Mezőn, verseny? A II. Bölcske Maraton hiteles története

Ez a tekintet sejtet valamit? Remélem is!

Igazándiból - ahogy Fityisz is megmondta az eredményhirdetésre várakozván - már nem terveztem ezt a megmérettetést (sem). Honnan tudta? Látta rajtam? Pedig terveztem, igaz csak picit, később meg nem. Aztán mégis idefútt a szombat reggeli szél. Fő a határozottság! Vagy nem?

A múlt heti 9 órás vérfürdőt illetve utórezgéseit szerdára épp, hogy kihevertem (mondjuk azt, hogy lábon kihordtam a bajt), majd sokkoltam még egy kicsit magam a hét közepe felé, s végül hirtelen felindulásból úgy gondoltam, hogy egy kétórányi, intenzív, formamegőrző sportolás és testlebontás a holtszezonban jó lesz nekem a hétvégére. A péntek reggeltől a rajtig tartó, szokásos verseny előtti protokollomat végig is csináltam, minden szépnek és jónak ígérkezett. Kismértékű bűntudatom volt ugyan, hogy pont az autómentes napon fogok 200km-t vezetni, de azzal nyugtattam magam, hogy legalább nem 480-at, mint a múlt heti versenyzés érdekében tettem.

A nevezés flottul lezajlott, szerencsére regisztráltam magam, majdnem az utolsó pillanatban. A rajtcsomagban a megszokott és hasznos gél mellett egy üveg bölcskei (!) bor is "lapult". Mivel ez nem számít klasszikus energiaitalnak, így Tibibá sajnos most nem tudok meglepetést vinni Neked! No, de nem véletlenül volt a bor a zacsiban - maga a rajt-cél terület is a pincesor közepén helyezkedett el. Igen kellemes közeget találtak a szervezők a szocializációs színtér kialakításának (ilyen sátor, olyan sátor, echte falusi budi, bringamosó, emberhez méltó parkolás, eredményhirdető hely), panaszom erre nem is lehetett.

Az átöltözést, rajtszámfelfüggesztést és némi szénhidrát utántöltögetést (és az előző hétvégi derbiről megmaradt egy-egy kulacs mélyhűtőben hibernált izólöttyöm és kólám reaktiválását - azaz léghőmérsékletre szoláriumoztatását, majd kulacstartóba helyezését) követően, rövid szerelésbe öltöztem. Lehet, hogy ez volt az utolsó rövidruhás bringázásom idén? Ki tudja, mikor lesz lehetőségem nappal-napközben tekerni egyet...? S végül a vénasszonyok nyarának melegét kihasználva, az anyósülésen relaxáltam... (Ejj, mindig csak ezek a nők!)

Majd extrém hosszút, 2x2 percet bemelegítettem (+ paprikakrémezés, hogy igazán fájjon), erősen koncentrálva a következő 120 perc várható nagy feladatára: nyélen tekerve életben maradni a dombhátak között. Hja, elvileg ez nem az én terepem, de ki tudja? (Mi is az én terepem?) Olyan rég versenyeztem már ilyen terepviszonyok között, hátha tudok alkotni valamit a mezőny elejében. Balázs Úr előtt sem akartam szégyenben maradni. Ugyanis Ő is eljött, s két héttel ezelőtt pont kiderült róla, hogy igencsak jól megy neki a síkon, enyhe húzódásokon történő terepbicajozás. Én meg nehogy már "beégjek" előtte. Ha meg pont tudok vele menni, akkor akár csapatkohéziósan is támadhatunk!

Ez már itt a rajtunk pillanata, pontban 10 óra 15 perckor indult a hosszútáv. Volt pár ismerős, de a többség nem a megszokott mezőnybéli környezetem volt. Ha ilyen helyzetbe kerülök, akkor szoktam egy csöppet aggódni, hogy mi lesz (velem)...?

Az első pár percben lassúdeszagosmotoros felvezetést kaptunk, majd a szántóföldek peremét elérve meglódult a mezőny eleje.

Tram-tram-tram-tram...

Ezen a képen pedig körülbelül és mindössze egy órával később járunk, s már megint a rajt-cél területen, az árnyas fák alatt szintén a mezőny (igaz nem a legesleg-, valamint már csak ex-)eleje tart éppen kupaktanácsot a főszervező bácsival:

Én meg pár perc múlva takarítom is az út porát (fél köbméter homok már a második kilométeren fenn volt a láncon és a lánckerekeken) a masináról:

És ennyi volt a "fogyasztásom" a mai eseményen:

11 óra 10 perckor "befutott" Balázs Úr is...

Együtt vigad a két, frissen a célba érkezett, de épp nem túl fáradt versenyző:

És akkor még rólam mondják, hogy ideges típus vagyok?! Ugyan már. Látjátok milyen lazasággal viseltem a történteket. Milyen történteteket?

Mi ez a dél előtti dzsembori a célban - happy finish-, miközben nagyjából harangzúgásra kellene, holtfáradtan bezuhannunk oda?

Hogy szakszerű magyarázatot tudjak adni, némi higgadás után, oknyomozó (Bölcskei Helyszínelők 2. évad - a sorozatfigyelő kollegáimnak!) tettem egy röpke körtúrát a falu másik felében...

Hátam mögött egy kereszteződés. Eddig tartott a versenyünk ma. Hatan voltunk (3-8. helyen) éppen, mikor is be-/lerobogtunk a településre ebből az irányból (én most épp felfelé/szembe haladok).

A kereszteződésen áttekerve, jobb kéz felé esett egy kisebb ipartelep és a döngölőbékás bácsi. Ő volt az, akit - pályajelölés híján - először megszólítottunk, hogy jött-e már erre ma kerékpáros. Persze a megszólítás itt erőteljes ordibálást jelentett, mert fülvédőben és kicsit távolabb az úttól döngölte a talajt. Szépen leállította a gépet. levette a fülvédő, s kiballagott hozzánk - igazán segítőkész volt. Mi meg egy kicsit türelmetlenek, mert nagyjából a verseny 29-30. perce táján járhattunk, s épp erőteljesen leszakadtunk a BuZsó-Wouter Cleppe (Ő az az ideiglenesen (?) hazánkban tartózkodó belga ex-pro mtb versenyző, akiről Józsi már sokat áradozott nekem. Sajnos most sem láttam, mert minimum egy, de inkább három ligával "feljebb" játszik nálam...) párosról, mögöttünk meg várható volt a (minket) üldözőboly feltűnése. Sajnos nem tudott érdemben segíteni...

Így hát - némi oda-vissza gurulás után - megpróbáltuk a kézenfekvőt, az egyenest. Ez egész jó út volt (bár nem a pálya), de sajnos hamar egy udvar végébe torkollott.

Tehát: hátra arc!

Vissza a kereszteződésbe - szemből jöttünk eredetileg.

Egy picit eltekertünk édeshatosban jobbra, a falu vélt közepe felé. Azt természetesen nem tudtuk, hogy milyen településen járunk. Főleg nem azt, hogy Bölcskén. Lehettünk volna épp Madocsán is.

Aztán elindultunk vissza a "pályán" - amiről, mint útról és mint tevékenységről egyre inkább azt gondoltuk, hogy ez már "nem (a) pálya"...

Még bementünk egy másik magánszektorba is (baromfiudvar kettő), hogy kizárjunk minden kétséget afelől, hogy piszkosul eltévedtünk.

De hol?

Egészen eddig a kanyarig fel/visszanyomtuk. Amikor a versenyen jöttünk a nyilak még körülbelül ott voltak, ahonnan fotóztam és úgy mutattak, hogyha jobbról jövünk (mint ahogy a verseny elején tettük is), akkor balra, majdnem hajtű alakban kell menni, viszont ha balról jövünk (mint ahogy azt a versenyen kicsit később tettük, de rosszul), akkor meg felém, lefelé, a faluba irányítottak. De nem itt szúrtuk el... Ezt csak úgy mesélem.

Hanem valahol jóval korábban, még "fent" a kukoricaföldön. A kupaktanácsokzás során fény derült rá (nagyjából), hogy a nagy versenyzésben egyszerűen figyelmen kívül hagytunk (igen, mind a hatan) egy elágazást és sikeresen lerövidítettük mind a rövid, mind a hosszútáv útvonalát... Ejnye már!

Ezeken a dél utáni, versenyen kívüli nyomozós fotókon már az látszik, hogy a nyilak közben áthelyeződtek, de nem rosszindulatból, hanem ez a szakasz a rövidtáv visszatérési útvonala is volt egyben, így a szervező bácsi átállította őket, hogy a versenyzők betaláljanak a célba.

Ez volt az a tábla, ami még a túloldalon volt, s leterelt miket a faluba. De mondom, ekkor már nagyon elkavartunk, mert a hosszútáv ráadásul teljesen más útvonalon érkezett be a terepről a pincesorra. Szóval ezt is inkább csak érdekességképpen említem. Meg, ha már annyit kolbászoltunk ott körülötte a délelőtt folyamán...

Ez a kvázi-két irányban is bejárt szakasz fel/kifelé - azaz a verseny elején így kellett menni:

Egészen idáig, ahol a nagy nyíl értemében jobbra...

El is mentünk arra (amerre a bringám eleje áll) mind, sőt még az egész mezőny, hiszen ekkor nagyjából 7-8 perc menetidőnél járhattunk, nagyjából együtt robogott a banda. Az volt csak a gáz, hogy mi hatan meg pont onnan érkeztünk hamarosan vissza, ahonnan a képen látható rövidtávos különítmény... S mindössze fél óra sport után...

Ráadásul nekünk (mint hosszútáv) egyáltalán nem kellett volna erre jönni. A mi utolsó kilométereink a falut teljesen más irányból közelítették volna.

A rövidtáv vége így kezdődik:

Oda be (vissza) az erdőbe:

Már megint a "kétirányú" szakasz, csak most fentről le...

Kis csapatunk is megtekintette a pálya ezen részeit, majd visszamentünk a pályán a célterületre. Közben sokat agyaltunk, hogy hol szúrtuk el...

Sajnos a főszervező bácsinak nem volt térképe, így nem tudtunk egyértelmű választ kapni kérdéseinkre. Utóbb viszont kiderült az, hogy többen láttak minket rossz irányba menni... Hmmm... Hát nem kellett volna úgy teperni, ész nélkül és vakon! Ez a tanulság a mai napból.

Most miért? Úgy nézek ki, mint valami agyatlan sportőrült? Ugye, hogy nem?

Tehát a célterületen anekdotáztunk egy keveset. Nagyon nem szívtuk mellre a problémát, mert attól senkinek nem lett volna jobb.

(Fú, azért az a félórányi nyomatás, az nem volt semmi! Azt hittem konkrétan, hogy lef..som a bokámat. Egyből beindult a zene az agyi lejátszómban... Olyan kemény és általam nem nagyon ismert, (ezt most nem pejoratív értelemben írom) alföldi-montis erőemberek közé kerültem, hogy ihaj! Az is csoda, hogy azt az egy gélt be tudtam varázsolni a szervezetembe, sőt még inni is tudtam egy kortyot rá. Kár, hogy utána pár perccel vége lett a bulinak. Ha végig így (lószparádé, sprintverseny) nyomtuk volna... de nem nyomtuk, mert eltévedtünk meg nem is bírtuk volna. Elég nehezen akart összeállni a váltott vezetés... anélkül meg nehézkes egy ilyen, viszonylag sík és erősen széllelbélelt tájékon a hatékony versenyzés. És persze a sportban nincs ha!)

Balázs Úr - aki szintén eltévedt, igaz egy másik bollyal (vagy magában - ezt még nem is derítettem ki) például egész vidám olasz-magyar trikolórt alkot a regeneráló gulyáslevesével.

Csak annyit nehezményezett, hogy a levese fél órás "hűtés" (feltette az autóm tetejére napozni - na, kösz) után is forró maradt, mert a zsír felúszott a lé magasabb szféráiba (értsd. tetejére) s ott szigetelő kérget képzett, mely meggátolta a tartalmas részek hőmérsékletének fokozatos esését. Azért ez magyarázat a talpán, nem?

Balázs Úr sem véletlen esett ám be a faluba, időnek előtte.

Szerencsére nem a verseny előtt frissen felszerelt Formula féke adta be a kulcsot, s másik nagy félelme, a régi-új nagytányér mérete (értsd. túl kicsi a 36 fog, s megfelelő áttétel hiányában leszakadt volna az épp aktuális társaságáról) sem volt a fura helyzet kiváltója...

Ő akkor adta fel a küzdelmet, amikor a mező közepén, tájékozódási bizonytalanság miatt megállt, s a párhuzamos dombháton is meglátott egy csapat sporttársat állva tanakodni...

Mondott is egy hatalmas, jobbító szándékú igazságot: a szervezőknek a versenyt nem egy héttel előtte kell 100 munkaórában kijelölniük, leellenőrizniük. És nem is a megelőző napon 20 órában. Hanem, aznap reggel kell egy/a motorost végigküldeni a pályán, hogy tegyen rendet, ha szükséges. És erre elegendő 2-3 óra. A többi, mondhatni felesleges időpazarlás. Érdemes megszívlelni ezt a tanácsot, mert van benne valami!

Vele amúgy már volt hasonló közös élményem. Majdhogynem a környékről... Lassan megírom a "Tolnai Tévelygések" című kötetemet...

Az eredményhirdetés elejét megvártuk, mert szerencsére az egylet tagjai közül többen nem tévedtek el...

Pásztor Cinthia rövid távon, a lányoknál második:

Panyi Gabi szintén rövid távon, a felnőtt nőknél harmadik:

És Blaskovits István a rövid táv, Master-2 férfiak között szintén egy remek harmadik helyet szerzett:

Fogadják őszinte gratulációmat!

A többiek még ettek, ittak. Én meg - mivel elmaradt a tervezett kalóriaégetés - koplalóra fogtam a napot (nem járnak a jutalomfalatkák hibás teljesítés esetén), s hazaindultam... A kóla sem fogyott el (majd a következő combosabb - de nem verseny - tekeréshez jó lesz még az), a gélek is megmaradtak (azok meg már csak a jövő évben kerülnek emésztésre)...

Dunaföldvár túlfelén viszont megpillantottam a lehetőséget némi őstermelői zöldség-gyümölcs produktum beszerzésére:

A lehúzódó manőverrel jól megijesztettem a kocsijukkal szorosan rám tapadó fél (női) Panyi famíliát, mert mellém gurulva azt kérdezték, hogy eltévedtünk? Á dehogy! Teljesen jó volt az irány. Meg mégis mit gondolnak már rólam? Azért mert egy (na jó, idén három) versenyen eltévedek, akkor nem fogok kitalálni a városból? Itt csak a kívánatos primőrök mágikus vonzereje tett rám magnetikus hatást, ezért szakítottam meg a hazautamat!

Kisebb kupac gála alma, egy halom körte és egy zsák szőlő fittyent be a jobb első lábtérbe:

A hazaúton el is majszoltam egy részüket, mert azért bizonyos idő után még nekem is elkezd kopogni a szemem...

S a nap végén megjutalmaz(tat)tam magam (mert mégis milyen stramm gyerek vagyok már) egy tálca különféle kávé(alapú)készítménnyel. Ha valaki aggódna, nem mindet én ittam meg és nem mind koffeintartalmú.

Szeretném egy hihetetlen történettel zárni a hétvégi beszámolót.

Vasárnapra is jutott egy spontán meglepetés, amit az idei OMÉK kiállításon kaptam. (Aki kihagyta az "expo"-t, bánhatja!) A mögöttem látható standon lehetett Riska tejtermékeket kóstolni. A "tradicionális" kakaós ital valamint az újabban (ráadásul férfiak körében különösen, kivéve én) nagyon népszerű tejitalok (madártej, jegeskávé) mellett, teljes tejet (!) is kínáltak. Természetesen ez utóbbit ízleltem, nem a cukros nedűket. És ekkor a kedves hölgy a pult mögül megkérdezte, hogy szeretem (iszom) -e tejet. Hogyne, mondtam. Ráadásul egész sokat. Kaptam egy féldecit egy másik dobozból is. 0.1%-os zsírtartalmú Riska tej... (Balázs Úr figyelsz?!) Kérdésére, hogy milyennek találtam, jeleztem, hogy az UHT íz továbbra is érezhető, de sokkal enyhébben, mint ahogy azt megszoktam, valamint nem "fehér víz íze" (???) van, hanem tej. Te(l)jesen "vállalható"... Erre előkerült a doboz a pult mögül. "Tej a sportosan aktívaknak" - hirdette a felirat rajta. Ugyan épp egy labdajátékos Riska volt rajta, de kiderült, hogy tehenünk ötféle sportot tud űzni. Nem tétováztam a következő és egyben adekvát kérdés feltevésével: kerékpáros nincs? Természetesen van! S tényleg, hamarosan előkerült a helyes testgyakorlást végző tehénábrázolással díszített termék is. És.... és... Úgy látszik - életemben először és elsőre - szimpatikusnak találtattam (Hogy ez mekkora dolog számomra, azt el sem hiszitek!), mert kaptam ajándékba egy dobozzal! No, jön is majd a tejteszt hamarosan!

Itt a hét vége, fuss el véle!

Mostantól takarékra állítom magam - legalábbis, mint masterracer. A következő hétvégéket már sikerült is úgy szerveznem, hogy versenynek (mint versenyző) a közelébe még véletlenül se kerülhessek... De ne tessék aggódni, a rendszeres hírműsor folytatódik!