Túlóra - Gerecse Maraton 2016

Már megint az Időkép...

 

Nem tehetek róla, ez van mostanság. Hajnali 4 óra környékén felébredek, s lesem a környéket. Éreztem két napja és most hajnalban is, hogy a Gerecsében alakul(t) valami. Hát alakult is.

 

No, ez meg a későbbi, verseny alatti időképtelen történések idézték elő a "túlórát" , s nem holmi munkahelyi zavargások okozták, félre ne tessék érteni!

Kedvelt és közeli verseny számomra a Gerecse Maraton, 2012. óta minden évben meg is próbálkozom vele. Nem igazán készültem rá edzésügyileg, mivel éppen egy jókora endurance-blokk (12 órám már volt a héten, előtte - a szerdai 5 és fél órást például egész jól éreztem a lábaiman még ma reggel is) végére pozícionáltam; az összes mutatóm, paraméterem, görbém lefelé konyult, így frissességről szó sem volt ezen a szombaton. Az eddigi ismereteim alapján, illetve az új pályarajzot, adatokat (3 körös verseny lesz, ellentétben az eddig nyolcas alakzattal, ami nem is baj, én speciel szeretek körözni maraton jelleggel) nézegetve, a szokásos 3 és fél órányi sportmozgást kalkuláltam mára. Egy égszakadás, némi sárlavina és... lett belőle 4 és fél... ott a túlóra, pont.

Előzetesen is jó meleget jósoltak, meg az is volt tényleg, így a reggelemet jégkrém zabálással kezdtem, aztán még valami kekszet elmajszoltam a kocsiban odafelé. Rajtszámomat (1!) hipp és hopp megszereztem, mellé pedig az idei legutitbb rajtcsomagot: zokni (méret- és színválasztékból), 4 gél, izotóniás italpor/tabletta, energiaital, kajajegy (a páromnak), hoppá - úgy látszik lehet ügyesen is gazdálkodni a nevezési díjakkal, szponzori lehetőségekkel...?!

Az autóhoz visszatérve kellemes meglepetés várt: rég nem látott bajtársam "A" Máté, aki megajándékozott egy csomag kávéval. És kérte, hogy ne fotózzam le, de szerintem nem néz ki olyan tragikusan, így nem retusáltam ki a fejét. A rajtszám pedig kötelez...?Ajjaj...

Időben és szépen felsorakozam a rajt környékén. A beszólítási lista egész érdekes volt, mert egyedül Vas Peti szerepelt rajta, mint hosszú táv, Master-2-es versenyző. Én aztán nem reklamáltam, mert így is körülbelül pont ugyanonnan indultam.

Mögöttem, vagy mögöttünk sorakozott a közép táv, benne a fél Egylettel:

Rajt előtt (is) diskuráltam pár értelmes szót Vas Balázzsal, a salzkammerguti hadirokkanttal. Megmutatta a vadiúj, melegvízre keményedő, trendi narancssárga műanyaggipsszét. Sajnos olyan az anyaga, illetve a felülete, hogy nem tudtam dedikálni rá, meg nem is volt nálam alkoholos filctoll...

Apukája, Peti igencsak feszülten szobrozott az első sorban, még a saját nevét sem hallotta (vagy ismerte?) meg/fel, mikor szóltam hozzá. No, nem kell ekkora ügyet csinálni egy jó kis versengésből, csak játszunk, nem?

Kelemen Imi pedig megmutatta új szemüvegét, amit meg is dicsértem, mert egyrészt átlátszó a lencséje (ez nagy előny ám), valamint dioptriás (ez talán még nagyobb), lecsökkentve a pályatévesztés esélyét. Én már csak tudom, mert kilencendik éve látok... (Azóta tekerek dioptriás lencsével. Aztán kiderült, hogy nagyjából Ő is, de... semmi de.)

Az első kör remek volt. Tényleg. Szép idő, egész poros pálya, csak pocsolyák akadtak itt-ott, semmi gond. Természetesen állórajtot vettem. Ami azt jelenti, hogy az egész mezőny állva hagyott. Balázs Urat bő negyedóra után értem utól, utána sikerült feltornáznom magam Imi és Peti mögé, akik nagyon mentek... A legeleje meg... á, azt inkább hagyjuk!

Sokáig negyedik voltam, de Pál Zsolt sporttárs a turul (?) utáni meredély aljában eldefektelt, s onnan már nem ért fel rám, vagy ránk. Középtávos sporttársakkal kerülgettük egymást, s haladtunk becsülettel. Annyira, hogy a pulzusom felmászott 170-re. Aztán ott is maradt, egészen sokáig. Ennek nem annyira örültem - bár nem okozott akkor nehézséget - mert így a szívem hamar elhasználja a mára tervezett ütésmennyiséget s egyúttal a lihegés is jóval fokozottabb lett a kelleténél, azaz el kezdett szúrni az oldalam. Lép? Nafene! Ilyen ritkán esik meg velem...

Párom és Balázs sikeresen megtalálták az itató-ellenőrzőpontot a pályán; mert nem haladtunk át háromszor a rajt-cél területen, hanem "fent" az erdőben kőröztünk. Ott, az első köröm végén meg is kaptam a kulacsomat, aztán húztam a többiek után.

A második körben felértem Petire, széttárta karját, hogy menjek, de pár másodperccel később inkább úgy gondoltam, hogy ideje olajoznom egyet, hát megálltam. Ő meg nem... biztonságos távolságból követtem hát innen kezdve. Nem sokkal később realizáltam azt, hogy Petinek nem mennek a száraz, meredek lefelék ma. Igen nagy kiáltozást csapott a meredek lejtőn, ráadásul Imi, aki akkor épp előtte volt, kezdett távolodni...

Aztán a katlanos mászás közben elkezdett ellepni a pára, vagy a gőz, vagy a köd... Nem tudom mi, de le kellett vennem a szemüvegem. Párás szemüveggel homályosan láttam élesen, szemüveg nélkül tisztán láttam életlenül. Hogy melyik a jobb? Most az utóbbi volt a "nyerő", bár azt hozzá kell tennem, hogy ha leveszem, akkor olyan érzés kerít hatalmába, mintha 20-30 centiméterrel hirtelen magasabbra kerülnék. Ez kerékpárversenyzés (egyensúlyozás) közben nem az  igazi, de még mindig jobb, mintha semmit sem látnék. Utána meg szerencsére a nyári zápor érkezett meg. Már a rajtnál is mondtam Zoránnak, hogy kapkodnunk kell, mert látszott, jönnek a fellegek a hegyeken túlról...

Innen kezdett komollyá válni a játszma. Kicsit még a fejem is fájni kezdett, fokozandó az élevezeteket... Oxigén- vagy glikogénhiány? Vagy mindkettő. Plusz a látásminusz.

A karika végére tükörsárrá alakult a pálya eddig pompásan járható egynegyede... (másutt meg nem esett...) Peti hihetetlen technikai tudást bemutatva elhúzott a csudába. Nem is láttam többet. Imit utólértem egy lejtőn: én éppen keresztbe fordulva csúsztam lefelé, Ő meg állt az aljában. Onnan mentünk egy kicsit együtt, majd a vértestolnai szántóföldek szélén közölte, hogy nem igazán fog kimenni egy harmadik körre... Így utólag megértem...

Kedzett tolóssá válni a pálya ezen része... és ez még csak a vég kezdete...

Én azért kimentem a harmadik menetre. Olyan rég volt már iszonyat sáros pokolverseny, most meg itt a lehetőség, nosztalgiázhatok: Ó, azok a régi singlespeed menetek, maratonok, 12, 24órások... libabőrös leszek, ha belegondolok!

Az utolsó, egyórás kör majdnem két órán keresztül tartott... Ez volt ma az igazi bónusz! A pálya legmagasabb pontjára vivő emelkedő, illetve a Vértestolna-frissítő közti rész, az... az nagyon kemény volt... Illetve puha. És ragadós. Mert elkezdett száradni és akkor van vége mindennek, ezt tudja minden kisiskolás. Cipelés, vonszolás, csúszkálás, esés (azt is bemutattam egyet magamnak, csak, hogy ne szokjak el tőle), kelés, tényleg - Zorán fogalmazta meg jól: mintha most ültünk volna először bringán. Volt olyan, hogy nem tudtam felszállni a nyeregbe, mert a bicaj háta odébcsúszott, míg én a kormány fogtam - álló helyzetben. Folyamatos sárpucolás, előre-hátratolás, áhhh...! Még jó, hogy volt nálam kétnapi gélmennyiség, bár az sem segített sokat...

Nagynehezen azért - bőven a tervezett menetidőmön felül - becsúsztam-másztam a célba:

Azt mondták kilencedik vagyok. Ez egy kicsit gyanús volt, mert ha akartam sem tudtam 4-5, maximum hat hosszútávos és potenciális (= előttem) beérkezőt mondani a rajtnál illetve a pályán tapasztaltak alapján.

Peti is elég jól nézett ki, de legalább már kommunikatív volt!

Jár a baráti és sporttársi kézfogás:

Majd elkezdtem a kerékpármosót lokalizálni - eddig nem tudtam, de itt a bizonyíték, hogy ilyen balerinapózt is tudok:

S megkezdődött a mai második maraton - sorbanállás a gőzborotvákhoz. Párom és Vas Balázs is rengeteget segítettek (= tartották a bringát), addig én elmehettem "zuhanyozni" (az is kemény volt, jujj...), átöltözni.

Itt már "kvázi" tiszta vagyok, sorban állok és egy Tikkadt Szöcskével oltom szomjamat:

Még sorbanállás közben átvettem a serlegem és érmem a második helyemért... Ami lehetett volna negyedik is, mert azok a hosszútávos masterkettes sporttársak, akik csak két kört mentek (kiálltak, lekőrözték/kiszólították őket), de azért áthaladtak a célvonalon (!) is beleszámítottak a rangsorba. Amíg Peti és én nem szóltunk, hogy ez így azért nem oké. Gyors korrekció a Szervezők részéről (...), mondjuk nem mondom, hogy akkora név vagyok a szakmában, mert alapvetően ilyen rendhagyó körülmények között (meg egyébként is) de azért egy ellenőrzés belefért volna, hogy ki a második, harmadik és ki a negyedik - főleg, hogy a pályán egy hölgy írta is, hogy ki ment ki a harmadik körre és ki nem...

Sebaj, ott vagyok idén is a dobogón, hurrá!

Olyan rendes gyerek ez a Peti, hogy ha Ő áll feljebb, akkor mindig "meghív" élvezni a magaslati levegőt:

Én meg soha nem csinálok ilyet, no majd változtatok.

Ekkor azaz ennek kapcsán jutott eszembe az is, hogy a befutók után olyan sokan - tagtársak, ismerősök - kérdik meg hogy vagyok, hogy s mint ment, én meg... csak pofázok magamról, s szerintem még egyszer nem érdeklődtem mások iránt... Önző.

Ja, nem állítottak ezért pellengérre, hanem a fenti kép már az összetett eredményhírdetést ábrázolja. Hatodik lettem - no, ez a menő.... és a borítékosztás, mert itt olyan is van!

(Kerékpár még mindig sorban áll a mosó felé...)

Orbán Dani pedig le is maradt, mert épp akkor mosták (Őt) a gőzborotvával...

Egyleti dobogós képekkel most nem tudok szolgálni, mert ugye alapvetően a sorbanállás kötött le, "homi fotózkodás" helyett. Ezért is elnézést minden érintettől, akiknek így utólag is gratulálok!

Kiss Tamás - rövidtáv, master-2, 2. hely

Láng Melinda - középtáv, master-1, 1. hely

Noé Balázs - középtáv, master-1, 1.hely (Hoppá!)

Berkes Mészáros János - középtáv, master-2, 3.hely

Heiszer Zsolt - középtáv, master-3, 1. hely

Dobogózás után pedig... még egy kis túlórázás (= sorbanállás), és már mostam is a bringám romjait...

Szegénykéből nem sok maradt. Lesz némi túlórázás a boltban is, hogy összerakjam...

És a ruhatár. Pár napig foglalt a kád, nem fürdünk!

De nem volt ám rossz ez a nap! Sőt!

Kellemes, könnyed mozgással tarkított kikapcsolódás a természet lágy ölén, mely egyben program a családnak is, evés-ivás... ezért megéri "túlórázni"!

4 banánnal és ezzek a remek latte-vel pedig lazán kihúztam este nyolcig...

Most meg klimpírozok. Ez már nem túlóra. Túlnap!