Képzeljétek, csoda történt!
Megrendezésre került a 2014-es XCM és XCO Magyar Kupák hivatalos díjátadó gálája. Ennél már csak az volt nagyobb csoda, hogy a múlt héten egyáltalán lehetett bringázni.
Nem is részletezem a hétfő-kedd történéseit, a katasztrófaturizmust meghagyom másoknak, nem hiszem, hogy lenne bármi keresnivalóm bringával jelenleg az erdőben (főleg, hogy külön kérik, hogy ne látogassuk), az mtb bicajt így jegeltem most egy időre, de előreláthatólag még dózergengszterkedés sem lesz pár hétig a programban... a belvízben cuppogás nem jó annyira.
Cserébe az aszfalthoz ragasztottam magam. Elő a téli kerékpárral, sárvédő, esőruha, sok enni- és innivaló magamnál és hajrá!
Hogy mi lehet ott szemben, a távoli hegyen... jajj!
Gondolkodás helyett inkább ezer éve nem járt klasszikus edző útvonalakat (10-es út, Óbudáról kifelé) nyomtam, meglátogatva klasszikus helyeket...
Volt ám öröm is! Hiszen jönnek, sőt itt vannak a nyakunkon az ünnepek. Advent, Mikulás, szülinap, karácsony... Tehát...
Tehát zsákszámra érkezik a junk-food a lakásba, indul a szaloncukros-mikuláscsokis bringázások kora!
A bicajozás remek lehetőség az édességhalmok lelkiismeretfurdalás és hízás nélküli megszűntetésére!
Eső, sár nem akadály, ha van táp a sportolóban, no meg egy pár jó külső a bringán:
A téli túlélés záloga a friss "diamant" mintás edzőkülső!
Sport után elégedetten dőltem hátra egy csésze buborékmentes (tej)habos kávé társaságában, hogy a monitoron sorakozó heti-napi edzésbuborékjaimat analizálhassam:
Hmmm... végül is nem volt olyan rossz az utóbbi öt nap, na!
A nagy elemzésben elkövettem a legsúlyosabb hibát, amit sportoló elkövethet...
Nem, nem a zseniális csészeegyenyúlyozó kínai monociklis lányok kigúvadt szemmel történő bámulására gondolok most...
Elfeledtem étkezni, így arra más csak a Zero Gravity szünetében, valamikor dél körül tudtam sort keríteni! Persze nem akármivel: egy klasszikus cirkuszi pereccel! (Illetve a harmadával, mert persze igazságosan elosztottam a családdal. No, meg 4 darab almával, de ez nem újdonság már senkinek.)
Mókás volt, mikor kértem a büfében:
- Egy cirkuszi perecet kérnék!
- Igen, adom.
Mellettem álló úriember:
- Az meg micsoda?
- Hát perec - mondom.
- De mitől ciprusi?
- Tessék?
- Mi köze Ciprushoz?
- Ja... semmi, mert cirkuszi, nem ciprusi... tudja, a klasszikus, ami nélkül nincs csirkuszlátogatás!
Büfésnéni már szakadt a röhögéstől...
Kicsivel később már egy másik helyre voltam hivatalos...
Igen, a fent említett Díjátadó Gálára, ami tényleg csoda, hogy a jelenlegi zavaros szövetség-időjárási helyzetben egyáltalán megrendezésre került.
Ehhh, ez az én formám. Ha netán végre megnyerek ezt-azt, akkor... áhhh! Ilyenkor mindig eszembe jut az az áldott "remekbeszabott" 2011-es Balaton Maraton, életem első XCM kupafutama, amit megnyertem... s az azt követő "eredményhírdetés"... aki ott volt (este 9-ig), az tudja miről beszélek...
De nem vagyok elégedtlen, csak sok az emlékem...
Szóval bejutva a díszterembe, látom ám a sok üres asztalt, mindegyiknél egy-egy halom pogácsa társaságában, egy-egy ember ücsörög. Rákérdezve egyenként, kiderül, hogy: "Ó, már foglalt az egész!" Így jártam... jártunk, mert hátrafordulva megpillantottam Bogár Gábort, aki szintén a terem végi "kispadon" dekkolt... aztán befutott Józsi is.... ez volt a Master-Múmia páholy. Meg is jegyeztem, hogy ide akár a rollátorunkkal is be tudunk jutni, mert legalább van hely a forgolódáshoz...
Miközben a helyi büfé Bounty-Káévját szürcsöltem, még mindig félszédülésben az elmaradt regeneráló táplálkozás miatt, éreztem, hogy az agytekervényeim is megsínylették a szénhidrát és egyéb tápanyagok hiányát... glutyy-glutyy... tehát iszogatás közben egész jót beszélgettem az öregekkel a watt/teljesítménymérés múltjáról, jelenéről, jövőjéről, helyéről az edzésrendszerben, viszonyáról a pulzusméréssel... bla-bla-bla... hmmm...
Azon is jót rötyögtünk, hogy amilyen a mostani időjárás... nagyjából úgy "edzünk"... hogy ha kimarad egy-két nap a csapadék miatt, akkor azt rögtön tudományosan bepótoljuk, sőt rá is rakunk egy lapáttal, mintha az az utolsó alkalom lenne kerékpározni... ki tudja, mikor lehet legközelebb, vagy lesz-e egyáltalán "legközelebb"... valaha...?
Midőn újra előretekintettem... hopp... és nini... egy terülj-terülj asztalkám! Megszánt minket egy kedves sporttárs és odagördített elénk egy háromszögletű kerekasztalt, egy veder pogácsával megtűzve! A hajzselé és a parfümminta az én pipereszettem része...
Lassacskán elkezdődött a díjosztó...
Elkezdődött, aztán lelassult... összekeveredtek a ranglisták az összetett eredménylistákkal... Így volt, aki többször vonult fel és le a kelletténél, de az a kis mozgás mindenkinek kell(ett) és nem lett belőle sértődés senki háza táján. Ez a lényeg, Blazsó Marci is megmondta a végén adott villáminterjújában, hogy a montisok az egy nagy család, barátság, így szép az élet, yeah!
És amúgy se tudja senki, hogy mi az a ranglista. Én is csak sejtem, hogy van ilyen, mert a kedvenc Kondenzgyík Maraton-om versenykiírásában mindig szerepel ez a szó. Aztán enny. Hogy hol lehet megnézni... a pillanatnyi állását... szerintem a Jóisten se tudja. Ettől és más összetettektől, elért és elérhetetlen érdemeimtől, rangomtól, titulusaimtól függetlenül általában úgyis a beszólítási lista végén (vagy sehol...) tanyázok, mikor a helyemet keresem egy-egy verseny rajtjánál... mert mi másra lenne jó a ranglista... vagy?!
Az XCO szakág díjazottjait is most szólították, már majdnem elfeledtem, hol vagyok.
Érintettek is voltunk egyletileg, hiszen Master-2-ben Fésüs "Kefe" László sporttársunk... igen, Ő az, ott feszít a dobogó tetetjén:
XCO Magyar Kupa díjkiosztó után még volt Hímnusz is, de az már az XCO OB - akkor nem - díjazottjainak, közös posztumusz mezfelvétellel... ejj, nekem egy kicsit kezdett nagy lenni a katyvasz, de figyeltem rendületlenül.
Szélsebes interjú Eisenkrammer Károllyal, hogy mi a helyzet a Szövetség háza táján... jó, inkább nem írom le. Csak remélem a legjobbakat, én aztán már tényleg mindenkinek szívből szurkolok, aki akar, tud, vagy ezt épp el tudja velem hitetni - mert naív vagyok ám - szeretett sportunkért!
Az elmúlt 20 évnyi sportvezetői (mert ilyen is van ám) "pályafutásom" alatt, szerintem vagy 200 megdőlt, s 201 (általam is) megválasztott elnökséget láttam már... akik mindig jelentős tartozásokkal, hátralékokkal vették át az elődöktől azt, amit átvettek, és azt, is tudom, hogy ilyenkor nincs iroda, számítógép, géppapír... aztán "hirtelen" lett/lesz minden... valahogy... eltelik fél-egy év, s jönnek a bajok, lemondások, lemondatások, közgyűlés, egy új elnökség, akire rámaradtak a tartozások, fedél, nyomtató, laptop, szkenner nélkül... az Örök MMTBSzSz Körforgás... Mi meg közben lelkesedünk a Láthatatlan Távoli Cél reményében.
De visszatérek inkább a Földre: Surán Móni is eljött dobogóra állni:
A 3. helyezett Horváth Ági sajnos nem tudott eljönni, az érmét átvettem - laposkúszásban, hogy ne zavarjam a hölgyekben gyönyörködőket...
És nem utolsósorban én is sorra kerültem:
Kiss Józsi távollétében "csak" Vas Peti cimborámmal, kettesben tudtunk vigyorogni a világot jelentő deszkákon.
Hú, rég nem volt rajtam a nyári mezem... eléggé feszült, lehet, fogyni kellene...?
A serlegem gyönyörű - családtagaim ki is szúrták egyből, hogy "fődgömbös" - ezek szerint világsztár vagyok!
S lehet, hogy még az (19)69-es Univerziádéra készült? Vagy mit formáznak a viág körül kanyargó vörös csíkok? Ennyire öreg vagyok...
Utolsósorban Sass Józsi mehetett ki dobogózni:
Ő már nem is gondolta, hogy ilyen remek helyezést ér el a versenyrendszerben. De mivel lényegében együtt élünk a hét öt napján, így már nem nagyon beszélgetünk egymással (mint a jó házastársak), tehát jobbnak láttam egy e-mailt küldeni Neki az eseményről. El is jött, szerintem még örült is. Jól jön az az érem a portfólióba!
S a végén, nicsak ki beszél?!
Miután jól kidíjaztuk magunkat, beesett Balázs Úr is. Két mondat és pár pogácsa után már jól is éreztük magunkat, az eseménynek közben vége lett, így ki-ki ment a maga dolgára a nagy esős pesti éjszakába.
Én például nagyon vágytam már a pihenésre, mert - megint - hajnali hat óra óta talpon voltam... És másnap reggel hivatalos, a VitActiva stúdióba, a már-már "szokásos" heti E-Fit edzésemre...
Egy welcome-drink... beöltözés, bemelegítés...
És jöhetett a húsz perces, tömény elektro-edzés:
Huhh... ma aztán frankón megizzadtam. A legkeményebben alapvetően még mindig az egyensúlyozás "érintett" meg, utána jött a "problémám" a gyakorlatok íly nehezített közegben történő helyes elvégzéséről is. Bevallom őszintén még az elektromos ingerek nélkül sem csinálnám tökéletesen őket - hja, ilyenek ezek a kerékpárosok, mindig csak a tekerés - de így igazán megdolgoztam a frissítőért.
A statikus gyakorlatsor a végén már maga volt a feloldozás...
Annyi izmom lesz jövőre, hogy csak nézni fogtok, mikor megjelenek a rövid mezben!
A hét közepére már száraz, fagyos időt mondanak - tényleg várom...