Vigyázz, kész, pihenj! - Kelly's Bakonyerdő Maraton 2016

Akasztják a hóhért - a szakember (khm...) átülteti az elméletet (azaz magát) a gyakorlatba. Meg az ágy szélére...

Ugyanis új eljárással kísérleteztem ezen a hétvégén: következetesen rápihentem a versenyre.

 

Ez azt jelentette, hogy péntek hajnalban elhagytam a várost... s lementem a tett színhelyére, Bakonybélbe, illetve először tettem egy kis kitérőt Pápán, melynek keretében megtörtént az éves autóápolgatás, s lenyomtam már-már szokásosnak mondható (mivel minden évben ezt csinálom) "LegOpener" körömet is Ganna-Noszlop-Pápasalamon útirányon át.

Utána... utána felöltöttem a gumiharisnyát, s kiültem a kövezetre: napozni! Bizony, csak úgy szíttam magamba a sok-sok D-vitamint, s éreztem, hogy szétárad bennem... Az erő. Vagy a nyugalom.

Kora délután már a remek-retro Dombóvár vendégházban hűsöltem, körülöttem a házibácsi fafaragásai (illetve bútorai), a falakon meg hegyekben az agancsok, szarvak és állatprémek. És nyugis környezet. Már-már túlnyugis... Gluténmentes Mirelitet melegítettem a mikróban és bőszen olvasgattam hozzá a frissen nyomott (mondhatni nyomdameleg) Sportágspecifikus Sporttáplálkozás könyvecskémet, mert egy perc sem telhet el önképzés nélkül, de nem ám!

Olyan jól ment az elernyedés, hogy a fél déluánt átaludtam. Midőn felébredtem, már mehettem is esti sétámra ("passeggiata"), átvenni a rajszámom, rajtcsomagom...

Tyű... nem is tudom, mikor volt olyan, hogy verseny előtti napon veszem át a pakkom! Talán amikor még XC(O) versenykre jártunk a 2000-es évek elején...

Bár a rendszer még nem állt fel, de licenszemet könyörtelenül leellenőrizték a versenybíróság tagjai, sőt alá is kellett írnom alkoholos pennával - oszt' még érvénytelen leszek itt maholnap!

A nem egészen két kilométeres utat (oda-vissza) majdnem egy óra alatt zavartam le. Volt benne egy kis pályánbejárás is:

Találkoztam Kis Jocóékkal is - kiderült, szomszédok vagyunk, ők laknak a kettes szám alatt az utcában. Megigértem nekik, hogy akkora horkolást fogok csapni, hogy nem lesz benne köszönet (magyarán áthallatszik). De szerintem ez a valóságban nem sikerült.

Bakonybélben vicces neve van a település különböző részeinek (nem csak az utcáknak):

Otthon kipakoltam a rajtcsomagot - kulacs, három gél, rajtszám+ebédjegy kombináció, kábelkötegelők és egy Mikró-Milka:

Funkcionális egy szett, meg kell hagyni.

Aztán ettem, majd aludtam egy bő órát... aztán felébredtem és megint aludtam, de most vagy nyolcat. Körülbelül akkor aludtam ennyit utoljára, amikor még verseny előtti napokon mentem a rajtszámomért. Ja, meg azután, amikor support voltam Fityiszék 24 órásán, Zánkán, 2011-ben, hehe!

És eljött a szombat reggel. Alig bírtam kikecmeregni az ágyból. Így nem is az étkezőben, hanem az ágyban reggeliztem, jó korán. S utána még visszaaludtam egy kevéskét... Mikor (megint) felébredtem, sebesen elkezdtem aggódni, hogy elkapott az álomkór, mi lesz így a versennyel?! Főztem egy kávét és megpróbáltam felvenni a ritmust: pakolás - öltözés - szállás elhagyása - belemegítés - rajthoz állás - rajt - versenyzés.

Érdekes momentum: üldögélek a sörsátor alatt,  hozzámjön egy versenybíró hölgy. Megfogja nemzetiszín mezujjamat(!), s kérdezi ki vagyok? Dénes - mondom. Papp Dénes - ezt amolyan bondosan... Tudom - mondja. S voltál valaha országos bajnok? Ööööö... (ezt nem mondtam, hanem gondoltam - azt hittem ennyire talán - talán - "ismert" vagyok, de ezek szerint...) Igen, 2014-ben. Akkor jó és tovament.

Ez a menetrend végül egész szépen össze is jött, s így utólag - nem akarok nagyképű lenni - azt kell, hogy mondjam, különösebb erőlködés nélkül csapattam a pályán, s minden extra fáradtság mentesen haladtam át a célvonalon, 4 óra 5 percnyi tekerés után. Hmmm... mi van?

Nem volt semmi - ez az igazság.

A koreográfia a szokásos volt: Kelemen Imi elhúzott vagy 100 méterre már az elején. Néztem, kalkuláltam, hogy milyen wattokat mehet - na, azt aztán én kösz nem! Majd lélegeztetőgépre kell kötessem magam már az első Köris-mászás végén? Ugyan már! Ha így tud menni, hát menjen! Mi Jocóval (meg szerintem Petivel is - csak Őt nem láttam, nem éreztem a közelemben, így nem vagyok biztos benne) szépen caplattunk, biztonságos távolságban, mondjuk azt, hogy a saját tempónkban. Illetve én biztos, hogy a sajátomban mentem, Jocóról nem merem/tudom ugyanezt száz százalékos biztonsággal elmondani.

Megvolt a hegytető, próbáltam itókát kérni a frissítőnél, mely többé-kevésbé sikerült is, aztán "Nyomás utána!" - mármint Imi után, nyakamban Jocóval. Hát, nem árulok el nagy újdonságot, de hamar meglett az "utolérés": Szépalmapuszta felett (?) Imi félreállt: "Kivágta..." Na, ne! - most már én is kiabálok, mi történik mindig?

Innen csak Jocó társaságát élvezhettem, próbálkoztam, -tunk a váltott vezetéssel haladni. Egyszer sikerült is az aszfalton elő(re) állítanom, legalább "pihentem" pár percet mögötte, ettem egy gélt, ittam pár kortyot. Aztán meg mentünk neki a gázlóknak. Csak éssszel, mert most volt víz bennük, könnyen baj lehet belőle - felütésveszély a köbön! Meg elütésveszély is, de az még előttük (mármint a gázlók előtt) volt: jött szemben az erdészeti (?) Opel Frontera, vagy ki tudja milyen terepjáró a pályán... Hogy Jocó hogyan tudott kipattanni a nyomvájúból előle, azt nem tudom (nem láttam, mert mögöttem volt), de utána volt sóhajtozás rendesen. A Cuha-völgyben még egy (majdnem) eltévedés is történt, lévén csodás "Kerékpáros...." kezdetű A/4-es papírlapok voltak egy elágazásban a fák törzseire szögelve. Gyors körkérdés a környező turistákhoz, hogy merre mehetett mezőnyünk nagy(obbik) átlaga, s akkor mi is azt az utat választottuk. Innen már csak kétezernégyszázötvenhat turista-gyalogos figyelmeztetése és kikerülése volt a feladat (mindezt minimum 30-40km/h-val), de végül csak kijutottunk a völgyből... Huhhhhhhhhhhh! Jogosan vert le a víz...

Gyorsan lenyomtuk a (rövidített) Pápalátó-kört, aztán neki a második Kőris-mászásnak! Jocó gálánsan megvárja, míg a frissítőnél megolajoztatom (!) a láncomat... meg a gumimat, meg mindenem... Amúgy minden elismerésem és köszönetem a  versenyen fellelhető lelkes frissítőpontiaknak, üdítő volt a jelenlétük, segítségük! Szép lassan intézem a tempó diktálását ezen az emelkedőn. Majd 400 (vagy még több is) szint egyben, s utána jön még a verseny! Így nem árt pihenni. Tényleg "Tempo"-ra veszem az intenzitást, nem kergetem a wattokat. Most inkább azt mondom, érjen utól Imi, Peti is minket, aztán majd eldöntjük a következő időszakban. S lám! Peti fel is ér ránk a hegytetőn. De utána nem jön velünk. (Utólag kiderül, nemsokára defektet intézett magának.) Én meg bénázok: ezeréves Calcium-Sandosten flaskámból az utolsó, tolós részen megpróbálom áttölteni az italport az üres kulacsomba. Sajnos most nem jött velem a család, így nincs itatásom a pálya mentén, magam kell megoldjam gondjaimat. Hja, pedig "új" pálya, nyomvonal van: nyolcas az alakzat, egyszer áthaladunk a rajt-cél területen, s utána még jön egy harminc kilométeres vágta, tehát lehetne kulacsot feladni! Szóval mindent elborít az italpor - nem sikerült tökéletesen az áttöltés, de a nagyja "belement"! Éppen csak úgy nézek ki, mint egy kezdő pék - fehér minden -- ellep engem meg a bringámat is a liszt... azaz az italpor.

No, de! Jön a lejtő, aztán az aszfalt két kilométer Odvaskő felé. Addig, és ott is - ha már a (pék) szakmánál maradok - dagasztok rendesen. A frissítő után pedig ott a meredek. Nincs mese, ki kell tekerjem. 34:42 a "legkönnyebb" áttételem, de nem okoz gondot. Jocó viszont megúszik mögöttem. A legkritikusabb szakasz után is "úgy maradok" - nincs lazább lehetőségem, nyomnom kell, tolni itt nem fogom!

Innen kezdve tökegyedül bicajozok a Bakonyban. Megvolt a Királykapu, köszöntem Fejes Mikinek, aki tekert (!), majd kivédtem a pályán (!!) szembe (!!!) közlekedő (!!!!), utasokkal teli (!!!!!) Dorbit, a kisvonatot (f....k off)... ekkor speciel köpni nyelni nem tudtam, mert milimétereken múlott a frontális karambol... és... és elkerültem a traktorgumit... Igen, Kelemen Iminél, akit vártam már, hogy beérjen és végre megmérkőzzünk, de nem ma, szóval nála csak egy rettegettebb "dolog" volt ma a pályán: az pedig "A" traktorgumi! Egy javarészt elsüllyedt abroncs a cél előtti lejtő egy gyorsabb szakaszán. Ha valaki beleakad, az garantált katapult! Még szerencse, hogy Marton Ati, akivel pénteken centiről centire átbeszéltük a módosított pálya részleteit (így például a kerülhető fákat is, amiket (mármint a kerülőket) nekem nem sikerült megtalálni, így többször el is kóvályogtam a pályáról pár méter erejéig... hogy aztán ezerrel nyomathassak vissza), felhívta figyelmemet rá, sőt másoktól is hallottam hírét - emiatt teljesen felkészülten vágtam neki mindig annak a lejtőnek!

Hát nyomom, nyomom, nyomom - de nem eszeveszettül, inkább csak józanul. Hogy előnyöm is legyen (maradjon), s ha technikál, eltévedés vagy utolérés, s az emiatti nem várt (illetve inkább nem kívánt) ing-gatya teperésre kerülne sor, akkor legyen hozzá egy kis tartalékom. Amolyan "beosztós egyéni időfutam terepen" kategória ez.

De nem jön senki, még a Hajagról történő ereszkedést és gallyazást is túlélem... Milyen jó az, amikor át kell magam és a bringámat passzírozni egy ezerötszáz éves kidölt tölgyfa lombkoronáján, mindezt közel négy óra intenzív sportmozgás után! Sikerült az eltévedést is megúszni - romantikával gondoltam a tavalyi történésekre, mikor most elhaladtam a tetthely mellett. Igaz másik irányból. Volt pár része a pályának azért, ahol nem voltam teljesen biztos magamban, azaz az útirányban, de aztán mindig akadt egy szalag vagy nyíl - néhol nem várt (értsd. nem logikus) helyeken. A lényeg: sikerült lehoznom magam és a technikát a nehezén! Elszáguldok a kerékpárját a vállán cipelő Szalay Peti mellett. Valamit kérdez, de csak ennyit hallok: "A...aa...?" Hümm, talán azt, hogy: "Marha vagy?" Igen, végül is igen... aztán öt perc múva jut el tudatomig a lényeg: "Van habod?" - Fúúú, hát bocs Peti, de az sajnos nincs/nem volt... ehh... A végét még jól megnyomtam, hogy bebizonyítsam, nem igaz az a feltételezés, hogy ez a pálya nem kedvez az 1x11-es rendszerrel tekerőknek. Szerintem ez tökmindegy, mert nem az eszeveszett gyors lejtőkön dől el a sorrend, azaz nem az számít, hogy valakinek 32:10, 34:10, 32:10, 32:11 vagy éppen 42:11 a legkeményebb áttétele. Ezek maximum csak másodpercek, míg felfelé... na, ott lehet időt és versenyt nyerni. Sajnos ez a helyzet...

4 óra 5 perc és bent vagyok. Ádám bemond - Hurrá! A nagy taps elmarad, de azt nem is várom. Gratulál, gratulálnak mások is, majd hallom, hogy mindjárt - délután háromkor (!!!) - eredményhírdetés. Húzok el fürödni, hajat is mosok ám, zoknit, cipőt veszek, komolyan veszem most már a dobogó-protokollt!

Ezzel a rinocérosz lábszerkezettel amúgy sem állhatnék a pulpitusra:

Annyi időm is volt még, hogy a kocsiban ülve, ezt a komoly adag regeneratív tápot bekapjam:

És tessék! Időben kezdődik a korai díjkiosztó - hát meg lehet ezt is csinálni kérem tisztelettel!

Az egyleti produkció ma a következő volt:

Kiss Tamás - rövidtáv, master-2, 3.:

Heiszer Zsolt - középtáv, master-3, 2.:

Horváth Ági - középtáv, master-2, 3.:

Veingartner Balázs - középtáv, master-2, 1.:

Na végre! (Ez Bazsának szólt!)

Szép volt fiúk-lány(ok)!

Eközben a Vas-család hardcore versenyzői magjával (4/5), de főleg a fejével (Peti, aki 1/5, de lehet, hogy több...?) edzéselméleti konzíliumot tartunk. Természetesen ránk szólnak, mert útban vagyunk (...) a késve érkező befutóknak. Áhh... érzem... engem (is) folyamatosan monitorozni és fegyelmezni kell, mert akkora renitens vagyok. Papucs, licensz, nemzetiszín kabátujj, útban állás - mi jöhet még...?

És végre - mert már volt mindenféle eredményem itt, de most... - sikerült a hosszútáv masterkettőt megnyernem Kis Jocó és Várallyai Laci előtt:

Köszönet Balázs, hogy fotóztál!

Ádám benevezett engem a rokczenész-kerékpárversenyző kategóriába is. Lassan produkálnom kell valamit, mert nem szeretek, nem szeretnék a múltból élni... De hol is van a basszgitárom...?

Lassan kiürült a rét, még gyorsan lamentált mindenki egyet - pénzdíjas kategória, tárgynyeremény, többször használt serleg, blabla... - hogy hol az igazság...? Passz... Mi csak az élvezetért, egymás társaságáért edzünk télen-nyáron, utazunk száz és száz kilométereket, s hajtjuk magunkat a végletekig a pályán. Mert ki tudja mikor és hogyan találkoztam volna amúgy példul Jocóval és Zoránnal az életben...? (Jocóval maximum a Hegyalja fesztiválon Tokajban, Zoránnal meg a Diákszigeten...)

Aztán mehettem volna akár haza is, de nekiálltam rég nem látott ismerősökkel diskurálni:

- Matusek Robival és a szegedi XCM kontingenssel sportegészségügyi problémamegoldáso(ko)n törtük a fejünket

- Távoly Péter (remélem jól silabizáltam ki) pedig oly kedvesen köszönt el, hogy "ráhúztam" még egy félórát, s azt hiszem elég jól kibeszéltük - többek között - az amatör sportolói lét bi- (vagy inkább multi-)poláris problematikáját... végtelen történet...

Beröffentettem az 1.3 MultiJet-et, izomból lekurbliztam az ablakokat, felnyitottam egy literes kóla zérót, a 4x5 wattos car-hifi-ből pedig úgy üvöltettem a rock'n'roll-t hazáig, hogy a fejem is belefájdult (vagy a huzatba?), de nem bántam, hadd szóljon, mert jól esett, metál az élet, és mert jó volt ez a másfél nap. A pihenés.

Ennél már csak a párom által kreált, igazán kedvemre való regeneratív vacsi volt jobb, igen, az, ami otthon várt:

Kell is a táp - mindjárt itt a Szilvás! Csak pihenni, pihenni, pihenni (no meg enni) kell addig!

Eredmények itt:

http://www.temposport.hu/download/2016_kellys_bakonyerdo.pdf

Éljenek a Szervezők! Végre egy jó kis kompakt verseny!

Köszönet Támogatóimnak, támogatóinkak: Meditech Kft, Vitactiva Egészségklub, Probike kerékpárüzlet.

Valamint a Család.

No meg a Szurkolók.

És a kedves Olvasók!