Trans Szabolcs-Szatmár-Bereg 2012 II.
A tegnapi 5 és fél órásra sikeredett menet azért jól kivett belőlem.
De megvagyok!
A mai tekerést könnyedebb és mindössze 4 órás útvonallal terveztem, a napot pedig egy ezerkalóriás reggelivel indítottam:
Hogy kenyér a tésztához? Ó, hát én ezt még jó pár éve Parti Andristól láttam. Persze lehet, hogy azóta elhagyta ezt a szokását, s így vált olimpikonná. Ki tudja...?
A kezdő neutrálszakasz a Nagydobos-Szamoskér-Tunyogmatolcs útvonalon haladt. A Szamos hídon áthaladva, rögtön vettem egy balkanyart a gát irányába, mert nagy volt a forgalom és a soft-terep is jobban tetszett.
Egynyomsávos slickdózer - nyamm!
Örömöm nem tartott sokáig, mert bő tíz perc után kezdett elefántfűvé válni a pálya, jobbnak láttam lekászálódni Nábrád településre, ahol is a templomnál csatlakoztam be az aszfaltba.
Útközben érdekes természeti jelenségre lettem figyelmes - komoly püfölés mellett potyog a szilva:
Mit mondjak, nem kímélték a fákat a dolgozók. Gondolom tudják, mit csinálnak, mert nekem budai srácnak úgy tűnt, hogy egy nagyobb jégkár is kismiska ehhez a faveréshez képest. Jó, azért tudtam, hogy valahogy le kell szerelni a gyümölcsöket a fákról, hiszen Panyola előtt gurultam, ahol is:
Szilvaközpont van! És ja, ez a neve az itt termő fajtának: "nemtudom" szilva. Még Borbás Marcsi is rendesen rácsodálkozott anno a Főtér című műsorában, mikor a helyiek meséltek neki.
Itt a Tisza-Szamos közén más érdekesség is akadt - szimbiózisban élnek a kisebb fák és a kilométerkövek:
Nem most gabalyodtak egymásba...
Olcsavaapáti volt az aszfaltos út végpontja. Komoly védműrendszer van mindenütt, néha megemelkedik a pár száz méterre csordogáló Szamos és Tisza vízszintje, akkor talán nem árt. Stéhertraktor is akadt, trágyaszóró hátlappal - inkább nem álltam be mögé:
Inkább gyorsan kulacsoztam egyet, mert már megint a "ki tudja mi vár majd rám" érzés környékezett.
Homályos emlékeim szerint réges-rég (de legalábbis 20 éve) az út túloldalán látható épületekben lehetett leadni a frissen fejt tejet.
A falu végén legördültem a komphoz:
Majd visszamásztam a gátra és elkezdtem az első mért gáti szakaszt, Kisarig:
Eleinte csodálatos holtágak között, földúttal ellátott gáton nyomakodhattam:
Volt, hogy a gát "alá" mentem:
Csak, hogy meglegyen a hegymenet is, amikor visszakapaszkodom a töltésre.
Ahonnan egy röpke őz-spottingot is végrehajtottam:
Egyéb szempontból sem gyerekjáték, ahol vagyok:
Kérem szépen, itt kezdődik Európa:
A nagy, sőt hatalmas kérdés, hogy kiknek építették ezt az aszfaltos kerékpárutat - már elnézést de - itt a senki földjén?
Talán nekik?
Félre ne értse bárki is, nem sajnálom a horgászoktól, de... na mindegy.
És akkor azért még egy lapáttal sikerült rátennie valakinek. A betyár mindenségit, hiszen itt viacolor van a gáton! (A falazatról nem is beszélve. Kész korzó-feeleing! Már csak a gázlámpák hiányoznak)
Hát akkor nem kell itt sajnálkozni, megy az ország szekere! Ihaj-csuhaj-dínomdánom!
A hídon átmentem Tivadarba, hogy a túloldalon lenyomhassam a másik gát-kerékpárút szekciót is.
A követekező majd 20 kilométeren legalább összejött az 1 kerékpáros/km arány, ami helyrebillentette az út fontosságát megkérdőjelező, örök kétkedő lelkemet.
A holtágarány is javult:
A gátnak és az éles versengésnek önmagammal Gergelyiugornyánál lett vége. Innen mintegy 20km levezetés várt már csak rám, amit a jó hátszélnek köszönhetően 40 percen belül megoldottam.
***
Meccs utáni regenerálódás:
Irány a Szatmárcsekei Nemzetközi Lekvárfőző 24 órás verseny befutója... illetve annak lekésése (itt 10 órakor van a verseny vége, nem délben), és tápanyagok vadászata a romok között...
A bejáratnál egyből belefutottam egy ál-Newman vázas, némileg elhasznált járgányba:
... a szakmai ártalom. De aztán felemeltem tekintetemet:
Városi gyerekek figyelem! Így készül a szilvalekvár:
Sikerült még ezt-azt ellesni, de nem állnék neki egyedül. Ami a tűzhely szélére ragadt, az valami nagyon komoly anyag - azért ezt már nem eszik meg - a boltban akár használhatnánk a "kétkomponensű folyékony fém" helyett is, például menetjavításra:
Bent meg forog az üst, mivel forgatják.
De vajon ki forgatja?
Naná, hogy én! A kedves szatmárcsekei csapathoz bekucorodva (némi eleség reményében) befogtak egy kis felsőtest erősítésre. Ezek szerint nem látszott (hallatszott), hogy kopog a szemem az éhségtől. Többek között erre a napra tornáztam egy jó hónapja, erre meg...
Mihta a pokol tűze-bugyogó tornácán üldögélnék...
Aztán minden jó, ha a vége jó - az egyik hölgy megszánt és így hozzájutottam a megérdemelt cibere adagomhoz:
Éppen kissé szétég a nyelőcsövem, mert...
A cibere (itt) forró, szétfőtt szilva, még nem lekvár, mert nem "állt össze". Van egy keményítő kedvelő sporttársam kitűnő kávékrémet tud készíteni - állítólag), ő biztos megporozná egy kicsit, hogy attól majd hamarabb, meg szebben... de inkább ne!
A ciberéből is adnak a fortyogó főzethez, mintegy fellazítandó azt - a könnyedebb kavarás végett.
És ezt így csinálják éjjeleken-nappalokon keresztül megállás nélkül. Állóképességi sport ez is!
(Lek-)vár állott, most maghalom:
A cibere igencsak jól esett. Lényegében jól is laktam egy másfél decis adagtól. Azért próbáltam még valami sósat is szerezni, nem sok sikerrel. Lapcsánka - bár vélhető, hogy komoly energiatartalma van és az íze sem lehet rossz - valahogy nem nyerte el a tetszésemet.
Viszont lett még egy édesség, amit eddig nem próbáltam - a "pezsgős pogácsa". Nos, a neve becsapós: nem tartalmaz alkoholt, hanem a tésztájába tesznek szódabikarbónát, hogy lazáb, emelkedettebb legyen... és az, hogy a szilvalekvárra még tejfölt is pakolnak... egészen egyedülálló!
Igen jó áron mérték, így ettem vagy kettőt. (A képen látható négyből.)
Némi junk-food-ba is sikerült beleütközni. Ez például a Törpike-zserbó:
Ezt a sátrat - bár csorgott a nyálam - sajnos el kellett kerüljem:
A kocsi csomagatartójába meg valaki belopott egy adag fánkot:
Nem én voltam!
Könnyed zabálás után édes a pihenés!
Vacsorára maradt még hely egy kis sósnak, így némi gombás-szárnyas-zödséges ezmegaz került a gyomromba:
És a megszokott gyümölcshalom:
Jóéjt! Holnap megint jövök, mert megyek a "hegyekbe"!