Időszakos karbantartás
Az öregurak élete nem csak versenyzésből áll ám!
Időt kell szakítani egy kis testi-lelki feltöltődésre, karbantartásra! Hiszen jelzett a járgány (is):
Nosza, irány Pápa! Marton Ati régi harcostárs ilyenkor kezelésbe veteti a furgont, meg engem is - külön kérésemre - egy 4 órás szeánszra.
Intenzitásukat tekintve, ezek nem egyszerű bringázások. Fel is kell készüljek energetikailag - nagyjából mintha versenyre mennék... csak zabálok az egész odaúton... eating clean - raw food - paleo for athletes - slow eating... ezek az "irányzatok" jutnak eszembe magamra nézve...
Megérkezvén egyből kapok is egy halom vásárfiát - 1mm-es polisztirol lapok, 2-3-5mm-es habosított lapok... jól jönnek a terepasztalon és környékén majd otthon!
Gyors átszerelés után már fel is vesszük az "utazót".
Nos ez az:
140-150 körüli pulzus (nekem - és nem árulom el melyik intenzitási zónámba tartozik, de nem a leglazább) végig. Fel-le.
De ma nem.
Atinak szerencsére az utóbbi időben igen rendes mennyiségű bokros (inkább erdős) teendője maradt, így nem sok ideje jutott az erdőbe kijutni sportolni. Így abban legalább hasonlítottunk ma egymásra, hogy mindkettőnknek hosszú idők óta ez az első nappali (késő délelőtt-kora délután) tekerése.
Döbrönte felé kezdtünk, először aszfalton, aztán hamar beugrattunk dózerre. Az intenzitás felfelé elég komoly maradt, de a lejtős részeket pihenősre vettük. Nem is bántam annyira. Sőt még - talán a Köves-patak felduzzasztásával keletkezett - kis tó melletti álldogálós romantikázás is belefért:
Később sem ártott figyelmesen (értsd lassan) haladni - itt épp az orrunk elé döntöttek ki egy fát:
A Bakonyban igen nagyszabású erdészeti tevékenység folyik hétköznap - nem árt odafigyelni!
Farkasgyepű felé estünk ki az első erdős szakaszról.
Ekkor ejtette meg Ati az első telefonálós megállását:
Addig én megettem egy lemezt az emeletes, cd-méretű csúcs-szuper hazai triplacsokis keksztáramból:
Az újraindulás után volt egy kis intenzív betétszám, ahol meg kellett figyelnem edzőtársam pulzusát - nem láttam ugyan, de elárulta... Hű, azért 30-35 ütés különbség. Az oké, hogy én "enyhén túledzett" vagy túlállóképes (?) vagyok, de ő meg akkor is túlpihent... Csak rosszul ne legyen itt nekem a világ végén!
A kedélyek egy lazább részt követően sikeresen elcsitultak, s nekimentünk egy "Bakonyerdő Maraton Reconnaissance"-nak - szembe, a pálya felé:
S amint meg lett a pálya, jöhetett egy kis kiállva tekerős nagytányérozás demonstráció az ismerős terepen - mert mint tudjuk, Atinak "Az egész Bakony nagytányér"!
Emlékeztek erre a mászásra? Két és fél hete alig lehetett tekerni a vizes-sáros susnyában:
Aztán meg nyomhattuk a Hajag felé... azaz...
Na, már megint csevej van... Ja, itt van térerő egyedül a környéken... hát kérem, aki tudja, az tud!
Közben meg gyűltek a fellegek... kicsit féltem, hogy álldogálunk a mező közepén, közben elég jelentős zivatartevékenység dolgozott körülöttünk (mennydörgés, villámok)... kár azt ígérni a telefonba, hogy kettőre hazaérünk, ha mindjárt belénk csap az istennyila...
Megsürgettem a mozgást, hamarosan bent is találtuk magunkat a pálya legmeredekebb emelkedőjének tövében, ahol ismét nagymértékű erdészeti forgalommal szembesültünk:
A pilóta bácsi előzékenyen félrehúzódott, s mindenki mehetett a maga dolgára!
Mi például fel a hegytetőre - itt két hete tolni is alig bírtam:
Hát még itt:
Itt viszont talán a múltkor is tekertem... talán...
Arra az érdekességre jöttem rá ezen idő tájt, hogy hiába nyomtam le már háromszor a versenyt ezeken az utakon, lényegében azt sem tudom, hogy merre jártam. Lett is egy két "benézett" kereszteződés, s az izgalmas az volt, hogy ilyenkor még Ati kérdezte tőlem, hogy erre (merre) megy a pálya...? Ööö... vak vezet világtalant...?
Az esőt megúsztuk, de Bakonybél határában találkoztunk a nyomaival - nem sokon múlt a becsületes elázás:
Az utak nedvesek, a kulacsok viszont porzottak, tölteni kellett:
A Kőris-hegy felé viszont varázsütésre száraz ösvények vártak minket... hejj, az a jó kis dunszt, amiben itt nyomtuk felfelé a versenyen, csak az hiányzott...!
Nekem ugyan nem!
Ellenben nagy csodát láttam - hát az ott egy középtányér használat, nahát!
Ejj, s még a hegy tetejére sem mentünk fel, hanem ledöngettünk Réz-bükk felé:
Az aszfaltra kiérve Ati erőteljes nyújtózkodásba kezdett, ráadásul olyan lassan mentünk, hogy én majd eldőltem...
Mik vannak...?
Például még egy megállás - eszegetés, olajozással egybekötve:
Majd irány a Király-kapu... illetve csak majdnem, mert nekem volt egy extra kérésem, hogy az Ugod felé vezető dózert mindenképpen vegyük bele a mai útvonalba!
Úgy is lett, kaptunk még egy ötperces záport is a nyakunkba, mely legalább lemosta az út (eddigi) porát, s újfajta koszokkal látott el minket.
Hazafelé átmentünk az összes "tevel" szót tartalmazó községen (Nagytevel és Adésztevel), s meglepetésemre pár másodperc erejéig elől nyomathattam!
Csak, hogy ne essen már le az a fránya pulzus itt a nap végére...!
Két kilométerrel a vége előtt sikerült rögzítenem a szokásos "hazamenős" áttételt:
És az utolsó "demonstrációt" is:
Regenerálódás gyanánt, fürdés előtt kaptam egy rongyot és vizet a bringatakarításhoz, majd tusolás után egyből egy nagyon finom natúr csirkemell + saláta ebédkompozíciót és egy gatyába rázott autót (plusz egy kávét). Ezek után nem volt más hátra, mint a fájdalmas búcsúzást követően valahogy féléberen hazavezetni a késő délutáni kamion-csúcsforgalom kellős közepén. Már itthonról jelentem, sikerült!
Szerencsére sportolás tekintetében nem sikerült szanaszét ütni magam a mai napon, így van esélyem, hogy "ember" leszek a következő időszakban. Talán...
Attila és Kedves "Családod "- köszönöm a lehetőséget és a vendéglátást!