Judy Shiffer - Kalnica Birell Bike Fest beszámoló (CTM Enduro Race és Kelly’s maraton)

 A hegyet azért kertezi gondolatjel, mert igazából egy dombról van szó, amire a szlovák bringásoknak sikerült olyan bikeparkot építeni, hogy az minden bringás igényét ki tudja elégíteni. Legyen szó DH-ról, XC-ről, vagy éppen Enduroról. Visszatérve a versenyre. Gondoltam kipróbálom magam külföldön is, kíváncsi voltam arra, hogy ott milyen a szervezés, milyen a hangulat, milyen eredményt tudok elérni.

Nagyon készültem már a versenyre, amikor is jött a szomorú hír, hogy azzal a bringával, amivel edzettem sajnos nem tudok indulni. Mi legyen, mi legyen… nem is indulok. Mire Dr. Szedő Úr felajánlotta, hogy vihetem az ő YT Capráját. Első körben mondtam neki, hogy nem, mert ha csak egy karc is keletkezik rajta, azt tuti évekig hallgathatom majd. 3 év együttélés után az ember lánya tudja mire számíthat :D. De aztán addig mondta, hogy ha már ennyit készültem, akkor menjek csak szépen. Nah jó, mondom, max életem végéig fizetem, ha összetöröm. M-es bringa, de nagyon szép, nagyon jó, és nagyon könnyű. Nem az én méretem. Eddig csak S-es bringával mentem, de az is lehet, hogy az Xs még jobb lenne, ehelyett kaptam egy anyahajót. Irány  Probike, villa és tag állítás. Engedtek belőle innen is, onnan is.

  

A pénteki szabadedzésről lemaradtunk Pap Lukács kollégával, mert tudjátok, valakinek dolgoznia is kell. Így péntek este 20:00 környékén érkeztünk meg, az akkor már javában versenyhangulatban égő bringaparkhoz. Kis keresés után megtaláltuk a parkolóhelyünket, bringák elő, és már mehettünk is ’pályát bejárni’ J . Megint gondolatjel: megannyi előző évi versenyvideót végig nézve, arra jutottam, hogy egy szakasz van, amit mindenféleképpen látnom kell verseny előtt. Gondoltam, ha látom élőben, akkor már nem lesz annyira para, mint a videókon. Sok mindent gondoltam rosszul életem során, többek ezt is :P. Nők és a tájékozódás, és szürkület, de viszonylag hamar meg lett az ominózus pályaszakasz (igazából az lett volna ciki, ha nem találom meg :D ). És nem lettem nyugodtabb, mert meredeknek meredek volt, és igen jól láttam én azt, hogy sziklás, és azt is hogy nagyon közel vannak a fák, és hogy éles kanyar van a végén, de legalább már azt is tudtam hogy iszonyatosan csúszik. Igazi tengelyig süllyedünk a porban dologgal álltunk szemben, ami másnapra csak rosszabb lett. Ezt köszönhettük a szárazságnak, és hogy nagyon sokan, nagyon sokat húzták ott a féket.  Ezek után irány a szállás, zuhany, alvás. 

 

Szombati napon megbeszéltük, hogy ott kezdjük, ahol tegnap abbahagytuk, csak nem gyalogosan nézzük meg azt a részt, hanem bringával is rámerészkedünk. Első ride a Caprával, mivel aszfalton kívül máshol nem gurultam még vele soha. 5. mért szakasz tetején (aminek a vége volt az a meredek rész) nagy levegő, és hadd szóljon! A pálya maga nagyon élvezetes volt elsőre is, míg el nem érkezett a várva várt pillanat. Ment az elsőre is, a kanyarig, amit Lukinak sikerült bevennie, nekem egyszer sem. De üsse kő, majd versenyen… gondoltam. A többi része megvolt, az a lényeg. Megnyugodtam. Utána indulás az utolsó mért szakaszra, ami a Funny enduro line volt. Azon már bringáztam, tudtam mire számíthatok. Viszont azzal nem számoltam, hogy a carbon capra nagyot tud repülni, akkor is, ha én azt nem akarom. Oké nem baj, ezzel is okosabb lettem, le kell szorítani mindenhol, és akkor jó lesz. 2 kör funny enduro, rajtszám átvétel, és rajt. Mindenki nagyon profinak nézett ki, a mezeken ’bevásárló lista’ minden 3. versenyzőn. Mondtam is, hogy csak utolsó ne legyek, akkor boldog leszek. Rajtnál 20 vagy 30-as (már nem emlékszem pontosan) csoportokban indultunk az első 10.5 km-es szakaszra, ahol igazából a hegy tetejére kellett feltekerni. Második csoportba fértünk be, és indulhatott is az összesen 25 km-es móka, amit 4 óra alatt kellett teljesíteni. Tehát nem voltak szint idők, csak 6 db mért szakasz lefelé. Az első csapat első felével sikerült felérnem, Lukit hátrahagyva. Így egyedül maradtam az első rajtnál (amire egyébként 1 órát kellett várni, így annyira már nem is tűnt soknak az a 4 óra, sőt), bár nem sokáig, mert a szlovákok és csehek nagyon barátságosak voltak, és hamar szóba elegyedtem egy idősebb bringás társasággal, akikkel aztán majdnem végig együtt tudtam haladni.

Az ominózus szakaszon :)

 Rendesek voltak, mert szakasz végén bevártak, kérdezték milyen volt, stb. Addig, amíg a 3. szakaszon el nem tévedtek, így egy másik fiatalemberrel folytattam utam, aki szerencsére már járt a pályákon és tudott segíteni mire figyeljek. 4 szakasz volt, amin még sosem jártam, de a szervezésnek és a remek pályáknak köszönhetően semmi probléma sem volt, még élveztem is a lejtőzéseket, bár ami igaz az igaz, nagyon sok combos tekerés volt mért szakaszokon belül is, de hát ez nem downhill verseny, hanem enduro J. És jött az 5. mért szakasz, ahol beértem egy lányokból csoportot, akik készségesen előre engedtek, mert ahogy az kiderült, ők is ettől a résztől tartanak, szóval menjek én előre, és sok sikert :D. Itt már elég nagy közönségem volt, szurkoltak is rendesen, ahogy meglátták, hogy lány jön, és igen, inkább a bringán próbál meg lejutni azon a részen és nem pedig a bringa mellett (sokan letolták ott). Persze most sem jött össze a kanyar, de hamar irányba raktam a kis anyahajómat és már mentem is tovább. 

          
Valahol még a 2. mért szakaszon                                                           Mindjárt a célban! :)

 

A hangulat nagyon jó volt, irtó jól esik, amikor látod, hogy az emberek mennyire szorítanak neked. Ekkor már úgy voltam vele, hogy ha utolsó utáni leszek, akkor is megérte elindulnom. Teljes nyugalommal indultam neki az utolsó szakasznak. Felvonó, kis tekerés, fel az indítóra. Itt már kérdeztem az ott táborozó versenyzőket, hogy mehetnék-e én előre. Nem ellenkeztek. Nem tagadom akkor már éreztem mindkét lábam. Végig sprinteltem a dombtetőt, és jött a pálya, amin már nagyon nehezen tudtam tartani a bringát. És igen, megérkeztem a célba, nagy tömeg, jó hangulat. Minden nagyon szuper volt, boldog voltam, hogy a capranak nem lett semmi baja (amúgy lett, csak annyira poros volt, hogy nem lehetet látni). Végre megtaláltam Lukit is. Oké, minden rendben, persze azt még nem tudtam milyen helyen végeztem… nem értek szlovákul sajnos. De amint kitették az eredményeket én már ott is voltam, és láss csodát 3 hely. Meg is néztem többször, hogy biztos, ami biztos. Utána irány az összes többi pálya, és bringáztunk is estig.  Így történhetett az, hogy sikeresen lekéstem az eredményhirdetést. De sebaj.  

       A Kona készen áll a versenyre. És én is!!!             
 

A DH verseny pályán bringáztunk egyet, amikor Luki végül is úgy döntött, hogy benevez arra is, ami vasárnap került megrendezésre. Tehát nem utazunk haza, pedig tervbe volt véve Szilvásvárad maraton. Másnap látom én, hogy nagyon sok az XC-s arc a fesztivál területén, és mindenkinél rajtszám. Gyorsan utána jártam a dolognak, és hoppá: Kelly’s maraton, rövid táv 23 km. De beneveznék erre, ha már itt vagyunk, csak ugyebár a kis Scottomat otthon hagytam. Szerencsére Luki 10 percen belül intézet nekem bringát, nem is akármilyet. Hatalmas köszönet neki, és a cseh Konás srácoknak, akik mondták, hogy válasszak egyet, amelyik tetszik, és már kezdték is beállítani nekem. SPD pedált nem tudtak rá rakni, mert nem volt nálam SPD cipő, így maradt a DC cipő, flat pedál, és egy nagyon szép kis Kona Hei Hei 29er carbon bringa. Megint teszt bringáztam :P. Beálltunk a rajthoz, kicsit vártunk valami technikai probléma miatt, szerintem ezt mondták be… de igazából semmit sem értettem, abból amit beszéltek. Azt kell mondjam, hogy a szlovák cc-s nagyon agresszív,  szinte ’pogóztak’, én rendesen féltem, hogy csak engem fel ne lökjenek. Jött egy kanyar, ahol a 10 méter széles nyomvonal beszűkült kettőre, és ott azért már feküdtek egymáson az emberek rendesen, ami nagy baj volt, mert előttem is lepihent egy versenyző, így kénytelen voltam vállamon a bringával futni felfelé. Nagyon be lehetett szorulni. Amivel nem számoltam az az volt, hogy 23 km-ből legalább 12 km egybe felfelé menet volt. És nem lankás hegyre kellett feltekerni. Nagyon sok technikás szakasz volt felfelé is, amit én kifejezetten élveztem, plusz gyönyörű helyen haladt végig a verseny. Ami nem tetszett, hogy az Ebike-os versenyzőket utánunk 15 perccel indították, és ők azért nagyon hamar beértek minket. Hallottam, hogy ordítanak mögöttem, de még be sem fejezte a mondani valóját, már el is zúzott mellettem. És hogy mit ordítottak? Nem tudom, de az volt a tapasztalat, hogy ha valami ’a’ betűs szót mond akkor az a balról, ha mást mond, az pedig a jobbról-t jelenti… vagy fordítva? Felértem és végre elindulhattunk lefelé, és onnantól kezdve pár sík részt kivéve, már csak lefelé kellett menni. Dózer út, apró zúzott köves. Rögtön eszembe jutott a tanács, amit adtak, hogy a gumi a Konán nem éppen ilyen terepe van, és nagyon csúszik kanyarban. Ebben abszolút igazuk volt. De utána jött az egy nyomvonalas nagyon-nagyon hosszú enduro pálya. Olyan boldog voltam, hogy itt szemrebbenés nélkül visznek rá maraton versenyt olyan nyomvonalra, ami Downhillesebb volt, mint itthon az Eplényi DH OB pálya. 

Mosolyogtam is magamban nagyokat. Meg akkor is mosolyogtam, amikor a srácok merev bringa, cicanaci, spd, tövig kihúzott nyereg, kis bukó kombóval úgy előztek lefelé meg, hogy csak pislogtam. Persze sok volt az esés, és a sérülés, de én mondom, ezek a versenyzők állatok, csupa jó értelemben. J Végre beértem a célba. Persze itt sem tudtam hányadik lettem. Később kiderült, hogy az 5. helyen végeztem. Ennek is nagyon örültem, mert nem 5-ből lettem 5., hanem kb. 30-ból. :D   

Utána még bringázgattunk egy kicsit, majd megvártuk a Dh verseny végét. Ezúton gratulálok az összes magyar versenyzőnek, akik részt vettek rajta. :)

Teljesen meg voltam elégedve mindennel. Az emberek hozzáállása, a szervezés, a pályák, minden tip-top volt. Jövőre, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, én biztos megint ott leszek.


CTM Enduro Race 3. hely! :)


Pillanatkép a verseny területéről.