztam a dózerről, nem hittem a saját hülyeségemnek...
Pont elő akartam venni a mobilomat, hogy fotózzak, amikor észrevettem, hogy a nyeregtáskám nyitva (na innentől már nem igen volt kedvem megörökíteni a napomat).
A mobil ugyan megvolt, de hiányzott a slusszkulcs, a kajám, meg a mellényem.
Agyi felrobbanás!
A slusszkulcs, amivel bezártam Balázs slusszkulcsát és kikapcsolt mobilját a kocsiba (nem, nem saját elhatározásból, ő kért meg erre a parkolóban, mindezt később többszörösen tagadva, nyilván nekem kellett volna mérlegelnem a kérését, ami nyilván a verseny okozta idegesség miatt nem volt logikus), eltűnt.
Agyi sziporkáim...
Bszmbszmbszm vagyis én...
Miért nyílik ki egy cipzár egy táskán?
Tényleg ennyire rázott, hogy ki tud nyílni a cipzár?
Most tényleg?
Mi van?
Mi legyen?
Vissza a rázós halálba?
Vissza :(
A verzió: még ha eddig meg is úsztam, visszafelé tutira defektet kapok és akkor ki jön értem?
B verzió: akkor is vissza kell mennem valameddig, mert a kulcsot meg kell találnom!
Ha meg is lesz a kulcs, mi van ha végigmentek rajta kocsival a dózeren?
Visszafordultam.
Jön szembe egy nő, kezébe a mellényem.
Az enyém, igen, köszi, merre találtad? Légyszi gyere velem és mutasd meg, hol találtad.
Ááá... a müzlik megvannak, de hol a kulcs?
Ott az út közepén és épségben!
Ááá :)
OK és most?
Válasszuk ki, hogyan szivassuk meg magunkat és kedvesünket :) aki most már tutira várni fog ránk a végtelenségig (áááh...), csak még nem tud róla, hogy mennyit.
Mert hogy a rázós rész és a keresés miatt megnőőőt az idő.
A verzió: visszamenni a rázós részen és defektet kapni, majd a bringával együtt de nem tekerve valahogy visszajutni a rajthoz.
B verzió: amennyi energiám van még, gyorsan :))) végigtekerni az eredetileg elképzelt útvonalon.
C verzió: lesz még más is, amivel nem számoltam :)
2. fejezet:
Szuha-Nemti-Maconkai-víztározó szakasz.
Normál aszfaltút, sík, haladós, minden OK, végre.
3. fejezet:
Jesszus-basszus!
A Maconkai-víztározótól Kisternye irányába a 21-es útat szerettem volna egyszer átszelni (nem bringázható a forgalom miatt), majd azzal párhuzamosan lemenni Mátraverebélyig, hogy ott visszajöjjek Tarnál át a 21-es úton Pásztó felé. Tart és Pásztót elkerülve már egyenesen jöttem volna fel a Mátraszentistván felé.
Csakhogy...
A Maconkai-víztározónál úgy láttam, hogy rövidebbenek és egyszerübbnek tűnik elmenni Maconka felé és utánna átmenni a 21-es úton Nagybátonynál a párhuzamos útra.
Csakhogy Nagybátonynál bringával nem tudsz átmenni.
Mert nincsen út.
Mert útépítés zajlik.
Mert ha meg akarod nézni, hátha mégis maradt valami a régi útból amin átmehetnél, nem tudsz, mert hirtelen ott a 110-es sebesség tábla meg a dudáló kocsik, te meg mint bringás ott vagy mint egy tök és próbálsz rájönni, hogy akkor most mi legyen?
Mentél már egy csomót tök feleslegesen és még fogsz is, csak épp még nem tudod, hogy mennyit és merre.
Aztán majd ha egszer túljutsz a feleslegesen megtett részeken, utánna még jöhet a visszamászás a Mátrába...
OK, semmi gond :)
Vissza a Maconkai-víztározóig, aztán át a Kisternyei kereszteződésben, átvágva a még nem rendezett kereszteződésben az útfelújításon, majd a régi párhuzamos úton Mátraverebélyig.
Ott elkerülést jelző tábla, amiről látom, hogy bringásként rávezetnének a 21-es új útra, részben a 110-es sebességgel számolva, aha, köszi.
Gondolkodom, bemenjek-e a zsákutcát jelző de jó irányba.
Itt kolbászoltam.
Valami miatt érdekelt, hogy mi lehetett ez a romház egykor...
és még ilyen állapotában is elképzeltem, milyen jó kis romos-parkos-graffitis helyet lehetne kialakítani kevés pénzből, ha már itt van és senkinek sem kell...
Közben köröznek körülöttem a teli kocsis falubeli vagányok, na huzzatok, van elég bajom...
Elindulok a zsákutcán.
És mint amitől tartottam, de amúgy sem lett volna más választásom, újra a 21-es út építésében kötöttem ki, csak itt már tényleg eltűnt az aszfalt illetve ami volt, az maga az új út volt 1 méterrel magasabban az árokhoz képest, amiből át kellett volna emelnem a bringát még a korláton a járó-kelő kocsik mentén...
Köszi...
Már ne haragudj, de valahogy akkor is át fogok menni, ha ledudálod a fejemet is, nincs út, érted!
Zsákutca vége, út vége, bringa átemelés vagy áttolás?
Ott kellene átmászni a bringával.
Átcammogva és áttérve a 21-es úton Tar előtt már elég bajom volt mindennel.
Éhes, szomjas, fáradt, leégett, ideges voltam és még jöhetett a legjava, tekerés csak felfelé...
4. fejezet:
Tari tahók és az ostobaság.
Tar faluban előttem egy bringás, hátranézek, senki nem látok, kiteszem a kezem (jelzek) és belekezdek egy bringás előzésébe.
Hirtelen jön mögöttem egy teli kocsi, dudával, ordibálva, hadonászva és teljes indulattal, hogy hé...
Mondom, mi van?
Szabályosan előzök egy bringást, nem együtt megyünk egymás mellett, előtted vagyok az úttesten és jeleztem...
Hol a probléma?
Nem tudod értelmezni a helyzetet?
Ezért akarsz nekem jönni?
Gratulálok!
Nem, ezeket mind nem mondtam, de nagyon nehéz volt nem reagálni.
Isten hozott kishazánkban...
5. fejezet:
Végtelenségig húzúdó emelkedőőő...
Élvezetes lehettt volna, de addigra már elfogytam.
Hosszú idő után (években számolva) sikerült szétülni az ülőgumóimat (farokcsont?), míg az elülső részeimet (szerencsére) nem.
Balázs csak kedvesen, mosolyogva és kajával várt a kocsi mellett.
Fogalmam sincs, mi lehetett a fejében a verseny fáradtság és a hosszú várakozás után.
//
UTÓLAG persze megszépült minden.
Straván biztosan jól hangzik a 94,5 km, de sosem mennék magamtól ennyit ésszel :)
De valahogy vissza kellett jutni.
Most már tudom, hogy van kondim a túléléshez.
Bekarikáztam a rajt és cél helyét, hullámosan jelöltem a csuklórázós-nem-aszfaltútat és nyilakkal a 21-es úttal való hadakozásaimat.
//
És még valami...
Ahol nincsen út, ott nem tudsz menni, de ezt sokszor csak helyben tapasztalod meg.
Légyszi ne dudálj és kiabály senkivel feleslegesen, mert nem tudhatod, kinek mi a baja, még akkor sem, ha az a napi legjobb örömszerzési szokásod.
Csendben foglalkozz magaddal és ne másokkal, neked is jobb lesz.
Ülj bringára, türelmet fogsz tanulni.
Azt hiszem.
//
Lehet, hogy tényleg késve kell kiírni magadból a hülyeséget, miután már lehiggadtál és csak röhögsz az egészen...