Vállalati Üdülés - nyergek tesztjén Szlovéniában 2012 09 08-12
Pavlicevo Sedlo, Seeberg Sattel, Bohinjsko Sedlo, Selle Royal, Mangartsko Sedlo, Predil Sedlo... no, melyik a kakukktojás? És mi ez a dugig tömött kombi?
Elárulom előre: senki sem nyert!
Most biztosan mindenki azt hiszi, hogy valami újkeletű, az Eurobike-on beszerezett szlovén kapcsolat gyárlátogatása miatt netán kerékpáros ülőkék kipróbálása végett ez a nagy pakolás a főnöki járgányba. Nem és nem! Tessék csak figyelni!
- Menjünk már Cortinába!
- Oké... De olyan messze van...
- Akkor Szlovénia!
- Bled?
- Bled. Mi az?
Miközben a térképet nézegettem, már foglaltam is a szállást. Balázs Úr, Józsi és jómagam Dini - nyomás a Júliai-alpokba, a nyergek (akarom mondani hágók) hazájába!
Az ingerek már az elején cirógattak - 5 és fél órás autóút Balázs Úr éléskamrájának közepén:
Hihetetlen, de jelentős része elfogyott (nem én!), pedig azt gondoltam volna, hogy még a visszaútra is jut a felhalmozott tápokból. Hosszúkás szendvics, kerek szendvics, paradicsom, füge, paprika aszalva, szilva, barack, szőlő, almás- és túrós rétes, red bull, ham-let, izotóniás- és fehérjepor, fehérje- és energiaszeletek, magnéziumampulla, kalmopyrin... megmég ki tudja... korgott is a hasam rendesen, ha odapillantottam.
Persze nem a kajáktól dagad a jó főnök (mája), hanem az átlagfogyasztástól:
Tehát 530km autókázás után leértünk Bled-be, egészen pontosan Selo pri Bledu településre, amikor is már csak 100 méter választott el a panziótól...
... a fél falut megkerülve megint csak 100, de ez egy másik 100...
Pedig már látszik! Lehetetlent nem ismerünk! Bejutottunk a kordonok mögé! VIP!
A nem gyenge faanyagtartalmú lakóházban már vártak minket, percek alatt beköltöztünk. Az olvasottakkal egybehangzóan, tényleg mesés volt!
Gyorsan kiraktam a túravezetői szettemet az ágyra:
Tanár úr! Én bizony készültem!
Átvedlés bringásgúnyába, és az első méterek:
"Mocsok" egy látvány tárult elénk.
Az első tesztkört 3 óra hosszban nyomtuk le a Bohinjsko Jezero (tó) felé és vissza, csak egy kisebb 1200-as hágót... nyerget... engedélyezve az út utolsó harmadában.
A híd túl messze van, és szűk is volt - néztük pár percig, hogy mekkora dugót tud varázsolni egy ekkora útszűkület.
Laza átmozgatás Jereka, majd Koprivnik felé...
Onnan pedig egy még lazább emelkedés éppen, hogy csak 1200 méter fölé (talán neve sem volt a hegytetőnek).
A menet végeztével elhelyeztük a sporteszközöket a tágas garázsban. Balázs Úr megilletődötten és egyensúlyozva nyújt a gigászi méretű kompresszor mögött (hogy irigykedtünk, pedig nekünk sincs kicsi a boltban):
Én már kinyújtottam magam, most épp a glikogén-ablakomon hajigálok be némi szénhidrátot:
Józsi meg csak lesi a híreket, hogy miről maradt le a délután folyamán:
Balázs Úr ad a tisztaságra. Mosás közben fedezte fel ezt a kis apróságot a ruhái között:
Túlélte, nem kellett házi-skorpió marás elleni szérumért rohangálni az alkonyatban.
A pihenés folytatódhatott - természetesen (a tört számok rabságában) 1/2 kompressziós zokniban:
Hogy rendes magyarként viselkedjek, hoztam egy kis hazait én is, melyet stílszerű tálalásban fogyasztottam el:
Másnap reggel - a reggeli. Az az igazság, hogy szinte állandóan a nap ezen pillanataira gondoltunk. Reggelitől reggeliig éltünk 5 napig.
A második nap reggelén bepótoltuk a tegnapi kerékpározás miatt kimaradt utolsó előtti Vuelta szakaszt:
Alberto nyert. Mi meg elindultunk most már rendesebb hegyeket, igazi nyergeket keresni.
Ez a település itt Kropa, ekkor mi még nem voltunk tropa... hahaha!
Feljebb, egyre magasabbra... 1200méter fölé.
Majd 1300 méter fölé, a Bohinjsko Sedlo irányába:
Remélem látszik, hogy relatíve jó időnk volt - lehet irigykedni!
A két hegy után, már csak egy laza 30 perces időfutamot tartottam a fiúknak vissza Bled-be, ahol (és ez az egész környékre jellemző) ilyen táblákkal kísértik az éhes sportolót:
Amíg többiek a szobában kuksoltak, én gyűjtögettem magamba némi D-vitamint a teraszon. (Szigorúan délután 3 után, és csak 15 perc oldalanként!)
Éreztem, hogy szuperül regenerálódok. Kellet is a harmadik naphoz!
Estefelé romantikus sétálásba fogtunk a városban. Megtaláltuk a Főnök egy újabb üzletét - igaz, hegymászó profillal kiegészítve:
Hogy feszít már?!
És még egy krémes bár neonreklám.
Egyébiránt nem ettünk egy darabot sem a híres "bledi krémesből", mert - valljuk be - távol áll a korszerű sporttáplálkozástól!
Nem úgy, mint a fagyi... tőlem...
S eljött a harmadnap. A fáradtság jelei mutatkoztak itt-ott, de a lelkesedés még rendben volt.
Balázs Úr nem hozott magával bemelegítőkrémet, ellenben naptejet igen. Kenni márpedig kell! A fél tubus 50-es kence biztos jól védett aznap, de szerintem jelentősen megnehezítette a bőr légzését, s ezzel a megfelelő teljesítmény leadását is.
Mentünk a Vrsic-re, mely - ha jól sejtem - 1611 méteres magasságával, Szlovénia legmagasabb "átjárható" nyerge (hágója). A kanyarokban mindig volt egy kis kockakő a rend kedvéért:
Kőkeményen küldjük felfelé:
És végre egy hágó (nyereg-) fotó. Persze jól eltakarjuk a magasságot, de tessék megbocsátani, nekünk ez az első összeölelkezős-húdebetyárjóbarátokvagyunk - fényképünk:
Köszönjük a valószínűleg angolszász, motoros túrázó néninek a fotó elkészítését.
Lefelé életem kockáztatásával örökítettem meg a tájat - hja, ilyen a száguldó riporterek élete!
Itt pedig sprintversenyre szerettem volna kihívni a többieket, de ők tudták, hogy a táblán látható bácsi nem a kockás zászlót fogja lengetni.
Cserébe pár kanyarral később jött az öt nap legkeményebb mászása, a legkeményebb nyereg felé:
Józsi és én balra el (Mangart nyereg - 2055 méter), Balázs Úr meg jobbra. Ő a közeli, "puha" Predil nyeregben (1156 méter) várt minket.
Mondjuk meg is őszült volna a 22%-os tábla láttán:
Mi meg csak aszalódtunk felfelé Józsival:
Alagútba be:
Alagútból ki, illetve közben alagúton át:
Bent, felfelé még csak hagyján volt, na de bent lefelé! Mikor nem tudod, hogy milyen távolságra van tőled az alagút fala, csak várod, hogy dörzsöljön a beton, közben egyre hidegebb van, csorog a nyakadba a víz, kátyúkat rémálmodsz... iszonyat. De kalandos is egyben!
Letekintek, letekintek a völgybe...
Kifutópálya:
Egy csodás "panoráma" felvétel a tetőről:
Ez aztán a völgy, a mélység, és tavak!
Pár falatnyi müzliszelet után a legurulás - alagutastul - frenetikus élmény volt. Egy kis mászás a Predil felé, ott összeszedtük Balázs Urat, majd átdübörögtünk Olaszországba.
Tarvisio-nál jobbra kanyarodtunk és 17km időfutamozás - melyet természetesen én tartottam a többieknek - meg is értünk a kiindulási helyünkre. Jaj, ezt elfeledtem - nem Bled-ből, hanem Kranjska Gora városából indultunk ma!
Pizzaevés - remélem látszik a tekintetemen a bizonytalanság a tésztaételek irányába...
De túléltem, szerencsére egyből sport után még mehet az ilyen ínyencség fogyasztása is. Balázs Úr persze csak 5/8-adot evett ám, mi Józsival 8/8-asok voltunk!
Másnap szabad program napot kaptunk Józsival, hogy felkutassunk pár ismeretlen nyerget. Fél óra autózás után Cerklje településről, a helyileg nevezetes krumpliföldek fővárosából startoltunk:
Az elején elég egyszerűen eltévedtünk, de egy óra után megvolt már a fő csapásirány. Fejre tessék vigyázni!
Ez meg.... csak nem egy Alfa Romeo GTV - itt a világ végén?
Nem, ez nem Alfa, de vajon mi? Segítség!
Az utolsó vízvételezési lehetőség...
S a meglepetés: Strade Bianche - dózerút, fahíd és bandája pedig aszfaltnak jelölték! A háttérben látszik, hogy itt még a király... azaz Józsi... is gyalog jár. Mert annyira meredek volt, hogy nem bírta a 34:25-ben feltaposni magát a kavicsoson. Bezzeg én a 34:30-cal jót mulattam!
Micsoda érzés!
3 kilométer után 500 méter aszfalt....
Majd vagy 6-7 kilométer megint dózer:
Hihetetlen, hogy a 23mm-es külsőink kibírták!
És akkor tessék: Pavlicevo Sedlo, 1339 méteren (nyereg, hágó):
Ez már bizony Ausztria:
Az egyik kanyarban Józsi is lőtt egy dinamikusat rólam:
Rövid osztrák tartózkodásunkat itt fejeztük be - Seebergsattel (1218 méter)
A nap slusszpoénjának szánt 1800-as hegyre már nem bírtuk magunkat felerőltetni, mert a legurulás a tervezett 10 helyett 28 kilométer lett (így is 5 óra felett tekerünk), kellően eléheztünk, elszomjaztunk. Ellenben regeneráltunk a parkoló talaján:
Eres láb bemutatót tartottunk:
Majdnem Ned...
Este annyira "kivoltam".... hogy...
.... salátát ettem, sörrel öblítettem. Ugye tésztát ilyenkor.... nem, azt már nem szabad.
Balázs Úr megkapta a maradék (4/8) pizzáját, harcihattyúnak álcázva:
Az utolsó napra már csak egy négy órás menet fért bele. Hárman kezdtük, de ketten maradtunk. És megint strade-bianche volt a program, persze másfelé, mint tegnap. Józsit elég jól bele lehet rángatni az ilyen csínyekbe!
A Nap nem akart kisütni, az eső viszont elkezdett cseperegni - pont megúsztuk.
Kicsit szontyolodott hangulatban autóztunk Budapest felé, de Balázs Úrnak mentő ötlete támadt: látogassuk meg a lendvai albán fagylaltozót! Ez kellett nekem! Meg sem álltam 3+2 gombócig, s ekkor már úgy tűnik törzsvendégnek számítódtam, mert kaptam egy bónusz majdnem egész gombócot is a fagylaltárus bácsitól! És mekkora gombócok voltak, anyám!
Hmmm és hoppá! És végül, de nem utolsósorban, valamint, hogy ne érje szó a ház elejét: a kocsiban találtam egy valódi, kerékpáros (Selle Royal - Fizik) nyerget, a technofil olvasóknak:
Az öt napos kiküldetés alatt részemről 21 órát, közel 500km-t tekertem, az első nap 1, a másodikon 2, a harmadikon 3, a negyediken is 3 és az utolsó nap 2 nyereg (vagy hágó vagy mit tudom én mi a manó) megmászásával, azaz kitapasztalásával. Így a szezon végén jó kis edzőtábor volt, ülőgumóim jól érezték magukat!
Óh, vajon mikor lesz már megint terülj-terülj asztalkám reggeli?