Azannya, atyámuram! Hopp, de nem megyek ennyire a dolgok elébe. Csak annyi történt, hogy eljött a nagy nap - felavattam a csodaországútimat.
Nálam már tavasz van punktum! Ezt eldöntöttem a héten, a táborból hazaérve, egyből. Nem várom meg a márciust az avatással, megyek, avatok, ahogy lehet. Már szerdán meg akartam ejteni a menetet, de sajnos az utolsó pillanatban ugrott a jól leszervezett szabadnapom, lett helyette ez a péntek, de sebaj! Csak egy kicsit igyekeznem kellett, nem tudtam megvárni az ideális hőmérsékletben történő, 11-12 óra közötti indulást, mert esőt jósoltak mára. Így legalább nem borult fel a megszokott életritmusom, nyomhattam a vadiúj bicajomra fel az ékes villogókat, magamra meg a hat réteg téli ruhát... Hol is hagytam abba a tábori beszámolót...? "Vissza a 4-6-8 fokos reggelekbe." Aha. Még inkább a 0-2 fokosokba. Innen szép nyerni!
Tehát, kedves gépem megtörtént a perszonalizációd: felugrottak rád a villogók előre-hátra, kilométeróra, pulzusmérő, kulacstartók, nyeregtáska. Meg én.
S ezennel átadtalak magamnak, magamat meg az élvezeteknek!
Egyből érdekes tapasztalatokat szereztem ám veled! Felfelé indultunk, az Istenhegyi úton. S mi volt az első észrevételem? Hogy mennyire fog a féked! Felfelé? Ja. Annyira meglódultam, hogy vissza kellett fognom magam... meg nem beleszáguldani a kereszteződésekbe... Hű, a betyár mindenit. Ha ilyen egy igazán jó országúti, akkor... Most már legalább tudom, hogy a nálam súlyosabbak, akik nálam könnyedebb kerékpárral rendelkeznek, mit érezhetnek. Mit számít a másfél kilós kerékszett, az üreges hajtókar és lánckerék, no meg a súlytalan váz-villa... Bár nem én vagyok a legnagyobb diagnoszta a környéken, sőt... de ezt még én is megéreztem. No meg a "pregnáns" váltás... Hát, azt hiszem kategóriát ugrottam.
Gyorsan elmondom a nyűgjeimet is, hogy utána lehessen a sportra koncentrálni: a nyeregcsövet be kell kennem karbonzsírral, mert csúszkál; lehet, hogy jobb lenne egy 120mm-es kormányszár a gyári 110-es helyett - bár így is jó, de...; a fék-váltókart látszik, hogy nyárra tervezték, vékony (vagy semmilyen) kesztyűhöz, mert ha a nagy bumszli neporén búvárkézmelegítőmben véletlen hozzáérek a fékkarhoz, s kicsit benyomom, miközben igazándiból a kisebbik váltókart szeretném nyomkodni, akkor ez a kis kar üresben indul el, s nem vált, csak billen (érthető, nem?). Ennyi. Szerintem nem vagyok szőrszálhasogató.
Vissza az utakra! Irány a Zsámbéki-medence, meg kellett mutatnom, hogy merre fogsz a legtöbbet mászkálni a jövőben! Az, hogy sötétben indultunk aztán ködben ébredtünk, most mellékes, megpróbáltam egy izgalmas, nagyváros környéki kört összehozni. Szerintem tetszett neked, mert úgy haladtál, hogy ihaj-csuhaj!
Perbál után végre feljött a Nap, javult a kedved, remélem!
Úny után kezdődött a lényegi rész, kedvenc remote-aszfalt útvonalaim egyike, jó lesz megszoknod az ilyet:
Máriahalom belvárosa:
És egy finom zabos-csokis szendvics nekem. Ezt is meg kell majd emésztened. Mármint azt, hogy a gazdi ilyen furcsaságokat töm magába... miközben a szélvész sebességével forgatja a hajtókarjaidat....
Zaba közben a nagy lejtő Somodorpuszta felé, itt egy kicsit kiengedhettél, gurulhattál, persze csak addig amíg lenyeltem az utolsó falatot:
Jól megnyomtam az emelkedőt... teszteltem a középcsapágyad merevségét. Jó lesz, megnyugodhatsz!
A tervezett fotomegállást kellemesen kimelegedve tudtuk lezavarni a gépállomás tövében (nagyon tetszik ez az MGTSZ-agrár-funkcionál szabványépület típus):
Igazán remek a környezet, sütkérezés a napfényben!
A fiúk meg a bányában... azaz a placcon a téli gumikat cserélik hamarosan:
Elhagyjuk a várost...
Mindjárt terem itt valami, olyan zöldség van már február végén - persze, mert nem volt tél.
Szomoron hazafelé vettük az irányt, ugyanis Budakeszit mindenképp meg kellett mutatnom Neked világosban, meg egyáltalán, mert Balázs Úr azt mondta, hogy hamarosan olyan (út)építkezés lesz itt, hogy nem marad útpálya, aztán nem lesz hol közlekedni. S tényleg! Egyelőre megvan még és üres a főút, de a munka már elkezdődött:
Hohóó, nem maradt azért el a dugó, csak feljebb csúszott az emelkedőre. Hát, kedves Addict, sok ilyet fogsz látni. Sajnos az agglomerációs (befelé-) forgalom és az azzal való megküzdés része lesz mindennapjainknak.
A hágón, azért ki lehet szállni a közlekedés ritmusából. Tessék egy János-hegy:
Egy Libegő felső állomás:
És egy kis Normafa. Ezeken a helyeken sokat fogsz majd járni, hetente legalább 2-3 alkalommal. Ha nem többször, így nem árt vakon (sötétben...) ismerned az utakat!
Hazaérve megnyugodtam. Ott az út pora a az alkatrészeiden...
Egy kis gravel:
És némi izzadtság-izotóniás ital csepp a felsőcsövödön:
Tehát, nincs visszaút, most már az enyém vagy. Ráadásul egyből szereztél egy csodálatos reggelt nekem, köszönet!
Sport után még mindig sport... orvos... csodálatos reggel után csodálatos igazolás... beszerzése - igaz két napba tellett, lévén élemedett korú versenyzővé lettem idén, s vérvételre is beutaltak, mely vizsgálatnak nincs azonnali eredménye. De végre, birtokomban a a stemplis papír! Csak a licenszet kell kiváltanom ezek után, aztán hajrá!
