Nem verseny, hékás! Hanem: Börzsöny-50 TT!

Itt az ősz! Vége a kőkemény versenyzésnek, edzéseknek, jöhet a lazítás, társasági élet!

Mint a fenti kép mutatja, bele is vetettem magamat a sűrűjébe.

 

Józsi már hetek óta a (Beac)Maxi-t tervezi, szervezi, aztán hallottam, hogy Balázs Úr érdeklődik nála a börzsönyi rész teljesítésének lehetősége miatt, én meg érdeklődtem Balázs Úrnál, hogy vele tarthatok-e a "féltávon". Tehát teljesítménytúrázni fogunk. Szép komótosan tekerünk egy "ötvenes" egyik kedvenc hegységünkben, beszélgetős tempóban vagy akár meg is pihenve itt-ott. Semmi teljesítménykényszer, csak az élvezetek halmozása. Külön örültem is a társaság(á)nak, mert alapvetően - azaz kizárólag - egyedül tekerek (kivéve versenyek), vele meg pont egy éve nem bicajoztam közöset. Ráadásul vele mindig annyi minden történik egy bringázás alatt, mint egy kisebb egyesülettel egy év alatt, hogy emiatt a várható élmény miatt sem hagyhattam ki a lehetőséget. Ez a beszámoló java részt róla fog szólni és remélem, nem bánja!

 

Aztán azért el kellett kezdjek gyanakodni. Balázs Úr ugyanis úgy tűnt, hogy rendesen rákészült az eseményre. Már csütörtökön közölte, hogy koffeinmegvonáson van, pénteken le kellett cserélni a 24 fogú kistányérját 22-esre, és előző este 20:14-kor még felhívott, hogy nincs-e véletlen magnéziumom bármilyen formában. Sajnos nem volt, mert a Mátra előtt "beadtam" magamnak az utolsó adagom, s azóta nem pótoltam, mert hát minek is azt? Amúgy is úgy gondolom, hogy a helyes(-nek tűnő) táplálkozásom fedezi a pihenőidő redukált ásványi anyag szükségletét.

Egy kicsit azért én is készültem. A konyhaszekrényben fellelt, augusztus eleji lejáratú csokit csodás zsemlébe illesztettem - szendvics a túrára! Na, milyen ünnepről maradt meg a töltelék?

Kukucs!

Sőt, még az utoljára 2005-ben használt, ős Camelbak Lobo háti-ivószatyromat is felkutattam. Mert spéci itatás itt nem lesz, víz után kutatni, töltögetni, keverni a porokat meg nincs kedvem, ráadásul az egyéb holmijaimat is el kell rakni valahova - jól jön a tatyó, benne 70 uncia folyadékkal, plusz az egy kulacs! (De milyen jól jött!) Elővettem és leporoltam kedvenc edző/téli és egyben örömbicajomat, a 2008-as kiadású Kona Five-O-t (Melyről Vilard sporttárs meg is jegyezte menet közben, hogy: Jé, ez még megvan neked?) - jó lesz ide a 140mm rugóút, 13 kilónyi aluminiummal körítve. És, hogy 26-osak a kerekei...? Na, és?!

Nagy nehezen beadtam a derekam a kései - 7 órás - reggeli találkozóra Budapesten. Kicsit izgultam, mert csak azt nem beszéltük meg, hogy melyikünk hoz autót... Szerencsére Balázs Úr megérezte, hogy Ő lesz ma a sofőr! 8 előtt már Verőcén pakoltunk kifelé. Így egy kicsit tekerhettünk a rajtig a 9 fokos hűsben, és a végén is meglett Nagymaros felől a kellő levezetés.

Micsoda úszósapka feszül a Főnök fején! Lehet, hogy Ő mégis teljes Maxit szeretne menni, de nem akar a kompra várni?

Rendes mennyiségű ruhát vett ám magára: térdnadrág, aláöltözet, karmelegítő, újságpapír szigetelés... mert, hogy nem lesz meleg. Hmmm... szerintem meg lesz, így én maradtam a "fullrövid" felszerelésnél egy ujjatlan, hálós (inkább hűtő hatású) alsóruhával megtoldva.

Magyarkúton hihetetlen mennyiségű bukósisakos-bringásmezes arc (köztük rengeteg ismerős - nagyjából a fél hazai maraton mezőny) gyülekezett - legalábbis így látszott elsőre. És másodikra is, csak mögöttük volt még vagy háromszor annyi nevezésre, indulásra váró gyalogos, futó. Enyhén szólva megrémültünk a tömegtől. Jó lesz minél hamarabb elindulni, mert ha az elején (?) át kell vágni négyezerötszáz gyalogosan közlekedőn, az kemény lesz!

A nevezést hamar megejtettük - mondjuk azt, hogy elég ügyes voltam... Kezünkben az Ellenőrző Lap:

És az itiner, benne a pontokkal illetve a távon útba eső főbb momentumokkal:

Az indulás úgy nézett ki, hogy egy nagy kupac bringás állt az út közepén... majd 8:15-kor nekilódult. Mi is utánuk vetettük magunkat, de úgy rendesen. Én nem bántam volna egy nyugis kezdést, de Balázs Úr olyan tempót diktált, hogy csak lestem. Meg lihegtem. Hű, mi lesz itt ma?! Hogy komótosság... aha, az pont nem.

Mások is belecsaptak ám a lecsóba, mert az első emelkedő első méterein balra egy csapat már láncot szerelt...

... miközben én a Főnök hátát lestem... csak úgy porzott... én meg a saját hátamon éreztem a fura tekinteteket: Mi a makknak nyomják ezek itt ketten, mint a barmok? Néhány "lenyomott" ismerősnek mentegetőztem is kutyafuttában, hogy most "küldetés" van, sajnos nem érek rá.

Még - a köztudottan már a cyclocross szezonjára készülő (ezt olvastam ám, így biztosan tudom) - Cser Gabit is utolértük, sőt jól oda is vertük... több élversenyzővel egyetemben.

Közben, mintegy betétszámként, a fenti képen látható még egy váltóbovden szerelés a jobb oldalon. De Balázs Úrnak is volt némi gondja a kistányérral ("a 22-es csapdája"), mert mindig ledobta róla az első váltó a láncot. Azaz az első váltóval is volt gond...

Meddig fog tartani ez a lendület Balázs Úr? - kérdeztem magamban.

Annyira nyomtuk, hogy Józsiék mellett péládul kétszázötvennel száguldottunk el. Épp, hogy csak köszönni tudtam, meg jelezni, hogy most fontos főnöki küldetésem van, nem érek rá pajtáskodni.

Pedig itt volt öccse, Gábor is, aki idehaza ritka látvány. Szerencsére egy emelkedőn utolértek minket, váltottam velük másfél mondatot, aztán goodbye:

Mögöttem a vízözön:

Az első ponton nini kibe botlottam bele?

Zsolt Közép-Európa minden 50km-nél hosszabb mtb versenyén, túráján ott van. Szerintem egyszerre több helyen is tiszteletét tudja tenni. Hogy csinálja?

Nagyon gyorsan pecsételtünk, mert robogni kellett tovább. Gyalogos már nem volt előttünk számottevő mennyiségben, kerékpáros még lehetett.

Raymunddal sikerült átmenetileg együtt tekerni, vele két és fél mondatot is tudtam beszélni a 2011-es Trans-Hungaria Maraton élményeinkről - mert pont ezeken az utakon jöttünk anno... csak szembe...

Nemsokára utolértünk egy csapat - az egyszer már megelőzöttekre nagyon hasonlító - bringást. Balázs Úr erre meg eltűnt. Mármint mögöttem. Aztán előkerült. Pár tekeréssel később azt mormogta, hogy ezek biztos a kék-kerékpár jelzésen tudtak elénk kerülni. Ugyanis mi - az én erőlködésemre - szigorúan a kék turistajelzést követtük a nap során. Úgy a tuti! Megnyugtattam, hogy "ezek" nem "azok". Így már nem volt akadálya a menetelésnek a Csóványos felé.

A Foltán-kereszthez vezető mászásba sajnos bele kellett tolnom egy helyen.

Ez már maga a Foltán-kereszt. Balázs Úr közölte, hogy ez az ország leghosszabb, legkeményebb emelkedője. Valami van benne, de én most nem éreztem ezt.

Még enni is tudtam a szendvicsemből. Szerencsére a diktált tempó lankadt...

A Camelbak meg jól jött, mert végre nem evős-kerékpározós, hanem - new feature - ivós-kerékpározós fotó elkészítésével tudtam múlatni az időt:

A Börzsöny, távolban pedig talán a Visegrádi-hegység látványa gyönyörű volt:

Az utolsó meredek szekció közepén a Főnök már erősen pihegett, ráadásul jelezte, hogy mennyire demoralizálóan könnyedén pörgetek felfelé. Hja, kis test - nagy élvezet! Mármint a kerékpársportban.

Gyors pecsételés 10 órakor a Csóványoson. Az ásványvízből nem ittunk, az átizzadt igazoló lapokat pedig - kicsit ugyan későn - száraz helyre pakoltuk.

Majd zuhanás lefelé... ez már a "Rakodó" a Nagy-Hideg hegy előtt:

A meredek lejtőn kiderült, hogy az ilyen laza-köves-technikás helyeken nem igazán jó a Főnök első külsőjének mintázata.

Valamint a fék sem az igazi. Főleg a hátsó.

Az ezt követő meredek emelkedőn derült ki, hogy nem igazán jó a Főnök pedálja...

Ez meg a következő lejtő kezdete a turistaház után:

Itt nem derült ki éppen semmi.

Jómagam "szabályosan", a jelzést követve, a ház melletti lépcsősoron gurultam le, Balázs Úr inkább körbejárta az épületet.

Kis dimbi-dombi után jött a legnagyobb várva-várt élmény: az Inóci-vágás. Hát én itt úgy megküldtem lefelé, hogy ihaj! Egyszer majdnem le is repültem róla (a nagy sebesség miatt a szélesebb utat választottam), de idejében észrevettem a hibámat, visszatolattam és nyomattam tovább lefelé a vízmosásban.

A Kisinóci turistaháznál még nem volt pontőr, nyomkodtuk a Kéktúra pecsétet. A Főnök vizet vételezett, láncot olajozott (nekem is, örök hálám feléje), én majdnem ittam egy kávét, aztán inkább nem... és nem vesztegettük az időt... mert... nem. És kész!

Balázs Úr még kerékpározós fotót is készített rólam az aszfaltos gurulás kezdetén. Ritka pillanat, hogy a száguldó riporter teljes alakos képen szerepel sportmozgás közben!

Még Kóspallag előtt én egy kicsit lemaradtam elintézni ezt azt, addig Balázs Úr előre gurult. De ezért? Hát mit csinál az erdőben?

A szexizés befejeztével, a spiccen haladók magabiztosságával, az utat nem teljesen ismerők némi tétovaságával, szellős réteken száguldottunk Törökmező irányába:

Itt sem volt még pontőr, így a "szokásos" módon regisztráltuk magunkat a lapunkra.

A kék jelzéshez, illetve az emlékeimben élő útvonalhoz való töretlen (jó, legyen makacs) ragaszkodásom egyetlen rossz momentuma a Törökmező utáni meredek-susnyás négykézláb mászás erőltetése volt. Ez, mint nem sokkal később kiderült már csak "régi" (barna festékkel átfestett) kék volt. A jelenlegi, szép nagy körben, kényelmes dózeren kerülte meg a dzsumbujos erdőrészt. Csak, hát a dzsindzsában nem látszott, hogy ez már nem jelzés... Sebaj, el nem tévedtünk és legalább begyűjtöttünk több tonnányi bogáncsot és tövisszúrást.

Nekem még a hónom alá is jutott...

A mászáson a Hegyes-tető felé szerencsére volt idő kiszedegetni minden hívatlan lakót a mezből és a nadrágból.

Balázs Úr mászás közben azt mesélte, hogy van olyan ismerősünk - ráadásul épp itt teker a túrán -, aki nagytányéron felment a kilátóig. Ezt én speciel nem tudtam elhinni. Szerintem már fáradt volt a Főnök és egy másik kilátóval keverte ezt a helyet. Meg egy másik ismerőssel azt az ismerőst...

Hogy a frissítőként felkínált finom dinnyéből miért nem kért? Talán a dehidratációtól való erős félelme miatt? Attól pedig csak én félhettem ma, mert az 50km alatt egész pontosan nyolcszor (!) kellett "kimennem"... Elkértem az Ő dinnyéjét is, nehogy már veszendőbe menjen!

A dupla adag gyümölcs betolása után lemeandereztünk a remek kis trail-en. Balázs Úr al(vagy fel?) karja itt mondta fel(vagy le) teljesen a szolgálatot. Állítólag totálisan rágörcsölt - az amúgy is pocsék fékekeit mozgató - fékkarokra, s ha jól értettem, úgy kellett az egyik kézzel a másikat lehúzni(tolni), ha meg akart állni, le akart szállni. (Hmmm... magnéziumhiány? Vagy gyakrabban kellene emelgetni azokat a súlyzókat?)

Az erdő-bobpálya Nagymaros felett csuda jó volt, szerencsére itt már nem kellett annyit fékeznie, s tudtam akcióképet is készíteni róla:

Ő meg rólam - ez ma már a második, micsoda befejezése a napnak!

A főút keresztezése...

... után irány a komp... a cél... a retro-klub nyílt napjával egybekötve:

Cd-s rádió-magnó, slágerzene, kedves pontőrök, nyugis vagy inkább nyugdíjas hangulat - pont illett ide!

12 óra pár perc. A lapjainkat kiterítettük:

Megkaptuk az okleveleket, kitűzőt. Volt lehetőség pogácsára - Balázs ÚR valamiért ebből sem kért, így persze, hogy benyomtam a dupla adagot a fejembe. Sőt, kértem még egy serclit is és megettem velet a mai harmadik kapucsinós nápolyimat. Koffeinelvonás, mi?

No, az -majdnem - biztos volt, hogy mi "nyertünk" ma... Nem a versenyt... mert az ma nem itt volt. Szerencsére láthatóan Balázs Úr is letett a vetélkedésről, az idő haladtával, fáradása fokozódásával. Hanem mit is? Áhám! Sok igazi montis élményt a közel 50km táv/1900m szint alatt - kemény emelkedőket (A Főnök szerint túlságosan is.) és izgalmas lejtőket. Az elején volt "némi" társasági élet is, aztán meg egymás társaságát élvezhettük.

A célban sem cécóztunk sokáig. A falatok lenyelése után, Balázs Úr diktált egy időfutamot Verőcéig:

Nem bántam, hogy a regenerálódásom ily hamar megkezdődhetett. Utána az övé kezdődött egy gyros elfogyasztásával. Majd az enyém folytatódott egy banánéval... de ekkor már utaztunk hazafelé...

Szerintem még mindig oxigénhiányos állapotban volt a társam, mert folyamatosan Wiggins-hez és Froome-hoz hasonlítgatott (mármint jelenlegi testalkatilag), ami nagyon megtisztelő, de maximum abban hasonlítok rájuk, hogy (papíron) én is csapatkapitány vagyok...

És mivel 9 a magyar igazság, be kellett ugrani a szerencsére szombat délután is nyitva tartó és pont útba eső testvérüzletünkbe egy kis kitérőre...

Hogy - nem is olyan - késő délután, otthon, végre valahára szakszerű tápokkal (pulykamáj, csirkemell és a zöldségek) és szakirodalommal jóllakathassam megfáradt szervezetemet:

Az őszi "levezetés" hamarosan folytatódik...