Hányszor lehet megmászni (megtekerni) és mi az a 3H?
Aki valaha megpróbált egy kicsit is kimozdulni Budapest sűrűjéből, az nagy eséllyel járt már a 3H-n.
A Hármashatár-hegy a Budai-hegység egyik legmagasabb pontja, kilátással a fővárosra, könnyen elérhető a városból.
Nem csak a bringások egyik kedvenc helye.
Nekem napi rutinos karbantartó helyem.
Mivel a munka miatt a hétköznapokat csak rövid ideig tudom szétszabdalni az edzés/napi agyi kikapcsolás javára, az a legegyszerűbb, ha gyorsan feltekerek és visszagurulok a már minden gödröt, kanyart, kiálló növényzetet, állatot ismert útvonalon, aztán kajálok és visszaülök a gép elé tespedni, így letudva a lelkem és testem számára oly fontos napi mozgást :), megspékelve egy jó adag figyelem/koncentráció/türelem gyakorlással... de csodás!
Igazából nemrég jöttem vissza pont egy 3H-ra tekerésről.
Lazára vettem a mai napot, mert csak akkor tudok róla bővebben beszámolni, ha a szöveg mellé egy csomó képet is csatolok. Van miről.
Már régóta érik bennem ez az írás.
Szinte minden 3H-ra tekeréssel újabb és újabb gondolatok támadnak, dühtől az örömig és transztól a letargiáig, hja...
És mint ilyet, akár a rosszakat is lehet jó oldalról értelmezni, de ez fordítva is igaz.
Egyrészt mint írtam, nekem nagyon kényelmes ezt az útvonalat szinte napi szinten teljesíteni, másrészt szeretek is végigmenni rajta több okból is.
Amikor az ember sokszor csinál valamit, abból sok mindent tud tanulni akarva-akaratlanul is, már ha figyel.
Annyiszor mentem már végig ezen az útvonalon, hogy szinte minden rezdülését ismerem, már ha lehet rezdülésnek nevezni az ilyesmit.
Ez részben nagyon jó, mert például ha ismered a potenciális veszélyforrásokat, akkor megtanulod azokat úgy kezelni, hogy oké, akkor tudomásul veszem, hol és melyik kanyarban mire kell figyelni, melyik részeken milyen úttest hibák vannak, hol ugrik ki a macska és merre találkozhatok az óriás nyúllal meg az őzikével, hol lakik a mókus és hogy létezik fekete harkály is (legalábbis annak tűnt, mert a fejét verte folyamatosan a fába).
Megpróbálom a borzalmas úttest hibáit egyfajta edzésnek felfogni (koncentráció, reakciókészség, türelemjáték stb...), bár lehet hogy most már az országútimat inkább montira kellene cserélni. Úgy sajnálom a bringámat, amikor akkor sem tudom kikerülni a gödröket, amikor szeretném, mert nincsen az út keresztírányában 10 cm sima aszfalt felület, annál inkább olyan agyonrázlak mert végigmészrajtam élmény...
Szégyen, hogy a fővárosunk egyik legjobb helyszínére ennyire borzalmas úttesten lehet eljutni.
A kis gömbike kilátóval megbirizgált kilátóhelyről pont nem látunk sokkal többet a városból, mintha ott sem lenne, de legalább nem néz ki rosszul.
Én végülis nagyon örülök, hogy épülnek kilátók, mert általában tényleg jól néznek ki és talán egy picit mégis közelebb hozza az embereket a természethez.
Viszont ennél már csak egy picit kellene többet tenni az embereknek, mondjuk nem kocsival leparkolni a parkolóban, kisétálni pár száz métert a kilátóig vagy egyéb kijelölt/ajánlott/ismert helyig (itt is voltunk) aztán vissza beülni a kocsiba és elmenni zabálni.
Ennél mindenki többre képes!
A remény hal meg utoljára.
Talán egyszer nem csak a találomra kiválasztott minden 83-ik lyukat sem sikerült jól befoltozás lesz a javítási mérce és egyszer mégis sikerül használható/élvezhető úttestet varázsolni a hegyre.
Megérdemelné.
Addig is minden bájos/baljós zavaró dolgot elfeledve még mindig jó erre tekerni :)
500 szint, 49-52 perc, 16,7 km.
Ennyit megér!
Szépvölgyi út a Pál-völgyi-barlang bejáratánál. Innentől csak felfelé vezet az út. Itt még jó az úttest...
A legmeredekebb rész. Mondjuk idáig is el kell jutni (Szépvölgyi út). A padka rész meddig terjed?
Első kanyar után. Úttest, gödrök.
Harmadik kanyar. Úttest, gödrök, kavicsok.
Javításra kiszemelt gödrök. Nagy választék. Írány a torony. Ötödik kanyar.
Javításra kiszemelt gödrök körberajzolva. Sokáig megtekinthető alkotások számozva és komoly mélységekkel...
És bizony mélyen van az a lyuk, csak sajnos a fotón annyira nem látható. Háttérben a negyedik kanyar és a második nehezebb szakasz, ami csak úgy nyúlik...
Mondjuk a hatodik kanyar. De ami a lényeg, hogy a tábla szinte tél óta ott virít. Plusz a második csavar, hogy ugyan lentről (oldalról a tábla lapos) még látható a tábla...,
..., de fentről nem. Ezt is jó tudni előre. Ha lentről megyek felfelé és kikerülöm a táblát (lassan a saját oldalamon a lehető legjobbrább), akkor is általában a fentről jövő kocsi rövidebb íven megy. Ha fentről megyek lefelé (lassan a saját oldalamon jobbra), akkor a lentről jövő kocsi megint az úttest közepén jön velem szemben. Még jó, hogy szuperérzékeny lett a fülem amióta bringázom. De azért valljuk be, ezt a kanyart azért sos helyre kellene pofozni. Nem csak figyelmes és ügyes bringások járnak arrafelé.
Úttest keresztbe 0 cm sima felülettel. Nagyon rázzz...
A forduló és parkoló kanyarodója.
A forduló és parkoló kanyarodója kicsit feljebb. Ultraszuperisztikusan rázós lenne, ha meredek lenne és végig lehetne menni rajta élvezettel. De itt a tetején már úgyis fáradt vagyok. Amint elkezdek visszafelé gurulni (mármint visszairányba), már eresztem is...mármint egy-két lyuk ultralassú/ultrabiztonságos szlalomozása után :)
A hivatalos parkoló. A szép kilátóhoz nem szép/nem jó parkoló tartozik. Nem mintha szeretném, hogy sokpénzes és természetet szétcincáló parkoló épüljön helyette. Tény, na nem szépítek, csak leírom.
Csodálatos mélységek...
Ezt a szép táblát mindig megcsodálom :)
UPDATE!
A pünkösdi hosszú hétvége meg az utánna következő sűrű munkanapok miatt késve jelzem, de időközben történtek kicsi változások. A cikk megjelenése óta pont másnap javították a külön táblával is kiemelt, beláthatatlan, hatodik kanyart. Azóta olyan érzésem van, mintha minden nap egy újabb gödröt tömnének be. Csak lassan de biztosan!
Bárcsak nem a véletlenen múlna és máskor is - ha csak írnék valamiről - történne egy csoda (még ha olyan pici is).
