Pedig azt hittem mindent megtettem a siker érdekében... De úgy látszik mégsem.
Oké, volt három versenyem zsinórban még júliusban, meg pár kemény edzés a párás-fülledt-nyomott időben. Ezt talán nem tolerálta annyira a szervezetem - megmagyarázhatatlan módon pulzusértékeim 10-12 ütéssel feljebb (!) kúsztak az elmúlt két hétben, nem beszélve arról, hogy pár kiló is felkúszott rám, a változatlan étrendem mellett. (Magyarázatokat a szerkesztőségbe várok!). Hmmm... lehet, hogy egy kis pihenés elkélt volna neki?
Megfejeltem ezt még a verseny előtti szombaton két és fél óra montizással a Vértes lábánál. 6 nap - önként vállalt - folyamatos munka után végre egy kis szusszanás!
Meg hát akkor megyek, amikor tudok/ráérek.
A bringázás azért nem volt véresen komoly - például odáig merészkedtem, hogy megálltam... fagyizni...
És egy pohárkrémet is betoltam (felesben):
Meg még egy kétgombócos vegyest:
De azért azt mondom, hogy nem készítettem ki magam, a délutánt már passzív pihenéssel, regenerálódással töltöttem. Ettem, de főként ittam, több kiló dinnye tűnt el bennem.
Közben azért jöttek a kérések: le tudnál vinni, lehozod XY mezeit, a délutáni közgyűlésre leadod a meghatalmazást, átveszed a rajtszámomat, mert csak 3 perccel az indítás előtt szeretnék beesni a versenyre...? Mint jó katona... bocsánat, egyesületi vezető, edző, sporttárs, barát... ja, az már nem... próbáltam mindennek és mindenkinek (csak módjával persze) eleget tenni. Vagy nem. Mert én is versenyzek. Csak úgy látszik, ezt még mindig magyaráznom kell... No, de félre a nyafogással, legyünk csak kemények!
A másnapra - most már mint versenyző - következetesen készültem: kenőcsök, bogyók, hűtőtáska, jégakku, kulacsok a fridzsiderben éjszakáztak, reggelire jégkrémet ettem, időben lefeküdtem, korán keltem. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a rajt - végre valahára, legalábbis ebben a kánikulában - 9 órakor volt! Így a reggeli folytatása már a járgányban történt:
Sikeresen találtam egy kvázi-árnyékos parkolóhelyet, ami nagyjából a lehetetlennel egyenlő a felsőtárkány melletti prérire telepített rajt-célterület közelében. Inkább vállaltam, hogy az út mellett porlepte lesz az autó délutánra, esetleg nekirongyol egy vehemens versenyző, de legalább bele lehet majd ülni a verseny után úgy, hogy nem sül le a kezem, ha megfogom a kilincset, mikor be akarok szállni és nem ég le a fenekemről a bőr a forró ülésbe huppanva.
A rajtszámátvétel pillanatok alatt megtörtént. Párom jelentette, hogy már-már hiányoltak a rajtszámátvételnél, sőt viccelődtek is, hogy: "Ha az 5-öst kapom (mert azt kaptam), akkor ötödik is leszek? Nem, első!" - mondta állítólag valaki a szervezők közül! Hát, köszönöm a bizalmat - igaz egy kicsit nyögvenyelősen, de próbáltam ma meghálálni!
A beszólítás előtt nem sokkal a préri egyetlen árnyékos helyén gyülekeztünk pajtásaimmal - láthatólag (még) jól van mindenki:
Tratatata! Ez itt a nagytotál az árnyék forrásáról:
Vihar után meg a szivárvány is megoldott...
Rajt előtt pár másodperccel még kikéredzkedtem a depóból, keresztül a pályán, egyenest a bozótosba - természetesen előtt tájékozódtam az ekkora "kihágás" esetén előre várható pénz/időbüntetés mértékéről, mely szerencsére nulla volt/lett az esetemben:
És 9 órakor, vidáman elindultam megfőni:
4 óra 23 perc után meg berotyogtam a célba:
Mégpedig a második helyen. Rémült tekintetem is ennek a ténynek szól, ugyanis a célvonalon áthaladva még hallottam a chip chipogását, de Ádám eléggé bizonytalan volt az eredményemet tekintve... állítólag éppen elment az áram, mikor befutottam... na, ne már! Balázs Úr (háttal) köszöntött és gratulált egyből:
Majd egy gyors villáminterjút adtam az elmúlt pár óra izgalmairól a körém gyűlt és igazán kedvesen érdeklődő, sőt - számomra bizonytalan értékű - teljesítményemet egybehangzóan dicsérő egybegyűlteknek:
Köszönöm a jó szavakat!
De nem volt egyszerű - már-már természetesen - sem nagyszerű a mai nap sem.
A tavalyi eredménylista részidő-adatait nézegetve próbáltam kimatekolni ezt a versenyt. Hát, nem jött össze. Hogy a - hozott - fáradtság, a hőség és a páratartalom vagy csak "úgy általában okok" miatt nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna... Hmmm, ki tudja?
Próbáltam "lazán" indítani, már amennyire egy versenyt lehet lazán kezdeni. Kacagtam is Petin, aki 6 perc 48 másodperc után közölte, hogy itt az ideje menni. Persze, mert Kis Jocó elkezdett távolodni. Mondjuk Ő egész nap ezt tette, elég jó hatékonysággal...
Az első frissítőhöz a tavalyival percre megegyező idővel értem fel. Ez jó jel. Kedvenc ellenfeleim még nagyjából látótávolságon belül. Ez is rendben.
Aztán egy kicsit megléptek. Én próbáltam spórolni mindenütt, ahol csak lehetett. De az a fránya szívverés olyan magas volt... Még jó, hogy a szombati reggelihez ezt a cikket olvasgattam riogatásnak. Ez járt a fejemben végig: atrial fibrillation
Szóval próbáltam, próbálkoztam, de nem akármilyen lazán is haladtam, a szívem kalimpált, mint egy őrült. Márpedig az egy versenyre eső ütések száma előre meghatározott, nem lehet csak úgy fölé menni pár százzal vagy éppen ezerrel...
Ennek meg is lett a böjtje nemsokára, de addig is - valami csoda folytán - utolértem a srácokat az Ördögoldal előtt, ahová Kakas Laci és Zóka Zoli remek társaságával kiegészülve repesztettünk fel. Laci a felfelé tekerés közepette (is) jelezte, hogy egész jól lejtőzök mostanában (mert a mászás előtt volt a nap downhill-ja) - s erre igencsak büszke lettem ott, hirtelen! Nah, végre valami jó is történik velem, itt a nagy fibrillálásban!
A Nagy-mező magasságában nekiálltam kibontani egy gélt a megszokott módon (fogaim segítségével - de ez most nem ment), s közben jól szem elől vesztettem mindenkit. Egyedül nyomtam a lejtőt, melynek végére, a rajt-célterület előtt megint utolértem Lacit. Együtt fordultunk, sőt én majdnem át a bringáján, mert sikeresen a pálya közepén állt meg kulacsot cserélni... Ejnye, na! Bezzeg én, szuper-párom segítségével megoldottam ugyanezt lendületből! De nincs harag, nem is volt, mentünk tovább a második karikára. Laci ma hihetetlen jó erőben volt, úgy látszik, jót tesz neki ha egy 4 és fél órás maraton előtt egy héttel megy egy 24 órás szólót... Nekem ez nem esett jól 2010-ben...
Peti és Jocó nagyjából egy perccel lehettek ekkor előttem, mert a hangosban hallottam Ádámot, hogy biztatja őket. Egész jól megnyugodtam, hogy akkor nincs veszve a nap.
De sajnos a kör elejére beiktatott függőleges meredély sokat segített abban, hogy mégse érezzem jól magam. A pulzusom hirtelen 180 fölé kúszott, és ezzel a manőverrel (meg az előző 3 órával) sikerült olyan (többek között oxigén-)adósságot összehoznom, mely teljesen aláásta a verseny megnyerésének reményét. A Völgyfőház felé vezető aszfalton, majd bent az erdőben még láttam Petit, de nem kellett sok hozzá, hogy kimozogjon a látóteremből. És Laci is eltempózott... Jocó pedig...? Hajaj, ez az Ő napja volt!
Én meg... kész, vége... visszafordulok, legurulok az aszfalton, hazamegyek - ezek jártak a fejemben... ami nekikezdett fájni, hogy teljes legyen a gyönyöröm. Gutaütés? Miért ne! De micsoda dolog lenne már feladni egy versenyt, csak azért, mert "nem megy"?! (A gutaütés sem kizáró ok!) Nagy szerencsém volt, hogy az innen induló hurkot a viharkárok miatt kivették. Biztos, hogy a következő emelkedőn pusztultam volna el... Így a pálya öt kilométerrel rövidebb és pár száz méter szinttel "laposabb" lett. A frissítés, locsolás (ezt minden állomáson megejtettem, de nem segített...) beállítottam magam egy nagyon lassú - és végre alacsony pulzuson történő... 160.. az alacsony...? - haladásra... s ezzel, valamint 3 gél és egy kulacs izotóniás lötty egymás után történő elfogyasztásával nagyjából 40-45 perc alatt "össze is raktam magam", úgy, hogy még élveztem is egy-két részét a hátralévő időnek.
Érdekes módon nem sokan előztek meg, illetve vissza. Reznik Sanyi húzott el szép csendesen. Őt még az Ördögoldal tetején "vesztettük el", addig elég jól ment... meg ezek szerint azután is. Például nem főtt meg, mint én.
De nini! Egyszercsak kit látok a pálya szélén! Peti áll és kereket szerel. Kérdem, hogy minden oké? Nagy csönd... Megállok. Tudok segíteni? Nem bírom egyedül felrakni a külsőt...! Akkor felrakjuk ketten - mondom. Nyomtunk hát egy gyors négykezest - tényleg nem ugrott fel "csak úgy" a gumi a felnire, de így, együtt-erőlködve, sikerrel jártunk! Patronod van - kérdeztem egy újabbat. Igen, van, menjél csak - felelte Peti. Elköszöntem, aztán folytattam a gurulgászást a cél felé... volt még vagy 17-18 kilométer, erőm már semmi, de legalább ebbe az érdekes utolsó szakaszba - ami úgy lejt, hogy közben emelkedik, nem tudom észrevettétek-e már - integrált lejtőket egész élvezetesen tudtam megoldani.
Vártam, vártam, mikor csap hátba Peti, de senki. Illetve mégis! A cél előtt pár száz méterrel nagy zaj mögöttem. Kiáltom is, hogy menjél csak, én nem sprintelek. Azt hittem Peti az, de nem - illetve de, csak nem Vas, hanem Boda Peti érkezett, akivel még a verseny első órájában mentem együtt... Akkor nem is versenyzünk - kérdezte tőlem. Hehhh... veled nem - közöltem vigyorogva, mert tudtam, hogy más kategória, nekem meg az összetett most nem annyira volt izgalmas. Inkább tegyem meg az utolsó száz métert épségben, ha már eddig eljutottam...
És akkor visszakanyarodok a fenti, befutó utáni képekhez. Egy gyors interjút adtam csak, aztán elhúztam "levezetni" a templomhoz, mert ott van a kedvenc nyomós kutam. Tisztába tettem magam, visszamásztam az autóhoz, átöltöztem, közben azért már adtam komolyabb interjúkat is, majd nekiálltam eszegetni egy kis banánt. Eredményhirdetés négykor... micsoda? Most két óra van, mit fogunk itt addig csinálni? Párom elszalad, megkérdi, jajdejó, mert előrébb hozták 3 órára (a várható zivatar miatt). No, így már szebb a kép. Dobogósaink nagy része hazamegy (tudnak valamit), így nagy-nagy szerencsémre, verseny (sőt eredményhirdetés) utánra is marad extra-programom. Átvehetem a díjaikat... Így kerek a napom!
Áttelepedek beszélgetni, na jó, inkább ordibálni a sörsátor (és a hangfalak) alá. Közben akaratlanul is "megtekintem" az akár korábban is bemutatható sport/tánc (?) bemutatókat...
Nagy óvatosan lenne egy kérdésem, ami legalább kettő...
Nem lehetne ezeket a táncos ízelítőket még a verseny (tekerés) ideje alatt, kiegészítő programként beiktatni? Többen is látnák, akár még érdekelhet valakit is azokból (családtagok), akik akkor néznék, mert az biztos, hogy az eredményhirdetésre várók tényleg az eredményhirdetésre várnak. Főleg, hogy tekertek kettő-három-négy vagy még több órát a kegyetlen hőségben, utána alapból ültek/álltak, azaz várakoztak - türelmesen - kettő-három-négy vagy még több órát a rekkenő hőségben (mert árnyék nem keletkezett a területen továbbra sem), hogy átvegyék a díjaikat... talán pont nem a legszerencsésebb tovább húzni az idejüket/idegeiket.
És a díjátadást nem lehetne a kategóriák befutója után 5 perccel megtartani? Mert talán még haza is szeretnének jutni a sportolók... Másnap munka (na jó, iskola most nem)...? Nem csoda, hogy a nép nagy része a fentiek miatt - beleértve a díjazottakat is - mielőbb elhúz haza...
Amúgy a verseny tényleg jól szervezett, korrekt rajtcsomagos (póló+gél), remekül kijelölt (talán egy susnyás bal kanyar van még az eleje felé, ami "benézhető"), frissítőkkel, esemény utáni tésztával, is jól ellátott rendezvény, de a fentiekkel együtt tényleg még egy nagyságrenddel jobb lehetne!
Bő órás agonizálás után...
Megkezdődött a várva-várt ceremónia!
Egyletünkből Dolonai György a Rövid Táv Master-3 kategóriát már megint megnyerte:
Holluby Andris pedig második lett a Közép Táv Master-2 mezőnyben:
(Már) nem volt jelen, de Surán Móni ismét megnyerte a Közép Táv Master-1 női, míg Táncos Sanyi a Közép Táv Master-1 férfi kategóriát. Sass Józsi is már javában otthon hűsölhetett, mikor átvettem a Hosszú Táv Master-1 3. helyéért járó érmét, ajándékát. (Privát üzenet: A boltba viszek mindent, ott tessék keresni!)
És tényleg jöttek a zivatarfelhők, meg az általam már nagyon áhított Master-2 díjátadó:
Huhhh... annyit azért megjegyeztem magamnak, hogy tényleg mindig érdemes (sőt kell) végigtekerni azt a versenyt, mert ki tudja mással vagy épp magunkkal mi is fog történni a következő percekben, órákban. Sajnáltam, hogy Peti nem ért be, illetve utol, mert igazán megérdemelte volna, hogy Ő álljon a dobogó második fokán. (Utólagos telefonos konzultációnk alkalmával közölte, hogy sok más műszaki probléma is "felmerült" még akkor, így majd 20 perc késéssel esett csak be a célba.)
Az érem mellé egész kellemes csomagocskát kaptam: mióta (azaz vagy 5 hónapja) "boros" lettem, nagyra értékelem a Rozékat (is, bár egyáltalán nem értek a borhoz), de a gélek, szeletek, porok és a kulacs használati értékéről már komolyabban tudok nyilatkozni!
Hogy ne maradjon ki a másik hobbim sem a beszámolóból, itt egy C-50-es "spotting":
Most aztán tényleg egy hónap pihenés - azaz rengeteg bringázás, versenyzés nélkül - jön, aztán irány a Mátra!