Húsvét környéki vígasságok
Hinnye, a nagy nyüzsgésben majdnem elfelejtettem a héten írni. Pedig már megint annyi minden történt...
A legjobb az volt, hogy a húsvét vasárnapot "megkaptam ajándékba" a családtól. Ez azt jelentette, hogy már 5-kor felkelhettem, s roboghattam a Zemplén felé. Máris elnézést kérek Kis Jocótól, hogy nem hívtam, de egyrészt nem tudom a számát (oké, ez nem mentség a mai világban), másrészt megint egy spontán, utolsó pillanatban született ötlet eredménye volt az autós kerékpározás, harmadrészt nem kívánhatom senkitől, hogy ünnepnap, fél nyolckor várjon engem Sárospatakon.
Felkelő nap, banánnal és magos zsömlével - ebben már nincs semmi új.
Sárospatakról Vámosújfalu felé kezdtem a már-már szokásos körömet. Ezen a napon rendeztél a Flandriai-kört is, így hamar hangulatba hoztam magam. Illetve hoztak az "utak"... Az első "hellingen"-nél, egyből bekaptam egy sorompót... (ilyen amúgy tényleg volt a klasszikus történetében - még "szökés" is lett belőle):
A trainspotting végeztével, szabad volt a pálya a hegyek felé:
Ekkor kezdődött a szembeszél - mely az egész napra jellemző szélirány maradt - itt nincs olyan, hogy északnyugati, déli, itt szembeszél van.
S lassan némi meredély is az utamba akadt. No meg az újhutai ifjúsági tábor, ahol életem egyik legpocsékabb élménye, a 2. évfolyamos földrajz szakos terepgyakorlat "kötődik". Arra emlékszem, hogy május volt, havazott, nem volt fűtés, a hőtárolós kályhát úgy próbáltuk natúr drótokkal összekötni a konnektorral, Jacob Peti csoporttársamnak leszakadt a cipőtalpa (erre különösen emlékszem, mert mindennap volt vagy 10km gyaloglás, terepen, a latyakban), mindenki mattr....szeg volt 3 napig, én meg pont akkor kezdtem sportolóvá válni, s nem nagyon tudtam magam beilleszteni a képbe. Végül is túléltem, de soha többé...
A Gerendás-réten kiélhettem dózererlési vágyaimat. Előtte még jól meghajtottam magam (3x10 percig), így már a sportolás első harmadának végére totál kész voltam...
A lejtmenet végén elő is került anyósom almás pitéje, mint életmentő "real food":
Pálházánál kattintottam egy industrial-kisvasút tájképet:
Majd elbandukoltam Telkibánya-Abaújvár-Kéked-Lászlótanya felé, ami majd 700méteren van ám. Itt még belefért egy utolsó tízeperces, innen kezdve a túlélés volt a cél. És az el nem ázás...
A felhagyott hegyközi vasút töltésén épített bringaúton kellett magamba toljam anyósom keksztekercs fantázianevű, 99% szénhidráttartalmú "süteményét". Ez frankón olyan tömény, hogy a képen látható kézipéldány majd 1kg-t nyomott... Na jó, talán egy kicsit kevesebbet... Hmmm... ha belegondolok, mi mindent cipelek magammal egy nagyobb bringázásra...
Délután kettőre már úgy befejeztem a sportolást, hogy haza is vezettem (2 óra oda, 2 óra vissza)... és két bögre tejeskávé, valamint szunyókáló apósom társaságában élveztem és elemeztem a térképet, hogy hol-merre jártam...
... de még jobban élveztem a "Közvetítést":
Évente van két hétvége, amikor a képernyőhöz ragadok. Flandria és Roubaix.
***
Vége lett az ünnepi víkendnek, ettünk-ittunk-locsolkodtunk, aztán zökkenés vissza rendes kerékvágásba. A héten, ha minden jól megy négyszer is társaságban tekertem, tekerek...
Ebből a harmadik, a ma reggeli, pénteki CoffeeRide Extra lett... vesztemre. Azt tudtam azért, hogy állapotom a pihentségtől messze álll, de azért bízakodva csatlakoztam a hajnali menethez. Mondjuk az, hogy a 4:50-es ébredés után visszafeküdtem, hogy ezt most hagyom a fenébe... az jelent valamit. Aztán persze 5:05-kor már öltöztem-falatoztam...
Abban reménykedtem, hogy mivel csak egy Dobogókő lesz, azt kisujjból kirázom, hát nem ráztam ki... Ellenben a többiek...
... engem le... Már Kiskovácsinál sikerült (első húzódás, nem is emelkedő) a boly közepéből (!) kiszakadnom, vagy beszakadnom, nem is tudom, hogyan nevezzem... Szóval szépen körbekerültek a népek, aztán 3 sportember társaságában bolyongtam felfelé Kétbükkfa-nyereg felé... Próbáltam tartani a wattokat, érdekes, hogy lényegében sikerült is, bár menet közben gyorsan átfogalmaztam a mai napra szóló koncepciót: 20' Threshold.... de a többiek nem akarództak ott elől, olyan nagyon leszakadni, csak két bringásra értem fel...
A csoportfotózkodáson már ott voltam... igaz kissé szédelegve, de a korlát megtartott..
A lejtőzés kezdetén sajnos le kellett vágnom Rudolfot, a marcipán rénszarvast... tudjátok, a vércukor...
Azért az nem úgy van ám, hogy csak úgy legurulunk. Mi az egyleti kemény (országútis) mag, azaz Józsi, Zorán és jómagam, valamint páran a reggeli társaságból, tettünk még egy kanyart Kakashegy-Sikáros-Hegytető felé...
Rettenet hideg volt Sikáros magasságában. Előtte, Dobogókőn meg gutaütés meleg...
Én még felugrottam Hegytetőről Paprétre, mert ha már pocsékul megyek, akkor legalább én tekerjem a legtöbb kilométert, szintet a mai napon... Rontani a helyzeten már nem rontok. Vagy de. Átlendültem...
Szentendréről puszta élvezet volt bejönni a boltba... szépen, komótosan a kocsisor mellett...
Beérve nem késlekedtem a kávéfőzéssel....
De, ahogy ezeken a napokon lenni szokott, nem ez az utolsó lefolyás...