Nyomáspróba - Kondenzgyík Maraton 2015

A ki nem hagyható verseny is kipipálva:

 

Igaz, majdnem elfelejtettem; például előnevezni, így a pólót (a negyedik a sorban) súlyos összegekért vételeztük a helyszínen. Sőt, a nevezésnél nem is értették, hogy ha regisztráltam (azt nem felejtettem) el, de nem utaltam, akkor mit keresek itt - a lány az asztalnál teljesen elakadt: itt van Papp Dénes és nem akar indulni, mi a teendő? Jaj, kérem! Miből gondolják azt, hogy Budapestről leautózom közölni azt, hogy nem indulok a versenyen?

 

De a lényeg, a lényeg: neveztem, fizettem, pólóm is lett, s még bringáztam is egy kiadósat a Bükk remote erdei útjain. Versengés... no, az nem volt. Talán nem is baj.

Azért volt egy kis megingás az előző napokban, hogy kell-e nekem a versenysport? Egyúttal megköszönöm a rengeteg aggódó kérdést, telefont, e-mailt az állapotommal kapcsolatban. Szerencsére olvasóim java komolyabban vette az ügyet, mint én. S íme a magyarázat! Ugye, a szédülős OB...? A kóválygás (lassú) elmúltával rájöttem, hogy mi okozhatta a gondot: a versenyt megelőző (szombati) napon, a tűző napon történő hosszadalmas (forró) kávé (cappuccio & latte) ivászat. Még egy képet is találtam a családi telefonban, már itt látszik, hogy nyerő leszek hamarosan...

Egyszerűen felforrt a testem (50-60 fokos maghőmérséklet, minimum...), s ennek kiütközése a hajnali óráktól kezdődött. Jött rá egy kis sportolás, aztán némi pihenő (wellness+gyalogtúra) és keddre úgy-ahogy le is csengett.

Úgyhogy, amikor már megint bringára bírtam "pattanni", akkor mentem is, nyomtam is, nem annyira átmozgatós hangulatban. A PMC-m varázslatos görbiből látszik is, hogy nem voltam annyira pihent ezen a hétvégén, mint a Bakonyerdő, de leginkább a Szilvásvárad Maraton előtt (a zöld csúcsokat tessék vizslatni):

Egyben azt is megállapítottam - nagyon bölcsen -, hogy a korral és az "alkattal" külön-külön Stress Balance érték jár együtt, ez nem általánosítható.

Hozzájött az, hogy azért szombat este hét óra magasságában még a boltban mímeltem a munkát. Valamit viszont javított a helyzeten, hogy szülinap volt a rokonságban, így hozzájutottam egy komolyabb dózis málnás-sacher tortához. Vacsorára és reggelire egyaránt ett.... na jó, zabáltam belőle...

A korai kelés újabban megkottyan, így elég nyögvenyelősen, de egyben leautókáztam a miskolci versenyhelyszínre. Ahol megtettem a bevezetőben említett nevezés megfelelő lépéseit, majd barátkoztam régi-új ezeréves veterán Holluby Andris pajtásommal, aki váltóban indult (nem is tudtam, hogy jön). Mivel szépen köszönt, megnézhette a friss-illatos nemzeti szín karvéggel díszített mezemet:

Ez még a 2014-es OB győzelem hozadéka, mostanság készült el, s ebben fogok karikázni a versenyeken a következő időkben, hogy a méltó tiszteletet megkapjam a köröttem keringőktől.

Gurultam pár métert, aztán beálltam a rajtba. Betyár meleg volt. Ez nem is Kondenzgyík, hanem Kondenzációs KazánMaraton lesz....

Igazi tesztje a nyárnak, hogy mi vár ránk az eljövendőkben... A rajtvonal előtt, a kordonra dőlve találtam egy falatnyi árnyékot. A rajtvonal másik oldalán nagy volt a jövés-menés, a Metallica szimfonik live introja le is ment vagy háromszor... aztán csak ellőttek minket!

S innen kezdetét vette a hosszútávfutó magányossága című monodráma. Ellenfélnek ugyan itt volt Kis Józsi, aki idén elérhetetlen, a többiek meg végképp... én meg vagyok olyan, amilyen... legfőképpen lassú. Lassú rajtoló, aztán magához térő, de ma ez sem történt meg. Jocó a 12. percben hátranézett... utána meg a célban találkoztunk.

Addig is szorgalmasan jöttem...

Egyre csak jöttem...

Ittam... (rengeteget - 3 kulacs, 6 pohár izo/víz)...

... és mentem... tova:

De, teljesen szokatlan módon, lényegében tökegyedül. Talán az első kör feléig, kétharmadáig voltam sporttársak közt, utána meg a nagy egyedüllét...

A harmadik körömre kimenve kiabálták, hogy abszolút negyedik, s egy percre van tőlem a harmadik. Hmmm... ha valaki lett volna egy percen belül, akkor azért azt láttam volna. Én meg nem láttam senkit. Nem is tudtam olyan jól nyomni a végét. Elfáradtam... pedig az első két köröm ideje egész hasonlatos lett a tavalyi menetéhez...

Érdekes volt egymagamban bóklászni. Illetve egyáltalán nem volt az.

Próbáltam is valahogy elfoglalni magam:

- egyenletes(en lassuló) tempó gyakorlása, lehetőség szerint minden meredély kitekerése a minimál-áttételezésemmel (sikerült)

- kevés géllel sokáig menés gyakorlása (hatot vittem, de hét-nyolc is elfért volna a bendőmben)

- nyaktörő pusztai lejtő gyakorlása (fully hétfő reggel rendel)

- láb- és (a nyaktörő pusztai lejtő eredményeként létrejövő) kézfejgörcsök akaratlagos feloldásának gyakorlása ("Shut up legs! ...and hands!")

Fú, azért ez a pálya nem piskóta. Egyrészt baromi jó! Másrészt az első idén, amire azt mondom, hogy: csak kéne az a teleszkóp!

Meg is gyötrődtem a végére:

Csak egy gondolat: hazaérve (este nyolckor) mentem először wc-re... utoljára meg a rajt előtt negyed tizenegykor... Akkor most volt dehidratáció? Mert azt tudjuk, hogy az nyeri a versenyt, aki a legügyesebben (...) veszít vizet/folyadékot: a lehető legtöbbet (azon a körülbelül 2%-on belül), de úgy, hogy közben "működőképes" maradjon a szervezete. Nem pusztán "életképes", annál egy "kicsit" több, mondjuk úgy, hogy "kompetitív"...

Na, már megint ez a pajtáskodás... hja, aki órák óta a célban ténfereg, meg tömi a fejét (és látszólag nem is dehidratálódott), az könnyen beszél...

Szerencsére nem tudtam nagyon miről szemináriumot tartani, mert frankón és tényleg nem történt semmi említésre méltó a majd' négy órás sportmozgás során, így ettem két banáncsücsköt, aztán elhúztam legőzborotválni magam.

Midőn gatyába ráztam nemrég szétrázott testemet, almával és további banánokkal csillapítottam feltörő éhségemet.

Hisz mégiscsak kimarad egy étkezés a napból... már délután 3 óra is elmúlt, mikor asztalhoz ülhettem, s falatozni kezdhettem.

De azt sem sokáig - vagy csak az időérzékem mondta fel a szolgálatot -, mert hamarjában érkezett az eredményhirdetés!

Ahol a régi ismerősök köszönthetik egymást:

Rácz Szabinak meg is jegyeztem, hogy szoktunk volt mi már itt álldogálni, legfeljebb más "leosztásban".

S ha jobbra, letekintettünk az emelvényről, megannyi szép, színes (vörös, fehér, rozé), szagos (oké, bukés) meglepetést láthattunk, és zacskókat, ajándékokkal!

Még választanunk is lehetett - kettőt is! Mondtam egyből: merlot, egri csillag! Nagy András főszervező meg is jegyezte: látom, te ismered ezeket... Hát, ezt is megértük, "kerékpár- és borszakértő" - csináltathatom az új névjegykártyákat!

Mert ezt is lehet, így is lehet - "kis" verseny, sok nyeremény, sőt nagy nyeremény is... amit már megint a Jocó kapott... hmmm... ha én nyerek, akkor kulacs, ha Ő, akkor társasút, minimum 5* superior... fene a jó dolgát! (Már másodszor jut neki ilyesmi, a fene megesz az irigységtől.)

Jó kis ajándékokat kaptam azért én is a borok mellé - kesztyű, markolat és... nem hiszitek el: kulacs!

De sebaj, majd otthon borba fojtom bánatom, ami nincs is, mert tényleg hiper-szuper rendezvényen vehettem, vehettünk részt! Csak így tovább Kedves Szervezők!

Külön szeretném megköszönni, hogy a gyerekversenyt is komolyan vettétek. Normális, kijelölt pálya, felvezetés, és... díjak! Nem véletlen, hogy ezt a versenyt fogjuk otthon emlegetni 12 hónapon keresztül...

Hogy ne érjek olyan nagyon hamar haza és a fehérjeháztartásom is rendben legyen - ideig-óráig - beiktattunk még egy kis lillafüredi pisztrángsütödézést.

Egy jókora füstölt - hogy épp sebes, szivárványos vagy arany-e, azt nem tudom - hal segítségével építettem újjá a nyomatásban szanaszét roncsolódott izomrostjaimat (többek között):

Itt van bévül az élettanilag is pompás fehérjecsík (nem a majonéz, az érintetlenül ott maradt - így is dagi vagyok):

Hogy milyen jó hely ez a Bükk - kisvasút mindenhol! Sajnos pont nem jött, pedig pisztráng és Mk48 egy fotón...

Majd jövőre! Maratonozni, pisztrángozni akkor is kötelezően jövök, jövünk!